Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-24 / 17. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉFIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre G korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Alyilltér soronkint 20 fillér.

M E G .7 E L E NI K M I N D E N K E D 7) E X.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

PÁBIÁ1T IST -\7-.zL 3ST

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a ,,Szinérváralja‘‘ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

A szellemi arisztokrácia.

Bármennyire valljuk is magunkat az újkor feltétlen híveinek és bármennyire is ismerjük el az egyenlőségi elv teljes jogosultságát, azért nem szabad és természet szerint nem is lehet ugv értei- meznünk ezt az elvet, mintha a társadalomban mind egyformák lennének az emberek.

Természet szerint, mondjuk, mert mint mindenben, úgy a társadalmi életben is a természet törvényeit kell irányadókul elfogadnunk, már pedig miként, hogy a természetben vannak kiválóbb és közönséges teremtések, úgy a társadalomban is mindig lesznek nemesebb és közönségesebb emberek, csak azzal a különbséggel, hogy az emberek, mint lelkes teremtések, csakis a lélek felsőbb- sége szei'int tarthatnak jogos igényt a kiválósági címre s azért a mily mértékben jogbitorlónak tekintendő az, aki közönséges vagy éppen romlott lélek mellett kiválósági helyet foglal el a társadalomban, épp úgy polgári és ei'kölesi kötelesség megadni a tisztelet és elismerés adóját annak, aki lelki fenség által méltóvá tette magát a tiszteletre és elismerésre.

Alkotmányos államokban a szellemi arisztokrácia van hivatva első helyet foglalni el a társadalomban, elsőnek kell tehát lennie az erények gyakorlásában, mert a szellemi arisztokrácia képezi a nemzet fejét, neki kell lenni a szemnek, a mely világit, a szájnak, a melylye! a nemzet szól, a főnek, mely az egész nemzet javára szolgáló tanácsot oszt és a fülnek, a mely a nemzet szavát a fejbe és a szivbe vezeti, ez - képleg szólva — a szellemi arisztokrácia hivatása alkotmányos államban és ha beletekintünk a történelembe, azt fogjuk találni, hogy a

mily mértékben a szellemi arisztokrácia megfelelt e magasztos hivatásnak, ugyanabban a mértékben virágoztak és erős- bűitek az illető nemzetek s viszont a mily mértékben vétett e magasztos hivatás ellen, ugyanabban a mértékben satnyáit és csenevészült el maga a nemzet és ez nem is lehet másként, mert hiába munkálkodik a kéz, ha a fő helyes irányba nem vezeti munkálkodását és hiába halad a láb, ha a szem előre nem világit neki és hiába beszél a szív, ha a fül nyelvét nem érti és a vége az, hogy bomladozik a szervezet és feloszlásnak indul az élet.

Miként van az, hogy a társadalomban annyira elharapózott a fényűzés, az üres formaiság, a gőg és a hiúság ? És hogy e társadalmi mételyek leginkább ama nemzetekben találhatók fel, melyek a műveltség alantas fokán állanak? Miért nem fejlődtek és terjedtek a nemzeteknél a nemes társadalmi erények, minők például a jótékonyság, a művészet és irodalom pártolása és a tudományért való lelkesedés? Es miért találjuk az említett korhasztó jelenségeket ugyanabban a mértékben 'a nemzetek testén rágódni, a mely mértékben az illető nemzetben a felső és alsó osztályok egy életerős középosztály nem létezik?

Azért, mert e nemzeteknek nincs szellemi arisztokráciája, vagyis helyesebben: azt érvényre jutni nem engedik. Elfásult, megrögzött előítéletek, merev társadalmi elkülönítés a szellemi fölénynek nem engedik át a megillető helyet, : a minek kárát aztán első sorban az illető ' nemzet s csak kisebb mértékben a leszorított társadalmi arisztokrácia vallja.

Alkotmányos államban azonban a i társadalom nincs akadályozva abban, hogy a szellemi arisztokráciának átengedje azt a vezérszerepet, melyet a nemzet felvirágoztatása érdekében juttatni

kell neki. A társadalom dolga azután mérlegelni az érdemeket és tehetségeket és csak olyan férfiaknak juttatni a szellemi vezérszerepet, a kikről méltán feltételezhető, hogy a köz, a haza javát fogják előmozdítani.

Ezt tartsa szem előtt mindenki, aki szivén viseli a kqzügveket.

A borkezelésről.

Hogy mikor kell az ujbort először lehúzni seprőjéről és mikor jobb azt tenni, előbb vagy később, tisztult avagy még zavaros minőségében, afelett sokat Írtak és beszélnek ma is és ebben a tekintetben a szakférfiak sincsenek egészen tisztában. Mindamellett is leghelyesebbnek látszik azon eljárás követése, hogy ha a bort minél előbb elválasztjuk seprőjétől, annál korábban érik az meg s annál kevésbé veszélyeztetik annak egészsége.

