Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-06 / 10. szám
Szinérváralja, 1906. Március 6. 10. szám. Harmadik évfolyam. SZINÉRVARiLJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a ,,Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Községi közmunka, i. A régi jó időkben, a fatengelyes világban még ismeretlen dolog volt a községi közmunka; de létezett a vármegyei közmunka. Az utak kavicsolása szintén ismeretlen valami volt és csak egv nehánv útnak privilegiumakép létezett. A közmunkát azonban felhasználták, még pedig arra, hogy a kerekek nyomai között kiemelkedő útrészt leásták. Igv vált egyenessé az ut. — Szükség esetén pedig a közmunkát vezetők szőlőiket kapáltat- ták meg. Az 1890. évi I. t.-cz. (36-53. §.) a községi közmunkát hozta be, megadván a jogot a törvényhatóságoknak, hogy a közmunka ügyet az egész törvényhatóság területére szabályrendeletileg rendezhessék, a községeknek pedig, hogy a törvényt és a törvényhatósági szabályrendeletet a maguk viszonyaihoz alkalmazzák. Tizenöt esztendeje, hogy az 1890. I. t.-cz. életbe lépett, a mi viszonyaink azonban még alig változtak. Igaz, Szinér- váralján is felhasználtatik a közmunka, de nem úgy és nem olt, a hogy és a hol kellene és — ami a legfontosabb — a hogy lehetne. Mondhatná valaki: Ne igen tessék nagy igényekkel fellépni külső utakkal szemben, mert hiszen utcáink is járhatatlanok ; de tekintve azt, hogy egy esetleges járda létesítése a pótadóból ” volna fedezendő, tehát nehézségekbe ütközik, abbeli igényünkről, bármilyen rosszul esik, le kell mondanunk. Azt azonban, hogy annyi közmunka melleit a legszükségesebb útjaink járhatatlanok, nagyon nehéz megbocsátanunk a vezető köröknek. Aki érdeklődik a dolog iránt, könynven megtalálhatja a hibát. Az első és fő hiba az, hogy nálunk a közmunka ledol- goztatása csupa kapkodás. Egy hajszálnyi tervezés sincs benne Azt mondta egyszer valaki, hogy minden § két szempontból ítélhető meg. Az egyik szempont a vád javára, a másik a védelem javára kedvező. A közmunka törvényt tekintve, létezhetnek községi elöljáróságok, esetleg községi lakosok, a kik úgy vélekednek, hogy ezt a törvényt csak az ő boszantásukra hozták; de találkozhatnak olyan emberek is, a kik azt mondják, hogy bizony jó ez a törvény, mert általa szabadok lehetünk a határban. Ha az utóbbi szempontból tekintjük a törvényt, mondhatjuk még azt is: tessék csak egyszer figyelmesen elolvasni a törvényt és betartani, akkor szabadok is leszünk a határban. A községnek első dolga volna megállapítani, hogy melyek azok az utak, melyeket fenntartani, Illetve rendbehozni szükséges. Aztán egy kevés fáradsággal kiszámítani, hogy annak vagy annak az útnak teljes rendbeli ozásához X kézi és V igás napszám szükséges. A folyó évben ennyi közmunka áll rendelkezésünkre. Ebből az egyik utat teljesen rendbehozzuk, a többit a fennmaradó közmunkával jókarban tartjuk. A mai napig ez még nem történt nálunk. A törvény megengedi, hogy mindenki megválthassa a közmunka tartozását. Hát igaz, hogy Szinérváralján sem mindenki személyesen rójja le közmunkáját; de ezt még nem lehet megváltásnak nevezni, a mi itt történik. A váltság összegét a községi pénztárba szokás befizetni, nálunk pedig B. rendőr utalvánvára fizetik a közmunka kötelezettek az illető munkásnak. A ki ilyen utalványt kifizet, kap — ha kap — nyugtát az elöljáróságtól és neve mellé egy- egy kék czeruzával húzott vonást a kivetési lajstrom »jegyzet« rovatába, jelezvén avval a lerovást. (Mintaszerű könyvelés, a rovás modern kiadásban.) Hogy B. rendőr utalványa esetleg sérelmes is lehet, arra nem figyel senki. Föltéve pedig azt az eshetőséget, hogy valaki sem személyesen, sem megbízott által nem teljesiti a közmunka tartozását, vagy esetleg megtagadja a prezentált utalvány kifizetését, csak egv joghátránya lehet, t. i. nem dicsekedhetik avval, hogy vonásai vannak kivetési lajstrom »jegyzet« rovatában A törvényhatósági szabály- rendelet ad ugyan módot a községnek, hogy kényszerithesse az adósokat a fizetésre; de Szinérváralja — mostani szervezete mellett — erre képtelen. Az eddig