Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-08-03 / 30. szám
Szinérváralja, 1909. Augusztus 3. — 30. szám. Hatodik évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. A szülők gondja. (V. J.) Ahogy közeledünk szeptember felé, a szülőknek az a legnagyobb gondja: mit csináljanak a fiaikból. A pályaválasztásról esik sok szó mostanában, mely érthető aggodalmat okoz, hiszen úgy van megalkotva a szülők szive, hogy inkább a maguk szájától vonják meg a falatot, de boldogok, ha gyermekei arcán mosolyt látnak. Nálunk beteges köztudatba ment át, hogy a hivatalnoki pálya tekintélyt nyújt és innen van, hogy szeptember elején őrült tülekedés van a középiskolák kapuin, nagy a mozgolódás az egyetemeken, mert a diploma szerzés, az úri pálya jogának biztosításáért még a tehetségtelenek, a módtalanok is előre törtetnek. Most már oly nagy tultengés, túltermelés van a hivatalnoki karban, hogy valóban lutrijának kell lenni, aki elfoglalhatja a legkissebb pozíciót is. Csak két nagy állami intézményünket a postát és a vasutat említsük, szaklapok és statisztikai források után jelenthetjük, hogy minden hely be van töltve, úgy hogy például a vasút elhalt alkalmazottjainak árváit sem tudja elhelyezni, a postánál pedig a mint a magyarországi posta- és távirda tisztviselők egyesületének hivatalos lapja a „Posta“ Írja, a tisztviselők létszáma igen erősen túl van terhelve. De igy van ez mindenütt. A mióta az Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = állatorvosok fizetését rendezték, ezen a pályán is borzasztó tulprodukció van, arról pedig régen beszél a közvélemény, hogy városokban 3—4 ügyvéd, több orvos lakik egy-egy házban, a kiknek javarésze csak éppen teng-leng. A minisztériumok nem győzik elutasitani a sok pályázót, jóllehet Wekerle Sándor miniszterelnök az állami hivatalok fejeihez intézett rendeletében szigorúan meghagyta, hogy ne vegyenek fel személy- szaporítást, az ostrom, a kilincselések nem szűnnek meg, pedig protektor, terror és könyörgés mind hiába valók. Értjük tehát a szülők aggodalmát, mikor nem tudják, mit csináljanak fiaikból, mert ha tanárnak taníttatják, évekig várnia kell állására. Csak nemrégiben is egy állás nélküli, tehetséges tanár borzalmas esetéről emlékezett meg a sajtó, aki évekig asztalosinas öcscse műhelyében aludta át az éjszakákat s nappal koldulni volt kénytelen. Most már akár jogászok, akár tanárok, vagy hivatalnokok lesznek a nagyreményű ifjakból, mindenütt ott fenyeget a rém: nem tudok álláshoz jutni. Egyedüli biztos pálya és kenyeret nyújtó kereset: az iparos pálya. Mihelyt feltudunk emelkedni arra a nézőpontra, hogy az iparos pálya tisztességes, mihelyt megtudjuk érteni, hogy nem diffamáió, ha a gyermekünk oda áll a mocskos parázs elé, kalapálni a vasat, keverni a csirizes tálat, boldogok leszünk fiaink látásán, mert érvényesülni, keresni fognak. A technikai pálya szinte kínálja a sikert, melynek kincses, bányáját ki kell aknázni. Gyár üzemek keresik az ügyes, képzett iparosokat s a inig a villamosság térfoglalásával napról-napra újabb találmányokkal lépnek fel az ipar terén, addig az iparosok keresete, munkabére napról-napra emelkedik. A mig a hivatalnokok egész tömege évekig fizetéste- len állásban van, avagy kevés tisztelet- díjjal alkalmaztatna, eladósodnak és egész életükön keresztül a szenvedések keresztjét viselik. Az iparosokat tudásuk, szorgalmuk után fizetik és soknak fiatal gyerek korában több fizetésük van, mint akármelyik megőszült hivatali nagyságnak. A szülői gondon, ezen az aktuális kérdésen könnyű segíteni, mihelyt társadalmi előítéletektől szabadulunk, megtudjuk becsülni azt a kalapácsot, vagy varrótűt, a melynek mestere gondtalan kenyeret keres. Magyar Ikarusok. — Irta : Molnár Ödön szabadalmi mérnök. — A francia