Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-04 / 1. szám
Szinérváralja, 1910. Január 4. 1. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési áraki E^ész évre 6 korona. Félévre 3 korona, j Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szára ára 12 fillér, j Nyil/tér soronkint ÍO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a ,,Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon kU/.liink. = Mérleg. (F.) Mikor az ó-év kimúlt s az uj esztendő kezdetét veszi, minden ember, ha nem is kereskedő foglalkozására nézve, mérleget készít az elmúlt esztendő eredményeiről. Mérő serpenyőre teszi mindazt, ami haszon, eredmény, nyereség volt. Ami azután a két serpenyőből kialakul, az képezi az elmúlt esztendő eredményét. Ha mint magános emberek, mint a társadalom egvedei magunkba szállunk s megvizsgálva bensőnket, mérlegre helyezzük az eredményeket s eredménytelenségeket, vájjon minő eredményre jutnánk, minő kedvező, avagy kedvezőtlen mérleget kapnánk. Mit tapasztalunk ott bent? Eleget tcltünk-e társadalmi, hazánk, családunk, envéreinkkel szemben lenálló kötelességeinknek ? Megteltünk mindent úgy, ahogy azt erőink, képességeink bírták volna? Nem tehetünk semmi szemrehányást magunknak, hogy nem a kellő erélvt, szorgalmat tanúsítottuk ott, ahol kellett volna több eredményt, szebb mérleget kihozni, ha minden rendelkezésünkre álló erőt azokra az üdvös, előrevivő célokra fordítottunk volna, melyek a mi javunkkal, a közvetlenül velünk összeköttetésben állók javát s közvetve az egész ország, az egész társadalom javát előmozdította volna? Vájjon nem kell terhűnkre Írni olyan mulasztásokat, melyeket az erkölcs, az j általános emberi jogok s kötelességek i rovására elkövettünk, vájjon tiszta a : lelkiismeretünk, hogy soha a gyöngét jogtalanul meg nem bántottuk, a tudat- ! lan tudatlanságával vissza nem éltünk, hogy mindig az egyenes utón jártunk s I azt elkerülni nem akartuk!? Bizony, bizony, ha elfogulatlan s szigorú bírái akarunk lenni magunkkal szemben, akkor mindezek a vizsgálódások nagyon szomorú eredményekre vezetnének. Társadalmi életünk s az abban való működésűnk az elmúlt esztendőben nem történt azon szabályok s kötelmek szerint, amelyek az emberi cselekedetek mikéntjét előírják. Sivár és vigasztalan társadalmi életünk ez esztendei mérlege. Semmi felemelő, semmi örömteli azokból nem fakad. Csak elszomorító, lehangoló az, amit mutat s ad, a ridegség, melylyel ezt mutatja, a jövőre sem enged sok reményt következtetni. Mi hát a tcendj?! Mit kell cselekednünk, hogy a kezdődő év kötelességei : nagyobb erővel hassanak az egyebekre, i hogy több igyekezettel lásson mindenki kijelölt munkássága, betöltendő szerep- i köre ellátásához? Hogyan javítsuk, ami rossz s miképen mozdítsuk elő a jó J előrehaladását?! Nehéz és súlyos kérdés. Szinte megoldhatatlannak tetsző probléma. Egy újkori Megváltónak kellene eljönnie, ki társadalmi életünket szabadítaná azoktól l a dögvészes miazmáktól, melyek az újkor levegőjének ürügye alatt már-már egész nemzetünket megfertőztette. Ha mindnyájan azonban egy közös cél felé törekszünk, ha mindnyájan akarjuk. kívánjuk, követeljük a jót, megvetjük, elítéljük, kárhoztatjuk a gouoszt, akkor csak mégis sikerülne talán társadalmi életünk szomorú mérleg-eredményén enyhítenünk. S ime itt a probléma megoldása! Ha mindnyájan, egy közös akarattal igyekszünk kötelességeinket teljesíteni, ha elhatározzuk, hogy ezentúl istápoljuk, pártoljuk a gyöngét, az elhagyottat, ha nem használjuk ki a tudatlan ostobaságát, a támasztalan támasznélküliségét, ha mindenkor