Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-03 / 14. szám
fért ^7"? 1906 W d m Szinérváralja, 1906 TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: 1ST ’V jíL. 3>T A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A tulipán jegyében. Nem hagyhatom a feledés homályába merülni azt a szép eszmét, mit Mándv Árpád kedves barátom e lap hasábjain megpendített. Különösen azért nem, mert az igen tisztelt Szerkesztő ur szavai szerint várnunk kellene addig, mig valaki actiót indit e tárgyban s kezébe veszi a dolgok intézését. Talán egy szép, nagy, díszes gyűlésen meghallgatnék az ünnepi szónokot, megalakítanék a szervező- és rendező-bizottságokat s a mi a fő, köz- felkiáltással megválasztanék az elnököket és azután: — bevégeztetett. (így igen, de ahogy mi gondoljuk, nem! Szerk.) Nem vagyunk egy véleményen. Az igaz, hogy igy meglehetne ölni a születendő eszmét s eltenni a pillanatnyi lelkesedés annyi sok halottjának, csöndes temetőjébe. Más oldalról kell kezelni ezt a kérdést. Ily szent, magasztos ügy érdekében tudnia kell mindenkinek kötelességét. Legfeljebb csak reá kell mutatni a legkönnyebben elérhető, leghelyesebb útra; egy pár szóval föléleszteni — sajnos, minálunk sokak kebelében nagyon is szunnyadó — hazaszeretet tüzét. Fölötte komoly ügy az, melyért most minden igaz hazafinak síkra szállnia kell: pártoljuk a magyar ipart! Már magában véve ez a jelszó is elegendő volna arra, hogy minden magyar ember teljes odaadással ez ügy érdekéhez szegődjön, elgondolva azt, hogy ezáltal bármily csekély részben is, de hozzájárult ahoz, hogy magyar munkás-kezeknek biztosítsa mindennapi kenyeret; hozzájárult ahoz, hogy fájdalom, a már szin- magyar vidékeket is megtámadó amerikai íázt, némileg megszüntesse. Mert, ha az osztrák árukért kidobott millióknak csak egy része is itthon marad, önként jövő eredménye lesz, hogy a már meglevő gyárak megnagyobbítják üzemüket, újak teremnek, melyek mind a magyar munkás kéz megélhetését biztosítják és maradandólag ide kötik a haza földjéhez. Nemes cél az, melynek főtörekvése, hogy magyar családok és egyének tisztes megélhetést és boldogulást találjanak itt bent az országban; hogy ne nödlingi, karlsbadi, gráci és más ezer meg ezer családnak adjunk mi kenyeret, hanem adjunk mi a magunk gyermekeinek, a kiket a szükség kényszerit, hogy elhagyják az országot, idegenben keressenek maguknak megélhetést. Nemes cél az: hogy ne bécsi ruha, kalap, cipő s piperecikk boldogítson minket, hanem a mire szükségünk van, készíttessük el itthon s ne adjunk ki évente száz és száz milliókat idegen embereknek olyan cikkekért, a melyek a termelési viszonyok szerint itthon is elkészíthetők. De ez csak az éremnek egyik oldala. Lehetetlen, hogy habozzon egv pillanatra is, aki magyar, ha meggondolja, hogy a magyar ipar pártolásával az osztrák iparra mérünk végzetes csapást. Következményeiben csodás eredménye lehet ennek; átköltözhetik a szenvedés és nyomor a szomszédba is s talán akkor — észre- térnek. Roppant súlya van egy nemzet közös akaratának. Minden egész parányaira osztható s e parányok önmagukban is tényezők. Mozduljunk meg mi is, e parányok, külön-külön, a magunk létkörében. Lehet-e szebb, nemesebb feladat, mint tisztán, önzetlenül szolgálni a haza szent ügyét? Vetkőzzük le azt az annyira megszokott közönyt! Első sorban is e nemes cél érdekében Szinérváralja magyar hölgyeit hívom fel a munkálkodásra. Ruházatukban s a háztartáshoz szükséges dolgokban, ne használjanak semmit, mi nem a magyar ipar terméke. Hagyják ott az olyan kereskedőt, ki saját hazája megrontásának részesévé szegődött. Másodsorban a kereskedőkhöz szólok, kik legközvetlenebbül éreztethetik az osztrák gyárakkal szemben magyar voltukat. Talán csak a mai szomorú, de tanulságos viszonyok között napnál fényesebben láthatják, mily ádáz ellenségeink nekünk épen az osztrák nagy-gyárosok. Ha akadna oly szükséges dolog, mit a hazai ipar ma még nem termel, akkor sem kell osztrák. Ott van az angol, francia ipar, szebbet, jobbat s olcsóbbat produkál. Különösen felhívom Szinérváralja vadászainak figyelmét arra, hogy ne vegyünk többet osztrák töltényhüvelyt, a Magyaróvári gyár ép oly jókat állít elő. Kérjük fel kereskedőinket, hogy ilyet tartsanak; ha valakinek mégis magasabbak volnának igényei, mindenütt kaphatók az angol gyártmányúak. így kivihető ez sok