Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-24 / 52. szám
52. szám. köüetéseket létesítene és ha az iparos által beállított bizományáru eladatott, annak árából az adott előleg és némi csekély provízió levonása után fennmaradó összeg az illető iparosnak kifizettetnék vagy kamatozó betétképen javára íratnék. Ily módon a kisiparosok arra is ösztönözve lennének, hogy minden tekintetben versenyképes, kelendő munkákat állítsanak ki, valamint az intézet arra is rávehetné őket, hogy kizárólag belföldi anyagokat dolgozzanak fel. Ez volna rövid vázlata annak a nagyszabású akcziónak, amelynek mielőbbi megindítására a kisiparosoknak a végső zülléstől való megmentése céljából szükség volna. Karácsony napján. Mosoly ül az ajkon, derű a szemekben, Közéig, mindjárt itt lesz a karácsonyeste ; Játsznak a gyermekek s susognak szelíden, A mamának titkát egyikök kileste, S most arról susognak . . . Kinn komor hideg van, benn vidám melegség, Mesét mond a mama a jó gyermekeknek ; Olyan szépen ülnek s hallgatják a mesét, — S amint máskor szoktak, most nem is csevegnek ; Mindenik oly jó most . . . — S im, eljött az este: ott a karácsonyfa Az asztalon, dúsan megterhelt ágakkal; Arany dió s kalács van reájok fonva, Nézik a kicsinyek, nézik áhítattal, S hozzányúlni félnek . . . S midőn körülnézték, elteszik holnapra, »Holnap — mond a papa — a jók osztozhatnak « »Én is jó leszek, — szól apraja és nagyja, S aztán van dolga a kalácsnak s diónak, S megered a játék . . . S összeül a család egy kicsiny szobába, Mely tágas teremmé válik a kedélytől . . . Ami pedig gond volt, az most messzeszállva, Leikök megtelik a legszentebb örömtől — S mily dúsak! — most látják. — Mosoly ül az ajkon, derű a sze nekben . . . Ki látott még ennél megragadóbb képet? Ki ne lelne üdvöt s boldogságot ebben ? Tekintsétek! hisz ez a családi élet Meleg szentegyháza ! — Üdvözlégy karácsony! menj oh házról-házra, Vigasztald az árvát, segíts a szegényen . . . Áldjad meg a jókat és őket megáldva, Hintsd el az erkölcsnek magvát szerteszélylyel Az egész világba! A karácsonyfa. — Rege. — Üvöltve süvölt a hideg téli szél, a városokban recsegve repülnek a házfedelek cserepei, a falukban szertehányja a széna- és szalmakazalokat, az erdőben ropogva csapkodnak a letépett száraz ágak; mert rettenetes kedve van az erdők királyának, ez uszította ki az üvöltő vihart a szép déli világra, a miért olyan nagy pusztításokat tettek az ő kedves gyermekeiben. Karácsony előtt volt és az emberek napok óta nem teltek egyebet, mint hogy kivágták az ő kedves gyermekeit, a szép, sugár fenyőket, az egyetleneket, melyek télen át is üde tavaszi színnel gyönyörködtették tekintetét; hideg barlangjában hallotta a fejszecsapásokat, de nem törődött vele, azt hitte mint máskor, úgy most is csak az úgy is kopasz tölgyeket irtogatják és mikor az első meleg napsugárnál kitekintett, rémülettel látja, hogy kedves zöld fenyőcskéje oda van, az is áldozatul esett az emberek kényének, innen az ő üvöltő haragja a könyörtelen emberek ellen. De nem sokáig tartott haragja: a nagy fájdalom nyugodlabb gondolkodásnak adott helyet szivében és néha a vadon királyok szive is emberileg tud Ítélni. Eszébe jutott, hogy nem pusztitási kedvből könyörtelenek az emberek, haneni éppen ellenkezőleg: nemesitési czélból Azért vágják ki az ő kedves gyermekeit, hogy újabb, nemesebb életet adjanak nekik; lehúzzák durva kérgüket és fényeset és finomat adnak reá helyébe, leütik fejükről dús lombkoronájukat, de csak azért, hogy más, tündöklőbb ékítményekkel díszítsék s fellagolják karcsú derekukat, de csak azért, hogy mindegyik része uj, dicső életet kezdjen, fényes palotákban vagy boldog polgárok hajlékában, sok vig napot, sok nagy dolgot lásson, nem úgy mint itt, e vadon rengetegben. És erre atyai szive egyre könnyebbült. kivált mikor széttekintve, a kiirtott fenyves helyén egy kis zöld csemetét érintetlenül pillantott meg, Oh, hogy felvidámult ezen atyai szive! Azonnal visszaparancsolá a vihart és az égről SZÍNÉR VÁ RALJA tengerszámra özönlöttek alá a fényes napsugarak, pedig már délután volt, bizonyosan azér!, hogy az erdők királya azzal is jobban örüljön kicsi unokájának. Az igaz, hogy kicsi volt még az eszemadla. de a szüle, minél kisebb, annál jobban szereti magzatát, kivált, mikor csak