Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-12 / 20. szám
t Szinérváralja, 1908. május 12. — 20. szám. Ötödik évfolyam. w SZÍNÉRT ARAL JA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. Megj elerLÍlt minden kedden. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: FÁBIÁN ISTVÁN.-------- ' '■----------------------- A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és külo&ntefly, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Mit hoz majd a jövő? Az újvilágból felette nyugtalanító hírek szállanak felénk s az utóbbi napokban a sajtó is érdekes kimutatást közölt a tengerentúli munkanélküliségről. A hivatalos statisztika szerint Amerika 37 államában ez idő sznrint 43A millió munkanélküli tartózkodik. Newyorkban a munkanélküliek nyomora oly óriási méreteket ölt, hogy az éhező tömeg még az erőszakoskodástól sem riad vissza. A hatóság legutóbb egy csoportosulás alkalmával kénytelen volt élelmiszereket is kiosztatni, mert a tömeg azzal fenyegetőzött, hogy a nyilvános épületeket lerombolja. Hja! Az éhség fájdalmat okoz, s mit nem tennének meg az apák és anyák, hogy éhség gyötörte gyermekeik szenvedéseit enyhítsék? Gyakran maga a gondolat, hogy szeretteit szenvedni látja a proletár, elégséges, hogy dühöngővé, mindenre képessé tegye, főleg az aranyszabadság hazájában nem enged5 magát a vak szenvedély semmikén se korlátozni. S az égig magasztalt országban, hol nem is oly régen tej és méz folyott, ma könyek patakzanak, a szerencsétlen munkások feleségeinek könyei, kik megátkozzák azt a percet is, amelyben a munkásvezérek kecsegtetéseitől elvakitva, saját maguk biztatták férjeiket, hogy a munkásszervezetbe belépjenek. Sztrájkok és bojkottok esetén ezeknek a munkásoknak a feleségei óriási lelkesedést tanúsítottak és a sztrájkhősök és árulókra fúriaként csaphattak le; s mily sok vér folyt a jónak vélt ügy, a jobb jövő, a magas hetibér és a rövidebb munkaidő kivívása érdekében. Amilyen sok vér folyt ezeknek a bérharcoknak az idején, olyan sok köny pereg most le az éhező munkás — feleségek és gyermekek beesett arcán, s mindez oly országban történik, mely Európa minden államából, de főleg hazánkból, száz és százezer munkáscsaládot ragadott ki, akik mindannyian azt hitték, hogy a legnagyobb munkabérek és legrövidebb munkaidők hazájában egy uj Kánaánt fognak fölfedezni. Mily sok álom semmisült meg itt s mily sok szép reményt követett a keserű csalódás és a szomorú felocsudás. Hányán kívánják vissza a kisebb, de biztos hetibér eltűnt korszakát? S hány apa, aki mindannyiszor fellelkesült, a mikor arról volt szó, hogy a „vérszopó“ vagy az „elnyomó“-nak bélyegzett munkaadónál a munkaidő megrövidittossék, vagy a munkaadó más módon meg'réfáltassék, szívesen áldozná fel most a l^ivott pihenő idejét csak azért, hogy hozzátartozóinak kínzó éhségét csillapíthassa. De most már késő, a munkaadók ki vannak facsarva, a gazdag gyártulajdonosok megunták a reájuk oktrojált uraságot, műhelyeiket zárva tartják és a kisiparos, aki mig tehette, mindent megadott a munkásnak, most azonban szenvedőtársának csak a csücskét engedheti át annak az éhség-kendőnek, amely mellett mindkettőnek felkopik az álla. Ez ma a helyzet képe az aranyszabadság hazájában és ha munkásaink nem lennének oly elvakultak, amerikai „elvtársaik“ sorában megláthatnák a fenyegető veszélyt, amely intő jeléül szolgálhatna nekik és óvakodhatnának, hogy a veszélyes útra lépjenek. Épp úgy, mint az újvilágban, a reakció Európában is be fog következni. Az előjelek ehhez félremagyarázhatlanul mutatkoznak. A munkásság eltökélten segédkezik a kisipar megsemmisítésén; az oly ideálisan kieszelt nagyüzemek munkásjólét intézményeikkel, később a gépek folytonos újítása és tökéletesítése révén a munkást teljesen fölöslegessé fogják tenni és a tőke alkalmazottainak egyre jobban elhatalmaskodó uraskodását megunva — minden újabb