Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-20 / 34. szám
(2) 1907 Augusztus 21. 34. szám. szegénységünket. Szóval az eső dacára minden azt mutatta, hogy Szinérváralja nagy ünnepet ül. Részletes tudósításunk a következő: Bandérium reggel 8 órakor érkező vonathoz, amely ünnepi szónokunkat dr Pap Zoltán országgyűlési képviselőt, az »Egyetértés« főszerkesztőjét hozta, az állomáshoz kivonult rendező-bizottság, valamint a község elöljárósága s a sehonnan el nem maradó szépszámú ünneplő közönség. A 40 perces késéssel érkező vonatból kiszálló szónokot azután a szívből jövő s mint testvért üdvözlő »éljen !« kiáltások fogadták, midőn pedig a per- ronra lépett, előállott Nagy Bertalan, kir. közjegyző, a rendező-bizottság elnöke és megérkezése alkalmából üdvözölte, mire dr Pap Zoltán a következően válaszolt: »Kedves tesvéreim ! Ha belefolyhatok, arra kértelek volna benneteket, hogy ne fogadjatok engem ünnepélyesen, hiszen anélkül is gyönyörűségemre szolgál, hogy közöttetek, az én kedves szülőföldemen megjelenhetek. Itt töltöttem gyermekéveimet. Ti felkerestétek távolban a gyermeket, figyelemmel kisértétek működését s most elhívtatok ide, hogy hazafias örömötökben osztozzam. Ezt a kedves figyelmet jutalomnak tekintem. És higyjélek el, hogy ha az életnek jutalma lehet az ilyen jutalomért is érdemes küzdeni. A szives fogadtatást köszönöm, köszönöm.« A beszéd elhangzását követő ismételt lelkesült éljenzés után, a társaság kocsikra ült s megkezdődött a tulajdonképeni ünnepség. A város minden részéből előrobogó kocsik gyűjtötték össze a vőfélyeket és nyoszolyó leányokat, majd megérkezett bandéristáink kíséretében a rendezőbizottság által kiküldöttek kíséretében Mándy Zoltánná, született Svaiczer Alexandrin zászlóanya. A már egybegyült nyoszolyó leányok és vőfélyek körében megjelent zászlóanyát Nagy Bertalan őszinte szavakkal üdvözölte. Ezután a menet megindult a róm. kath. templomba, hol a zászlót Frank József főesperes ünnepi mise közben fölszentelte. Az isteni tisztelet befejezése ulán az egész közönség a főtéren felállított díszsátorhoz vonult. A sátorba felvonulásnál gyönyörűség volt nézni a földreszállt angyalok díszes sorát. A rendezőség körültekintése némi tekintetben kívánni valót hagy fenn, de itt dorgálásokba bocsátkozni nem akarván, áttérünk az ünnepély további részének száraz leírásába. Dr Pap Zoltán kiemelkedve a jól ismert szónokok sorából, a meggyőződés igaz hangján, a meggyőződés erejével olyan beszédet mondott, aminőt ritkán hall még olyan intelligens közönség is, mint aminő a zászlószentelési ünnepélyre egybegyült. Elég azt mondanunk, hogy beszéde — nem szokásos kifejezés, — könyeket csalt a jelenlevők szemébe. Csak sajnálni tudjuk, hogy a beszédet rögtönzött voltánál s gyorsíró hiányában nem közölhetjük. Hisszük, hogy a beszéd nyomán termett érzelmek erős oszlopai lesznek a jövő, boldog, független Magyarország megteremtésének és fennállásának. Ide felvonulás közben a zászlószentelés főbb gazdag is. Ez pedig sokat jelentett a tanár ur előtt, ki a számok nagyságát nemcsak az integrál számításban respektálta, hanem a pénzben is. Gyakori vendég lett tehát a leány szüleinek házánál. S úgy látszik, hogy a papa és mama nem idegenkedtek tőle. A leányt azonban untatta a tanár ur bölcs beszéde, integráljai, egyenletei, melyektől még az ő oldala mellett sem tudott szabadulni. Kellemetlennek, kiállha- tatlannak találta udvarlóját