Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-02 / 14. szám

Szinérváralja, 1907. Március 31. 14. szám. Negyedik évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: pAbiAn :est■vaList A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon küzliink. Husvét. Nem egészen véletlen, hogy a gene­rációkra, olykor századokra, vagy évezre­dekre kiható vallási ünnepek mintegy szim­bolizálják a természetet. A megújuló, a kora teljében levő, az őszülő és elmúló természetet hirdeti vagy kiséri egy-egy ünnep. Bármit is mondjanak a kutatók, hogy a vallás nem egyéb, mint egy bizonyos államrend érzelmi eszköze, az bizonyos, hogy nem pusztán ezt a célt szolgálja. Csak egymás mellé kell állítanunk egy val­lásos embert és egy atheistát és nyomban meglátszik a hatás, amely a vallásos em­berben a kultusz nevelése által megnyi­latkozik. Ne értsük félre a mondottakat. Valaki lehet vallásosság nélkül is a leger­kölcsösebb ember, lehet szinte példaadója azoknak, akik erős hívői egy-egy positiv vallásnak és megfordilva, egy-egy positiv vallásnak a fanatikusai lehetnek olykor a gonoszság mintái is. Arról van most szó, hogy azoknak, akik életükben mint erkölcsi alapot, a vallás szabványait vették, hogy azokban fokozott mértékben van meg az igazságszeretet, a könyörületesség, a béke iránt való hajlam és sok minden olyan tulajdonság, amely fő szellemi eszköze a lelki műveltségnek. A vallás igaz, hogy tisztára erkölcsi fogalom. De amint az erkölcsösség gyakor­lata hozzá van kötve bizonyos anyagi tá­masztékokhoz, akként a vallás is odatapadt ceremóniákhoz és intézményekhez, amelyek támasztékát képezik. Igen jelentős támaszok az ünnepek. Az idők végtelenségében egyes hatásokat jelölnek és az emberi elmének jól esik a visszaemlékezés és lelket önt a halandóba a reménység: A jövő husvétkor bizonyára másképpen lesz, jobban lesz. Leghatékonyabb ünnepnap a husvét. Egy gyönyörű világot átfogó és az emberi­ség örök óhaját kifejező ünnep ez. Aki ember élt, annak jól esik a visszaemlékezés, aki élni óhajt, annak jól esik a remény. A husvét a feltámadás szent napja. A ter­mészet is föltárnád.ilyenkor halottaiból. Le­veli magáról az elmúlás hideg leplét és teljes pompájában mutatkozik. A növény és állatvilág is ilyenkor szabadul föl és felocsúdik maga az ember is. Az összefüggés ünnep és természet között annyira nyilvánvaló, hogy ezt ma­gyarázat nélkül is érzi az ember. Vagy hogy ne érezné ki a természet megnyilat­kozásából az emberi lélek megnyilatkozá­sát. Hiszen e kettő közölt a kapcsolat olyan, mint az ok és okozati összefüggés. Ámde husvét ünnepe nemcsak az egyes ember öröme, de nemzeteknek és a bol­dogság egyik forrása. Ama nemzetek, amelyek még nincse­nek a szabadság birtokában, e naptól re­ményt és bizodalma! várnak, amelyek pe­dig kiharcolták maguknak a demokratiz­must, azok hálával gondolnak a szent napra. Nekünk magyaroknak kétszeres okunk van arra, hogy husvét ünnepét a csöndes szemlélődés, a remény és a hála érzetével ünnepeljük meg. Mert még nem teljes a mi föltámasztatásunk. Bizonyos, hogy hálát adhatunk a gondviselésnek, amiért idáig hozta nemzetünket. Hálát azért, mert nem engedett eltemetni bennünket abba a hul- lámsirba, amelybe nemzetek vesztek már el. Mi is közel voltunk hozzá, hogy más, erősebb és falánkabb nép példája legyünk. Történetünk egész menetén keresztül min­denkoron ki voltunk téve annak, hogy nemzeti önállóságunkat elveszítsük, hogy vagy a török, vagy a német nép olvasszon be a saját nemzetébe. De a magyarok is­tene mindenkor megsegített bennünket. A husvét éppen ez okon számunkra a hála ünnepe. Hálát ad minden vallásos magyar ember, hogy nemzetét ilyen hosszú és viszontagságos időkön keresztül is meg­tartotta. De a reménység ünnepe is a husvét. Mert a szabadságharc, a feltámadás utáni élet még nem egészen az, mint a milyen­nek lennie kell. Teljes függetlenségre való törekvés, ez volt a magyar jelszava és ezt akarja kivívni mostanában is. Azért remél­jünk most is a feltámadásnak e szent napján. Mert a reményre jogot ad ez az év, amikor közügyeink élére azok jutottak, akik az egész magyar nemzet osztatlan bizodalmát bírják. Ök voltak a múltban, amikor tisztára gyarmati életet élt a nem­zet, annak a nagy törekvésnek a zászló­vivői, amely zászlóra a magyar független­ség szent jelszava van írva. Az idei husvét tehát nemzeti jelentő­ségben fölötte áll a múlt esztendő husvét- jának, akkor reméltünk csupán, ma ez a reménység teljesedésbe ment, de mégsem