Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-06 / 10. szám

(2) 1906. Március 6.

A gyermek-bűntettesek védelme.

Bármennyire is haladjunk a művelődés terén, azért még nem lehetett elérni, hogy az alsóbb néposztály egyes rétegei értelmiség és erkölcsiség tekintetében teljesen megfelelnének a kultúra és közrend kívánalmainak.

E sajnálatos ténynek legfőbb oka a nevelés még sok helyütt mutatkozó hiányossága. Nem az iskolai nevelés, mely az utolsó évtizedekben — különösen a mi a népoktatást illeti — hala kitűnő tanerőinknek, hatalmas arányokban fejlődött, nem a minden tehetségét latba velő pedagógia a hibás, hanem egyes egyedül a házi nevelés az, mely a könnyen formaiható gyermekanyagnak itt-ott történő rossz útra való terelését előidézi. A környezet, melyben a gyermek felnevelkedik, ráüti bélyegét még akkor is, ha jó szándék vezérli a bűn utján haladó szülőket. A közmondás: »Nem messze esik az alma fájától« is ebben leli igazságát. A gyermekben legfiatalabb korától fogva meg van a hajlandóság, hogy a felnőttek tetteit, viselkedését utánozza. üsztönszerüleg követi a példát, melyet maga előtt lát s természetesnek találja, hogy ugyanúgy cselekedjék, mint szülei. Nem is tévednek a bűn uijara, hanem úgy lépnek rá, mintha más ut nyílva sem állana előltüK.

A társadalom, mely sajat szaturálása érdekében, a morál és a közrend emelésén fáradozik, eddig nem gondoskodott kielégítően e szegény, itju teremtések erkölcseinek védelméről. A szigorú büntetőtörvény könyv szellemében bántak eddig a gyermek-böntettesekkel, kiket vajmi ritkán küldteK. javítóintézetbe, hanem e helyett bezárlak őket börtönbe, íegyházba. Gondoskodtam arról, bogy bűnös cselekedetükért bűnhődjenek, de elhanyagolták odahaza elrontott erkölcseik javítását. Magatol értetődik, hogy a felnőtt gonosztevők társasagában a Szerencseden gyermekek végleg elzüdöttek s alig van arra példa, hogy a liatal korában fcgyházat viselt egyénből joravaló polgár lett volna.

A modern humánus igazságszolgáltatás, mely csak azért büntet, hogy javítson, meg pedig necsak a közrendet, hanem első sorban az erkölcsiséget javítsa, végre is figyelmet kezd fordítani arra, hogy megmentse azt a jelentékeny anyagot a usztesseges társadalomnak, a mely a házi nevelés fogyatékossága következtében romlásnak indul.

A »Budapesti Ügyvédi Kör« ugyanis felállított egy kuiou »gyermekvédői bizottsag«-ot, melynek egy-egy eiolordulo esetben az lesz a feladata, hogy a gyermek születési községében ismerős ügyvédet küld ki hivatalból. A védő előre meghatározott kérdőpontokra tartozik kutatást megejteni és a kutatás eredményét javaslatával együtt a bizottság elnökénél bejelenteni; a bizottság a védőt tanacscsal latja el, tekintélyevei támogatja és gondoskodik, hogy ily kiküldött tagja az illetékes forum, vagy a vádlott, avagy hozzatartozoi által védőül kirendeltessék. A védő működése a jogerős elitélés esetén sem szűnik meg. Ha a gyermek elitéltetett, a védő a bizottságnak erről jelentést tesz. A bizottság a jelentés felelt határoz és gondoskodik a pat- ronage-ról.

Látszik ezekből, hogy az ügyvédi kar, a maga hatáskörében, a gyermek-bűntettesek védelmét hathatósan előmozdítani igyekszik, a miért bizonyára teijes, osztatlan elismerés illeti.

— Mindjárt világosságot gyújtok — susogta a fehér alak, mialatt tapogatózva lépkedett.

— Nem szükséges . . . jobb igy . . . volt az ifjú ideges valasza.

