Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-04 / 23. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IF1 .zíL 2ST ISTVÁ.1T A lapra vorfatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési- dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. \ Népmüvetödós. Apponyi Albert gfóXvallás- és köz- oktatásügyi miniszter két nagyjelentőségű rendeletet bocsátott ki a nemzeti közművelődés irányítása és gvámolitása, valamint a vidéki közművelődési központ létesítése dolgában. A kultuszminiszter — mint látható — mindenképen beváltani akarja és fogja is ama Ígéreteket, melyeket tett tárcája átvételekor, vagyis erős nemzeti kultúrát óhajt termteni az országban. Első rendeletét az Országos Közoktatási Tanácshoz intézte az iskolánkivüli tanítás egységes szervezése érdekében, vagyis a nép neveléséről, műveléséről van szó, azok ingyenes tanításáról, kiknek nem volt alkalmuk megtanulni Írni, olvasni ; azon serdültebb korban lévők, kiket a kenyérkereset, a munka korán elvont a tanulástól. És sajnos, nálunk 514 százalék tud Írni és olvasni, tehát majdnem a fele nem rendelkezik az általánosabb, körültekintő tájékozódás legelemibb eszközeivel. Iskoláztatni, oktatni kell a „népet, hogy a legelemibb képzettségre szert tegyen. Hozzá férhetővé kell tenni a felnőtteknek az oktatást és a miniszter nem zárkózik el a segélytől, a kormánytámogatástól, mertjól tudja, hogy nem holt tőke, az olyan befektetés, mely a népkulturát fejleszti, előmozdítja; mely népet nevel és nemzetet nagvgyá és valóban nemzetivé tesz. Erre főképen nálunk van szükség, mert minekünk, miként a múltban is, számos engeszthetetlen ellenféllel kell küzcle- nünk, hogy nyelvünket, önállóságunkat megóvjuk. Kell, szükség van arra, hogy az iskolán kívüli szabad tanfolyamok létesittessenek, hol mindenki alkalmat lelhessen a továbbképzésre és művelődésre. A miniszter kérdést intéz a közoktatási tanácshoz: 1. Minő intézkedéssel volna biztosítandó netalán a törvényhozás közben- jöttével is, az egyes közhatóságok, községek, városok, megyei bizottságok, közreműködése abban a munkában, hogy az iskolázatlan olvasni, Írni nem tudó felnőttek oktatása országos segélylyel is tervszerűen eszközöltessék ? 2. Miként lehetne országos középponti vezetés és gyámolitás létesítésével a tankötelezettség évein túl, főképen az ifjúság 15—21 éveiben a népnevelő továbbképzést általánosabbá is tenni s ekként egyrészt népünket jobban belevonni a nemzeti közművelődés keretébe, másrészt gazdasági boldogulására is megadni a kívánatos értelmi és erkölcsi készültséget ? A miniszternek szándéka, terve nagy és nemes. A népet nevelni, hogy értelemmel, tudással fegyen 1 elruházva, egyike a leggyönyörűbb, a legfelemelőbb eszmének. Ebben a rendeletben megnyilvánul a kultuszminiszter igaz hazafiassága, erős magyar érzése és fajszeretete. A magyar nemzetet nagvgyá, egységessé, műveltté akarja tenni, hogy egy szemernyivel se maradjunk el a többi államok ily irányú intézkedései mellett. A másik rendelete hasonlókép jelentőségteljes és szintén népnevelő tendenciájú. E rendeletét a közoktatásügyi miniszter a lyceumok és könyvtárak Országos Főfelügyelőjéhez intézte a közművelődési házak érdekében. Apponyi gróf ugyanis előakarja mozdítani, hogy megfelelő vidéki városokban egy-egy olyan épület — közművelődési ház — emeltessek, amelv az illető város többiránvu ii I. ■ i— közművelődési munkájának mintegy székhelye legyen. Ez épületben mindenekelőtt 250—300 hallgató befogadására alkalmas előadási teremről kellene gondoskodni, melyben ismeretterjesztő felovasások és zenei előadások tartatnának; ezenkívül 1—2 természettudományi kísérletek bemutatására berendezett kisebb előadási terem is lehetne abban a házban, néhány könyvtári és olvasó szoba. Egyelőre 8110 városban kellene csak ilyen közművelődési házakat építeni. Valóban nagyot halad majd a nép- kultura és nagyot fejlődnek a vidéki városok, ha a kultuszminiszter ezen magasztos eszméi testet öltenek. Képviselőtestületi gyűlés. Rövid pár nap alatt két közgyűlést tartott Szinérváralja község képviselőtestülete. Az első május 21-én, a másik 25-én volt. A 21-iki gyűlésre ki volt tűzve az esküdtek megválasztása, de a főszolgabíró nem jelenhetett meg a gyűlésen, mi okból a választást a legközelebbi gyűlésre halasztották. Kepes Sándor tudomására adta a képviselőtestületnek, hogy Derestye György, volt jegyzői írnok a képviselőtestület tagjait sértő kifejezésekkel illette. A gyűlés a bejelentés felett napirendre tért. Kolonaij Sománé 835 K 15 f adóhátralékának behajtását elrendelte. Ilus Mari segélykérvényét elutasította a képviselőtestület. Ö:v. Molnár György né részére havi 8 korona segély szavaztatott meg. Szakács Gyuláménak piaci hentesbódé építésére engedélyt adtak. Kondor Ferenc, cukrász és mézeskalácsos- nak engedélyt adott a képviselőtestület arra, hogy a Gergely-féle 361. hr. számú ház bejárata mellett a Markovics-féle üzlet falához vásári bódét építsen; de kikötötte, hogy ha Kondor ezt az engedélyt igénybe nem yenné, akkor csak a többi mézesbábosok közölt a sorrend szerint következő helyen árulhat. