Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-19 / 51. szám
Szinérváralja, 1905. December 19. — 51. szám. / Hl 20 \ * \ \ ÍV' ■» Második évfolyam. ^ _____ Vi liül TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 köröné. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fi1 lér Kijilllér soronkint 20 fillér. 31 E GJELENIK 311 N I) E N K E1) I) E X. Főszerkesztő: ILOSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők: FABIAN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijuk a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A vár. A múlt emlékei sokszor egy hosszú jövő alapjai. Mint a csiga, mely a tenger fenekén leül, egy világrész talpköve lehet, úgy a mullnak bármily parányi emléke alkalmas körülmények között átalakító hatalommá fejlődhetik. Emlékeink egy részrőll elkesitenek, másrészről oktatnak, azért azok megőrzése nemcsak szükséges és hasznos, hanem kellemes tulajdonok életre keltésére is felette alkalmas. Nem alap nélkül mondja az irás, hogy aki a múltat meg nem becsüli, emlékeit, tanításait okulására nem fordítja, az kevés reményt táplálhat a jövő iránt; az folyton fáradni, kutatni fog és talál is valamit, de — mintáz alchimista, sohasem azt, amit keresett, A magyar nemzet dicső és küzdelmes napokat élt át. Egy ezred éven át kifejtett nemes küzdelem dicső emlékei mind lelkesitőleg hatnak reánk és hasonló tettek végrehajtására serkentenek. Ezek az emlékek, mint az illető kor élő tanúi bizonyságot tesznek arról, hogy a magyar nemzet az ő sok szenvedése után szebb, boldogabb, több ezer év átélésére érdemes. Becsüljük meg azért ezeket a szép emlékeket s ha nem ismerjük, keressük fel őket, hogy azok néma tekintete uj élet fényét sugározza reánk és buzdítson, lelkesítsen bennünket hazaszeretetre, kitartásra, erősítsen a küzdelmek, szenvedések között s egy uj élet boldogító reményének áldásthozó melegét öntse el lelkűnkben. A mi szükebb hazánk, Szinérváralja is kivette hajdan a maga részét a küzdelmekből, melyek hazánk, nemzetünk fenntartását és erősítését célozták. Ezt bizonyítják az illető korból fennmaradt emlékeink. Ezek között most csak egv- ről akarunk megemlékezni. Egyről, a legfontosabbról, a várról. A szinérváraljai vár történetét a múlt sötét árnyéka fedi, melyből csak pár, bizonytalan pislogó mécsvilág vet némi fényt reá. A felette elsuhant századok s az elődök közönye sok, sok emléket eltemetett. Teljesen be nem igazolt feljegyzések, a város régi pecsétnyomóján látszó váralak és íiról-íira átszálló szájhagyomány az csupán, ami nyomra vezethet. A feljegyzések, amik maguk is nem annyira források, mint inkább következtetések gyanánt lettek papírra léve, a vár ősrégi voltára vezetnek. Ezek szerint a 14-, 15-, 16- és 17-ik században a vár a Báthoryak és mások által támasztott érdekharcban célt képezett. Ha ily versengés folyt körülié és miatta, jelentéktelen szerepe semmiesetre sem lehetett ebben a korban. A vár 1653—54 körül romboltatott le s azóta nem épült fel. A város régi prgsétnyomóján, melv most a vármegyénél őriztetik, a szinérváraljai vár alakja látható. Ez az alak arra enged következtetni, hogy az ara- nyosmegyesi és az ecsedi várral együtt egy urat ismertek, egy gazda által építtettek, amennyiben az alakjok teljesen megegvezik. o o», A szájhagyomány azt tartja, hogy a szinérváraljai vár neve eredetileg Zvnér volt, mit egykori birtokosáról nyert. Egy másik szájhagyomány szerint hajdan gazdag aranybányák voltak a váraljai hegyekben s azok között a Várhegyben is. A bányászok csákánya itt egyszer oly dús eret talált, mely szinér névre érde- mesittetelt. A bánya tulajdonosa (bizonyosan előkelő embert gondol a hagyomány) a kincsekből s azok védelmére várat építtetett s innen vette a vár „Szi- nérvár“ s a város „Szinérváralja“ nevét. Ismételjük: ezek nem bizonyítékok, hanem csak magyarázatok, következtetések, melyek hitelességre csak annyira számíthatnak, mint az ellenkezőre. Ezeken egy komoly kutatónak elindulnia nem lehet. Más eszközhöz kell azért folyamodnunk, ha a vár történetére vonatkozólag csak valamennyire is megbízható adatokat akarunk nyerni. Ez az eszköz nem lehet más, mint az ásatás. 