A hang furcsának tűnt fel Thália papnőjének - gyertyát gyújtott. Gabit meglátva — íelsikoltott.

— Távozzék innen! Mit akar?

A mámoros és csalódott itju boszusan

felel:

— Hát nem én vagyok az a bizonyos, akit vársz?

— Mit jelentsen akkor az a szerelmes levélke, mit nekem küldtél ?

— Én Önnek ? -- kérdé a színésznő, ki ezalatt jobban elburkolta magát.

Gabi előrántotta a rózsaszínű levélkét és mutatta.

— Ah, Falinak irt levelem, — szaladt ki a szó önkénytelenül a primadonna szájából.

Most már megértette Gabi a helyzetet. A közszolga őt Palinak vélte, kinek szobájában oly otthonosan heveri a pamlagon.

A fogadást tehát elvesztette. Nem ő volt az a bizonyos »Én vagyok«, akit a találka megilletett . . .

Azt a tanulságot mégis levonta, hogy máskor, hasonló esetben nem fog előre dicsekedni, csak akkor, ha az »Én vagyok« csakugyan — ő volt! s. D.

S Z I N É R VÁ R A L J A

Sajnos, hogy az ügyvédek humanisztikus törekvése csak elenyészően csekély részben segíti elő a fiatal bűntettesek erkölcsiségének javítását. Ez csak akkor volna teljes, ha gyermekeket, bizonyos életkorig, szabadságvesztésre egyáltalán nem lehetne ítélni, hanem alkalmas eszközök igénybevételével, miknek egyike például a javítóintézet, gondot fordítanának arra, hogy a bűnös hajlamú gyermekből becsületes embert faragjanak.

Addig is azonban, mig törvényeinken ezt a nagy anyagi áldozatokat is igénylő módosítást megejtenék, már azért is örömmel kell fogadni az ügyvédi kar mozgalmát, mert az első lépés az üdvös cél eléréséhez és a mindeneket legyőző humanizmus diadalát jelenti.

Színház.

Radó Béla ambiciózus társulata eléggé szép pártolás mellett folytatja előadásait.

Hétfőn, február 26-án a »Suhanó* operettet mutatta be a társulat. Egy Konti József-féle operettet Szinérváralján előadni nevetséges vállalkozásnak tetszenék, ha nem erről a társulatról volna szó. Ez a társulat derekasan bebizonyította, hogy lehet. A hatalmas finálék a harmadik felvonásbeli quintellel együtt szépen érvényre jutottak. A szereplők közül első sorban ki kell emelnünk a »Suhanc« bájos személye- sitőjél, Pécsi Mariskát. Elevensége, kedves paj- zánsága igazi suhancot varázsolt elénk. Radó Béta Bizotja kitűnő alakítás volt. Fekete Béla Duraudja megkacagtatta a közönséget. Kouplé- ját sokszor megismételtették. (Ajánljuk, hogy igyekezzék a kouplé versekből ki nem fogyni.) Jo volt még Sárosy Nándor Morén tábornokja, Réthei Emilje, a Radó Margitka Gromja. A többi szereplők is dicséretes buzgalommal működtek a darab sikerén.

Kedden Guti Soma »Smólen Tóni«-ja került színre. Közönségünk szépen megtöltötte a színházat. Várakozásokban nem is csalódtak. Radó pompás Smolenje állandó kacagásban tartotta a közönséget. Egy undok bécsi figurának magyarrá változása, a Kossuth nótának meghódolása jó alakításban kellemes hatású volt. (Kár hogy csak színpadon történt.) Szépen megoldotta feladatát Gönczi József és Góliát táncmester, Török Aranka a Lujza, Réthei Ödön a Károly és Fekete Béla az Izidor szerepében, Először kellett volna említenünk Pécsi Mariskát szépen sikerült Esztikéjéért; de kicsiny szerepe jutott. Ennek azonban pompásan megfelelt.

