Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-01 / 49. szám
Szinérváralja, 1908. Deczember 1. 49. szám. Ötödik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. ;i Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. íj Nyilltér soronkinl 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. I Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. ; A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, jj valamint az előfizetési dijak a „Színért)áralja“ szerkesztőségéhez Színét-váraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Mi illik? Leányiskoláink és az élet. Régi közmondás szerint nem is iskolának, hanem az életnek tanulunk. És mégis úgy találjuk, hogy leányaink, mikor a felsőbb iskolákból kikerülnek, vajmi keveset tudnak mindabból, amit a gyakorlati élet megkíván tőlük. Ennek oka abban rejlik, hogy iskoláink és főképp a tankönyvek nélkülözik a praktikus alapot. Mindent tanulnak csak éppen azt nem, a mi az életben a legszükségesebb. Bemagolják a legtávolibb földrészek geográfiáját is, pontosan tudják, hogy Déi- Amerika melyik indus falujában minő ruhát viselnek az indián nők, de nem tanulják meg a helyes öltözködés egészségügyi szabályait. Megtanulják a chemia legklom- plikáltabb vegyfolyamatait, de fogalmuk sincs a konyha vegytanáról. A magasabb mennyiségtan titkaiba be vannak avatva, de nem tudnak vásárolni a piacon és fogalmuk sincs a helyes háztartartási beosztásról, sőt még egy ártatlan rántást sem tudnak megkavarni. Más országokban majdnem minden helységnek van főzőiskolája, melyekben a konyhaművészet titkaiba gyakorlatilag is bevezetik a felserdült leányokat, nálunk csak egy-kettő van a fővárosban, ezeket is alig látogatják. A felsőbb leányiskolák növendékei közzül alig egy százalék keresi fel őket. Ez pedig öreg hiba! A leány, mire a polgári iskolát befejezi, már tizennégy—tizenöt éves, hosszú ruhát visel, már-már férjhezmenelelről is álmodik, pedig talán egyszerű rántott levest se tud csinálni a maga tudományából, mert az alatt az idő alatt, mig anyja oldalán eltanulta volna a főzés mesterségét, az alatt az iskolában magas számtant és fizikát tanult. Oda kellene tehát hatni, hogy leányiskoláink a gyakorlatra több súlyt fektessen, hogy a leány a gazdasszonykodásnak legalább elemeivel megismerkedjék. De főleg oda kellene törekedni, hogy a leány iskolából hazajővén, ne gondolja, hogy a főzőkanálhoz vagy a vasalóhoz nyúlni bűn, hogy ez nem fér össze az iskolával, pedig sajnos, de tény, hogy magasabb iskolába járó leányaink idegenkednek a házi teendőktől, hogy összes működésűk abban áll, hogy a zongorához ülve eljátszanak egy- egy szimfóniát. Szimfóniákból, szép kisasszonyok, nem lehet megélni! ha bármi tűzzel játszik is, e mellett nem fői ..frag az ebéd. Pedig később, mikor a leány, mint fiatal asszony, a maga gazdaságába lép, késő lesz a gazdasszonvkodás tudományát elsajátítani és ennek hiánya sok, igen sok kellemetlenséget fog okozni. Ezt a hiányt sem a virtuzitás a zongorán, sem a műveltség nem pótolja és ilyen háziasszony éppen oly hiányos szerepet játszik a családban, mint a férj, aki nem képes hivatását betölteni. Mert ez esetben a nő sem tölti be hivatását. (F. É.) Az egész európai sajtót bejárta a hir, hogy az osztrák-magyar nagykövet, Forgáeh gróf Belgrádban nem vette észre a szerb trónörököst s igy nem is köszönt neki. Mire a trónörökös kérdőre vonta őt s a nagykövet excuseját nem vette tudomásul. Ugyanez a história egyszer már megtörtént a világtörténelem egy más lapján, amikor az Emsben üdülő Vilmos porosz király hátat fordított Benedetti francia nagykövetnek. Amit a sértődött Franciaország casus bellinek nézett s meg is üzente a háborút Németországnak, mely utóbb olyannyira végzetessé