s ezt meglehetősen éreztette is vele. Sokkal szívesebben beszélgetett a magyar irodalom tanárával, s annak legújabb verskötetét majdnem egészen kívülről betanulta. A tanár ur azonban semmit sem látott a dologban, s nem tudta megérteni a jelekből, hogy az ő szép tervei füstbe mennek. Biztosra vette, hogy az egyenletben, melyet oly sokáig számított, pontos az x értéke s abban az aránylatban, melyet ő s a leendő menyasszonya alkotnak, érzelmek tekintetében, a beltagok szorzata hiány nélkül, pontosan, egyenlő a kültagok szorzatával. Azonban a tanár ur ez egyszer, életében először rosszul számított. Rosszabbul, mint a legutolsó diákja, ki minden időszakban szekundát kapott a mathematikából. Nemsokára be kellett látnia tévedését. Egy napon a tanári szobában nagy ovációkkal fogadták a kollégák a magyar irodalom tanárát és szivükből szerencsét kívántak neki menyasz- szonyához. Most tudta meg a tanár ur, hogy az x értéke rosszul jött ki, mért a leány, kit kiszemelt magának, a magyar irodalom tanárának lett a menyasszonya. És a tanár ur szégyenében és fájdalmában lehorgasztotta fejét és ismét hozzáfogott az x értékének kiszámításához. KlIS~ká Mariska. faktorait a könnyezőkkel együtt Hollósi, szatmári jónevü fényképész lefényképezte. Az ünnepi beszéd után meg-megujuló lelkes éljenzés után Simon Aurél szavalta el »Rákóczi itthon« cimü költeményt, amelynek őszinte szívből jövő interpretálása az ünneplő közönség szivéig hatott. Sátor Dávid ref. lelkész és Benedek Jenő izr. főrabbi megáldásának kellett volna most következni, de a jellemző rendetlen rendezés miatt ez a szegbeverések között esett meg! A szeg- beverések alkalmával felhangzott jelmondatokról — szintén a rendezőség jóvoltából — nincs módunkban beszámolni, miért a sajtó közeibe helyezéséről nem történt gondoskodás. * Este 8 órakor kezdődött az ünnepély folytatása. Az előző számunkban már közölt, de azóta kibővült tartalommal ritka szép számú közönség jelenlétében megkezdődött a hangverseny, amelynek lefolyása a következő: Simon Aurél Bajza Józsfnek »Ébresztő« c. költeményét adta elő valódi művészhez méltó közvetlenséggel, majd fölhangzolt »Rákóczi zászlója« cimü melodráma Bojthor Anna kisasszony előadásából, amit Gerber Irén kisasszony kisért zongorán. Úgy az előadó, mint a kísérő megmu tatták nekünk, hogy bennök olyan kincset bírunk, amit meg kell becsülnünk, mert a jövőben is csak élvezetet nyújthatnak nekünk. Bojthor Annát már régen ismerjük, mint szavaló!, ennek dacára minden egyes újabb fellépése meglepetéseket hoz hallgatóira. Gerber Irén k. a. billentyűkön eltalálta a hangot s ezzel tökéletesítette a költő által versében kifejezni kívánt érzést. Ezután váratlan meglepetés érte a hallgatóságot. Egy kis leány Benkő Alice, akinek még bábui mellett volna helye, lépett a pódiumra s csodálatra méltó virtuószitással játszotta el a Hubay- nak »A fonóban« cimü müvét. Meglepő zsenialitással kezelte a hegedűt s a meglepetést csak fokozta a hallgatóság lelkesült tapsára eljátszott további darabjai által. A meglepetést azután fokozta Naeter Elza a bécsi opera növendékének éneke, aki csodálatraméltó hanganyaggal a Mignon áriát énekelte s valóban nagy művésznőhöz méltó precizitással dalolta el a szerelmes cigányleány dalát. Énekében a hallgató rögtön felismerte, hogy a kisasz- szony még nagyon sok dicsőséget fog szerezni hazájának, mert aki művészetének kezdetén ily óriási hanganyaggal, oly