Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-19 / 38. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. szeptember 19. " 1 J 38. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Arrogancia. Valamennyi ellenszenves tulajdonság közt, melylyel az életben találkozunk, az arrogancia (dölyf, pöffeszkedés) a degkiál-7 hatatlanabb s alig van ember, aki elmond- ‘ hatná,' hogy még nem találkozott vele és nem bosszankodott,volna,,miatta. >. "Tessék egy embert'-képzelni,, ki orrát, mágássan hordja és az egét mereven szem-' léli. Hogy niit gondol ilyenkor magában, azt éppen nem nehéz, kitalálni, következőleg hangzanék: „Hallod te Isten, teremtéseddel megvagyok elégedve.“ És ha tán Isten szemközt állana veié, emberünk valószínűleg — szokása szerint — a vállát veregetné meg, Ha az arrogancia jelentőségét kutatjuk, nem egyéb az, mint agyrém, mely majd tolakodásban, majd önhittségben nyilvánul és amit a francia igen helyesen arroganciának nevez. Mert az Önhitt —* csendes bolond, a tolakodó csak bizonyos alkalmakkor jön extázisba, mig az arrogáns folytonos tolakodásával, mások megvetésével, de különösen kotnyeleskedésével mindenkivel összetűz, mindenki előtt kiálhatat- lan. Ahol arrogáns ember van jelen, ott vége van minden kedélyességnek, mert mindenki attól fél, hogy olyasmit tesz, vagv mond, a mi neki nem tetszik. Szoronga- tottnak erezzük magunkat társaságában s szinte nem is tőle, hanem önmagunktól félünk, hogy ne kényszerittessünk néki —^ »áfa— —■■ ■■ i.rn.r... ■ rína orrot adni s hogy skandalumot ne provokáljunk. Hiszen senki sem kívánja, hogy bevegyék olyan társaságba, a melybe nem tartozik, de hogy néhány hiú vagy hencegő, kik önmaguk semmik, s csak mások által valamik, az embereket osztályozzák, maguk és mások közt szigorú határt vonjanak és mindenkit, ki közeliikbe jő, teljesen lenézzenek, oly magaviselet, mely a legtürelmesebb embert. is kihozza sodrából, s lépten-nyomon undorral tölti el. Az arrogancia mindig szemtelen és ezért kihívó és valóságos csoda, hogy nyilvános összejöveteleink oly simán folynak le. Első . tekintetre azt hiszi az ember, hogy. az arrogáns legalább is tudás és jellem dolgában gazdag ember; ha azonban közelebbről megnézzük emberünket, mindjárt látjuk, hogy feje üres, lelke sivár, jelleme gyenge, tekintélye csekély, egyszóval koldus, ki arroganciájába burkolódzik, És ez természetes, mert az emberen az igazi nemesség, szellemi nagyság meglátszik, nyájassá, előzékenyé teszi, ki kedveli a társaságot és kedélyes a nélkül, hogy valami által is homályossá válnék vagy megcsorbulna, hasonlóan a gyémánthoz, mely mindenütt megtartja értékét. Ne higyjük, hogy az arrogancia az u, n. magasabb társadalomban vagy tán az aristokraciábart honos, mert a hol finom ember lép fel, vagy közeledik, ott azt a környezet észre is veszi és rendelkezésére bocsájtja magát a nélkül, hogy félni kellene, hogy rangbeli becsülete valami módon megsértődnék. A valódi műveltség, a finom modor mindenütt imponál, szelíd és kedélyessé tesz. A mások révén felcsepe- redettek az arrogancia valódi fészkei. Nem férnek a bőrükben, elfoglalják az első helyeket, arcátlanok, veszekedők, impertinensek, szóval arrogánsak és csak addig uralkodnak, mig egy még arrogán- sabbra nem találnak, ki körül aztán veréb módra gyülekeznek és- addig udvarolnak neki, mígnem leereszkedik hozzájuk. Az arrogancia, mint minden veleszületett betegség, igen nehezen gyógyítható. Legjobb ellenszere, ha lépten-nyomon nevetségessé tesszük, sehol sem engedünk neki tért, s már csirájában elfojtjuk, A kis ember hitele. A kiskereskedőnek és kisiparosnak egyik létalapja a bizalom s ezt megszerezni a legfőbb mo- - i ralis körülmény. De sajnos, a mai korban a bizalmat nem a személy erkölcsi oldaláról ítélik meg, hanem ferde módon, a személy anyagi oldaláról. Ebből következőleg, a hitelnyújtásnál tapasztalhatjuk leginkább azt a körülményt, hogy sok szegény, de becsületes kisegzisztencia, ki csekély hitellel segíthetne önmagán, nem tud néminemű támogatáshoz, segélyhez jutni. Pedig hány száz és száz pénzszűkében levő megszorult ember van nálunk és mennyi közöttük a jóravaló, törekvő, munkás embez. De hát gyéren telik a keresetből, nagy a család és enni muszáj. Támassza nincs, nem tudja, kihez forduljon, | vagy ha tudja is, nem adnak, kifogásokat mondanak, ürügyekkel hozakodnak elő, csak éppen azt „SziQérVáralja tárcája“.