Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-01 / 49. szám
49. szám. (2) 1908. Deczember 1. SZÍNÉ RV ÁRALJA nehéz lenne megállapítani. Mert az természetes, hogy másképen köszönünk mi annak, kinek mindennap esetleg társaságában vagyunk, vagy akit szívesen látunk, mint akinek tisztán konventióból, kötelességből, avagy illemből köszönünk. De nem szabad a köszöntésünk mérvét, az illetőnek általunk meghatározott társadalmi állása szerint megállapítanunk és gyakorolnunk. Mert ez egyrészt visszás állapotokat idézne elő, másrészt teljesen megsemmisíti a köszöntésben rejlő tisztelet adást és üres formasággá zsugorodik össze. A köszöntés fogadásának különbözősége pedig egyenesen nevetséges. Mert ha valaki megtisztel minket azzal, hogy leveszi kalapját előttünk, azt azzal büntetni, hogy rögtön megállapítjuk róla, milyen fokú visszaköszöntést érdemel, legalább is nagyfokú igazságtalanság. Különben is a mai cikkünkben foglaltak nem annyira a meglett és értelmük teljét elért emberiségek szólanak, noha egyes specieseket ebből az osztályból is szemelhetnénk, hanem szól inkább a fiatal, még keveset tapasztalt s az élet küzdelmeivel meg nem birkózott ifjúságnak s azt hisszük, hogy némi haszonnal vehetik azt a kijelentésünket, mit tapasztalat érlelt meg bennünk. Mennél magasabb rangú, minél műveltebb, kiválóbb positiót betöltő egyéniséggel találkozunk az életben, annál inkább észlelhettük, hogy azok köszöntésében mennyi tisztességtudás, mennyi előzékenység nyilvánult. Soha nem tapasztaltuk azt a nálunk nagyon is észlelhető »jó szokást,« hogy egyik igyekszik a másikat »kivárni*- a köszöntésben, mintha ebből valamely erkölcsi, vagy netán anyagi haszon háramolnék reá Nehéz volna megállapítani azokat a kategóriákat, melyeket a társadalom a köszönés elsőbbségére megállapított. Egyik leginkább elfogadható mindenesetre, hogy a fiatal előbb köszönjön az idősebbnek. De a csekély különbségű életkoruaknál ez a szabály természetesen nem gyakorolható, mert hiszen senki sem kérdheti meg ösmerösétől, ha külseje azt el nem árulja, hány esztendős, mielőtt kalapját megbillentené. Mi azt hisszük, hogy az illem azt diktálja, az köszönjön előbb, aki előbb veszi észre, hogy ismerőse közelit. Ma csupán a köszönésről irtunk, mert hiszen e helyt mindazt taglalni, hogy mi Illik s mi nem, sokkal szükebb, hogy bele is foghatnánk. De ígérjük, hogy a jövőben kiterjeszkedünk mindazon társadalmi konventiókra is, amelyek helyes, vagy helytelen gyakorlásából, az egyes embereket megítélik, sőt sokszor elitélik. Tanítói konviktus Szatmáron* A Tanügyi Értesítő f. é. október hó 8. számában fenti cim alatt megjelent s ránk tanítókra nézve igen hasznos közleményhez óhajtok hozzászólani. Az ügy fontosságánál fogva nem szabad ezen felvetett kérdést intézetlenül hagynunk. * Annyival inkább szívesen közlöm e cikket, mert az internátus eszméjét én vetettem fel ezelőtt több mint öt évvel. Szerk. Miután a megyei Általános Tanítói gyűlés december hó 7. napjára van kitűzve, legyen szabad minden tanügyi barátot és kartársaimat felkérni arra, miszerint ezen intézmény felett komolyan gondolkozzanak, hogy így a nevezett konviktus jövőre megalapítható legyen. Szerény véleményem szerint az, építkezés és a cél bebiztosítva csak úgy leend, ha részvénytársaságot alakítunk. E célból: 1. Legalább 1000 drb á 100 K részvényt — havi 10 kor. törlesztéssel bocsátunk a megyei tanítók közt aláírás végett. Vagy, ha Szilágy-, Ugocsa-, Bereg- és a Máramarosmegyei tanítóság is hozzánk csatlakozik, akkor 2000 drb á 100 K-ás részvényt kellene bocsátani a tanítók közt aláírás végett. A megmaradt részvények pedig nem tanítóknak is eladhatók. Ezek szintén tagjai lennének a konviktusnak. 2. Az Általános Tanító Egyesület tagjai a konviktusnak is kötelezett tagjai lesznek. 3. Minden egyesületi tag legalább 1 részvényt s azután 3 koronát tartozik a konviktus céljaira befizetni. 