Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-20 / 25. szám

90i> XI 21

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP

'

Kapuzáráskor.

(F.) Mire e sorok megjelennek, Magyarország iskoláinak nagy részében megszűnik a tanítás, megtörténnek a vizsgák, bezárulnak a kapuk. Az ifjúság, mint a mézzel terhelt méhraj, a tudományok tárházából boldog örömmel siet a szülői hajlékba, hogy ott, a meghitt csendes családi körben békén pihenhesse ki a küzdelmes év súlyos terheit. E nevezetes alkalomból nehány gondolatot vetek papírra s ajánlom azoknak, akiket illet.

Időszerűvé lett a vizsgák után a pályaválasztás kérdése. És ez nehéz kérdés. Nehéz különösen ma, midőn a szülők legnagyobb része — nem tekintve sem a gyermeke arravalóságát, tehetségét, sem a saját anyagi erejét, - minden áron urat akar nevelni gyermekéből. Any- nyira általánossá lett már a tudományos pályákra törekvés, hogy a tultengés ezen a téren is szomorú helyzetet teremtett. Sok az eszkimó, kevés a fóka. Sok a „tanult“ ember, kevés az állás. Ha az egyes pályákra képesített emberek egytől egyig mind szemenszedett kitűnőségek is, akkor sem tudnak érvényesülni, mert évek hosszú során át kénytelenek kisebb

javadalmazásu alacsonyabb állásokban nyomorogni. Itt elvesztik ambiciójokat, kénytelen-kelletlen dolgoznak s igy las- sankint terheivé válnak önmaguknak is, pályájoknak is. A legmerészebb képzelem alapján sem állíthatjuk, pedig, hogy az ,,ur“ mind kitűnőség; sőt a gyakorlati élet ezer példája arról győz meg bennünket, hogy a féktelen kapaszkodás, az át- kos protekció hátán felemelkedett emberek száma légió. A rátermettség legkisebb nyoma nélkül, pusztán a születés, összeköttetés, határtalan törtetés és a protekció utján hivatalt nyert emberek aztán nemcsak az ügynek ártanak, melyet a végzet kezökbe kárhoztatott, de kimondhatlan hátrányára vannak azon hivatalnoktársaiknak is, akikben az arravalóság is, a képzettség is megvan.

Aztán hányán nyomorognak kenyér nélkül diplomás emberek? Hányán kénytelenek nyomorult napi bérért dolgozni olyanok, kiknek magasabb képzettségűk van? De mondjuk, hogy sikerül a gyermek jövőjéért minden áldozatra kész szülőnek a terve és gyermeke hivatalt nyer. Hát ezzel már úrrá lett az? Dehogy! Hát ur az, vagy csak az az ur, aki a penészes hivatalok poros aktái között, ranggal, címmel bőségesen felruházva

ugyan, de az anyagi gondok, a nélkülözés, a föllebbvalók alaptalan szekirozása, az ellenszenvből, vagy kenyéririgységből származó intrikák, a mellőzés és sok egyébb miatt időelőtt megőszülve, testben, lélekben megtörve vánszorogja keresztül ennek a nyomorult életnek rögös útjait? Hát olyan irigylésreméltó, rózsás állapot ez, amelyért nyugalmat, vagyont és a gyermek, az ifjú tehetségét, vágyait, önállóságát, függetlenségét és nagyon sokszor önérzetét is érdemes feláldozni? A világért sem!

Az ipari pályák néptelenek, vagy olyan emberek népesítik be, akik az értelmi pályákról akár tehetségük hiánya, akár anyagi okok miatt leszorultak. Ezek aztán sem kedvet, sem tehetséget nem érezvén magukban pályájukhoz, nem művelik, nem fejlesztik azt oly mértékben, aminőben a megélhetés és a pálya jövője megköveteli. Magyarországon fehérholló az olyan ifjú, aki középiskolai tanulmánynyal, vagy érettségi bizonyítvánnyal ipari, vagy kereskedői pályára szánja magát. Pedig csak ilyen művelt, tanult emberek fejleszthetik a magyar ipart olyan tökélyre, amelyen az tekintélyt, becsülést tud biztosítani az iparosnak. Mindaddig, mig az értelmi pályák iránt az eddig tapasztalt

A „Szinérváralja“ tárczája.

A nőgyülölő.- Irta: Ilosvay Józseloc. Reggeli hat óra volt. A nagysága idegesen csengetett. Mi lelte a leányt, hogy még most is alszik ? Hogy a cseléd fáradt és álmos is lehet, arról Halmosfynénak fogalma nem volt s hozzá ő maga, ki igen szerette a kényelmet, követelte háznépétől, hogy az dolgozzék. Ő „modern“ nő volt, tehát csak sétált, zongorázott, iovagolt, kocsikázott és szivarozott.

