Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / 52. szám

(4) 1905. December 24. 52. szám. reskedelmi forgalomnak tárgyát képező árunak, vagy az ezek előállításához szükséges termények­nek és illetve nyers anyagoknak és általában a közfogyasztás alá eső valamely árunak a kereslet és kínálat törvényei szerint kialakuló rendes for­galmi árát lenyomja, akár azoknak beszerezhe- tését drágábbá: tegye, a közönség érdekét biz­tositó szabad verseny korlátozására és a fogyasztó közönség megkárosítására irányuló célzatánál fogva a jó erkölcsökbe, illetve a közrendbe üt­közőnek tekinti s az ilyen megállapodásból szár­maztatott igényeket a bírói oltalomból kirekeszti. — Újabban e tárgyban pedig azt mondta ki a kúria, hogy már magában véve a szándék, mely szerint hasonló megállapodás a termelő, illetve a fogyasztó, szóval a nagyközönség megrövidíté­sére irányuló czélzattal létesül, megfosztja a fent jelzett természetű megállapodásukat jogi érvé­nyüktől s maga az árcsökkenés és áremelés puszta lehetősége is elég arra, hogy a kartelszerü megállapodást semminek keljen tekinteni. Az abban résztvevők száma e tekintetben nem ha­táros. Gyűlés. A szinérváraljai polgári olvasókör e hó 24-én délután 4 órakor a »Nemzeli-Szäl- lodá«-ban gyűlést tartott. A legrövidebb nap Az év legrövidebb napja december 22-én, pénteken volt. Ekkor a nap reggel 7 óra 49 perckor kelt és este 4 óra 7 perckor nyugodott le. Ettől kezdve december végéig a nap 5 perccel nő. Bikszádi vasút megnyitása. Ügy volt. hogy a bikszádi vasutat e hó 15-én átadják a köz­forgalomnak. Az építési vállalkozó cég azonban a szükséges munkálatokat a kívánt időre nem tudta befejezni, miért is a vasút megnyitása csak a jövő év tavaszán várható. Helyreigazítás. Lapunk 50-ik számában a »Mult, jelen, jövő« cikk szerzőjéül hibásan G. L. volt megnevezve, holott azt »Rusticus« irta. Az érdememes szerző szives elnézését kérjük. Uj vasút a megyében. A nagybánya-ferne- zelyi vasút, mint értesülünk, nem sokára kiépül. A szerződést ez uj vasút ügyében már a napokban aláírják s még a jövő tavasszal hozzáfognak a vasút építéséhez. Meghívó. A szalmárnémeti-i társaskör 1905. deczember 31-én, saját helyiségében műsorral egybekötött vig-estélyt rendez. Kezdete este 8 órakor, Belépti-dij 2 korona, családjegy 5 korona. Szatmár-Németi, 1905. deczember 15. A ren­dezőség. Az estély az alábbi műsorral kezdődik: 1. Ének. Előadja: Nyáfády Margit k. a. Zongorán kiséri: dr. Tanódy Endre ur. 2. A házasság po­litikája. Egy felvonásos vígjáték. Személyek: Lajos Komáromy Lajos ur, Vilma Veréczy Margit k. a, Betti Maróthy Anna k. a. Gyuri dr. Nagy Géza ur. 3. Gordonka-játék zongora kísérettel. Előadják: Mándy Bertalan ur és neje. Műsor után társasvacsora, azután láncz — reggelig. Minek is van borjubőr a világon? A szere­lem nemzetközi voltának hitén már régen túl van Fábián (Szerencse, hogy nem István. Szedő.) Czilika Gergely, avesfelsó'falusi lakos. Most tehát sokkal praktikusabb valamihez fogott, mi nem eszményi ugyan s nem is valami fölötte tisztes­séges, de legalább haszonnal járó és nemzetközi foglalkozás: a lapáshoz, E hó 15-én ellopott a Stern Dávid, avasfelsőfalusi lakos istállójából egy nagyon szép termentii üszőborjut. A kellemes izü borjúhús után bort is ivott az újkori ideálba szerelmes Györgye és magyar dallamra oláh szöveggel dúdolni kezdte a.: «Minek is van sze­relem a világon?» ismert nótát. Dallos kedvéből a csendőrség kíméletlenül felriasztotta s nyo­mozást tartott a háza-táján. A ház padlásán meg­találták a borjú bőrét