Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-19 / 51. szám

(2) 1905. December 19.

51. szám.

SZINÉRVARALJA

hanem inkább alagútnak. A folyosószerü üreg iránya arra enged következtetni, hogy a vár Erdőddel ezzel az alagúttal lehetett összekötve.

Igv, vagy amúgy áll-e a dolog? — bizonyosan tudni nem lehet. Egy újabb ásatás mindenesetre több világosságot derítene a várra és történetére. Egy hivatott történész, egy archeológus vezetése alatt egy ásatás nem is sejhető nyomra vezetné az érdeklődést.

Azt kérdezzük azért, tisztelt Szinér- váralja, hogy van-e benned érdeklődés? Ha van, akkor tehetősebb fiaid álljanak össze, áldozzanak a múltak emlékének pénzáldozattal s indítsanak ásatást újra! Mi a magunk részéről szívesen meghozunk minden áldozatot. Adakozunk e célra, buzdítunk, lelkesítünk. Álljon az ügy élére egy tekintélyes férfiú és mi szives örömmel támogatjuk nemes munkáját. A megindítandó ásatás céljára ezennel gyűjtést indítunk. A hozzánk küldött pénzt lapunkban nyugtázzuk.

Vetkezziik le hát jellegzetes régi ruhánkat, a közönyt; gyűljünk egy táborba és küzdjük le a múlt sötét ködét, mely egy kedves emlékünk büszke alakját takarja !

Múlt, jelen, jövő.

(Befejező közlemény.)

(G. L.) Mily,változást hozott mindé mellett az utolsó 50 év! Óriási átalakulások történtek az ipar, kereskedelem és különösen a forgalmi eszközök terén, habár ez mind a gazda rovására ment, aki ma is változatlanul megmarad az ős termelés és konzervatív gazdálkodás terén. Nem vette észre a körülette történteket s igy természetes, hogy mind ennek ő adta meg az árát!

De váljon tanult-e mind ebből valamit a magyar gazdaközönség? Bátran mondhatjuk, hogy nem! hiszen ma is gondtalan apalhiával nézi, hogy ősi birtoka idegen kézre kerül s nem iparkodik azt megőrizni és gvarapitni! s ha va- j lamit tanult: az egyenesen saját kárára szolgál, mert megtanulta az adósság csinálást, a váltó I használatát, a fényűzést, renyheséget s átaljában mindazon dolgokat, melyek őt a végpusztuláshoz vezetik.

Nagy előnyére volt régebben a birtoknak a magyar gazda családja kezén való megmaradásnak az, hogy törvényeink szerint a holt kéz, a zsidó és az idegeneket az ingatlan szerzéstől eltiltotta. Ez legalább megmentette az országot, j mert tudjuk, hogy akié a föld, azé az ország. Igaz ugyan, hogy a közforgalom ezzel korlá- ! tozva és a feldarabolás megakadályozva volt, de a hátrány mellett sokkal nagyobb volt azon haszon, mely ennek folytán a nemzeti erő gyarapodásánál mutatkozott. Igaz, hogy a törvények máig sincsenek megszüntetve, azonban elfeledve vannak s a spekulativ harácsolás ezzel szemben annyira ellenkező gyakorlatot fejtett ki, hogy mai napság keresztre feszítenék* azt, a ki arra hivatkozni elég vakmerő lenne.

Hiszen ma már igen tekintélyes végzett földesurak szaturálva a modern szociális és kominn- nisztikus eszmék által, nem hogy megóvni igyekeznének a földet a magyar embernek, hogy ez által a nemzet ellentálló erejét is fokozzák, hanem nyíltan támadják a hitbizományi és papi javakat is, s azokat a közforgalomnak, az ügyeseknek és spekulánsoknak szabad prédául engedni akarják, vagyis más szóval az ingatlan birtokok mozgósítását szeretnék megteremteni.

