Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-05-25 / 21. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési Arak'. Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona SO fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Az érettségi. (F. É.) A műit idők sötét szellemei lassan-lassan elköltöznek árnyékvilágukba s nem rémilik többé az embereket. Akik a sirba szálltak, azok megpihennek s nem háborgatják ártatlan felebarátaikat. A politikai világban még előfordul, hogy egy-egy halottnak vélt politikus ismét feltámad s próbál életet lehelni elványadt tagjaiba, de még itt is ritkán sikerül ez a kisérlet, még kevésbé társadalmi életünkben. Csak egyetlen sárga rém jár-kél közöttünk, csak egy képviselője az elmúlt időknek kisért még az élők között s úgy látszik még sokáig is fog kisérteni, mindnyájunk, kik valaha iskolát látogattunk, a diákok, a szülők, no de még a tanárok ijesztő koboldja: az érettségi. Évről-évre előtolakodik ez a téma s elő is fog tolakodni, mig ez a hazajáró lélek nyugalmát meg nem találja, mig csak el nem költözik többi, elporladt, rég elfelejtett társa közé, a nagy semmibe, a Nirvánába, vagy akár a pokolba is felőlünk. Az érettségi vizsgálatok szerte ez országban megkezdődtek. A diákok már összedugják a fejüket s az első komoly lépés embertársainak kijátszására, becsapására megtétetelt, mert mindegyike csak azon töri fejét, miképen lehetne az írásbeli vizsgálatok megkönnyítését célzó segédeszközöket a vizsgálati terembe csempészni s miképen lehet majd a legéberebb tanár figyelmét is kijátszani. Az ifjú tehát, kinek kiadják az érettségéről a bizonyítványt, hogy ezt elérhesse, már első aktusában e vizsgálatnak csalni, színlelni kényszerül, mert hiszen nem kis dolog nyolc esztendő munkásságának gyümölcsét egyszeribe elveszteni s megbukni azon a vizsgán, mely egyedül képesíti a diplomás pályák mindegyikének elérhetésére. S a tanárok, kik nyolc esztendőn keresztül kiismerték egész benső világát a tanuló ifjúságnak, kénytelenek az inquisito- rok gyűlölt szerepét játszani, mert a közoktatási törvény ezt igy Írja elő. S látni kénytelen legkedveltebb diákjainak is halálverejtéket izzadó, kétségbeesett fizognomiá- ját s ha beleszakad is a szive, nem segíthet rajta, mert ez visszaélés a törvénynyel, a kiszabott rendeletekkel szemben. S a nyolc esztendőn keresztül eminens diák, a tulizgatottság, a szokatlanság következtében elveszti a fejét s aki mindenkor mindent tudott, a szigorú kormánybiztos előtt még azt is elfelejti, mit máskor még álmában is elmondott. S ezt nevezik érettségi vizsgálatnak. S akkor csodálkoznak, ha az ifjúság minden eszközt megragad, hogy e kellemetlen, e^zükségtelen, e felesleges terhén középiskolai vizsgarendünknek, úgy, ahogy tud, könnyíteni igyekszik. S egymásután olvashatjuk majd az ebben, vagy abban a középiskolában a kormánybiztosnak felfüggesztő intézkedését, mert reájött, hogy az ifjak Írásbeli dolgozatai feltűnően hasonlítanak egymáshoz, sőt még azonos hibákat is talál bennük. Az érettségi vizsgát felfüggeszti s nagy csomó diák s ugyanannyi szülőnek hihetetlen kínokat, szenvedést okoz. S mindez miért?! Hogy a diák nyolc esztendei tudásáról meggyőződjék! Hogy lássák, miként tud ósdi formaságok szerinti saját lábán megállani? Vagy hogy talán a tanári kart ellenőrizze, mennyiben igazságos a diákok tudásának megítélésében? Ám akkor küldjenek minden vizsgálatra, ha ugyan vizsgálatra szükség van még, mit ahogy épen a mai tanítási rendszer szerint nincs is, kormánybiztost, vagy az év folyamán, miként a katonaságnál, inspiciáljon a felettes hatóság és váratlanul, minden bejelentés nélkül kopogtasson az egyes osztályokba s akkor vizsgáztasson. Az az eredmény meg fog felelni a valóságnak. De akkor, mikor a diák képzelődés az egész esztendei »druk« következtében a lehető legfeszesebbre