és apróbb hulladékait. Most aztán a borjúhúsba szerelmes Györgye változtatott a megkezdett nótán, és tökéletesnek hitt funkciójában keservesen csalódva, mérhetlen bánattal zokogja: «Minek is van borjubőr a vilá­gon ?» Huliafosztogató. A napokban gyilkosság gyanúja alatt, tényleg azonban agyszélhiidés kö­vetkeztében elhunyt Jakab Pál, szinérváraljai lakosnak a gör. kath. temető hullaházában ki­terített hullájáról Szabó György, szinérváraljai lakos ruhát lopott. A haloltrablót a csendőrség átadta a helybeli kir. járásbíróságnak. Képviselő testületi gyűlés. Szinérváralja köz­ség képviselőtestülete f. é. december hó 21-én gyűlést tartott. A tárgysorozat 12 pontból állott, melyek közül figyelmet érdemelnek a következők: l. Az állandó óvoda részére emelendő két épület helyének és költségének megállapítására bizott­ságot küldött ki 2. Elhatároztatott, hogy a köz­ségi rendőrség 1906. évi január 1-től 6 tagból álljon és egyúttal a soros éjjeli őrség besziin- tetletett. 3. Az iparostanoncz iskola órarendjének megnyirbálására a felügyelő-bizottságot felhívta. 4. Megszavaztatott 5 K a Nyirvasváron Vasváry Pál emlékére állítandó szobor javára. 5. Belé-. pell a község rendes tagnak a »Magyar Szőllős Gazd Orsz.EgyesüIetébe.«6 Megállapittatott a jegy­zői fizetés kiegészítéséhez szükséges állami dota- tio. Tiszteljük a többség akaratából hozott határo­zatokat, de nem értünk egyet mindegyikkel. A je­len alkalommala rendőrségre vonatkozó határoza­tot különösen eliléljük. Helyesnek találjuk azt,hogy a rendőrség 2 emberrel szaporittatott, de elvártuk volna azt is, hogy a rendőrök részére egy rend­szeres szolgálati utasítást állapított volna meg. Ha csak azon egy cél éretnék el, hogy a község­házánál mindenkor rendőrt lehelne találni, meg­jegyzendő, nem azon czélból, hogy azt pece- gödör tisztítására használjuk fel, az is haladás volna. (Erre még talán visszatérünk Szerk.) Nyaktörés. Jónucz László a mitrului óhu­tai lakos, december 20-án jókor reggel a saját erdejéből egy darab fát hozott. Egészen a ker­tig szerencsésen eljutott, de a kertben elcsúszott és a fa oly erősen csapódott a Jónucz nyakára, hogy a nyakcsigolyája eltört és ő azonnal meg­halt. A deczember 14-diki vármegyei közgyűlés határozata. Szatmár vármegye közönségének Nagykárolyban 1905. évi deczember hó 14-én tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 24368—1905 alisp. 1415—1905. bjkvi sz. Tárgy: Szatmárvármegye jóléti hatvanas bi­zottságának javaslata a Nagy László kinevezett megyefőnök által folyó évi deczember hó 14-ére kitűzött közgyűlés tárgysorozatába felvett ügyek, valamint a kinevezett megyefőnökkel szemben követendő magartás és eljárás. Véghntározat: Szatmárvármegye törvényhatósági közgyűlése a vármegyei hatvanas bizottság javaslatának teljes egészében való elfogadása mellett hatá- rozatüag kimondja, hogy az 1905. évi novem­ber 6-iki közgyűlést törvényesen összehivott- nak az ezen közgyűlés tárgysorozatába felvett ügyet elintézettnek a történteket a közgyűlés tényének és kinevezett főispán részéről az es­küt letettnek el nem ismeri és ennek folytán Nagy Lászlót törvényesen felesküdött főispán­nak nem tartja, ténykedéseit törvényeseknek el nem fogadja, az általa összehívott bármi­nemű közgyűléseken és bizottsági üléseken és elnöklete alatt sem most, sem jövőben semmit nem tárgyal: agy ezen, mint általa a jövőben netalán összehívandó közgyűléseken tisztvise­lőit a közreműködéstől eltiltja és arra utasítja, hogy a netalán erőszakosan hozott határoza­toknak, mint érvényteleneknek