Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-20 / 34. szám
Szinérváralja, 1907. Augusztus 21. — 34. szám. Negyedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: E A. El A. 1ST ISTVÁN A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Bajainkról. A legtöbb ember panaszkodik az életre. Nehéznek találja azt és úgy hiszi, hogy soha ilyen rosszul dolga nem ment. Ezt mondja a gazda, ezt az iparos, a földbirtokos és a napszámos, a hivatalnok és katona egyaránt. De ha az ember külön-külön beszél velők, mindenki olyanban keresi baja kut- forrását, amitől a másik helyzetének javulását várja. A földbirtokos, gazda azt kívánja, hogy sok termése és a termésnek nagy ára legyen, a hivatalnok és katona azon panaszkodik, hogy az élet drága; de ha a gazda panaszkodik, hogy a ruha meg a gazdasági szerek sokba kerülnek, az iparos baja éppen az, hogy nem fizetik meg azokat eléggé jól. Sokan szidják a vasutat is, mint bajaink kutforrását; pedig ha az nem lenne, háromannyit kellene költeni fuvarra, minek következménye az lenne, hogy a gazda még úgy sem tudná e hűlni gabonáját, mert a legalkalmasabb időben piacra semvihetné; a mesterember szükségleteit szerezné be drágábban és a fogyasztó osztály (milyen a hivatalnok, katona stb.) nem élvezné azt az egyenletes árt, melyen most szükséleteit beszerezheti; mert bizony régebben csak a kenyér ára is ötszörösre is emelkedett, ha rósz termés volt; de most a világ úgy összeköttetésben van egymással, hogy az igaz, hogy valami jó árak nem keletkezhetnek, de az is bizonyos, hogy a drágaságnak is határ van szabva. Mert be vagyunk vonva a nemzetközi versenybe; mert nem mi szabjuk meg az árucikkek árát — nálunk sem; hanem az egész müveit világon képződik az, mert most már nem egy országtól függnek az életföltételek és életviszonyok, A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Hervadt rózsát néztek . . . Hervadt rózsát nézek. Asztalom felett van. Bordó vörös szine napról-napra fakul. Rózsaszín levelet hordok a szivemen, Nőies Írása napról-napra avul. * Szép, régi emlékek ! Mintha most is látnám ; Holdvilágos estén kaptam mind a kettőt. A fonnyadó rózsa, a sárguló Írás, Tanúm, mint zokogtam egy szőke lány előtt. Boldog emlékeknek hervadó tanúi, Zokogni láttatok! De átkozni soha! Akit úgy szeretünk! Akit úgy imádunk! Csak siratni tucjuk! Átkozni nem! Soha!!! Bartók Antal. A tanár ur. A tanár ur egyike volt azoknak a tipikus alakoknak, kiknek egész valója, külseje, modora első pillanatra elárulja a föld gőzkörétől elvonatkozó bölcs professzort. Sőt, bár nem viselt szemüveget, azt is mindjárt észre lehetett venni rajta, hogy nem akármelyik tudományágnak, hanem éppen a mathematikának a művelője. Egész élete egy hosszú mathematikai példa volt, mely milliomrésznyi pontosságú eredményekkel dicsekedhetett. A nagy hevületek, az ifjúi álmok korát élte, de neki nem voltak álmai. Vagy ha voltak is, csak a pi-k, x-ek, y-k s egyéb számok testet öltött alakjai zavarták meg éji nyugalmát. Végre számára is elkövetkezett az az idő, melyben az ember akarva, nem akarva eltávozik a reálitások mezejéről hanem a nemzetközi versenyből képződnek azok, melyek ellen hiába küzd egyes ember vagy egyes ország is; azokhoz alkalmazkodni kell és az fog leginkább boldogulni, aki úgy abban, amit előállít, mint abban, amit vásárol, a leggyorsabban és legteljesebben alkalmazkodik a versenyképesség föltételeihez. Alkalmazkodnunk kell mindenben azokhoz az élet feltételekhez, melyek közt megélnek és virágoznak az európai nemzetek; (és fájdalom, mi most ebben az állapotban vagyunk) ha eltanuljuk tőlük a fényűzést, a költekezést; bebocsáljuk őket hozzánk, hogy gyenge földmi velősünkkel és iparunkkal versenyezzenek; dem tanuljuk meg tőlük, hogy miképp élnek és dolgoznak. Mert az egyensúly akkor okvetlenül megromlik, ha úgy költekezünk, mint azok, kik többet tudnak szerezni és jobban tudnak takarékoskodni, mint mi; akkor okvetlenül tönkre kell mennünk. De- ahhoz, ahogy a legtöbb európai nemzet él és dolgozik, szükséges a gyermekkorban hozzászokni. Az iskolában és a műhelyben kell hozzá edződni ahhoz a takarékossághoz éj szorgalomhoz, amire most szükség van, hogy az ember fentart- hassa magát. A régi jó időkben a jobbágy végezte az ur dolgát, megrendelésre, bizonyosra dolgozott a mesterember, félig gazdaságból, félig választásból élt a tisztviselő; aztán magunk szabtuk meg az életmódot, az árakat; kényelmes, csendes élet volt az; igen nagyon erőlködni nem kellett. De ez olyan visszavonhatlanul elmúlt, mint a boldog gyermek, vagy ifjúkor. Hányszor visszaemlékezik az ember azokra a boldog időkre, mikor, mint a mező lilioma, nem