Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-13 / 46. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PÁ3I J^2>T ISTVA ÜST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Sajtónk és iparunk. E helyütt sajtó alatt a hírlapokat értjük és nem a tudományos folyóiratokat, melyeknek hatása ugyan sokkal mélyebb, tán maradandóbb is szokott lenni, de nem oly rögtönös következményeiben, mint a hírlap. A hírlap a mai nap harczosa, de a jövő alapját készíti elő. A sajtó maga az élő nemzet. Amilyen a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes életnyilvánulásai a sajtóban tükröződnek vissza. A nemzet életét vissza- tükröztető sajtónak feladata a nemzet vérkeringését szabályozni, irányítani. A sajtó hatása néha óriási szokott lenni. Hasonlít a villámütéshez. Kápráztató fényt áraszt, tüzbe hozza a lelkeket s felkorbácsolja sokszor a szenvedélyeket is. Az 1848-as nagy idők a sajtó egy napi villámütésének köszönhetők. Ahány eszme csak született akkor az emberiség agyának gazdag tárházában, az mind a sajtó villámszárnyán indult hóditó útjára. Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Demokrácia! Emberi és politikai jogok! Szabad munka csak szabad hazában! Mind e jelszavak s törekvések ugyan minek köszönhetik létüket, ha nem a sajtónak. Céltudatos s tervszerű sajtómüködés eszmék keresztülviteléért forradalom- szerű átalakulást is képes előidézni az emberiség s igy a nemzetállam társadalmi, gazdasági, politikai életében. A hatalmas britt birodalom, Németország vagy Amerika sajtói gazdaságilag és politikailag mily hatalmas országok félelmetes erejét rejtik magukban? A britt sajtó az angol nemzetállamot, a nemzet a harcias szellemóriást, az amerikai a munka apolheozisál tárja elibénk. Mindegyik egy-egy életcél; melynek ér_______ *_• ,_ de liében napról-napra újabb és újabb eszmékkel sarkalják nemzetünket. És hogyan állunk a magyar sajtóval?/ Örvendetesen kell tapasztalnunk, hogy e téren az utolsó évtized alatt rohamos fejlődés mutatkozott. Az ország fővárosában elegendő számmal vannak napi, heti és szaksajtóink. Különféle párt árnyalatok szolgálatában állanak ugyan e lapok, de bátran merjük állítani, hogy majdnem minden számbavehető sajtó a magyar államiság szuverén jogának teljes kifejlesztéséért küzd. Legyenek bármennyire materiálisak egyes lapok eszközei, mégis erős a meggyőződésünk, hogy a magyar államiság megerősítése képezi munkájuk vezérfonalát. Persze e törekvés egyik lapnál gyengébben, másiknál élesebben nyilvánul meg. A vidéki sajtóval — néhányat leszámítva — szomorúan állunk. Nincsenek országos szellemű vidéki lapjaink. Ennek okát abban találjuk, mert nincsenek valódi, középponti városaink, ahonuét nem vicinális, hanem országos szellem sugároznék ki a környékre. A nemzetállamban mindenütt a nemzet országos szellemének kell vezetni és uralkodni, mert itt a legkisebb község is maga a nemzet, illetve az állam partikuláris viszonyaiban. Habár helyiek legyenek az ügyek, de azoknak országos szellemtől keli áthatva lenni. Magyarországon nincs egyetlen vidéki város, még Szeged városát sem véve : ki, ahol igazán ilyen élet uralkodnék. Inkább szűkkeblű, vicinális, semmint országos érdek vezérli az itteni polgárságot. Ha egyszer-kétszer mutatkozik is a vidéki helyeken országos mozgalom, e körülmény még nem jele annak, hogy itt másképen fordul meg a város szekere, Nem lévén erősen kifejlett vidéki, középponti városaink, nem fejlődhetik erős alapú és országos szellemű vidéki sajtóorgánum se, mely irányitó befolyást gyakorolna a nemzet vérkeringésében. Pedig erős vidéki sajtóra számos tekintetben szükség van, mert a fővárosi sajtó nem láthat ei minden vidéki ügyet. Erre csak a vidéki sajtó képes, még pedig a nemzetállam követelménye szerint akként, hogy minden helyi ügyet egyszersmind országos oldaláról is vizsgáljon, mérlegeljen, mennyiben felel az meg a nemzet akaratának. Tagadhatatlan azonban, hogy elismerés illeti meg úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtó harezosait, kik a nemzet millió ügyének eleven szószólói. Minden vérbeli sajtó emberben a nemzetállam testesül meg. És ideális állapot az volna, ha a nemzet minden tagja a sajtó harczosa lenne s mint ilyen, a hivatásos újságíró oldala mellé állana. Éttől az ideális kortól ugyan még nagyon messze vagyunk. Első alapfeltétele ennek a