Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-16 / 16. szám

Szinérváralja, 1907.

Április 16. — 16. szám.

Negyedik évfolyam.

SZINÉRVÁRALJA

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 kort*na 50 ijj.lér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiitt4r sor'ön](int 20 fillér.

ME «JELENIK M l\.K N KEDDEN.

Á nemzetiségek és a kulturháboru.

’ Valósággal az oKstrukció rémével fenyegetik a nemzetiségiek a parlamentet és a törvényhozás békés munkáját megzavarni akarják apró, de veszedelmes játékaikkal.

Hiába is tagadnánk, a mulasztás bennünket terhel. A népoktatás terén a magyar állam a múltban nem tett meg mindent, amit állami hatalmával megtenni tudott volna. Akár erőszakos erélylyel is rá kellett volna erőszakolnia a magyar művelődést ez ország minden gyermekére. Akár tót, akár oláh, akár sváb valaki eredetre, itt lakik, ennek a földnek kenyértermelője és fogyasztója, tehát jussa van hozzá, hogy részt kapjon Magyarország kultúrájából. És ha ezt a jussát feladja, ha nem akar élni vele, a magyar államnak kötelessége, hogy ráerőszakolja. Mert a tanulás az a jog, amely mellett élni nemcsak szabad, de muszáj is.

Régi kormányaink — fájdalom — ez ideig édes keveset tettek ez irányban. Őszintén megvallva, a mostani kormány sem tesz valami túlsókat és tessék, ezt a keveset is meg akarják a nemzetiségiek obstruálni. Miért? azért, mert ez a javaslat, ha törvénynyé válik, a kormánynak kötelességévé teszi, hogy a nemzetiségek- lakla vidéken élő tanítók [fizetését kiegészítse, s érte az iskoláktól a magyar nyelvnek sikeres tanítását követelhesse.

Igaz, hogy közel negyedszázada már, hogy megvan a törvényünk, épen csak a végrehajtása nem volt olyan, mint a milyent a magyar állameszme érvényre juttatása igényel. Most, hogy a közoktatásügyi kormányzat erősen óhajtja ezeknek a reformoknak létrehozását, a nemzetiségi bujto- gatás egész vezérkara kétségbeesetten védekezik a magyar állam szándékai ellen. Mi jól tudjuk, hogy miért. Mert e szándék megvalósulása a nemzetiségi nép müveltséA lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

V

gének gyarapodását jelentené. Jelentené egyben tehát a félrevezetett népnek, a félrevezetők uralma alól való fölszabadulását is. A nemzetiségiek vezetőinek érdeke pedig azt kívánja, hogy a nép egy tudatlan, mindenre fölhasználható műveletlen tömeg legyen, amely vakon követi a kolomposokat. Érthető, hogy az élethez kapaszkodóknak vad elszántságával tiltakoznak az ellen, hogy az iskola megjavuljon, és hogy a tanító kiszabaduljon az ő karmaik közül. És azért elszánták magukat az obstrukcióra. A szándékot leleplezik egyelőre, de azt hisszük, hogy komolyan ők maguk sem kezdik meg a kulturháborut. Népellenesség, a kultúra gyűlölete és a tudás megvetése nyiivánulna meg benne. Egy olyan tábornak a bemutatkozása volna, amely népcsoportok képviselőinek vallja magát, holott éppen lealacsonyitója a népcsoportoknak. A tervezett obslrukció azt mutatná, hogy a nemzetiségi képviselők saját népüket vetik meg.

Ebben a vitában az egész világ előtt a nemzetiségiek úgy állanak, mint az iskolának s a tanítónak ellenségei, mint a nép felvilágosításának haragosai. Azért látjuk, hogy a képviselőházban inkább szánalomnak, semmint a haragnak részesei.

Román püspökök is készülődnek, hogy a törvényhozás ellen, az iskolafejlesztés ellen, a tanító emberséges értékelése ellen a királyhoz mennek panaszra. Igen alkalmas időben történik ez a támadás az iskola, a tanító és a kultúra ellen; a világ a román zavargások hatása alatt fogja meg*- ítélni. Mindenfelé megértik majd, hogy a román népvezér miért ellensége mindenütt a nép felvilágosodásának. Mert a vezérnek szüksége van olyan néptömegre, amely gondolkodás és emberies érzés nélkül a kolompos nyomán halad.

A népvezérek a kolomp hatalmát akarják megóvni, azért rontanak neki a saját

iskoláiknak, a saját tanítóiknak. Mert azt teszik, amikor nem akarják megengedni, hogy a magyar állam a nem állami tanítónak emberséges megélhetést biztosítson, s hogy valamelyes emberi méltóságba juttassa szegényeket, akik rabszolgái az iskolafenntartóknak.

A hires iskolafenntartók az egyházak és községek úgy lázonganak a fölszabadító javaslat ellen, mint annak idején az amerikai rabszolgatartók lázadtak a rabszolgaság eltörlése ellen.

Mi tehát alaposan értjük ezeket a hitvány szándékokat. És azért kétszeresen nincs aggódni valónk. A közvélemény teljesen ellenük van és ellenük a külföld hangulata is. A műveltség és emberiség dolgával pedig éppenséggel hadilábon vannak.

Csatasorban.

Az ember osztályrésze a harcz és a küzdelem. A fegyverek, melyekkel az emberek viaskodnak, egyenlőtlenül vannak elosztva. Kinek nagy vagyon, kinek fényes tehetség, kinek meg éppen csak igen szerény eszközök állanak rendelkezésére, hogy szembeszállhasson az élet viszontagságaival.