vált reá nézve. Mi nem félünk attól, hogy ez a balkáni iucidens háborús izgalmakra vezetne. Nem is e szempontból ragadta meg figyelmünket az eset. Inkább azért foglalkozunk vele, mert hiszen nem csak a királyok és nagykövetek között történik meg az ilyesmi, hanem naponként adódik elő a mi társadalmi életünkben is, hogy egyik-másik véletlenül, avagy készakarva nem akarja ismerősét meglátni, hogy ezáltal a »ki köszönjék előbb« kényes kérdése alól menekedjék. Hogy a köszönés, egymást üdvözlés szükséges, avagy feleslegesen fárasztó nyűg, erről már sokat összeírtak, beszéltek, vitatkoztak, de megállapodásra, egyöntetű eljárás követésére mind a mai napig eljutni nem tudtak. Régi magyar közmondás azt tartja, hogy köszönni illik, fogadni kötelesség. S ezt mindenesetre dicsérendőnek tartjuk, hogy a magyar szükségesnek tartotta, a másik részt, t. i. fogadni kötelesség, hozzáfűzni, mert bizony e téren is sok különösséget, bosszantót, lekicsinylést tapasztalhatunk. Ahogy némely ember köszönésében osztályokat állit fel, vagyis különböző, szerinte más kaliberű embereknek egyszerűen, avagy szívélyesen köszön, épugy a köszönés elfogadásában is úgy tapasztaljuk, különböző fokokat állapítanak meg egyesek, amelyek szerint azután az illető köszönőt akarják mérlegelni. Hogy mi az illendőség e téren, azt nagyon „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Föl és alá. Irta: Dalmady Győző. Hegyi utón szakadatlan Járnak-kelnek a kocsik, Egyik gyorsan lefelé fut, Másik felkapaszkodik. Egyik kocsi vidám, fürge, Messze, hangzik a zaja, Másik kocsi nehéz, lassú, Sok a gondja, a baja. Mindenikre egyenlően Síit a déli napsugár, Fényből mégis csak egyik kap, A másik bús árnyba jár. Egyik lejut a völgyekbe, Másik a hegycsúcson áll, A sok közül melyik ér célt ? És nyugalmat hol talál ? A mi koponyánk. Irta: Jászai Mari. Azért kisebb-e azzal az »egyharmaddal« a mi asszonyi agyvelőnk, mert a férfiak a lerem- tetésünk óta nem engedték azt használnunk, nehogy mi járjunk túl az ő eszükön, vagy ezt is csak ránk fogják, mert hiszen ők mérecsgél- ték és mondhattak annyi unciát, amenuyit a saját érdekükben jónak láttak konstatálni — ámbár nem hiszem, hogy Lenhossék bácsi akkora ellenségünk lett volna, neki nem volt rá oka, ismertem az élete párját — vagy csakugyan a természet tartotta vissza azt a hiányzó harmadol, bölcsességből, olyan hivatásra szánva bennünket, amelynek nem vetnénk alá magunkat, ha — mint mifelénk mondjuk, — ki volna mind a négy fertályunk ? A koponyánk belsejét még nem láttam, de ha a külsejét nézem és az után Ítélek, akkor jaj nekünk! Ha akkora a különbség a fejeink belseje, mint a külseje között: akkor megijedünk és féltjük az egész jövő generációk szellemi nívóját, mióta tudjuk, hogy azok lélekbeli tehetségeiket az anyától is öröklik. Mert miben különbözünk igy lenézett, lesajnált, vad nővéreinktől, akik semmivel sem raknak több tücsköt bogarat a fejünkre, mint mi. Igaz, hogy ők nem is követelnek szavazati jogot mint mi. Nehogy azonban valaki rám olvassa, hogy én vizet prédikálok és — cifra kalapban járok ! Szó sincs róla. Én a magam kalapjait is mindig úgy szégyenlem, mint a többi asszonyságét, de egyszerű kalapot Budapesten nem kapok. Ha pedig férfias kalapot teszek föl, mint az északiak, finn, dán, norvég asszonyok, akkor Aki egészségét vissza akarja nyerni vagy azt megőrizni, igyék SZTOJKAI vizet!! Mint üdítő és borviz felséges! wa nyviz. Gyógyhatása páratlan! $£ Számos kitüntetés és orvosi ajánlat! GyomorbajoknáÜ „tSé&í. Ideg és oukorbeiegségeknél! Vese, máj és vérbetegségeknél! Nemi bajoknál! Főraktár Szinérváralja részére: Neumann Testvéreknél. Főképviselet Magyarország területére: Általános Bank és Takarékpénztár Kolozsvár.