izgatódik, akkor, mikor a józan gondolkodást a legkevesebb tanuló tudja megőrizni, akkor annak a jelentős vizsgálatnak célja nem lehet, mert nem adja hű képét az igazságnak, a valóságnak meg nem felel. Miként annak idején a nagyhírű Cató, mi sem mondhatunk egyebet: — Caríhaginen esse delendam! — Az érettségi eltörülendő! Háziiparunk, — ami nincs. Az a bizonyos »nemtörődömség« vonul végig egész közéletünkön. Ez képezi tulajdonképeni okát gazdasági elmaradásunknak. A közgazdaság főbb ágaival nem törődünk, a mellékágait lekicsinyeljük. így a háziipart is. Pedig a háziiparnak ép oly fontos, mint nagyjelentőségű szerepe van egy nemzet gazdasági életében. Nemcsak a nép keresete szempontjából, hanem azért is, mert igen fontos iparágak meghonosithatásának és egészséges fejlődésének alapját képezi. A „SZINERVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az ajándék. (Keleti mese.) Messze földtől jött dervis vetődött egyszer a hires Abbasz sah palotájába. Plallotta hírét a sahnak s az volt a szándéka, hogy megkedvelted magát vele. Mielőtt bement a palo tába, megkérdezte a kint sütkérező szolgáktól, hogy mivel kedveskedhetnék a nagy sahnak ? Miben leli az örömét? Az egyik szolga ezt felelte a kérdésére: — Leghamarabb azzal nyerheted meg urunk kegyét, ha valami szép verset olvasol fel neki. Nagyon szereti a szép verseket. A dervis nyomban leült a fal árnyékába S irt egy verset a sah dicsőítésére. Most már jó reménykedéssel készült a sah elé. Bízott abban, hogy meg fogja nyerni a kegyét a dicsőítő verssel. A sah, amikor megtudta, hogy egy dervis akar tisztelegni előtte, azonnal megparancsolta a mellette álldogáló szolgának: — Vezesd ide azt a messziről jött embert ! A szolga bevezette a dervist a sah elé. — No, mi járatban vagy? — kérdezte tőle a sah. — A versemet akarom felolvasni neked — ! felelte a dervis. — Hadd halljam! Nagyon szeretem a szép verseket. A dervis felolvasta a verset, amely azonban nagyon rossz volt és nem is nyerte meg a sah tetszését. — Te írtad ezt a verset? — kérdezte a sah. — Én bizony! felelte büszkén a dervis. Nem sejtette, hogy milyen nagy kudarcot vallott. — No, ha te írtad, akkor meg is kapod érte a jutalmadat. Méltó lesz a vershez ez a jutalom! A dervis nagyon megörült, de nem sokáig tartott az öröme. A sah megparancsolta az egyik szolgájának: — Vegyétek le a szamaramról a nyerget és tegyétek ennek az embernek a hátára. Áki ilyen rossz verset ir, annak szamárnyereg a legméltóbb jutalma. A szolga teljesítette a parancsot s a dervist azután kitaszigálták a palotából, hátán a szamár nyereggel. Odakint megkérdezte tőle -az egyik szolga: — No, micsoda jutalmat kaptál a versedért, pajtás? Á dervis rámutatott a szamárnyeregre s keserűen felelte: — A sah a maga diszpalástját adta nekem. Az van a hátamon. Azután tovább állt. A sah, amikor szolgák elmondották neki a dervis feleletét, csöppet sem haragudott meg. Nagyon szerette az elmés mondásokat s ezen is nagyot kacagott. Majd megparancsolta a szolgáinak, hogy vigyék vissza elébe a dervist. A szegény ember remegve lépett a hatalmas sah elé s azt hitte, hogy alkalmasint le fogják ütni a fejét. Á sah azonban szives szavakkal fogadta őt s kacagva kérdezte meg tőle: — Fogsz-e még valaha verset írni? — Soha! Soha! — kiáltotta a dervis. — Ebbéli elhatározásod miatt meg foglak jutalmazni. Mit adjak neked ? Mit óhajtanál ? A dervis ezt felelte néhány pillanatnyi gondolkodás után: — Nyergem már van, de szamaram még nincs. Ajándékozzál nekem egy szamarat is. — Megkapod. — Hohól -- kiáltotta most a dervis, ráütve a homlokára — de hol fogom legeltetni a szamarat? Hiszen szegény ember vagyok ! Nincsen legelőm. — Adok hozzá egy legelőt is. — Mit érek én ezzel 1 Ki fog majd ügyelni a legelőn a szamárra, hogy el ne lopják vagy tilosba ne tévedjen? Szegény ember vagyok én, nincs nekem cselédem.
