Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / 52. szám

(2) 1905. December 24.

SZÍNÉ rtv á r a l j a

52 szám

Olvasóinkhoz.

A inai számmal lapunk második évfolyamát zárjuk le. Lapunk két éves életén végigtekintve, nyugodt öntudattal nézünk szemébe mindenkinek, aki működésünk elé várakozással tekintett, megcáfolva látjuk az ellenlábasok, a kételkedők véleményét, mert munkánk önzetlen, sőt — mondhatni ■— önfeláldozó küzdelmünk maradandó nyomokat hagyott maga után.

Nincs szándékunkban szembetűnő sikerekkel dicsekedni és nem akarjuk magunkat szerénytelenül a sikerek élére állítani, melyeket városunk és vidéke lapunk fennállása alatt elért, de azt szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy minden mozgalomból, mely Szinérváralján és vidékén előfordult, részint mint hangadók, részint mint kísérők kivettük a magunk részét.

Egy vidéki lap s igy a mi feladatunk sem lehet az, hogy minden társadalmi bajt, minden nemes eszmét és praktikus elvet egvmagunk valósítsunk meg. A mi feladatunk csupán eszméket adni, azok megvalósítása eszközöket keresni, utat mutatni, a társadalmi tevékenységnek irányt szabni s azt mindenkor figyelemmel kisérve, működésre buzdítani még azokat az erőket is, melyek eddig talán munkátlanságban puhultak,

Célunk nemes volt tehát, eszközeink becsületesek, munkánk amily terhes, épen oly önzetlen. Sajnos, panasz- szál kell megemlítenünk, hogy a közügy javára kifejtett működésünkben sem anyagi, sem — különösen — szellemi tekintetben nem részesültünk olyan támogatásban, aminőt az ügy, melyet szolgálunk, megérdemelt volna Nem vették figyelembe azok, akiket tehetséggel áldott meg az Isten a toliforgatásra, hogy mi nem magunknak, hanem az egész társadalomnak szerkesztjük a lapot s nem siettek segítségünkre, hanem tes- pedtek a kényelem puha párnáin, mig mi ő érettük verejtékezve küzdöttünk.

Nem vették figyelembe lapunk járatói, hogy a lap kiadása nekünk tetemes áldozatunkba kerül s ■— bár elfogadták lapunkat — az előfizetési díjjal mai napig is igen sokan hátralékban vannak.

A magzat fölemelésével egyidejűleg, a kendő ; bensejéből valami a földre pottyant. Az asszony j utána nyúlt. Felveszi. Egy hatalmas bugyeiláris ! volt.

Erre már a férfi letette a gyermeket és kikapta az asszony kezéből a nagy pénztárczát. Óvatosan kinyitja, fiát — uramfia —telisdesteli volt bankókkal. Alig győzték megszámlálni De mégis csak összeszámlálták. Kerék ötezer pengő volt.

— Vagyonos famíliából való — mormogta a férfi, miközben zsebrevágta a bankókat.

— Talán grófi gyerek — tette hozzá az asszony.

Aztán egyszerre elkomorodtak. Mintha egy gondolatuk lett volna.

És szólt az ember:

— Eh, minek is nekünk gyerek ! Ha eddig nem volt, ezután se kell. Egyebet se tenne, mint bőgne, nappal és éjjel.

— Igazad van — jegyzi meg az asszony

— szegényesen éltünk idáig gyerek nélkül, most hogy lesz mit a tejbe aprítani, csak galibát csinálna egy poronty.

— Ez az igaz beszéd — folytatja a férfi

— vidd csak azonnal vissza, honnan elhoztad.

És az asszony gondosan bepólyázta a fekete kendőbe a gyermeket és vissza vitte oda, ahonnan elhozta.

A két beteg.

A méltóságos asszonynak volt egy kis fiúcskája meg egy kulyuskája. A Lacikával igy hívták a gyermeket) a nevelőnő foglalatoskodott és sétára ment vele, a Lulukával (igy hivEzen elszomorító jelenség dacára sem állunk meg a megkezdett utón, mig működésünk célját el nem érjük.

