Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-06-29 / 25. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Elüíucetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona, j Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. : Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő :

FÁBIÁN ISTVÁN.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérvúralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők.

== Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. =

Péter és Pál.

(F. É.) A kalendárium az mindig pontos. Egy esztendőre előre elkészítik. Megjelölik, mikor van ünnep s azt piros betűvel nyomtatják. Megmutatja, hogy mikor van munkanap s mikor pihenő. Azt is feltünteti, hogy mikor kezdődik a tavasz, mikor a nyár, az ősz, meg a tél. Hogy mikor kell vetnünk s mikor csendül kasza, kapa, vidám aratásra, bő szüretelésre.

Mindezt jó előre, egész esztendőre megmutatja a hűséges kalendárium, mely épen úgy otthon van a szegény zsellér nád- fodeles viskójában, mint a hatalmas földesur soktornyu kastélyában.

Csakhogy ez egyszer, mint oly sokszor már a múltban is, hiba van a kréta körül. Hiába jelölte meg az öreg kalendárium piros betűvel Péter és Pál napját s hasztalan mutatja a régi szokás, hogy ilyenkor élesre fenik a kaszákat, hogy az aratáshoz hozzálássanak. Ez esztendőben gyorsan elkövetkezett, ez a mindenkor junius 29-én beköszöntő szép ünnep, nem érett még meg a mi vetésünk s kasza, kapa csilingelőse nem veri fel a bevetett földek mélabus csendjét.

Haragszik a föld. A nap, az elemek, mintha összeesküdtek volna, csak nem akarják érlelni a kalászt. A gazda verejtékes munkájának gyümölcse csak nem akar mutatkozni. Sürü barázdákat szántott a gond a földmivelők homlokán.

Haragszik a természet! Mintha megakarná mutatni, immár századszor, hogy ne bízzanak benne. Ne adjanak hitelt termő- képességének, kárba vész a munka, a beléje

vetett bizalom. Nem adja vissza busásan azt, mit tavaszszal, ősszel belévetettek.

Rossz termésünk lesz. Az időjárás ezer szeszélye megsemmisítette a gazdák minden reménységét s nagy eredmény lesz, ha a termésünk annyit fog adni, amennyi minden gazdának saját szükségletére elegendő. Felesleg, legalább a kisbirtokosoknál vajmi csekély lesz majd.

S akkor azután hiába van a búzának az a hihetetlen mágas ára, melyet épen a rossz termés-kilátások idéztek elő. Ha nincs mit eladni, nincs haszna a gazdának. Annyi lesz épen, hogy éhen ne halljunk. De eladó búzánk nem lesz.

Ilyen szomorú kilátásokkal köszönt be ez esztendőben a máskor örömmel várt Péter és Pál napja. Vigaszság, énekszó, kaszapengés nem köszönti. Aggódó, gonddal teli tekintetek szegződnek a szomorú jövevény felé, mindenki fél az eredménytől.

S igy van ez jól! Legalább végre észre térünk. Be fogjuk látni, hogy a föld nem megbízható kenyéradó', hogy kárba vész a munka, a vesződség az elemek hatalmán. Hogy hiába szorgalmas,munkabíró a nemzet javarésze, a természet szeszélye ellen nem vértezheti magát kellőképen. Más források után kell látnia. Biztos, a szorgalom és munka verejtékét méltányló kenyérkereseti ágakat kell ellepnie, hogy kárba ne vesszen egy egész esztendő fáradtsága, buzgalma, törekvése.

S csak csattogjon az ostor a hátunkon. Jómagunktól úgy sem fogunk eszünkhöz térni sohasem. De ha majd látjuk, hogy nincs más menekvésünk csak az esetben, ha hatalmas energiánkat, hasznosabb, czéltudalosabb munkálkodásokra fordítjuk, ah majd a kényszerítő körülmények rászorítanak, hogy létfentartásunkra, másmódon törekedjünk s ne csak a földmivelés lebegjen szemeink előtt, mint leghasznosabb, legeredményesebb foglalkozás, akkor, de csakis akkor remélhetjük, hogy uj terekre lép a magyar találékony, éles elme s csakis akkor reméljük egy szebb korszak hajnalhasadását.

Addig a Péter és Pál napja reánk nézve az Ítélethozatal, az igazságtalan mérlegelés napja lesz s nem örömünnep, mely szivet, lelket felvidít.

Ha majd ipar és kereskedelem uralkodik ez országon, ha majd a földmivelés csupán arra szorítkozik, hogy minket élelemmel lásson el egyedül és senki abból existentiát kovácsolni a maga részére nem akar, akkor majd örömmel köszöntjük Péter és Pál napját, mint a múlt idők fényes ünnepét s a jelen tanulságos napját. Addig azonban csak félve, remegve tekintünk elébe, mert ekkor dől el az egész ország sorsa s egész esztendei vagyonosságának mértéke.

Takarmányrépamag-termesztés.