más egyébben is, csak komolyan akarni kell. A gazda-közönségre is nagy feladat vár. Statisztikai adatok szerint évenként húszmillió forint megy ki hazánkból gazdasági gépek és egyéb kellékekért ; pedig e téren teljesen verseny- képesek vagyunk, sőt sok tekintetben különbet állítunk elő. Itt tehát a hazafi- ság — mi sokak előtt a legtöbb — még haszonnal is jár. „A SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Egyszerű história. — Irta: Papolczyné Bartók lila. — Borongós, esős őszi délután volt, mikor a címeres hintó végig döcögött a vasúti állomástól Galambos egyetlen járható utcáján. A kis kontesz ült benne, meg az elmaradhatlan társal- kodónő. A kontesz a neveiő intézetből szabadult meg, — szegényke, emberségesen lerótta a társadalom iránti nagy adóját, derekasan ki- töltvén ott hét egész esztendőt. A szél busán sivitott végig a falun, bujócs- kát játszva a fák csupasz ágai között, közben meg-megzörgetve a kicsiny házak parányi ablakait. A Galambosy grófok kastélya a falu nyűgöd részén természetes magaslaton épült. Kolosz- szális épületszámba mehetett, hanem minden külső cifraság híján. Egyetlen megbámulni való volt rajta az aranyos rácsozatu, rózsaszínű márványból épült hatalmas oszlopokon nyugvó fedett erkély, melyről szép kilátás nyílta környék minden oldala felé. Mikor a mozgó börtön (igy nevezte a társalgónő a zárt ajtót) bekanyarodott a park fehér kavicsos útjára és nemsokára megállolt a nagy lépcső előtt, a kis Magdus kontesz fürgén libbent ki belőle. Piciny lábacskái alig érintették a földet. Szép, takaros kis jószág volt ám ez a kis grófi sarj. Szőke hajának egy-egy kacérkodó göndör tincse kíváncsian bujt ki az őszi kalap szürke karimája alól, fekete nagy árnyékos szemeiben a gyermekleány sejtett vágyai és ábrándos lelkének minden titkos óhajtása ragyogott. —• Jó napot, édes apuskám! ezzel minden teketória nélkül ölelte meg grófi papáját és gyermeki szeretettel cupogtatta össze-vissza az arcát. A társalgóim csak nagysokára reszkírozta meg kidugni az orrát (bizony pisze volt az) a kocsiból a nagyapó orrhangon sopánkodott, hogy a sok koffertól s skatujától mentené meg valaki. Magdus hamar beletalálta magát uj helyzetébe, hisz tetszett neki szörnyen a falusi élet. Reggel korán kelt, bejárta a kertet, az istállóba is be-bekukkantott s kedves Lionyá- nak az abrak mellé rendesen odacsempészte a negyedkiló cukrot. Ha jó idő volt, becsatangolta a közeli hegyeket, nem sokat hederitve a társalgónője ellenvetéseire. ki minduntalan a rossz időre mondott irgalmatlan kádenciákat. Délután aztán az erkélyen ütöttek tanyát; a leány kihajolt a vaspárkányra, hogy a szabad természetet csodálhassa, melynek haldoklása és születése egyként olyan varázslatos — egyszóval ábrándozott és álmatag szemeivel a messzeségbe mélyedt, hol talán kalandozó gondolatainak nyugvó pontot keresett. Szép, nyugodalmas őszi délután volt, az égen nagy méltósággal úszott egy-egy lomha felhő, közelben nádas, hol vadkacsák siyalko- dása hallatszott s az egész tájat megülte az a poetikus édes hangulat, mely az őszi délutáno- kát oly feledhellenné, oly elragadóvá szokta va* rázsolni. A leányka most a gróffal volt az erkélyen, aki nagy buzgósággal magyarázta a környék nevezetesebb helyeit. Úgy szeretnék itt lenni, igazán mindég itt volnék — ha — itt elhallgatott a leányka és egy mély sóhajra bízta, hogy szavait kiegészítse. — Nos, mi az oka ? — szólt a gróf. Ha neked tetszik itt lenni, mi akadályoz téged abban, kis jószágom ? Nos ? — Hát csak az, édes apuskám, hogy én akár reggel, eslve vagy délután vagyok itt, mindig harangszót hallok, mely a falu kis tornyából száll ide — mindig — mindig — ez nekem fáj, nagyon fáj — ez engemet gyötör, kínoz — megöl . . . ennek nagy oka lehet ám, szörnyű nagy oka ... Sírni kezdeti s mint didergő madárka — pihegett az atyja keblén — ki szeretettel ölelte őt magához. — No, no, ne sírj hát jószágom — no, no, hát hogy is nem mondtad te nekem ezt eddig — segítünk ezen, hogyne, no, ne sírj hát, kis lányom! A csöndes esti légben pedig busán rezgett a kis harang halk panaszos hangja: bim,-bam. Másnap a Galambosi kastélyból egy kis lakáj kopogtatott be a községházához, udvariasan tudatta biró urammal, hogy igen fontos, ügy megbeszélése végett szíveskednék délután 3—4 óra között a kastélyba a méltóságos gróf óhaja szerint felfáradni. r