vállalkozástól tartózkodni fog, a munkás pedig, sajnos, abba a szomorú kényszer- helyzetbe fog jutni, hogy erőszakkal szerezze meg azt, ami után gyermekei sóvárgó szavakkal vágyakoznak: a kenyeret! Ekkor azonban már késő lesz; a felizgatott tömeg lassanként meg fog nyugodni. Az elfolyt vér le fogja csillapítani a felizgatott kedélyeket és az izgalmas küzdelmeket sokkal iszonyúbb nyugalom fogja követni. A gépek nem sztrájkolnak, ezek az éjt is nappallá varázsolják és sohasem fáradnak el. A tőke győzedelmeskedni fog és hálás lesz a munkásvezéreknek, hogy az olyannyira kényelmetlen kisiparostól megszabadították. De az iparos keserű könyeket fog hullatni és szívesen visszakivánná azt az időt, a mikor nem volt munkaadó és munkát vállaló, de volt mester és segéd, akik vaSZINÉRVÁRALJA TÁRCÁJA. Adatok a divat történetében. Nincs asszony, a ki....! Nincs asszony, aki sohse ejtett volna Keserves forró, tiszta könyeket Egy ábrándért, egy csalfa lidércfényért, Melyet a szürke ködben kergetett! Nincs asszony, kinek valaha a lelke Bíbor mosolylyal ne lett vón tele, Mig tépett vágyak éjszakai réme Nem hullatta bus könyét bele. Nincs asszony, kinek réveteg szemében Ne csillant volna könyii sohasem, Ha gyönge vállal küzdött szilaj árral S vadul sodorta férfi szerelem. Nincs asszony, ki meg ne bánta volna E bus, keserves, tiszta könyeket, Melyeket elsírt jajdulva egyért, Kit már ma megvet — s egykor szeretett 1! „Algea“ A divat nagyhatalom, mely korlátlanul uralkodik nem csupán Európában, hanem Amerikában is, ahol a nyugoti civilizáció lobogója leng. Elismeri e zsarnok hatalmát és térdet hajt neki komoly tudós és hiú piperkőe, a gondos házianya épp úgy, mint a nap ünnepelt delnője. Páris, a világváros, a divat székhelye egyszersmind. Az ott feltalált, bemutatott, úgyszólván szankcionált tárgyak, szokások, bohóságok „passe par tout“-val bírnak a delnők palotáiba éppen úgy, mint a szegény varróleány padlásszobájába. De honnan van az, hogy éppen Páris vivta ki magának ezt a jogot, hogy a divat terén parancsokat osztogathat. Már Marrelinus-Ammongianus, ki 378-ban utazta be Galliát, a lakosokról feljegyezte, hogy választékosán öltözködnek. Blúzt, inget, nadrágot hordtak gyapjúszövetből, prémből és bőrből. Lábszáraikat kötőkkel csavarták körül, melyek egyúttal a facipőket is lábukhoz szorították. Egy Langresben lelt szobor egy gall nőt ábrázol, bő redős tunikában, melynek alja ivekbe volt vágva, derekán rövid kötény, haját háló borította. A Karolingek idejében az öltözet már több változatossággal birt. A köpönyegek elől-hátul hosszuk, az oldalon rövidek. A tunikák drága és ritka prémekkel szegélyeztettek. Nagy Károly a fényűzésnek nem volt barátja, kivévén a kiválóbb alkalmat, azért meg is parancsolta szigorúan, hogy egy katonai ruhának tiz sousnál (a mai pénzérték szerint körülbelül egy korona) többe nem szabad kerülnie. Korában a nő- és férfi ruházat közt nem volt nagy különbség még; a nők is tunikát, felső bő ujju öltönyt hordtak. Lábaikat facipö, vagy aranyozott bőrtopán födte. Fejükön hosszú fátyolt hordtak. Azonban minden tilalom dacára a fényűzés mégis folyton nőtt, mire leginkább az avarok megveretése és a náluk talált loppant hadi zsákmány adott alkalmat. Mikor az első keresztesek Konneus görög császárnál megjelentek, pompájuk még az akkori időben fényűzése révén hires görög udvarnál is feltűnt. Fülöp Ágost 1188-ban a fényűzés elleni törvényeket megújította és megtiltotta a lovagoknak a biborkelmét és a drága prémet. XI. Lajos szintén szerette az egyszerűséget. Ruhájához csak nyulbört használt. Soha aranyvagy ezüst-kengyelvasat nem tűrt. Azonban a nők öltözékében mindig nagyobb lett a fényűzés. Ruháik szűk, derékhez illő szabásunk voltak, a könyökig nyíló bő ujjakkal. A szoknya jobb felén a férj, a baloldalon a nő nemesi címere volt látható. A fátyolt is erősen hordták, sőt 1217-ben