-i ^l■ln■llll ■l^lln■ ii íbí ni in .................................... M i ii ......................... i Műn,durban. — ■ Reservista levél. Isten véled szobám, akták szobája! Törvénykönyvek és ti sommás perek 1 Előlegek reményinek tanyája, ■ , ", Isten veled, — katonának megyek! ■ ■ v Bocsássa -meg a' bűnömet nagy Eötvösünk dicső .szelleme,,ezt a buc.suverset én követtem el, még odahaza az .irodámban, egy járásbirósági ítélet hátán. Ha majd a helyettesem végrehajtási kér rá, mialatt én valahol ott Lőcse .környékén segítek csinálni a dics$ é.s,,.hagyományos Rück würtzkonzentriemngat, . valami ' gyöngeszivU biró meg is könyoz’i talán bus,sorsomat,’ merj én megvagyok győződve, hogy ez a vers elég érzékenyen hangzik. Kinek mije van, attólx búcsúzik él'ilyenkor legérzékenyebben. Hát’ én is'elbúcsúztam attól, a mit enyémnek mondhatok. Neliáuy iratcsomó polgári. foglalatosságom csendes tanyáján. Más előtt talán száraz keresetek s unalmas replikák tömege, de nekem hős költemény bennük az ellenirat s lágyan csengő lyrai dal a védencemet fölmentő Ítélet. Elbúcsúztam tehát és most már benne vagyok a „gyöngyéiétben“, Mert tigy mondja a nóta: Qyöngy élet a baka élet csuhája 1 Ötöt, hatot hitegetni, De igazán nem szeretni! Hjha, bizony, ment ez akkor, mikor először huztuk föl ezt az, asszonynépet bolonditó ruhát, Alikor a vadonat uj freiwilligos aneugban gyöngyén „kihúzva“ végig-végig jártuk szép Kassa utcáit. Azt hiftíik akkor, hogy az egész város a mienk, legalább minden szép leánya s asszonya, üyöngyélet volt az csakugyan. -Csalódás nem ért, pem sújtott bánat. Egy Szőke helyébe két szebb barna került, Ez az élet legnagyobb bölcsészeié, melyhez csak a katona ért igazán s mihelyt civil lesz," odavesz a bölcsesége. Filiszter lesz s vén kamasz, léiébe iskolába kerül, az ideális szerelem iskolájába és mikor már azt hiszi, hogy nemsokára célnál lesz/ hogy kijárta a „kursust“, egyszer csak azon veszi magát é.s.zre, hogy kicsapták az iskolából ; de azért a tandijat csak fizeti tovább búval, fájdalommal, talán egész életén-keresztül, Ez még a legbolűndabb ebben a históriában , . , De ni. bizony , . , hogy keVe* redtem az ilyen „cibiles“ gondolatök közzé? Búsuljon a civil .ember, rá ér ott fi hűvös szobában! Hiszen katona vagyok én most, vagy mi! Ide csak azt a bakaruhát, illik-e még rám? Nyalka magyar nadrág, de régen nem feszült meg rajtam! Annyi bizonyosnak látszik előttem, hogy nem eZ a világ legkényelmesebb nemzeti szabása s hogy Könígrátznél nem ilyet viselt az ármádia, az is hizonyos, mert ebben ugyan nem tudott volna olyan nagyot szaladni. Hát a zubbony? Sötétkék posztóján világoszöld gallér, melyről kihívóan villog le a forschrift ellenes két „extra“ csillag, amint az dukál egy címzetes tizedesnek. Rég nem volt rajtam, biz’ ehhez szokni kell újra, szoros egy kicsit, de Gsak a bakkancsot ne kellene befűzni 1 Ez már a feladat. Pedig önkénytes koromban minő bagatell munka volt! . . . Na még csak a sapkát a fejembe, azt a nyalka kék sapkát, aztán készen vagyok. . * , / Mint a medréből kicsapott hullám, úgy hömpölyög már a rezervista csapat a kaszárnya tágas udvarán, Ezek az én bajtársaim, a kikkel közös fáradságban fogjuk kiizzadni a gyöngyöző verejtéket, annak demonstrálására, hogy gyöngyéletet élünk. . .. Közibök keveredem én is. Mennyi ismerős köztük, hány régen nem látott kedves arc egyszerre ! ügy elbeszélgetnénk, úgy elkérdezgetnénk egymást, de még hen lehet, mert vigyázni kell a hivó szóra, Sorra szöllingatnak bennünket. Ahol ni, épen engem hívnak, — Gyalogos, címzetes tizedes, egy éves ön- kénytes í Ctaustrariús I Csak most látom, hogy én is vittem valamire katonáéknál. Legalább cimet elég hosszút adtak. Odaviszem a behívómat meg a könyvemet hogy teljék benHÖk örömé annak a Bécsbűl sza- lajiott mérges tekintetű tiszt urnák, aki úgy látszik,