és szinte észrevétlenül eljut az ábrándok és álomképek ködös, homályos birodalmába. Egyszer csak megjelent előtte egy titokzatos kérdő - jel, melyre még a felsőbb mathematikának nagy hatalmú integráljaival sem tudott megfelelni. Ott állott előtte az a titokzatos valami, mely eddig sohasem foglalkoztatta agyát, sohasem zavarta meg álmait: a nő. A tanár ur pedig ettől a soha nem látott lénytől szerfölött megijedt. Csodálva kérdezte önmagától, miért üldözi őt ez a hívatlan vendég, ez a kegyetlen fántom szüntelenül. Es félelmében — mit tehetett volna mást — legjobb barátjához a mathematikához folyamodott átegit- ségért. Egész éjszakákon át a könyveket bújta s a legnehezebb feladatok megfejtésén törte a fejét. De mmd hiába. Napközben mikor kötelességének teljesítése kötötte le és éjjel mikor szorgalmasan tanulva hajolt az elvásott levelű könyv fölé, minduntalan megjelent előtte egy csábitó arcú leányfej, egy bájos démon, hogy őt megzavarta munkájában. Ez a kép folyton ott állott előtte, s bár körvonalai nem voltak élesen megkülönböztethetők, mélyen vésődött bele a leikébe. A tanár ur igyekezett tőle szabadulni, de nem volt elég ereje hozzá. S ez a körülmény bántotta és fájt neki. Annyira hatott rá, hogy idővel minden étvágyát elveszítette s nyugtalan, ideges lett. Már nem volt az a régi, pedáns professor, sok mindent elfelejtett, sok mindent elhanyagolt kötelességéből. Tanártársai is észrevették rajta azt a nagy átalakulást, melyen az utóbbi időben átesett. Sokan évődtek is vele e miatt, ami neki még rosszabbul esett. Egy napon végre a magyar kellett ruháról gondoskodnia, mikor nem sokat törődött az élettel, mert könnyű volt élni. He a férfi nem tehet úgy, mint a gyermek, meg az ifjú. Neki az élettel kell küzdenie; a családfentartásról kell gondoskodnia, nem lehet a régi költekező mulatságokba, vagy időpazarló tétlenségbe merülnie. Pedig olykor szive visszavágyik; de azután meggondolja, hogy az lehetetlen s hogy bár küzdelmes a férfi élete, mégis nagy örömei vannak annak; látván fáradtságos munkájának eredményét, családja anyagi és szellemi gyarapodásában. Ehhez a változáshoz hozzá kell szokni nekünk mint nemzet is. Mi is a férfiévek küzdelmeit éljük most. A férfi is küzd —- akár gazda, akár mesterember, akár hivatalnok — legelőször azért, hogy állást teremtsen magának, azután azért, hogy azt a versenyben megtartsa, gyarapítsa; emiatt éjét, napot összetesz, sok élvezetet megtagad magától; ebben a helyzetben van most nemzetünk is. Nem a verseny kerülése, de az arra való képesség megszerzése tehát feladatunk. Zászlószentelés. Szinérváralja nagyközség dicső fejedelmünk, II. Rákáczy Ferenc emlékezetére folyó hó 18-án zászlót szentelt. A lefolyt ünnepség méltó volt nagy Rákóczi dicsőségéhez Nem múló föllelke- sültség, de az igaz meggyőződés szülte ünneplés jellemezte a lefolyt ünnepet. Szakadó esőre virradtunk, de mintha kedves lett volna az égnek is, az ünnepség kezdetén már előbujt a jótékony napsugár. Az ünneplők százai már kora reggel járták az utcát, lesve- várva minden mozzanatát az ünnepnek, a házakon előbujtak a tricolorok, hogy díszítsék a mi irodalom tanára, egy fiatal örökké vidám ember, akit ő mindig nagyon lenézett, mert szerelmes verseket Írogatott a lapokba, komolyan kezdett vele beszélni. — Sándor, a te lelki állapotod nagyon bánt és nyugtalanít engem. Titkolózol és senkihez sincs őszinte szavad. Én azonban igy is tudom, ismerem bajodat. Komolyan figyelmeztetlek, hogy ezen csak egy dolog segíthet: a házasság. A tanár ur még jobban megijedt, mikor a más ajakáról is hallotta azt, amit ő maga is sejtett, de amit sohasem mert önmagának nyíltan bevallani. Tehát mégis igaz, van egy hatalom, mely erősebben tud uralkodni, mint a mathamaíika kérlelhetetlen törvényei s még a tanár ur acélkemény lelkét is leigázza. Végre is sok, hosszú álmatlan éjszaka után, mikor integrál számításokban hasztalan keresett feledést, arra az elhatározásra jutott, hogy meg fog házasodni. És most ismét az egyenletekhez fordult. Egymást kergették agyában az ismeretlent jelentő x-ek és y-ok melyek most már egy-egy még ismeretlen menvasszonyjelöltet jelképeztek. Hanem a nehéz feladat megfejtése sokáig nem sikerült és az x-ek és y-ok aequivalenseit még sokáig nem tudta megállapítani. Egyszer az érett ifjak bálján megismerkedett egy leánynyal, aki legjobban megközelítette azt a képet, mely őt az éj szorgalmas munkában eltöltött óráiban folyton zavarta. És a tanár ur azt gondolta, hogy sikerült megfejtenie életének legnehezebb egyenletét, s itt áll előtte milliomodrésznyi pontossággal az ismeretlen x. A leány szép volt s hozzá még nagyon /