végrehajtását megtagadják. Végül a tárgysorozat összes ügyeit a napirendről leveszi és azok tárgyalása végett a közgyűlés összehívására a vármegyei főjegyző alispán-helyettest, mint törvényes elnököt uta­sítja. Jelen jegyzőkönyvnek a közgyűlési terem­ben nyomban leendő hitelesítésére Teleky Géza gróf, Falussy Árpád dr, Böszörményi Emil dr és Kovács Dezső dr bizottsági tagokat kiküldi. Ezen vághatározat a Vármegyei Hivatalos Lap­ban való megjelenés 8-ad napjára kihirdetett­nek tekintendő, mely kihirdetési határnaptól számított 15 nap alatt a vármegyei alispánt hi­vatalnál beadandó vagy bejelentendő felebbe- zéssel megtámadható. Ezen véghatározat feleb- bezésre való tekintet nélkül azonnal végrehaj­tandó. Miről Ilosvay Aladár vármegyei főjegyző alispán-helyettes további közlés s eljárás vé­gett jegyzőkönyvi kivonaton értesittetik. Indo­kok: A folyó évi november hó 6-ára össze­hívott rendkívüli közgyűlés meghívójából meg­állapítható, miszerint a törvényhatósági bizott­ság tagjait ezen rendkívüli közgyűlésre az 1886. évi XXL t.-cz. 46. § a 2-ik bekezdésében fog­lalt kifejezett rendelkezés ellenére Nagy Sán­dor tb. vm. főjegyző első aljegyző hívta össze. Megállapítható továbbá"az említett rendkívüli közgyűlésen szerzett közvetlen tapasztalatokból, hogy Nagy László kinevezett főispán, mielőtt a kinevezési legfelsőbb királyi kézirat a közgyű­lésen annak felolvasásával ismertetve lett volna s mielőtt az állandó választmánynak a beikta­tásra vonatkozólag hozott és napirenden levő javaslata tárgyalás alá vétetett volna és az ezen tárgyaláson alapuló határozattál Nagy László a főispáni eskületétele czéljából a közgyűlés által kiküldetni szokott bizottság által a közgyűlési terembe meghivatott volna, Nagy László a köz­gyűlési terembe önhatalmúlag belépve a főispáni széket erőszakosan foglalta el, holott az elnöklő alispán-helyettes főjegyző az állítólagos eskü­letétel előtt a rend felbomlása okából a gyű­lést be is rekesztette. Megállapítható továbbá a folyó évi deczember 14-iki közgyűlés tárgy- sorozatából is, hogy Nagy László alispáni állá­sáról mindezideig le nem mondott s ezen állá­sától őt Szatmárvármegye bizottsága fel nem mentette. Végül, hogy a folyó évi november hó 6-iki közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesí­tésére a közgyűlés senkit ki nem küldött. Mint­hogy az 1886. évi XXI. t.-cz. 46. §-a értelmé­ben rendkívüli közgyűlés- összéhivására csakis a főispán s ennek nem létében vagy akadá­__ SZÍN ÉRVÁR ALJA_________ lyo ztatása esetén az alispán vagy polgármester jogosított, tekintettel arra, hogy az ezen törvé­nyes kellékek hiányában f. évi nov. hó 6-ára ösz- szehivott rendkívüli közgyűlésen az annak tárgy- sorozatába felvett s az állandó választmányjavas- latával ellátott főispáni beiktatás tárgya szabály­szerűen tárgyalva s határozattal ellátva nem lett, tekintettel továbbá arra, hogy Nagy László a beik­tatástörvényes formái teljes mellőzésével s anél­kül, hogy a törvényhatóság főispánná történt ki­nevezéséről szabályszerűen tudomásba helyezte­tett volna, továbbá, hogy alispáni állásáról előze­tesen lemondott volna, önhatalmúlag kísérelte meg a hivatalos esküjének letételét, mely őt ezen állásával járó jogok s kötelességek gyakorlatára feljogosítaná, tekintettel arra, hogy az eskü le­tétele előtt elnöklő alispán helyettessé a köz­gyűlést berekesztette, és igy az" ezen közgyű­lés jegyzőkönyvének hitelesítése nem csak hogy nem teljesittetett, de nem is teljesittethetett, amennyiben a közgyűlés többé meg nem nyit­tatott. Szatmárvármegye törvényhatósága Nagy Lászlót törvényesen beiktatott főispánnak el nem ismeri, miből folyólag a főispáni teendők végzésénél őt nemcsak hogy nem támogatja, de összes tisztviselőit bárminemű rendeletéi vagy intézkedései végrehajtásától eltiltja. Ezen véghatározat végrehajthatóságnak kimondása felebbezésre való tekintet nélkül a vármegyei törvényhatóságnak az 1886. évi XXI. t-cz. 20. §-ában irt jogának érvényesithetése czéljából indokolt és elkerülhetetlen. Kelt mint fent. Jegyzetté: Kerekes, vm. aljegyző. Himenhir. N.