Meg kell azonban az igazat vallani: Verőn az éjjel kiszökött és mulatott. Reggeli három órakor jött haza és most az igazak álmát aludta.

A sürii és mind erősebb csengetésre hirtelen kiugrott az ágyból a cseléd s holmi fogfájás-mesével ámította el úrnőjét. A tapasztalt cselédek ügyességével hamar rendbe szedte magát, tüzet rakott s rövid idő múlva vitte be a kávét. Sietett, mert a mai napon sok vendéget vártak s kinézett egy dús borravaló.

Eközben felébredt a háziúr nagy köhögéssel. Rosszul aludhatott, mert kegyetlen zsörtölődő kezdett lenni. Mindenben kifogást keresett. A cselédet, az asszonyt egyszer a kávéért, azután a mosdóvizért, a rossz levegőért, még az időért is felelősségre vonta. Vera részint

a Halmosfy zsörtölődése, részint az éjszakai álmatlanság miatt olyan kapkodást vitt véghez, hogy még a kávés csészét is a drága szőnyegre ejtette.

Végre Halmosfy elhalgatott. Becsülte ő a nejét annyira, hogy a mai „minta“ férjek szokása ellenére ne szekirozza a gorombaságig. Halmosfyné különben a Szent Pál és az oláhok között egykor kifejlődött viszonyt állította fel, ha férj uram nem hagy fel zsörtölődéseivel. Ma este nagy vendégség lesz és a felesége kitűnő gazdasszony lévén, nagy szégyen lenne reá nézve, ha ez beváltja fenyegetését és otthagyja a házat.

Gizella maga készítette el a kávét, maga vitte fel s ez kibékítette az öreget egészen.

Kis idő múlva bepakolta magát vizes rnhába, csak a feje látszott ki. Feleség, tiszta ruhát, izzadok! Gizella épen fésülködött. Ott hagyta s hozta a tiszta ruhát. Férje ruhát váltott s újból elaludt. Egyszer gyorsan nyílt a konyha- ajto s Vera jaj ! jaj! kiáltással befut. Nagysága, elvágtam az ujjamat! Jaj! jaj! Halmosfy felébredt.

— Hát magát mi lelte ? - kérdé a leánytól.- Amint fát hasogattam, az éles kés elvágta az ujjamat.

— Hát maga az éles kenyérvágó késsel hasogat fát ? - kérdé az asszonya. Ott a balta, most hogy segít este a vacsoránál ?- Nem tudom nagysága, talán addig meggyógyul.

Azt persze Vera nem mondta, hogy a

balta az ő gondatlansága miatt elveszett s a fásszinben a kocsisai tréfálkoztak és úgy történt a baj. Ezalatt Halmosfy felöltözött.

Kérek még egy kis sültet. Giza hozott sonkát, tojást, bort és vajat. Jóizüen evett, ivott az öreg. Azután vette a felöltőjét és a kalapját s indult az ajtó felé. De a felesége utána szaladt.

— Károly, adjon pénzt. Estére vendégek lesznek, jól tudja. A férj odadobott öt forintot.- Ezzel főzzön maga! - mondá haragra lobbanva a nő. - Tiz ember jön ide s öt forint nem elég.

Halmosfy nagy nehezen adott még öt forintot és ment. Dühében bevágta az ajtót. Vera még egyre sirt. Nagyon fájt az ujja.

Giza kétségbeesett, mi lesz most? Egymaga van csak. A szakácsnő már öreges. Jön vagy tiz vendég és még ma sok a teendő. Nem volt idő a gondolkodásra. Felöltözködött és Annával, a szakácsnéval ment a piacra. Útközben összetalálkozott egy leánykori barátnőjével, ki egy viruló szép leánynyal jött vele szembe. Elmondá ennek panaszát. A fiatal leány kérte Gizát, hogy ő ez estén pótolhassa a szobaleány helyét mert ez mulatság lesz neki. Giza, de különösen a barátnője, Paula nehezen egyezett bele. De a szép Ibolyka nem tágított s végre is el kellett fogadni ajánlkozását. Ibolyka nagy örömmel ment haza és örült az estének. Délután már eljött. Mivel atyja, egy birodalmi gróf, Erdélyi Ferencz, rendkívül nyilt házat vitt, a fiatal hölgynek alkalma volt elsajátítani sok