Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-25 / 30. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. Julius 25. 30. szám. f AllSADILMI, lUlüASÁGl ÉS §ZÉPUtOUALM HETILAP. 90510120 Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre i kor. 50 f., egyés szám ára 12 f. Nyilttér sbronkint 20 fillér. Megjelenik e lap minden kedden. Főszerkesztő: ILSSVáYGUSZTÁV. Felelős szerkesztők: FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak a „SZINÉRVARAUAlljizerkesztőséQéhez Sz.-váraljára intézendítk. Hirdetéséket"'n'térsékelt árakon közlünk. Válasz. H. A cikkíró szerint a harmadosztályú kereseti adó sokkal jobban elbírja az ujabo megterheltetést, mert az ezen adót fizetőknek számos alkalmuk van jövedelmük eltitkolására és igy arra, hogy magukat az adózas kötelessége alul Kivonjak. De hát azt nem veszi figyelembe a jegyző úr, hogy a harmadoszialyu kereseti adó, mely potadóval együtt némely helyen a jövedelem 20°/o-ára rúg, olyan súlyos megterheltetést jelent, amivel egy modern adórendszerben sem találkozunk. Maga a pénzügyminiszter is kijelentette egy izoen az országgyűlésen, hogy a harmadosztályú ke- reseti adót teljes . szigorúsággal bejiajtáni nagy igazságtalanság, sőt majdnem,lehetetlenség volna. Pedig Szinérváralján nagyon-' is lelkiismeretesen szokták ^ztjraz adónemet behajtani, s nagyon sóvári vannak, akik ezen adójukat nagyon 'is szigorú pQijtos- sággal fizetik meg, már akik egyáltalán megfizetik, mert mint köztudomású községünkben egész külön osztályt képeznek azok, akik adót egyáltalában nem fizetnek, tizek bizonnyára járdaadót sem fizetnének és igy annak költségei mind az adót pontosan megfizetők nyakába zúdulnának. De ne feledjük el azt sem, hogy a kereseti adót fizetőknek nincs olyan biztos jövedelmük, mint a földbirtokosoknak. Arra hivatkozik még a cikkíró úr, hogy a házosztályadóban a földbirtokos is hozzájárul a járda költségeihez. Csakhogy mig az iparos, kereskedő, 'ügyvéd, orvos, stb. egész adójának 30u/ö-at fizetné el járdaadóba, addig a földbirtokos, ha egyszersmind háztulajdonos is, alig egy par korona adó után fizetne járda pótadót. Én ezt igazságosnak nem tartom bizonnyára senki- sem tarthatja annak, aki a dolog felett csak egy percig is gondolkozott. „Az évi 6000 korona kiadás (Írja a cikkíró úr) sem riasztotta vissza a képviselő testület nagyobb részét attól, hogy községünk külső képét is emelni alkalmas asz- talt-járdát elkészíttesse.“ Igazán megható volna a képviselőtestület nagyobb részének esztétikai érzése, a haladás iránti vágya és nagylelkűsége, ha ez a nagyobb rész nem szemelte volna ki éppen azon osztályt a .teherviselés mindenesetre nemes feladatára, • amelynek tagjai a kisebb részt képviselik a kepyiselőtestuletben. •'Akárhogy nézzük is 'a dolgot a jogérzettel és a méltányosság követelményeivel sehogy sem lehet összeegyeztetni azt, hogy mig az egyik osztály súlyos terheket visel, addig a másik osztály, amelynek teherviselési képessége nagyobb, teljesen ment legyen a terhekhez való hozzájárulástól. A jegyző úr cikkéből Petőfi Sándor „Magyar nemesének“ hangja szól hozzánk Paraszt jól készitsd az utat, • Hiszen a te lovad vontat, Gyalog csak nem járhatok Én magyar nemes vagyok. Az első javaslat sem terhelte volna meg a földadót a járda költségeivel, merthiszen ezt a törvény egyenesen tiltja, hanem igenis megterhelte volna a háztulajdonosokat tekintet nélkül arra, hogy iparosok, kereskedők, vagy földbirtokosok. Mert mindenütt úgy van a viiágon, hogy a járda költ* segeit a háztulajdonosok viselik. Ha pedig a jegyző úr szerint a szinérváraljai telkek — 2—3 kivételével — túl vannak terhelve, akkor tessék lemondani „a község külső képét is emelni alkalmas“ aszfalt járó készítéséről. A földbirtokosok, kik a község lakosságának túlnyomó részét teszik ki, adósságoktól túlterhelve küzdenek a létért. A házastelkek mind agyon vannak terhelve, a jegyző úr szerint mégis a községnek a haladáshoz szükséges minden eszköze megvan „mert aranya, ezüstje, búzája stb. bőven van.