Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-01 / 44. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP El«ttz«tési ár«le: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. XIjOSVA.Y GHJSZTÁV. Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és lsptulsjdonosok ® l»p minden kLOrtdou. KMBfl TIHRMÉR dr. és KRTONfl SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ izerkesztiségéhez Szinérváraljára iatézeodok Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Sártenger. Van Szinérváraljának egy jelentős, forgalmas, sőt mondhatni legforgalmasabb s hosszú nagy utcája, amelyet úgy hiv- nak hogy: Kő-utca, más néven vasuti- utca. Ezen az utón mindkét felől békés, szorgalmas s tekintélyes adózó polgárok laknak. Ezen adózók azonban kora ősztől egész késő tavaszig csak akkor mozdulnak ki lakásukból, ha ez elkerülhetetlenül szükséges. Sétáról még csak nem is álmodoznak. Ugyan miért van mindez? Hiszen nagyközségben és egy kis jó akarattal szólva városban laknak ezek az adózó polgártársaink. Nagyközségnek, városnak tudvalevőleg rendes, járható s jó karban tartott utai szoktak lenni. Miná- lunk azonban ez nem igy van! Ősszel megindulnak az esőzések. A Kőutca már egy napi esőzés után valóságos sártengerré változik át. S ha az idő kiderül, szikkad ugyan az utca sara is, de ez oly lassan megy végbe, hogy rendesen eltart a sár a másik esőzésig. Járdája absolute nincsen. Szemben a Klein-féle szeszgyárral ott gyönyörködhetünk a Fertő-tavában; ferdén szembe az uj zsidótemplommal a Balaton sima tükre tárul a szemlélő elé. Kisebb kaliberű mocsarak, lápok, ingoványok csaknem minden ház előtt találhatók. Idegenbe elszármazott szülöttei, vagy ismerősei városunknak, amidőn e soraimat olvassák, bizonyára azt hiszik, hogy talán valami mandsuriai városkáról beszélek. Pedig fájdalom — a mi szeretett Váraljánkról szól most az ének. Járda! Álljunk meg kissé e szónál! A folyó év első felében sok cikk elhang- ! zott e lap hasábjairól, amelyeknek írói következetesen aszfaltjárdáról álmodoztak. Akkoriban még sokan, nemcsak a cikkírók úgy vélekedtek, hogy az aszfaltjárda az egész városban és igy a Kőutcán is megvalósul. Akkoriban folytak is erről a tárgyalások, gyűlések, véleményezések, megbeszélések, combinátiók, eszmecserék, | kapacitálások s már a többség többé- kevésbbé meg volt győződve arról, hogy a most beköszöntő ősszel mi boldog várai jaiak aszfaltjárdán fogunk korzózni. Mindez akkortájban l özelfekvő valóságként tűnt fel. Most azonban látjuk, hogy az csak egy szép, tetszetős, de nem igaz álom volt. Nehezen, nagyon nehezen lehet va- i lamit, akármit is Szinérváralján keresztül vinni: ezt mondják so^an. S a járda ügyé-- bői is megtanulhattunk — ha már nem egyebet — de legalább annyit, hogy ebben a mondásban nem hiányzik teljesen az igazság. Legerősebben érezhető a járda hiánya a Kőutcában. Azon utcán keresztül közlekedik az egész város közönsége a vasúthoz. Abba az utcába járnak zsidó polgártársaink a templomba. Ezen utcában lakik a hivatalnoki kar egy tekintélyes része. S általában véve egyike a legforgalmasabb utcáinknak. Ha esőzés van azután, ugyan hol lépdegéljen azon szegény halandó, akinek a kegyetlen sorsa úgy rendelte, hogy a Kőutcán menjen végig? Járda nem lévén, nagyon természetes, hogy az utca közepén kell botorkálnia. Sár az van ugyan ott is bőven; de mégis nem süpped be a lába térdig a sárba. De mi történik akkor, ha szembe valami szekér, kocsi, jármű jön? Pedig ilyennel minden 5—10 lépésnél találkozik! Hát kitér. Jó, jó, de ha közelében halad el különösen egy sebesen vágtató fiaker, a gyalog járó halandó azonnal fordulhat haza, hogy a kalapján kezdve minden ruhadarabját kitakarítássá. Jó messzire meg ki nem térhet a kocsik elől, először mert erre ideje nincsen; másodszor meg neki megy az ároknak, ahonnan nehéz a kigázolás. így