Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-03-17 / 12. szám

^ .. -,7 Sz inérváralja, 1908.________16- ~ 12. szám. Öt ödik évfolyam. SZINERMALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész cvre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkir.t 40 fillér. MIegj elenik minden kedden.. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: FÁBIÁKT ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja" szerkesztősé­géhez Szirtérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Hozsanna te néked! Hozsannával köszönti az egész ma­gyar nép a te érkezésed szép március! Megjöttél ismét életet keltő, lelket melengető, virágot fakasztó arany sugaraid­dal, kis madár daliával, vig pacsirta szóval. Itt vagy ismét, hogy felszabadítsd a vizeket jégbilincseiktől, hogy felkeltsed a termé­szetet fagyos álmából. Üdvöz légy szép március ! Szabadság hónapja! Szivünk egész szeretetével, lelkünk egész melegségével üdvözöljük érkezésedet, mert te hozod nekünk a legszebb ünnepet, a melynek fényét az idő el nem mossa, a melynek szentségét a leggonoszabb hata­lom le nem ronthatja. Te hozod a mi szent szabadságunk nagy ünnepét — március idusát! * * * Nagy időre emlékezünk vissza ! Nagy időknek nagy eseményeit idéz­zük fel lelki szemeink elé. Járja át lelkünket az az igaz, nagy lelkesedés, a mely a márciusi ifjakat átha­totta, ébredjék fel bennünk is, úgy mint bennök felébredt, az a határtalan nagy szeretet édes hazánk iránt; tegyünk félre minden földi gondot, hogy egész valónkat ennek a szent ünnep­nek szentelhessük, hogy annak nagyságát, magasztosságát felfogni, megérteni tudjuk. Gondolatainkkal térjünk vissza 1848. március 15-ikére. ❖ * * Mint a derült éger’ feltűnő kis felhő­darab percről-percre nagyobbodik, hogy azután elborítva az égboltozatát orkánná hatalmasodjék el, úgy hatalmasadott el ezen a nagy napon Petőfi „Nemzeti dalának“ hatása alatt a szabadság utáni vágy. Mint a kis szikra, mely még észre­vétlenül szunnyad, a másik percben már falvakat gyújt lángra bevilágítva az égbol­tozatát, úgy lobbant lángra a lelkesedés is, a mely még röviddel a lelkek mélyén szunnyadt. Mint a patak, a mely száraz nyáron alig arasznyi erecskében vonul végig a zöld mezőn, ha megárad, mérhetetlen erővel seper el gátakat, úgy sepert el minden akadályt 1848. március idusán a hazasze­retet hatalmas árja. És a szabadság utáni vágy, mint egy világfeltorgató orkán, a melyet a lelkesedés hatalmas lángja és a hazaszeretet hatalmas árja segítettek, kivívta az emberi jogok között a legmagasztosabbat: a magyar szabadságot! * E szent ünnepen ajkainkról hála ima száll hozzád nagy Isten ! Áldunk téged érte, hogy ezer éves küzdelem után meg­adtad nekünk a legnagyobb kincset: a magyar szabadságot. Hálával borulunk le nagy kegyelmed előtt, a mely megengedte, hogy rab bilin­cseink többé nem sorvasztják karjainkat, hogy a gondolat szabadon hagyhatja el az ajkat, hogy ige tetté válhatott. Légy áldva örökké magyarok Istene! —8. Kossuth Lajos halálának évfordulója. Tizennégy esztendeje immár, hogy a magyar nemzet édes atyja, hazánk legnagyobb, legdi­csőbb fia: Kossuth Lajos örökre lehunyta sze­meit, végtelen szomorúságba, nagy gyászba bo­rítván az országot. Tizennégy esztendeje! Úgy rémlik, mintha ma történt volna e rettentő csapás. Azt hinnők, hogy a kalendárium most ir 1894. évi március 20-át. Most se tudunk bele nyugodni abba, hogy a csodás szellem, a hatalmas meteor elköltözött innen. Akkor legkevésbbé adtunk hitelt a fájdal­mas és megrendítő valóságnak . . . Igaz volt . . . Kossuth apánk csendes lett, hallgatag lett; elnémult az a férfiú, ki évtizedekkel annakelőtte erős, tiszta, hazafias érzésével, láng- leikével s ragyogó szónoki képességével megte­remtette minden kincsnél drágábbat és értéke­sebbet: a nemzeti szabadságot. Kossuth Lajos nemes hévvel, hatalmas gyújtó lánggal teli beszédei aimották talpra