Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-04-14 / 16. szám
\VySzínérváralja, 1908. április 14. — 16. szám. Ötödik évfolyaM^íí SZHERViRlLJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. nXegj elenik mind.en kedden. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ZF’ÁÜQI-Á.HXT ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Színérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Kézimunka- és háziipar-kiállitás. Irta : Vájná Géza dr. A magyar állam gazdasági függetlenségének legelfogultabb ellenségei se tagadhatják le, hogy kereskedelmünk és ipa runk az utóbbi tiz év alatt nagy lépéssel haladt előre. Ennek a haladásnak eredményeit számokban kifejezni talán nehéz, de a figyelő szem megtalálja annak jeleit társadalmi életünk alakulataiban. Ipari termelésünk, igaz, nem képes utolérni a kereslet igényeit, és jó idő fog még eltelni, amig fogyasztási cikkeinknek bár túlnyomó részét itthon előállítani képesek leszünk^ a legutóbbi 2 év külkereskedelmi statisztikája pedig egyenesen azt mutatja, hogy ipari kereskedelmünk Ausztriából emelkedett, mindez azonban nem jelent sem stagnálást, sem visszafejlődést. Gyáriparunknak mindenesetre nehéz és megpróbáltatásokban bő küzdelmet kell megvívnia Ausztria rendkívül fejlett és kitünően szituált nagyiparával, de tagadhatatlan, hogy kézmü- és háziiparunkban a „tulipánosának gúnyolt években, a kicsinylés, ócsárlás, legkevésbbé sem érdektelen osztrák forrásokból eredő hajsza dacára óriási a fejlődés. Amint említettük, még nem fejezhető ki számokban a fejlődés. Még mindennek a kezdetén vagyunk. Kísérletezünk. Termelő és fogyasztó egyaránt. Itt-ott csalódunk. Csüggedünk is néha, de újból remélünk. És ma már igen sok téren megérti egymást a termelő és fogyasztó s nap- ról-napra jobban. A haladás, a fejlődés forrása pedig ez a megértés. Amig csak üzletfeleknek nézzük egymást, amig csak a zsebünk szerepel az add-vedd üzleti forgalmában, nehéz lesz a magyar ipar fejlődése. De ha a lelkünk, az Ízlésünk, az énünk is beleszól, biztos a jövő. Az ipar fejlesztésében a fogyasztó érdeklődésének Ízlése, igényei lélektani jelenségeinek épp oly fontos szerepe van, mint az iparos tanulságának, tehetségének, szorgalmának. És a magyar kézmü- és háziipar bizonyságát adta, hogy megérti a közönség lelki igényeit. Az osztrák iparnak évszázadokon át megszilárdult, biztos helyzetével szemben tőke nélkül, hitelét vesztetten, magára hagyatva indult küzdelembe iparunk, és nehány év alatt meghódította a magyar nép lelkét, kinyitotta szemünket és bevette magát szeretetlinkbe. Szatmáron a Lorántffy Zsuzsánna egyesület nőnevelő-akciója kiegészítéséül kézimunka és háziipar-kiálliíast rendez. A kiállítás elsősorban és főként a női szövő-, varró-, hímző kézimunkát szándékozik bemutatni megyei és országos fejlődésében, kereteiben egyúttal helyet engedve a háziipar egyéb ágainak, sőt-a képzőművészet alkotásainak is. E kiállítás anyaga legfeljebb bizonyítéka mindannak, amit előbb elmondottunk. A Mármarosból, Erdélyből, Dunántúlról, az Alföldről óriási mennyiségben ide hozott remek, művészi tökéletességben kiforrott Ízlésű, anyagban és formákban magyar kézimunkák a bizonyságai annak, hogy a közönség