De váljon mi célból ? váljon elérhető lenne ez állal az, hogy a magyar elem, vagyis a fajtörzse és az úgynevezett nép — megerősittes- sék, és a földosztási elméletektől elvonva gya- rapittassék ?

Hu ezt nagyon kétlem. Kételkedem pedig ebben nem csak azért, mert a magyar a vele született könnyelműségnél fogva erre képtelen, de azért is, mert neki a bevándorlók és minden erkölcsi alapot nélkülöző idegenek oly konkur- renciát képeznek, amelylyel a magyar ember sikerrel megküzdeni nem tud, de nem is tudhat, mert más a gondolkozása, más a jelleme és más az erkölcsi fölfogása, mint a hazátlan kozmopolitáknak s még mindig nagyobb benne a becsület érzés, semhogy féltve őrzött tisztes nevét kétes és aljasmiveletekkel be piszkolni engedné. A vége mind ennek csak az lenne, hogy ujabbi 50 év alatt még azon jószágok is idegen kézre kerülnének, melyek eddig kötöttségüknél fogva ettől megmenekedtek. Aki pedig ezt nem akarja hinni: tekintsen vissza az elmúlt 50 év birtok forgalmi statisztikájára, s vonja le a következtetést !

Ha mi magyarok akarunk maradni s urak e véren szerzett magyar hazában: nemhogy felszabadítanunk kell a kötött jószágokat, de annyira lekötnünk, hogy az utolsó kisgazdánál is meg kell állapítani azon minimumot, mely elidegenit- hellenül a család örök birtokában maradjon.

Ha azután e melleit megtanítjuk a magyar gazda közönséget az okszerű gazdálkodásra a termelőt és nagybirtokost arra, hogy fölöslegét közvetlenül juttassa a fogyasztóhoz s kerüljön minden felesleges közvetítést, térjen vissza erkölcsében és szokásaiban a tiszta egyszerűséghez, takarékoskodjék s hatványozott erővel dolgozzék : akkor az általános gyarapodás el nem maradhat, s az elégületlenség önmagától fog megszűnni.

Nézzük csak Angliát! Van-e a világon több kötött birtok mint ottan ? s mégis jutott-e olt valakinek eszébe ez ellen zúgolódni? nem hogy nem, de sőt tudjuk, hogy éppen e nemzet az, mely az úgynevezett »Homestead« törvényével a birtokot a kisbirtokos részére is biztosította, s váljon miért? azért, mert felfogta éles belátásával, hogy jólétet és hazafiságot csak úgy teremthet, ha a haza földjét az Angolnép számára megőrzi,

Ha tehát Magyarországot akarjuk megtartani, első kötelességünk a magyar földet a tiszta és tősgyökeres mngvar faj számára örök időre biztosítani, s ha ezt nem tesszük : ugyan mily jövőnek nézhetünk eléje ?

térdrehulltam az üdvözlésre elősiető háziasszony előtt. Hidd el barátom, azt sem tudtam, hol áll a fejem, ily előzmények után még reá sem mertem gondolni Laurácska kezére, ki ezúttal háziaskodott, mig én úgy, ahogy ebben a zavaros állapotban tudtam, a mamát mulattattam, de minden percben félve pillantva a nadrágomra, mely az esés következtében egy kissé falhasadt.

A mama nagyon kedves volt, imádni való, vigasztalt, hogy ily apró szerencsétlenségek házas emberen is megtörténnek és úgy felmelegi- telt ügyesen szőtt beszédével, hogy én magam sem tudom, miként történt a tévedés, hogy én őt Laurácskámnak nézve, megfogtam kezét, egy édes sóhajtás közt szerelmet vallottam neki és megkértem feleségül. Képzelheted, mily zavart lehetett a fejem, mikor csak akkor vettem észre a tévedést, midőn a tapintatos mama jól felfogva a helyzetemet, azon feleletet adta, hogy: »Nekem semmi kifogásom, leányom adhatja meg erre a feleletet« és kiszólt leányához, hogy jöjjön be. Soha ily pillanatot nem éltem át életemben, a verejték gyöngyözött arcomon, homlokom égett, testemet a hideg borzongatás gyötörte, mert éreztem, hogy a felelet kosár lesz.