nemzet radikális iskoláztatása. A magyar iparos osztály is érzi és tudja, mily erő rejlik a sajtóban, mely egyik legelevenebb tárogatója volna küzdelmében. Szó sincs róla, beszámol ugyan a sajtó az iparosság esetleges mozgalmairól, gyűléseiről, de ez mind nem elég ahhoz, hogy az iparosság sajtóbeli érdeke ki legyen elégítve. A sajtónak teljes ambícióval fel kell karolni az iparügyet, melynek követeléseit önálló munkálkodás és tanulmány tárgyává kell tenni. Nemcsak az iparosság fogja ennek hasznát látni, hanem erősbödést fog nyerni viszont a sajtó is az iparosságban. A napi sajtó mellé nélkülözhetlen szükség van a szaksajtóra is, mely szorosan véve kizárólag az iparosság szakügyeivel, a nemzet szellemének megfele- lőleg foglalkozzék. És ha a napisajtó — karöltve a A „SZINÉRVÁRALJA“ TARCAJA. A divat és a halál. Divat: Halál asszonyság, halál asszonyság! Halál: Várj : majd eljön az órád, akkor meglátogatlak hivatlanul is. Divat: Ugyan jöjj már! Halál: Menj a pokolba! Akkor jövök majd, mikor nem akarod. Divat: Mintha én nem volnék halhatatlan! Halál: Mit halhatatlan? Ezer év már, hogy valami ilyen bolondot hallottam. Nincs a földön halhatatlan! Divat: Hát a költők, hál Petrarca teszem azt. Halál: Szeretem a Petrarca verseit, mert majdnem mindenütt csak rólam beszélnek, engem dicsőítenek, jónak, kívánatosnak mondanak, de különben — Divat: Hát hagyjuk ezt. Nézz jól meg, hát nem ismersz reám ? Halál: Nézlek, de nem ismerlek. Tudnod kellene, hogy rossz szemeim vannak és sietségemben otthon hagytam a szemüvegemet. Divat: Én a divat vagyok, a te nővéred. Halál: Az én nővérem ? Divat: Igen, hát nem emlékszel, hogy egy anyától születtünk, a véletlen szerencsétlenségétől ? Halál: Hogy emlékezném én, legnagyobb ellensége az emlékezésnek ? Divat: De én jól emlékszem : éskülömben is, bár nem egy utón haladunk, de egy czél felé törekszünk, hogy megváltoztassunk a földön mindent, raboljunk, bogy helyet csináljunk az újnak. Halál: Kérlek, ne selypíts annyira és beszélj kissé vastagabb hangon, mert tudnod kell, halló szerveim felette gyengék. Divat: Neked meg tudnod kell, hogy a franciásan selyp beszéd az elegáns és külömben sem szabad kiabálni úri nőnek ; de ha úgy kívánod, ám legyen. Mondom : hogy a mi czélunk egy: megváltoztatni, újítani a világot mindegyre. Csakhogy te kezdettől emberekre törtél, vérre szomjaztál, mig én szép csendesen szakáit, hajat, ruhát, házat, palotát és más efféle békés dolgokat választottam ki működésem tárgyaiul. Ámbár, az igazat megvallva, én is közreműködtem, bogy némely népek lehúzzák egymásfejéről a bőrt,vagy átfúrják az orrukat, elnyomoritsák a lábukat szűk czipővel, vagy bepólyázzák a csecsemőket jó szorosan. De külömben is a kezedre játszom : hány férfi és nő hal meg dicsőén, mert nekem akar hódolni. Például párbajban, egy letaposott tyúkszemért, szerelemért, mely tulajdonképpen nem is létezik, vagy meghűlés következtében, vagy baleset következtében, valamely nekem tetsző sport üzése közben. Halál: Úgy látszik igazán, hogy testvérek vagyunk; te, mint látom, gyakran az én szerepkörömet is igen jól és okosan teljesíted; csak egyben nem vagy képes versenyezni velem : a gyorsaságban. Divat: Nem tudom, bogy ki lenne győztes ebben is. Mert ha te futsz, én lóháton galoppozok, vagy repülök tetszés szerint. Ha pedig megállók, meg se mozdulok akár ötven évig egy helyből; jer, fussunk tehát egy kicsit, e közben nagyon jól beszélgethetünk tennivalónkról. Halál: Helyes. Tehát mindig édes testvérek vagyunk, találj valami módot, hogy nekem segítségemre légy és megkönnyitsd feladatomat, meri gyakran igen kifáradok a szaladgálásomban. Divat: Nincs okod panaszra. Legelőször is, sehol sem hoztam be a földön azt a szokást, hogy ne haljanak meg az emberek . . . Halál: No ez igazán szép! Nem tetted azért, mert ez lehetetlen! Divat: Mit, lehetetlen? Úgy látszik, hogy nem ismered az erőmet és hatalmamat. Ha én akarnám — Halál : Jól van, hát hagyjuk ezt. Majd akkor fogunk róla beszélni, ha igazán komolyan be akarnák hozni az emberek a meg nem halás »divatját.« Tehát kedves testvérem, beszéljünk arról, hogy miképpen könnyithetnéd meg az én feladatomat. Divat: Elbeszélek néhány dolgot, aminek bizonyára örülni fogsz. Hát legelőször is szokásba hoztam, hogy most a fiatalság nem edzi testét, nem tornázik, hanem inkább folytonos élveknek,
