Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-01-07 / 2. szám

.Jr Szinérváralja, 1908. Január 7. — 2. szám. Ötödik évfolyam. w ff TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ' __ . ___ Alii__ _——.11. _____ Elő fizetési árak : Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztősé­Nyilttér soronkint 40 fillér. F'A.BlA.ÄT ISTVÁN. géhez SzinérváralJára küldendők. Tvrejgj 0i«=>n-gír mindLen kedden. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Dr. Földes Béla beszámolója. Kerületünk illustris képviselője, Földes Béla dr., a múlt év december 30-án meg­látogatta községünket, hogy beszámolóját megtartsa. Sajnáljuk, hogy jöveteléről köz­vetlen a megelőző nap estéjén kaptunk rövid távirati tudósítást s igy nem része­síthettük szeretett képviselőnket olyan fo­gadtatásban, aminőt úgy az ő kiváló, mint az iránta községünkben táplált őszinte ra­gaszkodás és mély tisztelet megérdemelt volna. A késői értesülésnek s a roppant kellemetlen időnek dacára is elég szép számú küldöttség várta Földest a vasúti indóháznál s mikor a vonat 12 óra 35 perckor berobogott, harsány éljenzés után Mándy Zoltán rövid, az érzés közvetlen­ségével ható beszéddel üdvözölte magas vendégünket. Földes örömének adott kife­jezést, hogy szinérváraljai választói körében megjelenhetett s a szives üdvözlésért kö­szönetét mondott. A megjelentekkel kezet szorított, azután fölszállt az Ember Elemér dr, házi gazda kocsijára, melyen szállására hajtatott. Elsőbbjeink dr. Ember Elemérhez is elkísérték a kedves vendéget. Délután 3 órakor tartotta meg tartal­mas beszámolóját Földes a Korona dísz­termében, hol ismét Mándy Zoltán kérte ki képviselőnk nyilatkozatát a politikai hely­zetről. A helyesléssel és éljenzéssel gyak­ran megszakított beszámolót nagyjában itt ismertetjük. Általánosságban kötelességének tartja az ország és a választó polgárok jogait biztosítani, érdekeit előmozdítani. Szüksé­gesnek tartja, hogy a választók a politikai helyzetet nem egyes, az általános helyzet­ből kiragadott, tetszetősnek látszó kérdé­sek bírálásával mérlegeljék, hanem az ösz- szes körülmények figyelembe vétele mellett alkossák meg véleményüket. Tudja, hogy az általános benyomás; „Rossz időket élünk, rossz csillagok: járnak.“ de e fel­fogás nem helyes, nem igazságos nézpont- ból indul ki. Az előfeltételeket, a viszonyo­kat, a lépéseket, az intrikát, mellyel szem­ben folyton küzdeni kell s egyéb akadá­lyokat, melyek ismét és ismét utunkba gör­dülnek, figyelembe keik venni. A darabont kormány idejében átélt parlamenti helyzet­tel foglalkozik s jelzi, hogy a mostani kormánynak márcsak létezése is nyereség, mert tisztán látható tény, hogy a jelenlegi kormány nemzeti alapon és szellemben akarja az országot vezétni. Teljes mérték­ben benne voltunk az Ipari és gazdasági bizonytalanságban ugyf hogy a külföld nem kockáztathatta meg pénzét nálunk el­helyezni. A mostani kormánynak ezen hir­telen változtatni nem v'olt módjában, mert keze kötve volt azon kereskedelmi szerző­désekkel, melyeket az ! előbbi kormányok kötöttek. A magyar erőket ezek a szerző­dések meggyöngitettél^s ilyen meggyön- gitett erő tudatában kezdték meg az oszt­rákok a magyarokkal a kiegyezési tárgya­lást. A [jövő biztosítása mellett a múltak mulasztásait is pótolnia kellett. A tanítói törvény megalkotása hatá­sos lépés a magyar nemzeti állam s a magyarnyelv érvényesítése felé. Bármit is beszélnek az ellenfelek és különösen az ellenségek, maga a száraz tény erős cáfo­lata minden beszédnek. A közoktatásra ma már 50 milliót költenek, mig Apponyi elődei ennek nagyon kis hányadával beérték. Az iparfejlesztés tekintetében a kormány részéről oly erős akció indult meg, mely a gazdasági függetlenségnek 1917-ben minden rázkódtatás nélkül lebo­nyolítását lehetővé teszi. A kiegyezés elbírálásánál fontos tény, hogy állandó helyzet létesittetett. Egy-egy kérdéssel 10 éven át foglalkozni s a többi összes kérdéseket, melyek talán csak kevés­sel kisebb jelentőségűek annál, figyelmen kívül hagyni nem lehet, nem szabad. Ter­mészetes, hogy tökéletes kiegyezést csinálni nem lehetett, mert a múltak hibái s a két szerződő fél csaknem mindenben ellentétes érdeke kizárja, hogy Magyarország győz­zön mindenben. Részletekbe ebben a kér­désben nem bocsátkozhatik az idő rövid­sége miatt. Utal egyszerűen arra, hogy a kiegyezésben a jogos gazdasági érdekeken kívül különös méltánylásban kell részesíteni a kormány azon sikerét, hogy épen e ki­egyezésben Magyarország függetlenségi jogelve Ausztria törvényeiben is biztosítva van s a magyarok