És képzeld, Laurácska még nem is pirult el, felém fordult, odanyujtá hófehér kezecskéjét az én remegő kezembe és csak annyit mondott: »Hozzá megyek mamám, mert szeretem«.

Megvoltam hatva, boldogságomba úgy a nyakába borultam Laurácskának, hogy a mamának kellett karhatalommal elválasztani leányától, hogy reánk adhassa az anyai áldást^ melytől természetesen még jobban megzavarodtam. Egymás mellett ültünk az ozsonnánúl, a mama, mert az asztal nagv volt, tisztességes Iá- volba kerüli, egyik kezemmel Laurácska kezeit fogtam, a másikkal az illatos csokoládét kezeltem, mig Laurácska, hogy megtörje a csendet, elmesélte, hogy arra a majolika csészére, melyből a csokoládét élvezem, ő festette azt a lur- békoló gerlepárt. Én udvarias akartam lenni, hogy közelebbről megnézve a festményt, cgv dicső szónoklattal rójam le kötelességemet menyasszonyom iránt. De mikor még mindig zavarba voltam — —

A gerlepár rézsut volt a csészére festve, én felém akartam fordítani a két madárka csó- kolódzó száját, nem is gondolva arra, hogy a csészébe két ujjnyi csokoládét hagytam, mi természetesen végig folyt az uj asztalterítőn, onnan a nadrágomra.

Majdnem a föld alá sülyedlem, azt hittem, most mindjárt elvesztem Laurácska kezét, melyeit nyomban ki is vont kezemből, oh de hála nem örökre, csak azért, hogy a csokoládé eltávolítására egy törülő ruhát hozzon.

Késő este volt, mire haza vetődtem, addig még kétszer feldöntöttem a hamutartót, egyszer meg a szék mellé ültem, azért mégis boldog I vagyok, mert imádott Laurácskám szeret !

Oh gratulálj és örvendj boldogságán

Elemérednek.

Meggratuláltam szépen, de magamban mégis j azt gondoltam, szegény tatár, nem az a te pe- ched, hogy keztvü helyett harisnyával vizitteltél, nem is a padló, meg a csokoládé, hanem í hogy Laurácskád »igent« mondott.

Nem kell prófétának lenni, csak egy kis éles látással kell bírnunk, hogy bele pillanthassunk a sötét jövendőbe, mely a magyar gazdának semmi kilátást sem nyújt, ha csak Hadúr a magyarok Istene meg nem könyörül ez oktalan népen s lángostorával öntudatra nem ébreszti; az oly nép különben, aki nemcsak türelemmel nézi, hogy a hontalan farkas falka élő busát marcangolja, de sőt még simogatja is e fenevadakat, nem is érdemes arra, hogy jövője legyen. Nem is lesz! Sőt még Marius sem fog találkozni, ki Karthago romjai felett keseregjen.

Hogy is mondja Berzsenyi ? Romlásnak indult hajdan erős magyar. . .? Basticus.

A fegye ncipar.

Kisiparosainkat, fájdalom, minden oldalról nyomja, huzza, sújtja az áldatlan konkurrencia. Mindenfelől rávicsorgatja rémes fogait az a verseny, amelylyel legnagyobb szorgalma, törekvése, kitartása és elsőrendű munkája mellett nem képes megküzdeni. Itt a gyáripar, a nagy vállalkozás, ott az osztrák ipar, emitt a kontár és másutt a fegyenczipar telepedik mellére, ugv hogy nehezen tud lélekzeni, munkája meddő marad és emelkedni hasztalan próbálkozik, vissza- hanyatlik.