Szerdán kevés érdeklődés mellett Lehár )>Drótostót* cimü operettjét játszották. Színészek az előképben kissé lagymatagon játszottak. Nem tudjuk, a csekély számú közönség, vagy a kulisszák mögött az előadás előtt az öltözés körül a színésznők között támadt kanapépör okozta-e? (Azt mindenesetre elvárjuk, hogy az ilyen apró perpatvar az előadásra befolyással ne legyen, s hogy ilyen előjátékok a már begyülekezett közönséget ne mulattassák kedvűk ellenére.) A játék további folyamán felmelegedtek a színészek s végeredményében jónak mondhatjuk Radó Bélát a Pfefferkorn hagymás zsidó szerepében. Pécsi Zsuzsikája nagyon tetszett. Gönczi Gün- terje, Sárosi Milosa, Fekete Béla őrmestere jó hatást tett. Szecsi tulkiabált egy őrmesteri, dacára annak, hogy ő önkéntest és Girált bárót játszott. Ha ezt nem hagyja figyelmen kívül, egyik legjobb alakitója lett volna a darabnak.

Csütörtökön a »Doktor ur« került színre pompás előadásban, kacajra ragadott Radó Pu- zsérja. Jó volt Gönczi Csathója, Réthei Sárkánya és Fekete Cseresnyése.

Szombaton Pécsi Mariska jutalomjátékául szinüllig telt ház előtt »Katinka Grófnő»-t adták. Pechy közkedveltségét bizonyítja, hogy minden jegy elfogyott. Egy bájos zenejü operettet adlak az ünnepi estén. Az első felvonásbeli »ősök« meglepték a közönséget. Pécsi Mariskát tapsviharral fogadta a közönség. Graciózus játéka mindenkit elragadotl. Kitűnő volt Radó Theofil hercege, Fekete Kázmér grófja, Sárosi Ulászlója és Szécsi Zánja.

Előkészületen van: Jánosvitéz, Kukorica János, Sulamith, Zsába, Takarodó, Piros bugvelá- ris stb.

Helyén való lenne az előadásokat félnyolc órakor kezdeni és az ülőhelyeket megszámozni.

Pedrő.

Krónika a hétről.

— Fővárosi levél. —

(A beszámolók betiltása. — Tömeges lemondások. — Népgyülések. — Prielle Kornélia meghalt. — A kolportázs megszüntetése. — Kiáltvány a nemzethez.)

Alig hogy a képviselőházat feloszlatták, az összes ellenzéki volt képviselők elhatározták, hogy volt kerületeikben beszámoló beszédeket

IÖ szám.

tartanak, a melyek keretében nyújtanak majd felvilágosítást a választóknak. Mintegy 350 kerületben hirdettek február hó 25-ére (vasárnapra) népgyülést, azonban nem egészen úgy történt, mint a hogy tervezték. A beszámolók megtartását megakadályozandó, Kristóffy belügyminiszter betiltotta a beszámolók nyilvános megtartását s egyben az ország rendőreit, csendőreit, katonaságát mozgósította, hogy ezen hetiltó rendeletének, ha kell, mindenképen érvényt szerezzenek. A képviselők legnagyobb része. — nehogy a nép vérébe kerüljön a beszámoló — elállolt a nyilvános beszámolótól s részint nyílt levelekben számoltak be az év történetével, részint elhatározták — a mi megengedtetett — hogy zárt helyiségben tartják meg beszámolóikat.

Arra a hírre, hogy Rudnay Béla főkapitányt teljhatalmú királyi biztossá nevezte ki ő felsége a főváros és Pest vármegye törvényhatósága területére, a vármegye főbb tisztviselői egymásután lemondottak állásaikról, kérvén egyben nyugdíjaztatásukat. Csakhogy ez nem ment egészen simán, a mennyiben a tisztviselők nyugdíjaztatása felett a közgyűlés határoz, miért is ezt kikerülendő, a királyi biztos nem fog egyhamar közgyűlést egybehívni, igy a tisztviselők kénytelenek helyeiken maradni, különben fegyelmiben részesülnek, mely esetben minden igény nélkül elbocsáttatnak.