-bányán Filep Imre főgymn. tanár Diószeghv Berta Amália özv. dr. Harácsek Imrénével e hó 23-án, délben 12 órakor es­küdött meg. A polgári házasságkötésnél tanuk voltak Soltész Elemér ev. ref. lelkész és Dió- szeghy Aladár honvédhuszárhadnagy, a meny­asszony testvére, az egyházi esketésnél pedig tanuk voltak Virág Lajos nyug. városi főjegyző és ugyancsak Diószeghy Aladár. Eladó borkészleteket nagymennyiségben tart nyilván a Szatmármegyei Gazdasági Egylettitkári hivatala (Szatmár, Verbőczi-utcza 5. sz.); ugyan­ott minta üvegek is rendelkezésre állnak. Nincsen betegség házánál mai számunkban megjelent hirdetésre ezúton is felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Uj takarékpénztár Huszton. »Tiszavidéki Ta­karékpénztár Részvénytársaság« czimmeluj bank van alakulóban Huszton és pedig 100.000 korona alaptőkével és 1000 drb 100 koronás rész­vénynyel. Alapítók: Gyenes Lajos és Krocsák Károly a »Magyar Pénzintézetek Országos Szö­vetsége Részvénytársaság« igazgatói budapesti lakosok, ’ dr. Barna Fülöp, Dán Lajos, Pusztay Sándor, Scmidt Kálmán, Szigethy Zoltán, dr. Székelybidy József és ifj. Veinrauch Mialós huszti lakosok. Esküdtek az 1906. évre. A kisorsoltak névsora a következő: Almer Károly, Bajnóczy Sándor, Bay József, Bilcz István, Boda Gyula', Bónis István, Csepey Ferencz, Drumár János, Egly Lajos, Farkas Sándor, Farkas Lipót, Flei­scher Béla, Fritsch Sámuel, Gellért Béla, Gla- vitzky Károly, Glück Izidor, M. Gyirászin János, György Gusztáv, Harácsek Viímos, Heffler József, Hoffmann Árpád, Hunteszhagen Ödön, Incze Sándor, Kornis Aladár, Kőrösy Károly Krizsán Antal, Kupás Mihály, Kuszkó József, Mihálcsek István, Myskovszky Ernő, Mlade- iovszky Lajos, Orosz Lajos, Platthy Géza, Pokol Elek, Stoll Béla és dr. Vass Gyula. Követválasztás Az országgyűlési képviselő választás hátárnapjának kitűzése végett Ilosvay Aladár a központi választmányt decz. 27-re hívta össze. Valószínűnek tartjuk, hogy a választás jan. 11-én csütörtökön lesz, mivel a csütörtöki nap legalkalmasabb Nagybányán s mivel részint újév, részint a gör. kath. ünnepek és a vásárok miatt más megfelelő nap nem igen kínálkozik. A jelöl­tekről most már sokkal kevesebbet tudunk mint eddig. Az érdeklődés nem valami nagy. Ez idő szerint tulajdonképpen egyetlen jelölt sincs. II. Borvásár Gyöngyösön. A »Hevesmegyei Gazdasági Egyesület« a nm. m. kir, földmivelés- ügyi miniszter ur támogatásával és Gyöngyös városával karöltve, 1906. év január hó 14 és 15-én Gyöngyösön, kereskedelmi alapon, II. Bor­vásárt rendez. Bővebb felvilágosítást nyújt a vá­sárrendező bizottság által erre vonatkozólag szer­kesztett falragasz, valamint a »Hevesmegyei Gaz­dasági Egyesület« titkári hivatala Gyöngyösön. A szerkesztő üzenetei. Kedves munkatársainknak boldog karácsonyt kívánunk ! K. K-né. Helyben. Szívesen fogadtuk. A többiekből válogatunk, üdvözlet! K. L. Helyben. Verse nem üti meg a közölhetőség mértékét. Főnnmkatárs: dr. Kaba Tihamér. Laptulajdonos: Fábián István.

Next

/
Thumbnails
Contents