Midőn mostani felelős szerkesztőnk a lap vezetését átvette, az általánps társadalmi kérdéseken s az apróbb helyi ügyeken kívül erős küzdelemre határozta el magát községünk s a vidék kulturális és anyagi előhaladását célzó intézmények létesítése érdekében is. Ilyennek tekintette a polgári fiúiskola, a vasút stb. ügyét. Egyik úgy, mint a másik a legkedvezőbb fogadtatásban részesült az illetékes hatóságok előtt. Hogy a terv eddig még mindig csak terv, az nem rajtunk múlt, hanem azon, akinek érdekében legégetőbb szükség van ezekre, a közönségen.

A járda, a tűzrendészet, a világítás és sok más ügy állandó gondoskodásunk tárgyát fogja képezni. Előre tudjuk, hogy ilyen nagy horderejű kérdések egy-kettőre nem oldhatók meg, de az eszmék terjesztésének és népszerűsítésének semmi sem szolgálhat oly célravezető eszközül, mint a lap.

Ha egyetértéssel, kitartással szövetkezetét tudtunk létesíteni, egyebekben is haszonnal forgolódhatunk, ha kitartunk s egyetértünk.

Kedves Olvasóink!

A megoldatlan kérdések egész halmaza fekszik előttünk. Mi szívesen feláldozzuk a közjó oltárán erőnket, lelkesedésünket. Tőletek csak azt kérjük, hogy anyagi és szellemi támogatásotokkal segítselek bennünket az erős küzdelemben, mit a ti javatokra vívunk. Ha a közjóra törekvésben egyesülni tudunk, a kitűzött célt minden bizonnyal elérjük.

1906. január 1-tól előfizetést nyitunk lapunkra. Mai számunkhoz címzett utalványt mellékeltünk. Kérjük olvasóinkat, hogy előfizetésüket ezen utalványon megújítani szíveskedjenek.

A »Szinérváralja« előfizetési ára:

Egész évre . . 6 korona.

Fél évre .... 3 korona

Szinérváralján, 1905. december 24.

Tisztelettel vagyunk: a »Szinérváralja« szerkesztősége

Kisemberek hitele.

A mai hitelviszonyok a kisiparra nézve leheletlenné teszik a gyarapodást, mert abban a pillanatban,midőn a kisiparos pénzűitek kénytelen igénybe venni, működése megakad, mert vagy egyáltalán nem juthat kölcsönhöz, vagy pedig oly súlyos kötelezettséget kell vállalni, amelyből sohasem bontakozhatik ki. A kisiparosok hiteligényeit ma a fővárosban, de a vidéken kizárólag a hitelszövetkezetek elégítik ki; minden tekintetben ismerjük ezeknek külső eljárását olyannyira, hogy ezek megrendszabályozását tartjuk az ipari hitelszervezet megjavítására való törekvés első fecskéjének. Az uzsora üzletekből élő hitelszövetkezetek a kisiparos szorult helyzetét annyira kihasználják, hogy az adós a kény- szerűségből magára vállalt terhes kötelezettségeknek csak az első hónapokban képes megfelelni s csakhamar beáll annak a szükségessége, hogy a kisiparos a további tőke és kamattartozásainak fedezhetései végett újabb hilelforrás- után kénytelen nézni, de mert csak az előbbi ben hasonlót talál, bukása elkerülhetetlenné válik.

E bajokon segítendő a kisiparosok hiteligényei szempontjából olyan hitelintézet felállítására van szükség, mely a nyújtandó kölcsönök biztosítékát az iparos munka eredményében találja fel és amely a megfelelő módozatok mellett nyújtandó kölcsönnel a továbbdolgozást teszi lehetővé. E célból egy nagy pénzintézet volna felállítandó részvénytársulati alapon, azért nem szövetkezeti alapon, mert a hitelszövetkezetek a célnak megfelelő nagy tőkét nem hozhatnak össze, nem állandók és mert annyira diszkreditálva vannak, hogy az e címen fennálló intézményeket mindenki uzsora szövetkezésnek tartja. A létesítendő pénzintézet megfelelő részvénytőkéje kizárólag iparosok és kereskedők által jegyzendő ölven vagy százkoronás részvények kibocsájtása utján hozatnék össze. Ezzel egy csapásra meglehetne oldani a kisiparosok hitelügyét s nem szenved kétséget, hogy a célra való tekintettel a részvényeket az iparosok készséggel jegyeznék.