biztonsággal rendelkezik mint ő, annak a deszkákra fellépése csak her- vadhatlan dicsőséget szerez. Nem is szűnt meg addig a taps, mig a művésznő nehány kedves magyar dalt el nem énekelt, de ezzel sem elégedett meg a közönség hanem követelésének újabb és újabb tapsokban adott kifejezést. Oist XV. rapsodiája, majd Vargha Vilmosné zongorajátéka fejezte be a hangversenyt. Vargha Vilmosné úrnőről már régen tudjuk, hogy a magyar dalok előadásában művész s mai fellépése is csak megerősítette abbeli meggyőződésünket. List XV. rapsadiáját Benkő Vilmos ur a szatmári zeneiskola tanára adta elő. Egész előadása az igazi művész játéka volt. A hangok kezelésének precizitása, a szerző intencióinak megfelelő hangkezelés, de különösen a darabot csakis művész kezére alkalmassá tevő átmenetek, könnyed és biztos keresztülvitele jellemezte az előadó játékot. Valóban csak hálásak lehetünk neki, valamint a vele jött kis leányának és Naeter Elza énekesnőnek, amiét hazafias ünnepélyünket művészetükkel tökéletesebbé tenni szívesek voltak. A hangversenyt tánc követte. * Lezajlott tehát az ünnep, mit Szinérváralja hazafias közönsége nagy Rákóczynk emlékének szentelt. Gyenge erőnkhöz képest nagygyá tette ezt az ünnepélyt az az igazi őszinte lelkesültség, amit hazánk eme szentje iránt érzünk, nagygyá tette az, hogy velünk ünnepelt az egész vidék, hogy együtt ünnepeltünk mindannyian, kik e magyar haza gyermekeinek tartjuk magunkat Adja Isten, hogy Rákócynk nagy szelleme, amelynek fenntartása felszentelt zászlónk hiva tása, állandóan itt lebegjen közöttünk s e zászló ismét egvesitsen mindnyájunkat, ha »pro libertate !« küzdenünk kell. Végül elismeréssel adózunk Bárány Béla községi főbírónak, aki az eszmét felvetette s az eszmében méltóan emberfeletti munkával, fáradságot nem kiméivé, az eszmét tényé valósította. (iy) _______SZINÉRVÁRALJA______ Né pünk műveltsége. Az általános népmiiveltség valóságos fokmérője az írni és olvasni tudás. Ezek a legelemibb és mégis olyan nagy horderejű ismeretek statisztikai számadásai jellemzik a nép műveltségének intenzivilását. Hogy tehát népünk műveltségéről megfelelő képet formálhassunk, közöljük a m. kir. központi statisztikai hivatal nagyérdekü újabb kötetéből a következő adatokat : A lakosság összes száma az egész magyar birodalomban 19,254.559, — a szorosan vett Magvarországban 16,838.255, a férfiak száma 9,449.933 (8,256.138)»), — a nőké 9,672.407 (8,465 436)- Katona van a magyar birodalomban 132.219 (116.871). Az egész magyar birodalomban 9,596.628 egyén tud irni és olvasni, még pedig 5,279.787 férfi és 4,316.814 nő. Az anyaország irni és olvasni tudó lakosainak száma 8,696.332; ezek közül 4,744.271 a férfi és 3,952.061 a nő. — Ha most már az irás-olvasás mesterségének tudása műveltséget jelent, akkor — egy kis túlzással — a csakis olvasni tudás félmüveltségnek mondható. Ilyen félmüveit ember 507.935 (478.543) van. Ezen, csakis olvasni tudók közül férfi 109.763 (102.159), nő pedig 398.172 (376.384). — Az analfabéták (vagyis a sem irni, sem olvasni nem tudók) összes száma 9,147.125 (7,660.539), közülök 4,191 153 (3,524.956) a férfi. 