1887—88-ban voltak már ásatások s akkor találtak is egy czimeres követ, melyről következtetni lehetne a várépítőjére és tulajdonosára. Sajnos, ugylátszik, apáink is épen olyan érzéketlenek voltak a történelmi emlékek iránt, mint mi, s a nevezetes kő avatatlan kezek közé került s olt megsemmisült. Ugyanazon ásatások alkalmával nyílvesszőket is találtak a várban és környékén. A nyílvesszőkről arra lehet következtetni, hogy a vár már a lőfegyver behozatala előtt fennállott, a lőfegyver pedig tudvalevőleg Zsigmond király idejében jött használatba a hadseregben. A szájhagyomány szerint a szinérváraljai vár az aranyosmegyesivel és a nagvsomkutival, mások szerint még az erdődivel is alagúttal volt összekötve. A vasút felé vezető utca bal oldalán a Ro- senfeld-féle ház kertjében néhány évvel ezelőtt véletlenül egy földalatti üregre bukkantak, mely vastag rakott falával semmiesetre sem pincének látszott lenni, Á „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Viszonta&ság után. o o Van nekem egy igen kedves barátom, több is van, de talán mind között ez a legkedvesebbik, aranyos jó fiú, ó'szinle barát, ami a szivén, az a száján szereti is mindenki, férfiak, nők egyaránt. Férfitársaságban egész otthon érzi magát, nem hozza zavarba a mellette csapra- ülött söröshordó, sem a karcsunyaku zöldes somlaival telt palck. Ha hölgytársaságba kerül, az első félórában feszélyezve érzi magát, de hamar felmelegszik, kivéve ha a társalgás kezdetén szórakozottságánál fogva valami baklövé-1 nem csinál, ez kihozza végképpen sodrából és ilyenkor halomra rakja szórakozottságának válogatott szüleményeit. Ha egy idegen vetődik ilyenkor a társaságba, félszeg modorn fiúnak találja, pedig az egész ember állapotában, az ele- gentia mintaképe. Még most is kaczagok, ha eszembe jut a múlt farsang egyik házibálja, midőn szórakozottságból a háziasszony markába nyomta (a szobacicus helyett) a borravalót, én megrántottam kabátját és ő teljesen kijött sodrából, kezet csókolt a háziasszonynak, a házikisasszonynak és ugv belejött a kézcsókolásba, hogy a kezet nyújtó háziúrnak is juttatott egyet a kézcsókból, azután nagy hirtelen az előjárt liakerkocsis mellé felugrott a bakra, holott egyedül ültem a kényei mes fogat puha párnái között. Szerencse, hogy vége volt a mulatságnak, mert ha az elején lelte volna a baklövést, bizonnyal bevitte volna a szoba-cicust tévedésből a bálterembe, vagy a fényesen kifestett vaskályhának vallott volna szerelmet. Azért jónak láttam hazakisérni; mert képes lelt volna cilinderestül az ágyba feküdni, vagy egyáltalán le sem feküdni, hanem az asztalt körülsétálva, bevárni inig megvirrad. A minap egy boldogságtól áradozó, őszinte levelet kaptam tőle, melyben bejelenti, hogy boldog vőlegény és leírja az ő szokott leplezetlen- ségével azt a pechcheí telt délutánt, melyen eljutott imádott menyasszonya szivéhez. A levél igv hangzik : »Kedves barátom! — Boldog, nagyon boldog vagyok, képzeld az imádott Laurácskám »igent« mondott, mclylyel beteljesedett egy nem remélt, édes vágyam, melyet eddig még magam előtt is titkoltam. Hónapok óta bolyongtam az imádott angyal ablakai alatt, hogy egy pillanatra láthassam, hogy szerelmes szivem vigaszt találjon, a felém küldött édes mosolyában. Oh én balek, aki hónapokon ál nem mertem házukhoz járni, féltem a mamától, mint egy bűnös gyermek a tanárjától, pedig hidd cl kedves barátom, Laurácskám anyja a legeszményibb anyós, kit nem érhet a világ nyelve. Tegnap délelőtt találkoztam velük a sétatéren, ki akartam utjok- ból térni, féltem, hogv arcom pirulása elárulja szerelmemet. Képzeld a mama megszólított, szemrehányással kezdte a beszélgetést, hogy miért nem látogatom meg őket. Én zavarba voltam, fülig pirultam, midőn a mama szájából hallottam a legmerészebb vágyaim netovábbját. 1 Valami olyasfélét felelhettem rá, hogy »nem volt bátorságom.« A mama jókedvvel kacagott, Laurácskám bájosan mosolygott és meghívlak, mert épen vasárnap volt, ozsonnára. Soha nem ebédeltem boldogabban, mint aznap és elhatároztam, hogy ma lesz a napja, midőn kitárom szivemet Laurácska előtt és ha érzelmeim visszhangra találnak, meg is kérem kezét. Ott álltam a tükör előtt, nyakkendőm csokorra volt kötve, szépen festett hajam és bajusz- kámon a borbély legény igazán remekelt, még csak a keztyü hiányzott; tudtam, hogy van egy pár ujdonat uj citromsárga keztyüm, sőt arra is emlékeztem, hogy szépen összegöngyölve a szekrényem 3-ik fiókjában hever. Szórakozottan mentem a szekrényhez, oda sem nézve,zsebre- váglam a kezlyüt, még egy pillantást vetve a tükörbe, hogy jól áll-e a cillinderem és rohantam a lépcsőn le, dobogó szívvel, nem kis lámpalázzal Laurácskáékhoz. Megnyomtam a villanyos csengettyűt, de ekkor jutott eszembe, hogy a keztyü a zsebembe van, hirtelen kirántottam, felakarva huzni, • de e pillanatban nyitott ajtót az én kis ideálom, én zavaromban észre sem vettem volna, hogy keztyüm helyett egy pár fekete harisnyát erőltetek ujjaimra, ha erre nem figyelmeztet Laurácska csengő kacagása. Hogy mivel mostam tisztára ügyetlenségemet azt nem tudom, de szívesen visszafordultam volna, mert tudtam, éreztem, hogy ez a kis tévedés tönkretette lelkinyugalmamat. Nem csalódtam. A szalon küszöbjén a par- quetten, megcsúszott a lábam és én akaratlanul