függetlenségi törekvése Ausztriában nem a régi mumus, hanem mindinkább népszerűségre számitó törekvés. A kvóta ideiglenes természetű. Tény, hogy ez 2 százalékkal felemeltetett. Neki ezt mentenie nem kell, mert dacára annak, hogy ő a kvótának előadója volt, azt sem a kvótabizottságban, sem a plenumban meg nem szavazta. Különben ő nem fel­emelni, hanem leszállítani kívánja a kvótát. Ebben a tekintetben is vannak kérdések, melyek a bírálatnál figyelembe veendők. Figyelembe veendő különösen a várközös­ségnél az, hogy itt a fogyasztó és nem a határ a lényeges. A kiegyezést meg kellett At íme. Irta: Lévay Mihály. Nyugotnak tartott már a mórok csillaga. II. Fíilöp zsoldos hadai csatát csata után nyertek és pusztítva, rabolva járták be hispániát. A sa­ját hazájukban, az ellenség földjén jártak a spa­nyol vázérek s a merre jártak, letarolva maradt mögöttük a mező. A szép odaliszkok, a hetedik menyországból idecsöppent hurik pedig ott hagy­ták a barna fiirtü mór ifjak ölét, hogy azok elmehessenek a hitetlenek ellen harcolni, bátran és vitézen. Áruló nem akadt közöttük, mind a csatatéren hullott el, karddal a kezében és bát­ran odaállhatott Allah itétőszéke elé, hogy a földön viselt tetteinek elvegye jutalmát. Már Gvanada körül jártak a spanyolok, ez volt az utolsó menedéke a vitéz mór hadnak, amely mindent elpusztított maga mögött, hogy megnehezítse a zsoldosok előrenyomulását. Egy­szer csak hírül hozzák a spanyol seregek vezé­rének, hogy az előőrsök a hegyek mögött lát­tak egy magányos házat, de nem mertek hozzá közel menni, félvén, hogy mórok rejtőzködtek el benne. A fővezér pedig rögtön megbízta had­nagyát, Don Rodrigo de los Menarest, hogy öt­száz jó vitézzel induljon a magányos kasztély felé és ejtse hatalmába. Don Rodrigo rögtön meg is felelt a meg­bízatásnak és száz stájer vadászszal meg 400 jó spanyol vitézzel elindult, hogy elfoglaljá a titokzatos házat. Elindult, odaért kardcsapás nélkül. A kastélyt szépen ápolt kert vette körül, amelyben ott illatozott a világ minden virága, hogy szinte elkábitotta a belépőt az erős illat. Az útról nagy szárnyas kapu vezetett a kertbe s innen fákkal szegélyezett szép kocsiút a kastélyhoz. Mikor dón Rogrigo hada a kert­hez ért, megkellet áliniok, mert a kapu nem fo­gadott be többet hátuknál egyszerre. Ez azon­ban nem igen volt inyjére a hátul jövőknek, mert attól féltek, hogy mire ők beérnek a kas­télyba, addig az előbbi sorok harcosai már összeraboltak mindent, és elkezdtek élőie tola­kodni. Az elülsők nem hagyták magukat és egyszeribe véres verekedést rendeztek, úgy hogy mire Don Rodrigo, ki tiszttársaival hátul jött odaért, már hatalmasan kopogtak a dzsidák, meg a kardok, s volt dolga a puskatusnak. Don Rodrigo azután rövidesen végett vetett az egész csatározásnak, maga mellé rendelt húsz stájer vadászt s egyszerűen belelövetett a tömegbe. A sorttiznek az volt a következménye, hogy egy csomó tülekedő a fűbe harapott, a többi pedig még jobban igyekezett a kert felé, hogy megmentse az irháját. A tolongás akkora lett, hogy a kert vaskerítése hatalmas recscsenéssel beszakadt s nyomában mind elestek a neki tá­maszkodó vitézek. A hátulsók pedig belegázoltak a földön fekvőkbe és azoknak a testén keresztül rohantak a kastély felé. A sok szép virágot mind legázolta, a szép nyírott füvet mind feltúrta a vadul száguldó tömeg. A kastélyban pedig nem volt senki és a katonák ugyan csak neki láttak, hogy elvigyék, ami elvihető volt. Egyszerre csak felfedezte egyikök, hogy a legutolsó szobában van valaki. Feltörték az ajtót, s ott találtak egy feketehaju, tüzes szemű, gyönyörű szép odaliszkot. A ka­tonák gúnyos röhejjel rohantak a lánynak s va­dul ölelgetni kezdték. Letépték róla a ruhát s csak az elősiető Don Rodrigó mentette ki ka­tonái körmei közül s ráteritette maga köpenyét. Aztán kivallatta a még mindég remegő höl­gyet, aki elmondta, hogy Fatime a neve s Mo­hamed agának, a kastély urának az odaliszkja. Mohamed aga nemrég emlent a csatába a mig visszatérne, eunuchjára bízta kedvenc hölgyét. A cselédek azonban mindig megszöktek a spa­nyol sereg közeledtére s egyedül hagyták a Fa­timát. A szép mór leány megígérte, hogy addig ki nem mozdul onnan, amig az ura vissza nem tér és most be akarja tartani szavát. Don Rodrigó a katonáit kiparancsolta a puha asszonyszobából s megkérte Fatimát, hogy vegye át újra a háziasszony tisztét s lássa ven­dégéül őt és tiszttársait, vacsora után visszavo­nulnak és haja szála sem fog meggörbülni. Fatime pedig ruhát váltott, előszedte a

Next

/
Thumbnails
Contents