4,955.972 (4,135.583) a nő. A hat évesnél fiatalabb analfabéták száma 3,064.918 (2676.191), a bat évesnél öregebb irni és olvasni nem tudók száma pedig 6,082.207 (4,984.345). Ez utóbbi adatokból láthatjuk, hogy a sem irni, sem olvasni nem tudók óriási számában aránylag kis csoport azoké, akik hat évesnél fiatalabbak, akik tehát nem lévén tankötelesek, iskolába még nem jártak. A műveltség és az anyanyelv statisztikai számadatainak egybevetése a következő eredményt adja: a 8,742.301 magyar anyanyelvű lakos közül irni és olvasni tud 5,320.598 csak olvasni tud 231.767, a többi analfabéta; a 2,135.181 német közül ir és olvas 1,442.107, csak olvas 54.533; a tót anyanyelvűek között (a tótok 2,019.641-en vannak) 1,009.715-en tudnak irni és olvasni 150.913-an csakis olvasni; a 2,799.479 oláh anyanyelvű magyar honos között csak 572.487 irni és olvasni és 12.395 csakis olvasni tudó egyént találunk, — a többi, az óriás tömeg, mind analfabéta; a 429.447 ruthén anyanyelvű polgártársaink között is, az analfabéták dominálnak, mert irni és olvasni tudó ruthén 63.508 és csak olvasni tudó 12.059 van. Az 1,682.104 horvát közül 662.679 ember tud irni és olvasni, 31.286 pedig csak olvasni; tehát majd egy millió horvát analfabétánk van. Az 1,048.645 szerb anyanyelvű lakos között az irás és olvasás mesterségében járatos 343.300 egyén, csakis olvasni 2925 szerb polgártársunk tud. Az egyéb anyanyelvű honfitársaink csekély volta feleslegesnek bizonyítja azt, hogy velük bővebben foglalkozzunk. Ha most már egybevetjük a műveltségi számadatokat a vallással, azt látjuk, hogy: a magyar birodalom 9,919.913 római katholikus hitvallású polgára közül irni és olvasni tud 5,326.543 egyén, olvasni pedig 364.477; az 1,854.143 görög katholikus hitvallásuak között 370.982 az irni és olvasni tudók száma, csakis olvasni 32.102-en tudnak ; a 2,815.813 görög keleti hitvallású lakos között csak 753.581 irni-olvasni és 2182 csakis olvasni tudó ember akad, eszerint tehát majd két millió görög keleti hitvallású atyánkfia, tévelyeg a müveletlenség sötét országában. Az ágostai hitvallású evangélikusok száma 1,288.942; ezek közül irni és olvasni tudnak 897.404-en, csakis olvasni 48.248-an; a 2,441.142 evangélikus református honpolgár között 1,556.639 az irni és olvasni tudók száma és 47.927 a csakis olvasni tudóké; a 68.568 unitárius közül 38.175 tud irni és olvasni s 392 csak olvasni. Az izraeliták száma 851.378. Közülök irni és olvasni 598.401-en tudnak, csakis olvasni pedig 3642-en A műveltség megállapításánál nagy szerepet játszik a nyelvismeret is. »Aki hány nyelven beszél, annyi embert ér« — mondjuk a közbeszédben. Lássuk tehát népünk nyelvismeretére vonatkozó statisztikai adatokat. A 8,742.301 magyar anyanyelvű lakos közül más nyelven is beszél 1,817.590 egyén. Legtöbben beszélnek németül, számszerint l,046.72l-en, tótul 326.270 magyar ember tud, oláhul 257,508, ruténül 29.164, horvátul vagy szerbül 109,701 magyar honfitársunk beszél, mig egyéb élő (pl. angol, franczia, japán stb.), vagy holt (pl. latin stb.) nyelven 48.226-an tudnak. Az egész magyar birodalomban 10,443.326 nem magyar anyanyelvű egyén lakik. Ezek közül magyarul 1,413.185-en tudnak, mig az állam hivatalos nyelvén 9,030.141 magyar lakos nem tud beszélni. Rettenetesen vádoló ez a számadat, mely azt mutatja, hogy az ezer esztendős magyar haza lakosságának fele még mindig nem érti, nem beszéli, s tán nem is akarja érteni és beszélni a haza, a kenyeret adó édes anyaföld hivatalos nyelvét: a magyart. S talán nem volna oly szomorúan vádoló ez a horribilis összeg, ha ebből a szorosan vett Magyarországra nem esnék 6,766.976 egyén. *) A zárjelbe foglalt számok a szorosan vett Magyarországra vonatkoznak.