az az egv van. Boldog nagyszülei szeretettel nyugosztotta rajta tekintetét az erdők királya, milyen szép, egyenes a dereka és milyen szép, kerekded a fejecskéje és milyen jószivüek mégis az emberek, hogy ezt meghagyták neki, örömére öreg napjaiban, lám, ezt nem bántották, a legkisebb horzsolása sincs sima kérgének; de mit is bántották volna! Mi hasznát vehetnék az ilyen gyenge csemetének. Nem lehet annak még más életet adni sem asztalos-, sem esztergályos-műhelyben ; ha kivágják szegényt, örökre meg van halva és igy még jó pár évig megmarad ez neki gyönyörűségére! Es amint igy édes nagyszülei szívvel a jelen és jövő egy gyönyör-tengerré összefolyna előtte, észre sem vette, hogy ezalatt egy ember, baltával kezében, a kiirtott fenyveskébe érkezeit és megpillantván az egyetlen még fennálló kis csemetét, nekiesett és egyetlen baltacsapással tőben kettévágta! Az erdők királya csak a leáldozó nap sugaraiban megvillanó baltát látta, csak az egy koppanást hallotta, de nem tudta, hogy az ő egyetlen kis unokájának van az szánva, azt hitte szemevilágát oltja ki a fényes villanás, fejét zúzza szét a koppanás és mindez még sem volt olyan kínos neki, mint mikor magához térvén kábulásából, látta, hogy az ember nagy sietve szalad kifelé az erdőn, az ő egyetlen kis unokájával, az ő kivágott egyetlen zöld reményével a vállán. Oh, az az iszonyat, az a rettenetes düh, ami e látványra az erdők királyának szivét eltöltölte! Ennek köszönheti életét az az ember, ^ki a kivágott fenyőcsemetével a vállán nagv- Vigan kifelé sietett az erdőn. Okvetlenül megöli, izzé-porrá zúzza, ha kevésbbé nagy lett volna a fájdalom dühe a király szivében. De igy nem bántotta; keveselte a halált, mi az: egy halál ilyen kegyetlenségért, egy percznyi szenvedés annak a hosszú szenvedésnek fejében, melyet neki okozott, neki és kedves, egyetlen magzatának! Kínosabb halállal kell az embernek vezekelnie szörnyű tettét! — gondold az erdők fejedelme és elhagyván barlangját, utána indult az embernek, aki minél kijebb ért az erdőből, annál vigabban fütyörészve sietett előre. — .Csak fülyörészszél, — gondold a király - majd fütyörészek én is neked nemsokára, megtanitlak békét hagyni a fiatal életnek! Ha legalább hasznát vehetné. De mit csinál e gyenge, semmi átalakításra nem alkalmas csemetével! Tehát puszta vad szeszélyből fosztott meg egyetlen zöld reményemtől, puszta vad szeszélyből oltotta ki e fiatal, reményteljes életet! Csak fülyörészszél, gyermekgyilkos: majd én is fütyörészek neked, hogy a lelked vacog bele ! Ezalatt beértek a faluba; kissé dombos helyen, közel a templomhoz, egy kis ház állt, a kicsi, szűk udvar is mutáld, hogy ez a tanító hajléka, abba tartott az ember, aki nem volt más. mint a falu tanítója s igy természetesen szegény ember, azért kellett magának kimenni az erdőre karácsonyfáért gyermekeinek. A parasztok szekerekkel mentek ki, szekérszámra hozták haza a zöld fenyőgalyat, de abból nem telt a tanítónak, aki gyermekeiket jóra tanítja; nem tellett, mert maguknak sem tellett, mert azokat mind a közel városba kellett szállítani, jó pénzért eladni és a jó pénzt korcsmában elinni szent karácsony-este ! A tanítónak tehát nem tellett, azért kellett neki magának kisietni az erdőre és magára vonni az erdők királyának rettenetes haragját! Szegény ember többnyire igy szokott járni! Most azonban el volt felejtve szegénység és tanítóság, ez az ember most olyan gazdag volt, hogy egy királyijai nem cserélt volna, mert négy gyermekére gondolt, akik most a belső szobába voltak kontumáciálva. A szobába érve úgy megölelte a már nyugtalanul reá váró feleségét a tanító, mintha lakodalmára készülne, aztán nagvhamar talpba ütötte a fenyő csemetét, kezdték feldíszíteni és ezt az erdők királya mind az ablakon Iá'la és minél tovább nézte, annál rettenetesebi) lelt haragja ! A szívtelen ember hogy felcifrázza áldozatát ! — gondolá s ugv reszketett a kicsi ablak, az erdők királyának reszkető dühétől! Azután a tanító és felesége öt kicsi viasz- gyertyácskát ragasztottak köröskörül a fenyőcs- kére, amit, midőn az erdők királya látna, olyan egyet lihegett, hogy majd elvitte vele a falu valamennyi házának fedelét. — Ejnye, be nagy szél van odakünn! — mondá bent a feleség. 1905. December 24. (5) —- Ne félj semmit, édesem, a mai este.’ — mert ezalatt már egészen este lett —- a ma1 este a gyermeki szeretet ünnepe! — mondá a tanító és kezdte meggyujtani a kicsi viaszgyer- tvácskákat a kicsi fenyőfácskán. — Igen bizony, a gyermeki szeretet ünnepét ! — ismédé az erdők királya az ablakon — csak pusztítsd el tüzhalállal az én kedves unokámat, ez a láng nemsokára a házad tetején fog lobogni! Akkor aztán egy kis csengettyű-szóra kinyílott a belső szoba ajtaja és azon egyszerre négy gyermek rohant be a gyertyafénytől és örömtől szokatlanul megvilágított szobába, egyenesen neki a vígan világló fenyő-fácskának. — A karácsonyfa ! A karácsonyfa! — hangzott mind a négynek ajkáról és ujjongva re- pesték körül a vígan lobogó fácskát, hogy az öreg erdőkirálynak odakünn káprázni kezdtek szemei, hanem azért csak nézett. Es látta, mint kap mindenik gyermek valami ajándékot, melyet a szeretet istene rakga- tott a vígan lobogó "fácska közé, és : — Nézz csak, kicsikém, még most is, ott az ablakon tekint be a szobába, tekint kicsi szivedbe, ha te is szeretetet fogadnál be abba! — mondá az anya legkisebb gyermekének, egy ötéves leánykának s mutatott az ablakra, a hol az erdők királya lábatlanul benézett és a ki e szavakra önkéntelenül megrázkódott, de azért csak hallgatott — Ami pedig az öt gyertyácskát illeti, kedves gyermekeim, — kezdé most az atya, gyermekeit egyenkint a vígan lobogó fácskához vezetve, — az itt jobbról a szegények iránti szeretet, balról az emberszeretet, ez a tudomány-, mellette meg az irodalomszeretet, legtetején pedig a hazaszeretet. Minden szeretetnek külön gyertyácskát gyújtunk, hogy a ti szivetekben is tiszta lánggal égjen az, holtatok napjáig. Szegény tanitó-ember a ti apátok, de azért minden karácsony-este újra meggyujtja az ötféle szeretet lángjait szívében és hagyja azokat égni jövő karácsonyig; tegyetek ti is hasonlóan, édes gyermekeim, egész élteteken át, akkor a haza boldogsága oly bizonyos lesz, mint a milyen változatlan a fenyő zöldje. S mikor ezeket mondá, nehány meleg- könnyűt törült ki ragyogó szeméből. És az erdők királya hasonlóképp egy pár könnyüt törült ki szeméből és harag helyett áldásra gerjedt szívvel igy szólt: — Örömmel térek vissza barlangomba, mert nemesebb czélra nem lett még fa használva, mint az én unokám. Áldás arra a hajlékra, a hol a karácsony-estét ilyen érzésekkel megülik ! HÍREK. Felfüggesztések. Nagy László főispán Ilos- vay Aladár főjegyzőt és Kerekes Zsigmond aljegyzőt állásuktól felfüggesztette, mivel neki az engedelmességet megtagadták. Vármegyei közgyűlés. Ilosvay Aladár h. alispán a dec. 14-iki közgyűlés rendelkezéséből f. hó 28-án d. e. 10 órára hívta össze a vármegyei közgyűlést, amelynek tárgysorozata a dec. 14-iki közgyűlés napirendről levett pontjai lesznek. A közgyűlési meghívó már megjelent a hivatalos lap külön kiadásában és kézbesittet- ték a bizottsági tagoknak. A tanítók szabadságideje. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter több esetből folyólag kimondotta, hogy államköltségvetés hiányában a legszükségesebbekre sem rendelkezvén fedezettel, ezentúl betegség, vagy bármi más okból huzamosabb ideig tartó szabadságot tanítóknak és tanítónőknek csak úgy engedélyez ha a szabadságot igénybevevők maguk fizetik a, helyettesítés diját. Ritka vadat lőttek a múlt héten az ilobai határban. Szimon Béla, gróf Károlyi-uradalmi főerdész ugyanis már hetek óta észlelte, hogy a vadállományt, különösen az őzeket valami erősen pusztítja. Embereit figyelmeztette erre s igy egyik alkalmazottja e hó 13-án, szerdán, azon szerencsés helyzetbe került, hogy egy 108 cm. hosszú és 98 cm. magas, gyönyörűen kifejlett nőstény hiuzt lőtt. A hiuz annyira veszedelmes a vadakra, hogy ahol egy pár tanyát üt, olt egy év alatt az őzeket teljesen kipusztitja. Az illető vadász midőn a sózókat figyelte, hal- lota a haraszt zörgését, odasietett s először egy őzet látott; azt futni hagyta, utána jött a hatalmas hiuz villogó szemekkel, vérszomjas rohanással egy jól irányzott golyó azonban leterhelte. A ritka szép vadat Károlyi Lajos grófnak küldötték Stomfára, aki azt, mint értékes példányt, kitörnéd. A kartell és a bíróságok. Törvénykezési gyakorlatunk az olyan megállapodást, mely szerint két, vagy több személy a végből egyesül, hogy közös eljárással valamely, az ipari és ke-