szerető pártfogását megértik és ízléses, gondos, s ami fő : lelkében is magyar munkákkal viszonozzák a magyar föld dolgozó asszonyai és leányai. Es e megértés a jövő gazdasági függetlenség gyökere és biztosítéka. Magyar ipar és magyar gazdák. Igen gyakran — sőt egyre gyakrabban — esik szó mostanában agrárizmusrói, merkantilizmusról és nagyon sokan úgy fogják fel e jelszavakat, mint amelyek egymásnak ellenségei, mint a melyek egymás mellett meg se férhetnek, a melyek egymást tönkre tenni, lerombolni akarják, Pedig e tekintetben nagy a tévedés ; az igarárista a tisztességes ipart, a tisztességes kereskedelmet soha se tekintette ellenségeinek, s soha se is magát a merkantilizmust, hanem csupán annak a túlkapásait ostorozta. Az agrárista jól tudja azt, hogy Magyarország nagygyá és gazdaggá csak akkor lehet, ha azok a nyers auyagok, amelyeket termel, ide bent nyernek feldolgozást és elfogyasztást s megszűnik az az anomália, hogy nyersterményeinket olcsón elviszik a külföldre s feldolgozott állapotban sokszor tízszeres áron hozzák vissza. Abból a közel 1000 milliónyi behozatalból 50—75% tisztán a munkabérekre esik, elképzelhető tehat, ha e rettenetesen nagy összegnek csak fele is magyar boltos, magyar munkásoknak birtokába jutna, mennyivel nagyobb lenne azok fogyasztási képessége, mennyivel több iiszt, hús, zöldség fogyna el az ország határain beiül. Elérkezne mindjárt az idő, amikor nyersterményeinkkel nem volnánk ráutalva a külföldre, mert idebent nyernének azok piacot s elfogyasztást. Elérkezne a külön vámterület ideje is, amikor nyugodtan mehetnénk abba bele, mert kiviteli feleslegünk nem, vagy csak jelentéktelen lenne. Valóban megfoghatatlan az, hogy nekünk, agrikultur államnak nemcsak a szorosabb értelmében vett gyáripari behozatalunk mily óriási, de nyers terményekben is ilyen jelentékeny. Alig hihető, pedig úgy van, hogy gyümölcsből és SZÍNÉRVÁRALJA tárcája. A Bári fiuk. Az 1849-iki év augusztusában Klapka tábornok a körülvett Komáromból üzenetet akart küldeni Érsekújvárra, az ottani magyar táborba. Ez a tábor őrizte a Pozsony és a felvidék felől jövő utat a Duna és Komárom felé. Az üzenet átadására a két Bári fiú, Gábor és Mihály vállalkoztak, két úri fiú, akikben Klapka generális is megbízott. Egyik megy jobbra, a másik balra. Kettő közül egy biztosabban keresztül vergődik az ellenségen, mintha együtt indulnának. Bárdi Gábor, az idősebbik, a Vág kiöntéseinek és ingoványainak tartott. Csontba foglalt kerek pápaszemet tett föl. Orcáját leborotváltatta. Zsebébe rakta szegény Wagner Nikodém iratait és bizonyítványait. Ez a Wagner bécsi orvosnövendék volt. A bécsi légióval jött Magyarországra. Itt megösmerkedett Bári Gáhorral, aki szintén orvosnak készült, de már tanulása kezdetén honvédnek ment. A kis Wagner csakhamar elesett. Bári Gábor bízott benne, hogy az írásaival keresztül hatol az osztrák őrségen és táboron. Orvosi szereket, egy ládában patikát, metsző kést, kötőszereket vitt magával. Útközben még recepteket is irt a falusiaknak. Rongyosan, óvatosan ment tovább. Ahol csak lehetett, utnélküli mezőkön járt. Cirkáló osztrák előőrsök azonban csakhamar elfogták. Azt mondta, hogy a magyaroktól szökik. Wagner Nikodém