Éppen úgy, mint az egyesek, — a nemzetek sem bírnak kezdettől fogva a boldogulhatás- hoz szükséges egyforma előfeltételekkel. Az ország, melyben élnek, nem mindig kedvező éghajlatú, a ta:aj tán nem alkalmas megmivelésre vagy csak rosszul fizeti a reá fordított munkát, a föld méhe nem rejt nemes érczeket, szóval: természetes adományok tekintetében csak mérsékelten van megáldva. A nemzet fiai azonban annyira életrevalók, hogy pótolni képesek mindazokat a hiányokat, melyeket a természet mosto- hasága okozott. Viszont léteznek országok, hol aranykalászok ringatják a nemzet bölcsőjét, a kohókban kiszedésre várnak a drága kincsek, s s mosolygó nap sugaraz a . természet áldásaira. Akik pedig ezen az Isten kedvelte földön laknak, még sem boldogok, mert nem tudnak élni azzal, a mit nekik az ég oly pazarul ad. Ezek a népek csak nehezen értik meg a kor szavát, mely arra int, hogy az élet mind nehezebbé váló harczaiA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA.

A kis másoló.

Gyula negyedosztályu gimnazista volt, tizennégy éves, kedves fiú, halvány arccal és fekele hajfürtekkel. Nagycsaládu hivatalnoknak volt legöregebb fia. Atyja szerette, dédelgette és elnéző volt iránta. Elnéző minden dologban, kivéve tanulmányait illetőleg; a fiúnak minél előbb hivatalba kell lépnie, hogy segítse fentartani a családot. Már jó öregecske volt az apa és a túlsók munka még inkább megöregitette. Ennek dacára még esténkint cimszalagokat irt és feláldozta éjjeli nyugalm.1t. Három koronát kapott ötszáz cim- szalag írásáért, s ez a jövedelem sokat lendített anyagi helyzetén. De az egészsége fogyott.

— Szemem már nem bírja, — mondá — s ez az éjjeli munka teljesen el fogja rontani.

Ekkor egy nap igy szólt a fiú:

— Apám, engedjél, hogy helyetted dolgozhassam; tudod, hogy majdnem úgy irok, mint te; én is el fogom végezhetni a munkádat. De az apa igy válaszolt:

— Nem, fiam, neked tanulnod kell, tanulmányaid sokkal fontosabbak, mint ez a másolás. Nem venném a lelkemre, hogy csak egy órára is elvonjalak a tanulástól. Köszönöm, fiam, nem engedhetem meg.

A fiú tudta, hogy feleseléssel nem érhet el semmit, és nem állt elő többé kérelmével. De halljátok, mi történt. Lefeküdt az ágyába és telette magát, hogy alszik. De nem aludt, hanem leste, mig apja nyugalomra tér, amikor ez megtörtént, megint felkelt, csendesen felöltözködött, lábujjhegyen apja dolgozószobájába surrant, az íróasztal elé ült, és írni kezdett, apja kezeirását lehetőleg utánozván. Irt, egyre irt, s a cimszalagok .szaparodtak előtte, csak néha tette' le a tollat, hogy felmelegitse megdermedt kezét, azután újra buzgalommal látott a munkához és mosolygott; százhatvan cimszalagot irt és egy korona meg volt keresve! Ekkor felkelt, a helyére tette a tollat, lecsavarta a lámpát és az ágyához som- polygott.

Következő nap, ebéd alkalmával az apa megcirógatta Gyula arcát.

— Látod, fiacskám, még elég gyorsan dolgozom. Tegnap két óra alatt egy harmaddal több annyi cimszalagot Írtam, mint máskor. Még erőteljes vagyok és szemem se tagadja meg a szolgálatot.

Felbátorítva a sikertől, következő éjjel is felkelt a fiú és hozzáfogott a munkához. S folyt ez tovább, sok, sok éjjelen át. Az apa azonban nem vett észre semmit. Csak egyszer, vacsora alkalmával, kiáltott fel:

— Mégis különös, mennyi petroleum fogy egy darab idő óta!

Gyula összerezzent, de a beszélgetés csakhamar más irányba terelődött. S ismét tovább folyt az éjjeli munka.

De ennek az éjjeli munkának nem maradt el a következménye. Gyula az alvási idő nagy részétől meg lett fosztva; reggel bágyadtan kelt fel és nehezére esett szemét nyitva tartani. Egy este — először életében — elaludt a széken. Az apa kissé gyengédtelenül ébresztette.

Gyula gyorsan összeszedte magát, s éjjel megint folytatta a munkát. De következő este ismétlődött a dolog, sőt még egyéb is történt: reggel későbben kelt, nehézkesen tanult, s úgy látszott, mintha egyáltalán megunta volna a tanulást. Atyja kezdte őt figyelni, azután megintette, végül pedig keményen megdorgálta.

— Gyula, — szólt hozzá egy reggel, — mit mivelsz? Nem vagy már az, aki voltál, ez nem tetszik nekem. Gyermekem, — a család összes reményeit beléd helyezi. Nem vagyok veled megelégedve. Értetted ?

E szemrehányásra, az első igazán szigorú feddésre, zavarba jött a fiú. S önmagába mondá :

— Igaz, igy nem mehet ez tovább; a titkolódzásnak véget kell vetni. De ugyanaznap este az atya örvendező hangon felkiáltott:

— Ebben a hónapban harminckét koronával többet kerestem ! S erre egy csomó édességet rakott ki az asztalra; amelyeket azért vásárolt, hogy gyermekeivel a keresleti többletet ünnepelje. A gyermekek ujjongtak és örömükben összecsapták kezecskéiket. Gyula azonban látta