A vasárnap nem volt az, a mit sokan vártak, hittek és reméltek. Noha az egész országot elárasztották katonasággal, sehol semmi rendzavarás, sehol semmi nyoma az indulatkitörés- nek; a legtöbb kerületben a beszámolók nem tartattak meg; mig több helyütt zárt helyiségekben (kaszinókban, körökben) tartották meg a népgyüléseket. Tehát nem volt szükség a nagy katonai kirendeltségre, mert a nép felette nyugodtan és higgadtan viselkedett.

Meghalt a nagyasszony; meghalt Prielle Kornélia, a Nemzeti Színház kiváló művésznője; nincs többé a 80 esztendős nagymama, a szép, fehérhaju matróna, a ki életében mindig idősebbnek tartotta magát másoknál, a ki mindig fiatalab'onak érezte magát a fiatalabbaknál. Első férje Szerdahelyi Kálmán volt, a Nemzeti Színháznak szintén egyik legjelesebb tagja, kinek halála után hosszú ideig hordta az özvegyi fá- tyolt, mig nemrégiben (egy félesztendő előtt) meglepte a világot, férjhez ment egy nálánál ötven évvel fiatalabb emberhez, Rozsnyai Kálmánhoz. Mintha ezen késői házassága még jobban megifjitotta volna. De sajna, az aggkor az ágyhoz kötötte, honnan többé fel sem kelt. Fényes volt a temetése, résztvett abban a művész és irói világ minden előkelősége.

A belügyminiszter egyik legújabb rendeletével nagy csapást mért a miudannyiunktól annyira féltett, valamennyiünk által annyira dédelgetett sajtóra, amidőn a sajtószabadság korlátozására szolgáló rendeletével egész Magyarország területére betiltotta a lapoknak utcai elárusitását, illetve házalás utján való eladását. Határozottan nagy csapás ez a sajtóra; de még jóvalta nagyobb szerencsétlenség az ujság- elárusitó rikkancsokra nézte, mert hozzávetőleges számítás mellett mintegy 10,000 ember fosztatott meg a tisztességes kenyérkeresettől, mely szám 100,0üü-re tehető, már tudniillik, ennyi lélek élt meg a lap utcai elárusitásából.

100,000 ember kenyér nélkül, kissé szomorú állapot akkor, amidőn amúgy sem fényesek nálunk a viszonyok; midőn a nyomorúság, az éhség, a munkanélküliség ezer meg ezer embert kényszerit arra, hogy kivándoroljon ebből az országból. Hát most mit tesz azzal a sok nyomorék, szegény, szánalmas emberrel, aki hirtelen — minden átmenet nélkül — megúsztatott a mindennapi kenyértől. íme elérkeztünk a »végtelen nyomor és szenvedés« valódi kor- szakához. Vájjon mi lesz, hogy lesz, bizony még csak sejteni se lehet. Ha hamarosan gyökeres javulások, változások nem állanak be, akkor a legborzalmasabb állapotok előtt állunk, amiktől óvjon meg berniünket a magyarok Istene.

A koalíció — mint tervezte volt — kiadta, a nemzethez intézett manifesztumál, mely meglehetős részletesen számol be az esztendő történetével, rámutatván a kiáltványban az egyes eredményekre, melyek gyors egymásutánban követték egymást. A mamfeszlumnak nyugodt, higgadt a hangja, nem panaszkodik, nem sza- pul, sőt nyugodtságra, aékére, türelemre inti a nemzetet, mert előbb-utóbb el kell következnie annak az időpontnak, melyben újra boldogság megelégedettség, béke fog sugározni a nemzetre megértvén egymást királyával. A manifeszlumot úgyszólván valamennyi ellenzéki párt tagja Írták alá, élükön a koalíció vezérférfiaival. A koalíción kívül állók közül aláírták: Széli Kálmán, Ivánka Oszkár, Vázsonyi Vilmos, Leitner Adolf dr. és Mezőfi Vilmos A kiáltványnak meglett a maga hatása és a nemzet nyugalommal