írásai rendben látszottak. Egyéb irás nem volt nála, mert az üzenetet fejében vitte. Hanem azért nem bocsátották el. Majd elválik, hogy kicsoda és mi járatban van. Egy urasági granáriuin volt átalakítva előőrsi hadiszállásul. Báró Hausknecht Leopold parancsolt a Granáriuin C. 2 név alatt bejegyzett stáción. Igazi császári tiszt volt, valamelyik kaszárnyában született Galíciában, a horvát gráni- con gyerekeskedett, Olaszországban kezdte a katonáskodást. Egész életében trombitaszóra ébredett és dobpergés után tért aludni. Maga sem tudja, hogy milyen nációhoz tartozik. Báró Hausknecht a stáció hivatalos kancelláriájában egy halom dinnye között ült, mikor a forposzt jelentette, hogy kemény tusakodás után elfogtak valakit, aki valószínűleg Komáromból jött, vagy odamenekülő kém. Élethalálra védelmezte magát. Amig össze nem rogyott, nem is bírtak vele. Föl kell kötni — dünnyögte a major. — Vallatás nélkül ? — Lehet remélni tőle valamit ? — tudakolta Hausknecht. — Majd csak teszünk vele valamit — felelte a hadnagy. — Hamis betűs Írást találtunk a sipkájába varrva. A jobb lábát ellőtték, bal vállának lapockáját keresztül lőtték. Talán meg sem éri a reggelt. Ki kell hallgatni. — Ha spion, semmi teketória — morgott | a major. — Jó, hát hadd lássam és csináljuk meg vele a protokollumot. Aztán, eins, zwei, föl vele . . . Az elfogott a granárium oldalánál az árnyékban hevert, összekötözve. Mozdulni is alig birt, csak nyöszörgőit. A ruháját ellepte a vér. Egy rongyos pokrócot dobtak reá. A kérdésekre nem akart válaszolni, hiába faggatta az inspek- ciós hadnagy. — Nagy titka lehet ennek. Nem is paraszt ez. Magyarázta a hadnagy a majornak. És hogy tudott bánni a pisztolylyal. A major káromkodva kezdte a vallatást. A boldogtalan néma maradt. A major rúgott egyet rajta. Erre fölsziszent a meglövöldözött ember. — Attól tartok, a végét járja — aggodal- moskodott a hadnagy. Pedig valahogy meg kellene a lelket tartani benne, amig kiveszszük a titkát. Küldjük a tábori kórházba. A megsebesült megvizsgáltakor egy-két tapasztalt katona azt mondotta, hogy az ilyen lábat a felcser urak mindég le szoktak vágni. Arra megkönnyebbül a sebesült. — Epen tegnap fogtunk el egy doktort — j jutott eszébe a hadnagynak. Bári Gábort előhozták. A major ráparancsolt ; bizonyítsa be rögtön, hogy csakugyan doktor. Vágja le a sebesült lábát. Bári Gábor megrendült. Még sohasem operált. — Sietni — kiáltott rá a hadnagy. Előhozták az orvosi szereit. Bári azt gondolta magában, majd rámondja, hogy nincs szükség operációra. A fogoly sebesültnek a füvön vetettek ágyat. A ráalkalmazott kötéseken átszivárgóit a vér, homlokáról is vér patakzott kíntól elturzult arcára. Fájdalmasan lihegett. — Gábor, bátyám, te és itt ? Bári Gábor megtántorodott. Mihály öcscse szavát hallotta. Térdre ereszkedett melléje, mert úgy sem birt a lábán állani. Egy káplár kezdte kibontogatni az összeroncsolt lábát. — Valósággal fityeg a térden alul, — magyarázta a káplár. — Hamar, doktor. Én segítek. Sok ilyet láttam mán. Gábor kábultan szorongatta az öcscse kezét. — Vágd le — suttogta a sebesült. — — Na, doktor, na — kiabálta a granárium ablakából a hadnagy. — Nem érted a doktor- ságot? Még sincs meg?