annyira, hogy most már kizárólag a hála ünnepe legyen a feltámadás nagy napja. A nemzetek életében nincsen megállás. A fejlődés nagy folyamata megnyilvánul min­denfelé és nem áll veszteg egy percig sem. Minden beteljesült remény egy újabb re­ményt vonz maga után és minden újabb kívánság megtörténte egy frissebb kíván­ságot szül. Ha elértük is azt, hogy vezetőink azoknak soraiból kerültek ki, akik nemzeti ambíciónk hűséges szószólói voltak a múlt­ban, azt még sem tagadhatjuk, hogy a nem­zeti ambíciók megvalósítására csak most A „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Május. Május közeljsz ? Erdő, mező, patak, A zsarnok tél gyászos múltán nevet, S mért zokogom a verőfény között Egyedül én fájdalmasan neved. Nekem a tél volt éllem-boldogságom, S védő szentem a zivatar hava, Elzárván őt a léha külvilágtól, Hozzám is volt néha egy nyájas szava. De te május! Te rügy fakasztó Isten, Elárulod, hogy százszor szebb Magadnál; De velem együtt zokogni fogsz te is . . . En elhagyott s te legyőzött maradtál. Bartók: Antal, Az élettan törvény előtt. A tárgyalóterem megtelt. Már hetekkel előbb széjjelkapkodták a belépőjegyeket, minthogy egy egész család existenciájáról, egy szép asszony jó hirnevéről, amelyet a legjobb barátnők sem mertek volna gyanúba fogni és egy tudományos találmány megerősitéséről volt szó, amelynek most először kellett átesnie a tüzpróbán. A hall­gatók visszatartott lélekzettel, lázas izgatottság­ban ültek és feszült érdeklődéssel hallgatták Lin­denschlag Frigyes gyáros, a panaszos előadását. Vádját megismételte az esküdtek előtt és éppen bizonyítékait adta elő. Az aszott, koravén férfi rekedt hangon és izgatottan beszélt, majd a földre szegezte tekintetét, majd a vádlottak pad­ján ülő feleségére vetett zord pillantásokat. Te­réz asszonyt két esztendővel ezelőtt vette fele­ségül és a szegény suszterleányból hirtelen gaz­dag urinő lett. És Teréz nemcsak gazdag, de okos is lett és szerződést csinált a férjjel, amely szerint minden vagyon a feleségé lesz abban az esetben, ha a Gondviselés egy ivadékkal áldaná meg a frigyet. A nagy szerelmi mámorban az öreg Lindeschlag mindent megcselekedett. A szerelem azonban nagyhamar átváltozott fagyos közönynyé. És mégis egy váratlan eset következett ke ; az asszony anyának érezte ma­gát és a hatvannyolcas gyáros nemsokára Win- gerode városa legszebb gyermekének atyjaként büszkélkedhetett. Csakhogy büszkesége is nem­sokára más, jóval kellemetlenebb érzésekre vál­tozott át. A házába egész halom levél érkezett, anomin aláírással és a kisváros pletykáját, az egyetlen szórakozást, amit az ilyen helyeken kul- tiválnak, a levélhordó az ő lakására hordozott. Házának tiszta légkörét a gyanú, mint a klóé­ból felszállt pára úgy mérgezte meg. A bíráknak éppen most panaszolta rekedt hangon : — Minden levél egy újabb gyanút úgy ál­lított oda, mint kész tényt. Majd ez, majd amaz volt, akivel feleségem becsapott. Olyan férfiak kik egyszer futólag beszéltek vele, [olybá lettek feltüntetve, mintha házibarátjai lettek volna. Ne kelljen nekem ez aljas komiszságokat részletesen felsorolnom. De ha feleségem iránt mégis vádat emeltem házasságtörés és idegen magzat csem­pészése miatt, akkor ez azért történt, mert e gyermek atyasága iránt atyai szivemet kételyek marcangolják. Azonban nem titkolhatom el fele­ségem iránt érzett tiszteletemet sem. Tisztelem benne a szerény, az egyszerű nőt. Egyetlen hi­bája hogy fiatal, és tudom, hogy önök erre azt felelik, hogy korábban gondoltam volna meg a dolgot, még mielőtt megházasodtam volna. Az elnök megszakítja a gyáros előadását: — Kérem ez nem tartozik a tárgyra, tessék a vád tartalmához tartania magát. A teremben ülő elegáns hölgyek egymásra néztek. Mintha azt mondták volna: »igaza van.« A törvényszéki elnök egyébként kedvence volt a vingerődi hölgyvilágnak. Szép, daliás, rokon­szenves ember, akinek már régen elhunyt a fe­lesége. Kitűnő lovas és vadász és olyan kelle­mez szórakoztató, amilyent csak gondolni lehet. Lindenschlagot egy pillanatra kihozta sod­rából a figyelmeztetés. De azután akadozva folytatta : — Jó, tehát visszatérek beszédem legfon­tosabb részére. Uraim! A tudománynak nagy vívmányai vannak. Önök bizonyára hallották már a vérrokonságnak élettani reakciójáról. Ha egy kellőkép preparált nyulszerumra a megvizs­gálandó egyén egy két vércsöppjét adjuk, akkor a közeli rokonság esetében a kristálytiszta Szé­rum azonnal zavaros lesz. íme itt van egy az

Next

/
Thumbnails
Contents