tehát, bármint is fontolgassuk a dolgot, ez nincs rendén. Ezen segíteni kell! A Kőutca tudvalévőleg törvényhatósági ut, amelynek fentartási költségeihez a község hozzájárul. A megye azonban járdát nem létesít az általa fentartott utakon. Ezt a községnek kell megcselekednie. De hogyan? Milyen eszközökkel? Erre a válasz nagyon egyszerű és könnyen kitalálható. Ott van a temérdek és részint kihasználatlanul heverő községi közmunkaerő. Ezt arra is lehetne fordítani, hogy a Kőutca járható állapotba legyen hozva. Arra van közmunkaerő, hogy a A „Szinérváralja“ tárczája. A vég. Sárga földtől az égboltig: Minden részeire bomlik. Minden, minden porrá válik : A koldustól a királyig. Még oly kicsi, még olyan nagy: Hamuvá less, földdé korhad. Föld kebele, tenger gyomra— Semmi attól meg nem óvja! Semmi, senki! . . . Bármik voltunk: Közös a sir . . . Egy a sorsuk. Nem ismerik itt a tréfát, Bíbor avagy rongyban sétált. Napjait bú, fényben élte: Bús enyészel, gyász a vége. Nincs kivétel, nincs alóla — A Természet parancsolja ! Bármilyen rút az, vagy szép ez: Minden, minden semmivé lesz. Uj alakot más szint öltve: Visszakerülünk a földre. Se nem hallunk, se nem látunk, Anyagcsere — túlvilágunk. Mind, a hány volt, mind a hány van: Feltámadunk a parányban. i Szív és észszel — soha többé: — A parány él csak örökké! . . . r. v. Halottak napja! November 2-a a kegyeletnek és a megemlékezésnek napja. A kegyelet és emlékezés magasztos ünnepét üli ekkor az egész keresztény világ! Gondolataink a holtak birodalmában foglalatoskodnak és az élőket szándékosan messze elkerülik. Mindnyájunknak vannak sírjaink, a melyeket ilyenkor felkeresni szent kötelességünk. A családok készülnek szeretteik sírjának feldíszítésére; nagyon szegény ember, vagy nagyon rideg szív az, mely nem gyújt emléklángot szeretteink sirhantján; nagyon elhagyatott sir és elfeledett halott, ha fölötte a kegye- letes estén nem lobog a szeretet mécstüze, nem illatozik az emlékezés egy-egy szerény virága. Benépesül a halottak máskor oly csendes birodalma — a temető - mindenki siet felkeresni elveszített kedves halottjának sir- halmát, mindenki siet a temetőbe, kinek szivét kegyelet hatja át, vagy soha el nem hamvadó i szeretet kapcsolja azokhoz, a kikhez valamikor t a vér köteléke, a rokonság, a barátság, a be- i csülés és tisztelet kötelékei fűzték -- ■ mindnyájan sietnek a temetőbe, felkeresik drága halót- taik sirhantjait, virágokkal, koszorúkkal ékesítik fel azokat, kigyujtják rajtok a szeretet lángjait, aztán térdreborulva könnyeikkel áztatják a hideg keresztet s a még hidegebb göröngyöket s buzgó imát rebegnek az élet és halál Urához elhunyt kedveseiknek lelki nyugalmáért . . . Valóban alig van jelenség, mely jobban megindítaná az emberi szivet, mint a lehulló levelek e gyászos ünnepe. Nincs oly sivár kebel, melyet ez a nap megilletődés nélkül hagyna! És óh, mily szép a temető ilyenkor halottak napján! !/, •*..« Tömérdek virágja mind azt mutatja, hogy a szivekből a hallhatatlanság tudatát kiirtani semmi sem képes. E nélkül üres cifrálj^odás lenne csak az a disz, melylyel kedveseink* sirhantjait felékesitjük s megokolatlan komédiázás minden ima, a melyeket ajkaink értük elrebegnek. Mert a rothadást ugyan miért bontanok virággal? és a romlásért a végenyészetért ugyan miért küldenénk imádságot az Egek Urához ? * * * Egyszerű, halvány fakereszt emelkedik, egy bedőlt sirhalmon . . . Nincs koszorúja, nincsenek mécsei ... de ime egyszerre megélénkül a sirhalom környéke, anyátlan, atyátlan árvák veszik körül ... Ők is elhozták a fájdalom töviseiből font koszorujokat s aztán leborulnak, hogy szivök közelebb legyen ahhoz, a kit a sir fed; majd buzgó imára nyílnak ajkaik és imáiktól nyer illatot a fájdalom tövisköszóruja, mely illat a csillagok felett a Miridéhható irgalmas Isten trónja körül árad szét ...