Vannak termelők, kik azon tévhitet vallják, hogy e munkát újévnek előtte semmi esetben sem szabad végezni, inig mások ismét azt állítják, hogy igen előnyös a bort legalább fél évig seprőjén hagyni, sőt némelyek egy évig sem húzzák azt le

Ha ezen nézetek indokait kérdezzük az illetőktől, rendesen azzal válaszolnak, hogy erre a tapasztalat tanította meg őket. A tapasztalat azonban e tekintetben semmit sem tanít, mert ha erre akarunk támaszkodni, mindenek előtt szükséges lenne, hogy egy és ugyanazon napon szűrt mustból 3—4 hordót megtöltsünk s ugyanazon helyiségben helyezvén el azokat, mind- egvik hordót külön módszer szerint kezeljük, azaz egyiket lefejtjük mihelyt megtisztult s ezen lefejtést mindaddig ismételjük, a mig seprő képződik, a többi hordóban seprőjén hagyjuk állam három, hat, tizenkét hónapig kisérletkép az kellően jegyezgetve azon mozzanatokat, melyeken eljárásra behatással lehetnek.

Mindaddig, mig ily összehasonlitó kísérletekről adatokkal nem bírunk, mint ahogy mai napig nem is bírunk és azt se tudjuk, vájjon az a bor, amely seprőjén tartva oly jó volt, nem lelt volna-e még jobb, ha az kellő időben lehuzalott volna, el kell fogadnunk azon leghelyesebb elméletet, mely szerint érett és egészséges borok előállításához szükséges, hogy azok

„A SZ1NÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA.

Asszony-energia*)

Irta : Benedek László.

Jolán, a fiatal jukker asszonyka a tükör elé állt. Megigazította haját és ruháját. Aztán egy darabig nézegette magát, gyönyörködött szépségében. Majd kivett kebléből egy levelet, melyet az imént kapott valakitől, akihez édes emlékek fűzik. — Felsóhajtott.

— Irt, — gondolta magában az asszony. — vájjon ki sejtette volna, hogy az a fiú még most is szeret, még most sem felejtett el. Oh, hogy szereteti! Milyen szenvedélyesen, milyen tűzzel csókolt még egykor leánykoromban. Az a csók még most is égeti ajkamat, azt nem lehet elfelejteni. S mi tagadás, én is szerettem Emilt. De a szülők . . . A szülők ! Akiknél a hideg számítás a fő, mindenek fölött az ész, a szív meg semmi! Igaz, hogy javamat akarták, mikor férjhez adtak máshoz, akit nem szerettem akkor. Most ? Oh Istenkém belenyugodtam már. Talán szerelem is.

Egyik gondolat villámgyorsan követte a másikat. Az asszony félig lázasan tovább susogott saját magának.

*) Mutatvány a szerzőnek >Budafc t éjjelt c. könyvből. Megrendelhető Grill Károly könyvkiadó cég utján. Budapest, Zöldfa-utca 10, sz. Ára 3 korona

— Férjem jó hozzám és szeret. Minden tekintetben érdemes arra, hogy becsüljem és tiszteljem. De ez a levél ... ez a levél feldúlta nyugalmamat. Ezt nem szabad mégsem tudnia. Újra elővette a papírlapot és olvasni kezdte, pedig már majdnem kívülről tudta az egészet

»Jolán! Ha van még szivében csak egy parányi rész is abból a szívből, melyet én ismertem valaha, úgy meg kell hallgatnia engem. Én nem bírtam feledni magát őrülésig szeretem még most is. Elkeli mennem magához. Látnom kell. Esküszöm önnek, hogy szeretem, hogy imádom végtelenül. De ezt e hideg hetük nem tudják elmondani, ugv, mint én gondolom. Ma délután élőszóval fogja tőlem hallani, ötkor magánál leszek. Ugy-e megengedi, hogy eljöjjek ? Választ nem is várok, mert úgy is tudom, hogy nem tagadná meg kérésemet. Emil «

A fiatal szép asszony felvette szemeit s abban a pillanatban belépett a régi ideál. Jolánnak alig volt ideje keblébe rejteni a levelet. Zavartan állott a férfi előtt Annak nem volt szabad tudnia, hogy rnit rejteget. Nem is vette észre. Jolán kezeit csókáradattal halmozta el. Az asszony alig tudta elhárítani.

— Csakhogy már láthatom magát Jolán, oh tudná, hogy vágytam erre a találkozásra, Istenem, mily sokáig is nem láthattuk egymást.

A férfi szemrehányóan folytatta:

— Maga meg már asszony.

— Épen azért.

Emil ügyet sem vetett az asszony gyönge védekezésére.

— Olvasta levelem ? Nos, annak tartalmát élőszóval is megerősíthetem. Nem bírtam magát elfeledni, Jolán.

Az asszony fülig pirulva válaszolt:

—- Én már elfeledtem.

— Nem hiszem! Azt a szerelmet, mely kettőnk közt volt, nem lehet elfeledni sohasem. Én tudom, mert próbáltam már. Másnak udvaroltam soknak, csakhogy elfelejtsem, de nem tudtam, nem bírtam.

Jolán tagadólag intett fejével.

— Ne tettesse magát, Jolán! Én érzem, hogy szeret.

A férfi megfogta az asszony csuklóját és maga felé vonta.

— Érzem, hogy ép úgy szeretsz, mint lány korodban.

Az asszony elhúzódott. Tökéletes zavarban volt. Alig tudott szavakat találni ennek elpalás- tolására.

— Emil . . az az . . . Bartos ur, én már

nem vagyok önnek Jolán, kit tegezni lehetett lánykorában. Asszony vagyok. Erről meg ne feledkezzék. És a más felesége.

A férfi egészen lehűlt. A régi tűz lelohadt, de csak egy pillanatra, hogy aztán hatalmasabb erővel, lángra lobbanjon.

— Eljöttem, mert szeretlek. Érted, Jolán mert szeretlek. Nem bánom, ha másé vagy is