“ Nagyon kiváncsiak volnánk árrá, hogy ha a község ennyire bővelkedik minden földi jóban, miért van polgáraink leg1- nagyobb része adóssággal terhelve ? Kiváncsiak volnánk arra, hogy a tisztelt cikkíró hogy tudja ezt a kérdést összeegyeztetni és hol látja azt az aranyat, ezüstöt és búzát, amely a modern haladás feltételeit szolgáltatná. Talán a harmadosztályú kereseti adót fizetőknél? Hiszen a cikkiró úr, mint a község jegyzője nagyon jól tudja, hogy a kereseti adó milyen ingatag alap, „Szinérváralja“ tárcája. A molnár leánya. A hűvös esti szellő ide-oda hajtotta a vízen azt a minden részében recsegö-ropogó faalkotmányt. A szürke vizű Tisza hullámaival csapdosta a malmot s a nyugvó kerekek közt zúgva tört át a haragos folyam. A parton elterülő füzesben a fülemüle zengi édes nyelvén esti imáját, kicsiny szivéből fakadt dalát. A habok lágyan ringatóztak, s a fehér fodru hullámok szelíden simultak a fövényes parthoz; a susogó nádasban fészkét kereső vadkacsa csörtet, majd elhallgat az is. Maga után vonta már a nap is bíbor palástját, feltűnnek a csillagok s feljön jó pásztoruk, a hold ; fénylő sugaraival megezüstözi a ringó hullámokat s derengő világosságot terjeszt a fákon. Este van, csendes nyári este. A túlsó parton hirtelen felrebbennek a nyugodni tért madarak, zajosan lármáznak háborgató- jukra, egy napbarnitott arcú, izmos legényre, ki az ellene fordult nádat még kezével sem távolítja el. Kilép a partra s szemét az átellenes malomra szegezi. Szép molnár lány, büszke leányka, ne nyisd ki az ablakot! Jobb lesz bent maradnod ősz atyád mellett, rá van szorulva gondos kezeidre. Ki néz a lány, jól átlát a túlsó partra, reszket ... az előbb oly piros arc, most fehérebb a hónál . . . nem mosolyog piciny ajka . . . olyan furcsát érez, menne is meg nem is . . . Becsapja az ablakot, kisiet, s leül a malom ajtaja melletti padra, amely előtt alig van annyi hely, hogy valaki járhasson, ahol olyan sok boldog órát töltött, amelyen Sándor, a vidék legszebb halászlegénye, először megmondta neki, hogy szereti . . . Szereti! . . . Istenem milyen is volt még akkor. Azt hitte, hogy más nem tud olyan csábosán ölelni, olyan édesen csókolni. Nem tudta, hogy van még valaki, a kinek szintén tetszhetik az öreg molnár leánya, aki szebben el tudja mondani szerelmét, aki tündöklő napnak, ragyogó csillagnak élete üdvének, menyorszagjának nevezi, nem pedig csak úgy: édes galambom, kedves rózsám . . . De most meg úgy bántja valami . . . Az ifjú ezalatt csolnakjába ugrott s izmos karjainak csapásai alatt megtörtek a büszke habok. A csolnak repült a malom felé, már az evező csapások is hallatszottak. Bent a molnárlány keblében pedig az a kis husdarab csak vert . . . csak vert . . . minden csapásra hangosabban. Már a csolnakban levő alak is tisztán kivehető . . . raár itt van . . . Mit csinálsz most hűtlen lányka ?! Mosolyt erőltetett jéghideg ajkára, révedezett tekintetet vet az érkezőre s szórakozottan nyújtja felé kezét. — Jó estét Juliskám! de halvány az orcád, beteg vagy tán? — Adjon Isten kendnek is; nem tudtam aludni az éjjel, kendről álmodtam . . . rosszat álmodtam ... Rosszat ugy-e ? Én is; de a szép csárdásné jó bora elfelejteti az emberrel az álmot . . . csak a bánatot nem. .................. — Üres hálót húztak? — Tele volt a háló hallal, tele van az én szivem is bánattal. Nem várt dologról beszélnek a városban, nem várt dolgot láttam tegnap este a holdvilágnál. Remeg a molnárlány, reszket. Futna az ölelő karokból, de nem lehet, olyan szorosan odavonja magához az az ember, akinek úgy ég most a szeme, aki oly haragosan néz, mint soha! . . . A viz egyre zúg, a kerék csikorogva fordul előre meg hátra s a habok lágyan locsogják: csalfa a lány . . . csalfa . . . — Hallod-e tubicám, nem szeretsz te engem ! . . . — Ki mondta ezt kendnek? — Tudom, hogy meguntál, hűtlen szived másnak adtad, másért ver . . . csak — teszi hozzá keserűen a legény — legalább az enyémet ne raboltad volna el. Miért kínáltad mézes csókod, miért fontad át gömbölyű karjaiddal nyakamat, mikor én féltem tőled, menekülni akartam. Hallgat a lány, éjszemeibe könnyek gyűlnek. Szólna ... de elakad minden szava . . . — Tegnap este — folytatja Sándor, mikor öreg atyád aludni tért, s te kiültél ide, csolna- komban voltam és vígan danolázva pörgettem a hálót. A füzes mögül előbukkant a hold, Féléd te«