A vállalat megalakulása után egy nagy áru- raktárt szervezne, amelyekben az ipari cikkek megfelelően csoportosítva helyeztetnének el és azoknak kezelésével kiváló szakemberek bízatnának meg Ebben a nagy áruraktárba helyeznék el a kisiparosok mindazon kész munkáikat, amelyek nem megrendelésre készültek, vagy a melyeket a megrendelő az iparos nyakán ha- gvolt. Az elhelyezett árukra az iparos megfelelő előleget kapna, tehát folyvást azon helyzetben volna, hogy üzemét fennakadás nélkül folytathatja. Ily müvek előállítására, amelyek tekintetéhen exportképesek vagyunk, vagy amelyek belpiacainkon az importált gyártmányokkal, a versenyt felvehetik, maga a vállalat is buzdítaná az iparosokat s e célból nekik a szükséges nyersanyagot hitelben bocsátaná rendelkezésükre.

Az intézet raktáraiban összegyűlt előleggel terhelt iparcikkeknek értékesítése céljából az intézet a bel- és külpiacokon megtelelő összeták az ölebet) ő méltósága játszadozott, karjára vette, ölébe tette, meg-megcsókolta az orrát, szemét, száját és naponta ki ti öcsik ázott vagy ki- promenádázott vele. Ha rossz volt Lacika (a nevelőnő bepanaszolása szerint) ő méltósága saját becses kezeivel elnáspágolla; ha csintalan volt Luluka ; a méltóságos asszony büntetésül nem vitte magával, de mikor haza jött fájószivvel (alig tudta nélkülözni a kutyuskát), és látva mint siránkozik az öleb, majd örömében ugrándozik előtte és nyalogatja szoknyája szélét, érzékeny lelke nem tudott tovább haragudni a kutyuskára és fölemelte és puszizta és valcerezett vele.

És megesett, hogy Lacika egy nap erősen köhögni kezdett, a torkát fojtogatta valami, nagy láza volt. A nevelőnő tudomására adta a méltó- ságos asszonynak az eseményt Ő méltósága megnézte a fiút, aki éppen akkor nem köhögött, a torkát sem fojtogatta pillanatra semmi.

— Kis meghűlés — szólt a méltóságos mama kis gyomor elrontás Nem kap enni, de adjanak a torkára egy vizes borogatást.

Es megesett, hogy Luluka egy nap csak nyöszörögni kezd és egyebei se teli, mint nyöszörgőit Nem ugrándozott, nem ficánkolt, mint annak előtte, nem nyalogatta úrnője tenyerét, arcát, szoknyája szegélyét. A sarokba kecmer- gelt és csak nyöszörgőit.-- Jézus Mária! — kiáltott fel rémülten a mama, azaz pardon az úrnő. Mi baja van Indukállak ? Édes kis Lulucikám, mi lelt, mi fáj ? Szegény kutyuskám, drága fiacskám, valami bajod esett.

És becsönget te a szobalányt.

—- Hamar szaladjon el az orvoshoz ! De

várjon csak, nem ahhoz; aki a mi utcánkban lakik, hanem ahhoz a másikhoz, az állatorvoshoz, aki a harmadik utcában, balra második házban lakik. Mondja, hogy tüstént jöjjön el, mert a Luluka halálosan beteg. Hát rohanjon.

És a szobalány elvágtatott, miközben a méltóságos asszony szalonjával szomszédos szobában Lacika szaggatott, de erőteljes köhögése volt hallható.

Többet ésszel, mint erővel.

Az országúton haladt két vándorlegény. Amint lassn léptekkel bandukolnak, szinte egyszerre pillantottak meg a földön mind a ketten egy erszényt. Utána kaptak, az egyik felét az egyik, a másik felét a másik fogta görcsösen. Mind a kettő magának akarta vindikálni a tulajdonjogot' Egyik sem engedett. Szó szót követelt, majd midőn berekedtek a nagy disputálásba, nem voltak restek karjaikat is segítségül hívni. Kékre, vörösre verték egymást, megrugdosták, félholtan öklözték egymást, mig az egyiknek a verekedés hevében ötlete támadt.

— Hopp, megállj ! Talán igy agyonverjük egymást s aztán az ördögé lesz az erszény. Nem volna jobb testvériesen, baráti módon meg- oszlozkodni a tartalmán, annál is inkább, mert egyszerre láttuk meg.

— Mondsz valamit, —- szólt a másik — Szent a béke és közös az erszény tartalma.

Ezzel az első felvette a verekedés közben eldobott erszényt, kinyitotta, hát benne nem volt egyéb mint — két gomb.

Égymásra néztek és hallgatlak. Szótlanul folytatták tovább az útjukat H Hahn Ilona