felsoroltakban még nem láttuk, hogy községünk megfelelne a törvényes követelményeknek. Különben, ha enyhítő körülményeket keresünk, még meg is bocsáthatnók ezeket a hibákat, hisz ezek csak formaiak. De hogy állunk a lényeggel? A törvény megköveteli, hogy azon elöljárósági tag, ki a közmunkával rendelkezik, névszerint bejelentessék az alispánhoz. Megtörtént ez már valaha nálunk? Ez már nem forma hiba. Ez Szinérváralján a lényeghez tartozik, vannak előljárósági tagok. Azok a kézbesítést végzik, a rendőrök pedig rendelkeznek a közmunkával és utalványokat adnak ki. Nem volna czélszerütlen ezt megfordítva beosztani? Jól esik a felelősséget másra hárítani; de ha egy kicsit gondolkodunk, megtudhatjuk, ki a hibás és minek elmulasztása által követtetik el a hiba. A „8ZINÉRVARALJA" TÁRCÁJA. A primadonna levele. K . . . . n annak idején sok szóbeszéd tárgyát képezte a következő — kissé pikáns hátterű — eset. Színház után egy jogászokból álló társaság a közeli szállodába ment, vidáman folytatva a szép estét. Az egyik szőke ifjú, kit társai röviden csak *Gabi«-nak hívtak, idegesen Olt helyén; mindegyre nyugtalan pillantásokat vetett órájára, ugyannyira, hogy a mellette ülők is észrevették izgatottságát és annak oka felől kérdezősködtek. Gabi kilérőleg válaszolt, ami azonban pajtásait nem elégítette ki. Sok faggatás után, nőhóditási hiúságtól is sarkalva, végre rászánta magát a nagy titok elmondására, azon feltétellel, hogy azt nem adják tovább. Miután erről mindenki biztosította, előadta esetét. — Pali barátomnál voltam látogatóban. Otthonosan hevertem a pamlagon, könyvet olvasva, mikor belépett egy közszolga. Körülnézett, azután átadva egy rózsaszínű levélkét, mely már messziről bóditó illatot _ árasztott, igv szólt: — ügy urhölgv küldi Önnek, Köszönt és távozott. Én gyorsan felbontottam a cimezetlen borítékot, hogy addig elolvassam, mig Pali odajár szivarokért. Nem is vártam be visszajöltét, hanem elrohantam, hogy fellázadt idegeimet lecsillapítsam. Most a rendez-vous idejét várom türelmetlenül. — Ah, hát találkára hivatott meg a levélke írója ? — kérdezték tőle kíváncsian. — De ha már annyit bevallottál, azt is megmondhatod, hogy ki az a hölgvecske ? — puhatolódzolt a mellette ülő barna fiú. Eleinte szabadkozott Gabi, végre mégis megsúgta. — Hihetetlen! — kiáltott fel az előbb szóló. Már én próbáltam annál a feketeszemü szinésznőcskénél szerencsét, de hiába volt minden ostrom; nagyon erényes. — Az csak természetes, ily ábrázatlal nem lehet eredményre jutni, nevetett Gabi. A gúnyolt fiú, kinek Halmi volt a neve, erre haragosan megjegyezte; — No, te sem ellenállhatatlan hódítói tehetségednek köszönheted a meghívást, az egész elbeszélés talán csak dicsekvés, ami már szokásod ! . . . — Fogadásként társasvacsora fizetésére kötelezem magam, ha — amit elmondottam — szóról-szóra nem volna igaz és a szinésznőcske el nem fogadna a levélkében kitűzött időben és helyen, — vágta vissza hevesen Gabi. — All a fogadás! — sietett mondani Halmi. — De csak oly kikötéssel, hogy téged a primadonna tudta nélkül a találkozás helyéig kisérlek. — Protestálok ellene, ezt nem fogadhatom el! — igyekezett leszavazni Gabi az utóbbi ajánlatot. — Nincs mentség, más mód nem kínálkozik, hogy meggyőződést szerezzünk az eset valódiságáról és kimeneteléről, — vágott közbe egy nyurga jogász. — Halminak igaza van! — mondták a többiek. Borozgatva folytatták tovább a társalgást, mig elérkezett a rendez-vous-ra kitűzött idő, Nem kellett messzire menni: a bogárszemü színésznő ugyanabban a szállodában lakott, melyben ezek a vígkedvű fiatal emberek mulattak. Gabi tehát, kit Halmi néhány lépésnyi távolságban kisért, a levélkében jelzett ajtóhoz lopódzott és a bevett ital nyerte bátorsággal bekopogtatott. — Ki az ? — kérdé egy női hang belülről. — Én vagyok . . . tudod . . . megkaptam a levélkédet. . . — felelt vissza a mámoros ifjú.-- Azonnal! — hangzott a válasz és néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó. A fiatal ember besurrant a szobába. Nagy sötétség vette körül, de egy édes fehér alak mozgása kivált a feketeségből.