4. A megválasztandó bizottság 10 szatmári és 10 vieéki tanítóból álljon. Ezenkívül az elnöke. Ezen bizottságot az Általános Tanító Egyesület, az általa tartandó közgyűlésen választja meg. 5. A bizottságba belevonandók esetleg más egyének is, akik ilyen részvénytársaságok alakításában kellő jártassággal bírnak. Szem előtt tartva »Segiís magadon, Isten is megsegít« közmondást, én nem tartanám helyes dolognak vállalatunkat valamely takarékpénztárra bízni, mint r. r. cikkíró ur mondja. Mert — tiszteiét a kivételnek — a takarékpénztáraknak legnagyobb része sem szociális, sem hazafias, hanem egyéni és magán dolgokat mozdítanak elő. A haszon is, nem a mienk, hanem az övék leend. Ha a »konviktus építési részvénytársaságot« mi, tanítók alakítjuk meg és ha az első lépés sikerült, akkor még csak egy lépés választ el bennünket a Tanítói takarékpénztár részvény társaság megalakításától. Nincs Szatmárvármegyében olyan tanító, felekezeti külömbség nélkül, aki saját érdekeire ne tudná azt a 100 K-ás részvényt 10 hónap alatt befizetni s aztán évi 3 koronát, a konviktus céljaira. Sokan varnak, akik egynél több részvényt is fognak aláírni. Nem annyira anyagi, mint inkább egy kis nemtörődömség tartja vissza tanító kartársaimat az ilyen magasztos és hasznos dolgoktól. Hiányzik a kellő bátorság és a vezér. Senki sem érzi magát elég bátornak arra, hogy ezen nagy lépés és eszmény megvalósításához hozzá fogjon. Kartársak! Gondoljon mindegyik, hogy ezen nagy lépés megkezdéséhez érez magában annyi erőt, hogy annak vezetője illetve előmozdítója lehessen s akkor mi megtaláljuk a »Vezért.* Az Általános Tanító Egyesület közgyűléséig mindenki gondolkozzon az ügy felett s akkor az Isten segedelmével megtehetjük az első alapkövet. A részvények aláírását még a gyűlés alkalmával megkezdhetjük. (—i._) mindenki megfordul utánam és nevet; ez pedig nekem annyira kényelmetlen, hogy inkább viselem a budapesti divatot, amelynek a fejemhez semmi köze. Nem véd nyáron a nap és télen a fagy ellen. Divat! Viseljük, mert divat. Mert párisi. Ha budapesti hölgyek tudnák, hogy Páris- ban az igazi előkelő nő gyalogjáráshoz sohasem tesz föl »fantasie«-kalapot, tollas madaras, virágos isten-csudákat, hanem jár egyszerű, fejéhez simuló kis kerek, vagy keskeny karimáju kalapban, amit a divat évtizedeken át alig befolyásol és amit Budapestre sohasem hoz a marchande- de-modes, mert az nem »mutat«; ha ezt tudnák, hiszem, hogy ők is igy tennének. A párisi müveit nő csak délután és csak kocsiban hord structollas kalapot. Utcán, gyalog soha. Mihozzánk, a Balkánra, hozzák a félvilági hölgyek kalapjait, mint a színházaink a nekik való színdarabokat. A választójogunkkal várjunk addig, mig mi is a kalapunk mellé tüzheijük a kortestollat és azt nem takarja el ott a strucíoll. »A ruha teszi az embert« Nézzük hát meg először a külsőnket: az öltözködésünket, Szégyenletesen oktalan az európai nő ruhája -- épen a kevély európaié! a khinai, a japán, a török mellett! A célszerűnek meg épen az ellentéte. A szépnek a torzképe. Vastagitja a vastagot, soványitja a soványát. A japáni, khinai khiton, a régi görögökéhez hasonlóan, kiegyenlíti hosszú vonalával a kövér test formát- lanságát, kitölti a csontos test hiányait. Legfőbb érdemét pedig alig merem szóvá tenni, mert ez egy egész kötetet involvál : nincs alávetve divatnak ! Mégis mindenik asszonyon más. Egyéni. Eredeti! Viselhetünk mi oly becses, valódi nehéz selyem és művészileg hímzett ruhákat, mint ők, akik azokat anyáik, nagyanyáik, dédanyáiktól kincsek gyanánt öröklik? Mi? Szánalmas életünknek egyharmadát a szabóinkkal való küzködésben töltjük el, hogy félig-meddig sikerült vagy nem sikerült rongyainkat tőlük szörnyű pénzért kicsikarjuk. Először a szabóinktól a ruháinkat, azután férjeinktől az árát! hs sokszor milyen áron! És ez a lelki testi gyötrelem minden évadban ismétlődik! Elégtelen fizikumunk összes energiáját utálatos »divatos« rongyaink beszerzésére vesztegetjük. Fiatal férfiak emiatt a csapás miatt nem mernek idejében megházasodni. Kísértsük meg elképzelni mi európai nők, mennyi megtakarított időt és