Érzékenyen nagy versenytársa kisiparosainknak a fegvencipar, melylyel valóban lehetetlenség a versenyt felvenni. Régi panasza már kisiparosainknak, hogy szüntessék meg avagy hathatósan szállítsák le a fegyencipart, mert nyilvánvaló, hogy oly mennyiségben és oly árban nem tudnak cikkeket előállítani kisiparosaink.

A fegvházakban meg száz és száz rabot oktatnak ki, egyes iparágakra és ezek nagy szorgalommal állítják elő produktumaikat s az állam aztán szépen túlad rajtuk, nem bánva azt, hogy egy csomó családos ember szájából ezáltal kiveszi a falatot.

A kisiparosok számtalanszor felírtak már ebben az ügyben a kereskedelemügyi miniszterhez a fegyenczipar megszüntetése tárgyában s vájjon volt-e foganatja? Nem.

Foglalkoztassák a fegyenceket olyan iparágak körül, amik semmiféle kártékony hatással, semminő konkurrenciával nem bírnak a kisiparosok által folytatott munkákkal szemben. Hisz van számos oly iparág, melyet még kevésbbé űznek az életben és ha nagyobb lendületet vesz, csak előnyére válhatik iparunkra s ezen iparágak kultiválására jobb közegeket a fegyencek- nél nem lehet találni, miután az állam fennhatósága alatt készülnének e cikkek és a raboknak nem kell félniök, vájjon kelendő lesz-e a portéka avagy sem.

De ne folytassunk oly iparágat, melylyel ezer meg ezer szegény ember keresi meg kenyerét, mert csupán ezen iparágat sajátította el, úgyszólván gyermekkorában s massal nem tudná magát fenntartani, más munkához nem ért s kénytelen-kelletlen ráfanyalodni mesterségére, mely téren csak boldogulna valahogy szakképzettsége, jó munkája révén, ha nem állana szemközt vele a nagy és veszélyes konkurrencia, a mit nem tud legyűrni. Az illetékes köröknek be kell lálniok, hogy erős versenyt folytat a fegyenc- ipar ellenük s ezért módját kell találniok annak, hogy ezen sérelmet valahogy orvosoljak, mert kedvét szegik a sok munkakedvelő szorgalmas iparos embernek s ez nagy veszteséget jelent magára iparunkra is.

HÍREK.

ilosvay kinevezése. Széltében-hosszában beszélik, hogy Ilosvay Gusztáv főszolgabíró határrendőrkapitánynak neveztetett ki Kassára, A hírlapi kacsákat nem szereljük, azért eddig hallgattunk a dologról. Most illetékes helyről azt az értesítést kaptuk, hogy a kinevezés bizonyos ugyan, már amilyen bizonyos a mai bizonytalanságban lehet, de Ilosvay a kinevezésről még hivatalosan nem lett értesítve. A kinevezés nem is Kassára, hanem Máramarosszigetre fog történni, még pedig a YII-ik fizetési osztálynak megfelelő 4800 korona törzsfizetéssel. Bármennyire szeretjük is a főszolgabírót és óhajtjuk szép tehetségéhez méltó előmenetelét, mégis szívesebben látnok őt a szinérváraljai járás élén, mely benne igen sokat veszítene.

Kinevezés. Gachal János szatmári ev. ref. segédlelkészt a m. kir. honvédelmi miniszter a miskolci 10-ik honvéd gyalogezredhez másodosztályú katonai lelkészszé nevezte ki.

Lopás. A napokban Goldenberg Ignác, tarlóiéi lakostól két hordó lekvárt elloptak. A csendőrség a tetteseket Blengye György és 1 ólh Yaszil bikszádi lakosok személyében-kinyomozta. A szinérváraljai vasúti állomás raktárából eddig ismeretlen lettesek 23 liter szilvóriumot elloptak. A nyomozás folyik,