genialitás ismét hatalmas lépéssel vitte előbbre az emberiség fejlődésének ügyét. Amit évtizedekkel ezelőtt lehetetlennek tartottak, amin gúnyos mosolylyal siklottak tova s ami csupán a gyermekek és regényírók fantáziájában élt, az ime megvalósult: Francia mérnök átröpül erőmüvi gépen a La Manche csatornán s igy francia földről átszáll a brittek birodalmába. A repülés problémája megoldatott s a haladás uj perspectivája szédületes arányokban tárul szemeink elé. A „SZINÉRVÁRALJA" TARCAJA. Esti ima. — Irta: Kiss Arnold. — Alkonyi szellő jött a lakomba, Esteli bánat sir a dalomba, Nappali bűnért esteli bánat Késztet imára, látva hibámat, Éj van a házban, bú a szivemben, Ó Uram Isten! Nincs aki védjen, Nincs, aki védjen kívüled engem. Vig alakokkal jártam a fényben, Ó, de felednek ők a sötétben, Gőgteli álmok oszladozóban, Büszke remények roskadozóban, Úgy tudom én meg könynye! a szemben : Nincs aki védjen kívüled engem! Nincs aki védjen kívüled engem ! Küzdtem a létnek tengere ellen Minden erőmmel, csak teveled nem, Nincs evezőm már, törve a csónak, Vesztve reményem, kétes a holnap, Búban-e, bajban tengetem éltem ? Lesz-e, ki védjen kívüled engem ? ! Kívüled engem nincs, aki védjen. Este van, érzem, csöndbe’ leszállnak, Súgva suhannak szerte az árnyak, Ó, Uram! Isten! álmot a szemre! Szende reményt küldj bús kebelembe, Éjjeli rémtől védd meg a lelkem! Nincs, aki védjen kívüled engem! Nincs, aki védjen kívüled engem ! A legrégibb magyar nóta. — Irta: Hamvai Sándor. — A nyolcvanas évek elején volt a hires debreceni zsinat, hol a magyarországi és erdélyi reformátusok az uniót kimondották. A több napon át tartott komoly tanácskozásnak egy-egy derültebb mozzanata is volt. Nem is lehet az máskép, ahol annyi nagytudo- mányu, komoly ember között nem egy nyugtalan vérü, bohém kedélyű poétás ember is került össze. Ezek a fránya poéták pedig mindig rózsás színben látják a világot. Nem szegi az ő jókedvüknek nyakát sem váltóadósság, sem egzekució, sem jégverés. Istentől elrugaszkodott, profán nép az. Itt is csak rosszban törték a fejüket. A komoly, tudós paptársak gyöngeségeit csakhamar ellesték, kitapogatták. A legkomolyabb beszédben is megtalálták a humor baccillusait. Aztán pár nap múlva már ékes versezetekben csipkedték meg egyik-másik jámbor atyánkfiát. Kivált a böbeszéddel, de kevés maggal rendelkező szónokokat gyilkolták agyon. Esténkint a napi munka után a Bikában, Debreczen egyik népszerű vendéglőjében, vidám zeneszó és pohárkoccintgatások között tárgyalták meg világiak és papok a zöld asztal körül szerzett benyomásaikat. Itt meg aztán, mint pillangó a vadvirágos réten, csapongott a jókedv, sziporkázott a szellem. Es bizony, nem kímélték itt még a méltóságos-, nagyságos urak gyöngéit sem: kijutott a kutya porció püspököknek, grófoknak, báróknak, szerény papféléknek egyaránt... Az unió kimondása napján történt, hogy ma is virágzó grófi család egyik kitűnősége, aki az asztaifön ült, aki az egyházi ügyekben máig is elül jár a példás buzgóságban, odaintette a terem közepén tüzes magyar nótákat játszó cigánybanda prímását. Oda intette és valamit súgott neki. Csak azt látta mindenki, hogy a gróf egy százas bankjegyet tett maga elé az asztalra . . . A cigányprímás szeme fölcsillant; arcán rózsák gyultak ki és odaállott megest a barna fiuk élére. Valami ihletszerü kifejezés volt az, ami a prímás egész lényét, annak fekete arcát szinte széppé varázsolta át. És megszólalt a hegedű siró, panaszos hangja. A klárinét zokogása, a bőgőnek mély bánatos keserűsége. Hej, Rákóczi, Bercsényi . .. Szépen, odaadással játszott a cigány s minden szív megtelt poézissel, fájdalommal. Mikor bevégezte a nótát, hatalmas tapsvihar zúgott föl a teremben . . . A cigány boldog mosollyal, sunyi arccal