pénzt jelent a keletiek változatlan formájú ruhája? És mily valódi, értékes szöveteket viselhetnek, nem máról holnapig tartó, örökös utánzatot, szégyenletes olcsó cafatot, ami okvetlenül visszahat a lelkületűnkre, a jellemünkre is, A jelszó: csak mutasson. Olcsó pénzért sokat mutasson. Fiha! milyen lealázó csalás, HÍREK. Fizessünk! Az év utolsó hónapjának első napját is elértük Isten jóvoltából. Ebből az alkalomból felkérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a hátralékos összeget a héten hozzánk beküldeni szíveskedjenek, mivel nem fizetés esetén cimökre a lapot tovább nem küldjük s az előfizetési dij behajtása iránt haladéktalauul megtesszük a szükséges lépéseket. Áthelyezett közjegyző. Makai Pál dr. szilágycsehi kir. közjegyző Nagyszőllősre helyeztetett át. A vármegye székhelye ügyében abból a célból, hogy az Szatmarra helyeztessék át, a múlt héten küidöttség járt Budapesten. A küldöttséget Kende Zsigmond vezette s abban községünkből Fényes Béla és Uray Bertalan vett részt. Halálozás. Id. Bossin József, szatmári gyógyszerész a műit kedden tüdőgyuladásban meghalt. Az elhunyt Szatmár városának általánosan tisztelt polgára volt. Vécsey báró nemeslelkü adománya. Véesey László báró, sárközi nagybirtokos és országgyűlési képviselő áthatva azon óhajtól, hogy Avas- lajosvölgyön róm. kath. plébánia állittassék, mely az egyháznak és a magyarságnak őre legyen e nemzetiséglakta vidéken, három telket állított a felállítandó plébánia céljaira.,Kettö közülök Avas- lajosvöígyön, egy Avasfelsőfaluban van. Gyászhir. Rsszvéttel vettük a köv. gyászjelentest: Alulírottak a széles körű rokonság nevében is mély fájdalommal jelentjük, hogy bil- kei Lipcsey Maria példás türelemmel viselt hosszas szenvedés után az utoisó szentségekkel ellátva folyó hó 29. napján d. u. 1 órakor az Urban jobblétre szenderült. Felejthetetlen kedves halottunkat folyó hó 22-én d. u. fél 3 órakor a szigetkamarai 178. sz. gyászháztól a róm kath. egyház szertartása szerint temetjük. Lelke üdvéért a gyászmisét folyó hó 23-án reggel 8 órakor végeztetjük. Mármarosszigeten, 1908. november 20. özv. Ai’tner Gézáné, szül. bilkei Lipcsey Erzsébet, biliéi Lipcsey Ilona, bilkei Lipcsey Anna és férje : Mihalik Lajos, gyermekei: Adám, Anna. Kálmán, bilkei Lipcsey tíandor és neje: Bohu- tinszky Beatrix és gyermekei: Kálmán, Sándor. Artner Izidor és neje: Pathay Ilona és gyermekei : Géza, László, Margit, özv. Horváth Dénesné, szül. Gsicseri Ormós Teréz, nagynénje. Az örök világosság fényeskedjek neki! A mátészalkai polgári iskola tanártestülete dec. 5-én a »Hungária* termeiben az iskolai Rákóczi-alap javára táncmulatsággal egybekötött estélyt rendez. Kezdete 8 órakor. Helyek ára : I—III. sor 3 K, IV—VIII. sor 2 K, IX-XVI. sor 1 K 60 f, állóhely 1 K. Felhívás az alkalmazás nélküli okleveles tanitók és tanítónőkhöz. Hivatkozással a vall. és közokt. miniszter ur 146500/1907. számú rendeletére, felhívom Szatmárvármegye területén lakó mindazon okleveles tanítókat és tanítóNevetségesek és rabszolgák vagyunk divatrongyaink révén. »Nagysád kissé »erős« csípőben«, — mondja markába nevetve a szabónk, mert azt a kifejezést, hogy »kövér« meg »vastag«, ami az igazság, azt nem bírjuk meg. És azt kívánjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket ? Vagy törekszünk komoly emberi jogokért és akkor nem maradhatunk irrezonabiiis bábuk ; vagy szétkócoljuk a hajunkat, mint a vadak, madarakat, bogarakat tüzünk bele és keressük a férfiak kedvét, akik eddig ilyeneknek neveltek bennünket. így is vették hasznunkat. Emlékezés. Minden szavam egy-egy imádság volt, Minden szavam egy könyörgő söhaj, Minden érzés bennem érted lángolt, Érted gyuladt bennem minden óhaj .., A. hűséget nem is én fogadtam, O volt, ki azt szentül esküdözte, S hogy hűséges mégis én maradtam, Lelkemet ö zúzta, tépte, össze. . . Jobb is annak, ki a nőt a földön Lepkemódra tudja csak szeretni, Mert a nő, mig nincs, hol lelket öljön, Hűséget csak addig tud hitetni ... Somlyó Sándor,