A répa ugyan tudvalevőleg szereti a kövér földet, de a magnak szánt répát nem tanácsos frissen trágyázott földbe ültetni, mert ez esetben nagyon buján hajtana, de magvai felettébb egyenetlenül érnének.

Legjobb a magrépát olyan talajba ültetni, amely az előző évben volt jól megtrágyázva. De az ilyen földet igen célszerű még valami foszfor- trágyával is ellátni, nevezetesen pedig szuperfoszfáttal, amelyből két métermázsát lehet kataszA „3Z1NÉRVÁRAUA“ TÁRCÁJA.

Capriccioso.

— Irta: Battyán Radó. —

S a férfi lassan, vágyakozva simult a leányhoz. Reszkető keze loppal a lány kezéhez ért. Végig simította azt. Mintha villamos áram rezgeti volna azon keresztül, megrezzent s a szent szerelem tüzében égett.

S most lassan suttogni kezdett. Hangjában a csábítás minden lángja perzselően lobogott. Izzó forró volt lehelete.

— Azután végig csókolnám kis kezének piciny ujjától egész a sarkáig. Kezdeném a magasan iveit homlokán. Azután a két szemét. Maga vágyakozóan lehunyná azt s én csókolnám eszeveszettül, őrülten, szüntelenül. Az ajkánál, miként a tikkadt vándor pihenőt tartanék. S szívnám mézét addig, mig lélegzete elállana.

A leány megborzongott. Egész testén a szűzi szemérem s az ismeretlen utáni kíváncsiság vibrált keresztül.

— Senki úgy nem fogja magát szeretni, mint én. Mert nagyon kevés ember tud úgy szeretni, miként én. Ha rossz hangulat kínozná, megkacagtatnám tréfámmal. Ha rosszul érezné magát, addig simogatnám, addig becézgelném, mig minden buja, baja elmullana. Szeressen egy kissé.

A lány nem felelt. Csak éjszinü hajával megkoronázott fejét ingatta, lassan, szomorúan.

— Minden gondolatom a magáé. Szivem minden lüktető cseppje önért ver, mindig magától indul ki minden gondolatom s ismét magához tér vissza. Egy biztató szót csupán, egy meleg tekintetet, hogy van reményem arra, hogy majd szeret.

S a leány hideg maradt, mint egy szobor.

A férfi minden ékesszólása, minden könyörgése hiábavaló volt. A gyönyörű leány nem könyörült rajta. Még csak annyira sem, hogy legalább színlelt volna valamelyes érzelmet iránta. Megmondta nyíltan, minden kertelés nélkül:

— Nem szeretem, nem tudom szeretni magát.

— De hát miért? Olyan utálatos, annyira rut vagyok, hogy egyáltalában nem tud megszeretni. Vagy nem akar, vagy mást szeret?!

— Nem szeretek senkit. S nem olyan rut, sem olyan utálatos, hogy ne lehelne szeretni. De én nem szeretem. Hogy miért, azt nem tudom. De most e percben érzem, hogy az, amit maga iránt érzek, az nem a szerelem. Nem mondom, hogy nem tudnám szeretni. De várjon türelemmel. Miért olyan sürgős? Most egyszerre? 1

A férfi leverten, bánatosan tekintett a leányra. Két szemében könny ragyogott s olyan fájdalmasan, olyan szomorúan tekintett a messzeségbe, mint akinek nincs remélni valója.

— Miért oly sürgős ?! Hát nem eleget vártam, hát nem eleget igyekeztem, hogy megkedveltessem magamat. Vagy nem úgy intéztem, hogy feledni próbáljam ? Nem sikerült. Ha két napig nem látom, megőrülök. Nincs gondolatom, nincs cselekvő képességem. Hulla vagyok, értelmetlen, érzéketlen holttetem. Csak ha magát látom éledek uj életre. Mintha kicseréltek volna, pezsegve forr ereimben a vér, szivem hatalmasan lüktet s én újra élek, újra gondolkozom.

S a lány hideg maradt, mint egy szobor.

A férfi még próbálkozott. Minden erejét, minden tudását összeszedte, hogy szerelemre gerjessze a lányt, de nem sikerült. A másutt sokszorosan kedvelt, szeretett férfi mit sem tudott kicsikarni a hideg jégszoborból.

S azután elhagyta ereje. Érezte, hogy itt nincs mit keresnie. Elment. Tudta jól, hogy távozása nem okoz keserűséget a leánynak, mert ha csak a legkisebb részvétet, vagy fájdalmat keltett is volna e ténye, úgy maradt volna. Egyetlen szó, egy meleg pillantás visszatartotta volna, de ennyit sem juttatott neki a leány.

Elment. Eleinte nehezen ment a szeretet leány nélkülözése, de azután belefeküdt a munkába. Dolgozott, mint egy igavonó állat s a munka gyönyöre lassan-lassan behegesztette a fájó sebét.

Ha néha-néha úgy hozta magával a véletlen, hogy találkoztak az utcán, fel-fellobbant benne a szenvedély, de azután ismét lecsillapultak a háborgó hullámok s a szerelmi láng ismét lelohadt.