segítjük azt, ki a segélyre rászorult, s könyöradománvokra még akkor is kigomboljuk télikabálunkat, ha az északi szél amúgy istenigazában ar- ezunkba fű, akkor, de csakis akkor lehet reménységünk abban, hogy a következendő év társadalmi mérlege nagyobb eredménynyel, kedvezőbben zárul, mint az elmúlt esztendőé. De vájjon ki lát a jövendőbe s ki reméli azt, hogy a társadalom, mind az ő hibáival, bűneivel, beteges hajlamaival máról hónapra kigyógyul, ki hisz abban, hogy uj Megváltó születik, aki a mi romlott, elzüllött s pusztulásra teljesen megérett társadalmunkat rekonstruálja, újjáalakítja?! Mi semmieselre sem. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az élethez. Az arany álom véget ér már S vibarzugásba vész az ének. Köszöntelek nagy csalasikja Az örök emberküzködésnek. Bírókra kelni ifjú hévvel A szivem lelkesülve dobban. S elesni ott, az eszme mellett Komor élet: fagyos karodban Látom : — födi még rózsafalyol — Élettusáját annyi hősnek. Leonidást ezernyi ezret, Kit vad erőszak átka győz meg. Sokratest gunykacaj kiséri S vigadó tér Utáni veszte. Henyélnek a kaján Judások Nyert aranyon, dicsfény övezve. Zűrzavaros Bábel világa Nem rettent vissza még a végzet. Kinek a lelke nagyra tör fel: Balga vágyáért szenvedés kell. Boldog úgy sem lennék bolyongva A szerelem nagy erdejében . . . Szivem adom Elet, hogy érte A küzdés szent tüzében égjen. Reszler Sándor. Éjféli történet. — Németből főt ditolta: ifj. Kárpáti Erűire. — Minden vakációban utazni szoktam, még pedig szólóban. Feleségem ugyanis egy hónapra ! anyósomat fogadja vendégül házamban s ilyenkor én levegőváltozásra szoktam eltávozni otthonomból. Az idén is igy esett. Felültem a vonatra, mely szülőhelyembe, Bocskorodra szállított. Évek hossza óta nem láttam az én kis városomat, hát amint megérkeztem, első utam volt I a rokonok és ismerősök összeszaladgálása. Mindenütt csatlakozott hozzám egy-egy jóizü atyafi, akikkel a Vörösbicskában borvirágos hangulatban ünnepeltük a viszontlátás örömét. Éjfélt kongott a harang óraütése, mikor j kikeveredtünk a múltak emlékeiből és a fél- i literekből. Hűvös szél hordta a port az utcákon. Sürü villogás, tompa moraj jelezte, hogy mind- I járt kitör a vihar. Futottam, hogy utói ne érjen a zápor i utóbb, mert az ellen mit ér egy hitvány kis ; esernyő? Már a Posta-utcában szedegettem a ; lábamat s megnyugodva gondoltam, hogy nem I sokára otthon leszek szerencsésen. — Hopp, hiszen ezt az ánzixot feleségem- ' nek címeztem meg. Jó, hogy itt a posta, be- | dobhatom. Ott volt még mindig a postaszekrény a ; régi helyén, mint gyerekkoromban. Puszit adtam ; a levélnek, aztán nekinyuitózkodtara, hogy be- j csuztassam a ládikába. Tudni való ugyanis, ; hogy nagyot kell nyújtózni, mig az ember j feléri kezével, mert a láda minálunk jó magasan függ, azon egyszerű okból, hogy a gyerkőcök csupa jóakarattal cimezetien kavicsokat ne dug- i hassanak bele. Jól begyömöszöltem a levelezőlapot az éhes fogak alá. Sőt, hogy a közelgő zápor meg ne nyalogassa, lábujjhegyre állva még utána is í nyuládoztam és beleigazitottam a szekrény belsejébe. Bár ne tettem volna! . . . Borzalommal gondolok rá mai napig is: Amint a kezemet vissza akartam huzni a nyílásból: nem jött... Nem jött . . . nem és nem. Sehogysem bírtam megválni a ládától, mert vigyázatlanságom Ha fáj a feje, "£2ÍS£í£££ Bere tvás-pasztillát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint. és fejfájást elmulasztja. — Ara 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Borotváé Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás.