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Viszontlátás. Abban az időben történt, mikor egy szelíd lelki!, sokat szenvedett költő börtönéből kikerült s hazatérve nem lelte otthonát; nem ellenség égette fel, asszonyi hűtlenség, csalfaság kergette el onnan a családi béke angyalát. Csüggedten, szótlanul ültek a tűz körül egy ősz férfi és két kis gyermek. Fekete volt az éj, erős szél sivitott végig a sötét utcán, az ajtó és az ablakok megremegtek. A szoba egyik szögletében beteg nő feküdt. A zörejre körülnézett. — 0 az, ő jött! Halljátok, mini zörgeti a kaput ? Nyissátok ki neki. Ah, mért nem jön még ? — Az aggastyán ágyához tipegelt. — Nyugodj, lányom! Aludjál csendesen, nem ő zörgetett, a vihar volt, mely künn dühöng. — Zivatar van? Hogy jön haza a férjem ? — Zegernyés az idő. Majd világit neki valami fény; Isten hazahozza őt hozzád, hogy meggyógyítson. Nehéz, komor felhők tornyosultak felettünk, — mondá s könnyei kicsordultak. — Óh, könyörülj rajtam, ne hagyj oly soká kétségben. Az élet, melyet a kór kiszi belőlem, csak annyira tart fenn, l>ogy megtudhassam a valót. Mondd, ugy-e nem tér már vissza"? — De visszatér! Ha ludná, hogyan fekszem itt, ha sejtené, mily erőfeszítéssel tartom távol magamlól a halált, mielőtt becsukódnék örökké a szemem, még megölelhetném egyszer. — Isten csapásai sűrűn látogattak meg minket. Másképpen lesz; felejtsd el ezt az életet, nyugodjál, hogy szebbre ébredjél; olyanra, minőt álmodban fogsz látni. — Csak a halál az .. . — susogta és erőtlenül hanyatlott vissza fekhelyére. Az öreg meghatottan folytató: — 0 eljön hozzád, nem kell nélkülöznünk többet . . . — ügy fáj . .. atyám . . . atyám! Atyja elfojtotta zokogását. — Nem átkozódom, nem panaszkodom, óh Istenem, szánjál meg, lehelj életet belém, hogy megláthassam őt, küldd el hozzám, hogy boldogítson. Elhallgatott . .. Lehunyta szemeit, ajkai csak némán mozogtak. A zápor csattogásán kívül nem hallatszott semmi. A két gyermek gondtalanul aludt tovább. — Hallod ? — riadt föl a beteg. — Hallod ? Mi az ... ? — Meglásd, holnap hirt hallasz róla. Imién elmegyünk. Nem kell annyit aggódnunk a megélhetésért. — Nem kínoz már semmi . . . Könnyebben lélegzőm . . . Holnap . . . holnap . . . nevem napja van . . . Add vissza őt nekem . . . irgal- mazz . . . hallgass meg! Az atya nem tudta magát tovább türtőztetni, hangosan sírni kezdett Megint néma minden. Nem tekint ide senki, az ég csak pusztítani, büntetni tud, de irgalmazni nem ? Az égen tündöklő, de most felhőboritotta csillagok pazar ragyogásából csak egy, csak egyetlen egy sugár sem lop be vigaszt, reményt?.. Ha az egymást szerető szivek megtörtek, nem élesztheti fel őket a szánalom, a siralom ? . .. Aludtak. Nyugodtak. A szív alig dobogott; a már-már hideg szív még mindig melegen érzett ... A mécses fellobogott. . . sötét minden. Megint felpislog, ismét elalszik. Csillámlik még mindig. Mivel küzd elhaló fénye? A sötétséggel? Az éjjel ? Vagy tán remény gyanánt szeretne tovább fényleni, bogy a kétségbeesés minél későbben lépjen be ide? . . . Ki beszélt ? Mi szólt? Megint? ... Te vagy ? Az ég dörgése felel és csend mindenütt. Szabad a rab. Megnyílt börtöne. Másnak éleiébe került, neki csak lelki rugékonyságába, s ereje felemésztődött. Ifjú tüzét, lángoló lelkesedését — hideg volt börtöne, érzéketlenek a falak — a kövek letudták hűteni. Mintha sírjából bocsátották volna ki. Nem bámulta, nem csodálta a világot, a természetet. Mit is láthatott volna, ami elragadhatná? Viruló életet? Itt minden fonnyadt volt. Illatos virágot? Elszáradt minden; elsöpörve, eléktelenitve viránykert, erdőt lomb helyett a fákat jégcsapok díszítik. Mit hallhatna, ami elbájolná? Pacsirta, fülemile dala nem hangzik, — hallgat berkében minden dalos madár, — jó hogy harsognak a vészek, az ég dörög, hogy a jajt ne halija, s a föld nem segíthet; a jajt sem hallja.