a szunnyadó nemzetet, magasan szárnyaló, fenkölt szónoklataival sikerült szaporább mozgásba hozni a magyarság vérét. A nemzet erőt kapott és lelkesedése tetőpontján a legnagyobb áldozatokra is képes volt a veszélyben forgó haza érdekében. Kossuth Lajos mondotta, hogy szorgalom és akarat tehetséget pótol. Nála a vasakarat és páratlan szorgalom egyesült fényes, egész kort bevilágító, sőt korszakot alkotó tehetséggel s teremtett és létesített csodás dolgokat s megte­remtette, megalkotta a legnagyobbat: a szabad­ságot. Bámulatos gyorsasággal toborzott össze egy hadsereget, számra nézve nem óriásit, de elszánt­ságra, vitézségre nézve mindörökké ragyogó pél­SZINÉRVÁRALJA TÁRCÁJA. Válás után. Oda visz az emlék, oda űz a bánat, Ahol annyi édes, bájos emlék támad, Ahol szerelmünknek annyi szép virága Hullott hervadásba! Tudom, hogy szivemre többé soh’se zárlak S mégis egyre várlak . . . várlak . . . Tudom, hogy a levél, ha lehullt a fáról Nem nő vissza többé! A nagy boldogságból Ami megmaradt: csak szomorú emléked, Csak a hűtlenséged. Tudom, hogy hiába kínoznak a vágyak, Mégis egyre várlak . . . várlak . . . Oda járok most is és kereslek téged, Ahol annyi édes percem volt tevéled S fojtott zokogással mit szivembe öltem, Megmered a könnyem . . . Tudom, azt hogy nem jössz sreményim csak árnyak, Mégis egyre várlak . . . várlak . . . Haft. A csók. Mindketten a Terpsiehore-szinház kórusában táncoltak és énekeltek, a redezői lelemény min- did úgy hozta magával, hogy három éve mindig egymás mellé kerültek, az öltözőjük is közös volt és gyűlölték egymást kegyetlenül, engeszt- hetetlenüi. Valami kicsinyes toalett-versenygésből indult ki a dolog és utóbb annyira megnőtt, hogy teljesen hatalmába kerítette őket. Nem tudtak egyébre gondolni, mint egymásra, nem volt egyéb vágyuk, minthogy egymást bosszant­sák. Ha egyik valami szépet látott, csak azért gyönyörködött benne, mert tudta, hogy a másik ezt nem teheti. Ha valemelyik jó gyümölcsbe ha­rapott, gyönyörűségének nagyobb felét az adta meg, hogy ime itt van most az ő tulajdonában valami, amit a másik soha, semmi körülmények között nem kaphat meg. Apró, jelentéktelen kel­lemességei és örömei az életnek ezen az alapon óriásiakká nőttek s Margit és Lenke, mint két gyönyörű ragadozó, a percek legszerényebb vi- rágocskáit is leszakították s elraktározták gyűlö­letük múzeumában. Körülöttük pokollá vált mindenkinek az élete. Az öltöztető asszonyoké, a színházi szabóé és főleg azé a két dzsentiemené, aki a két leány anyagi létének szilárd alapját képezte. Rettenetes cári önkénykedést gyakorolt Terpsiehore két papnője e két uron, akik végül azt vették észre, hogy a leányok őket is belehajtották az esztelen versenybe, a melynek láza veleragadta őket. És oly napon, mikor Margit automobilja elütött egy öreg embert és az újságok foglalkoztak az eset­tel, Lenke haját tépve kérte, követelte a barát­jától, hogy ő viszont két embert gázoljon agyon s közben vörösre sírta szemét s a bőségesen ömlő könnyek kimarták arcának hófehérségét s szép orrát. Egy középkori véres fantáziától duz­zadó cselszövény ujíán valóban be is csempészte Lenke barátja az újságokba a dupla elgázolásról szóló hirt. Hanem ekkor úgy érezte a kitűnő férfiú, hogy a mérték betellett s egy szép napon beállított Margit barátjához s Így szólt hozzá : — Uram, mi mind a ketten derék, tisztes­séges úriemberek vagyunk, jó sorsra méltóak nem érdemeljük meg, hogy e két leány oldalán pokol legyen az életünk. Fogjunk kezet, uram s Ígérjük meg egymásnak, hogy barátnőink esze­veszett kívánságait nem teljesítjük ezután. Margit lovagja meghatóban szorította meg Lenke anyagi alapjának jobbját s valami eskü­félét rebegett. És ettől fogva csakugyan a két dzsentlemen helyzete javult, de a leányok bizo­nyos tehetetlenség érzése alatt még jobban gyű­lölködtek. X.a,punl£ mai száma G oldal

Next

/
Thumbnails
Contents