Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-01 / 44. szám
2 SZINERVARALJA 1904. november 1. Tff á: • v \ •-------£—---------------------------------------------he gyre vezető utakat jókarba hozzák és abban tartsák! A Kőutcára meg ' nincsen ! Ez megint nincsen rendén. Addig nem volna szabad külső utakat javítani, amig a belsők rendbe hozva nincsenek. A hegyi utak elvégre is sokkal kevésbbé jártak, mint a belsők s a hegyre inkább kocsin, szekéren mennek ki az emberek; mig itt bent a városban többet járnak gyalog. S ha azután itt bent az ember nyakig gázol a sárban, már nem sokat árthat neki az a sár, amelylyel a hegyre menet találkozik. Ha jól tudjuk, a jövő évi költségvetésbe vettek is fel közmunkaerőt a Kő- utcza javítására. De felette keveset. Azzal ügyünkön lendítve nem lesz. Ha azonban a községi elöljáróság az ügyet kezébe venné, a kőutcai telektulajdonosokkal nagyon kivihető volna az, hogy kiki töméssé be háza előtt az árkot és a töltést a járdához elkészítesse. Ezen töl- i tés azután kavicscsal és homokkal volna j a közmunkaerő igénybe vétele mellett [ beborítandó. Akit a végzet arra kárhoztatott, hogy a Kőutcában kell laknia, az nem várhat azokra a boldogabb időkre, amikor aszfaltgyalogjárón közelítheti meg a piacot és a vasutat; mert az aszfalt — a mostani összetartás után Ítélve — évtizedekig húzódó gyülésezések után is aligha lesz megvalósítva. Volna ugyan még sok javítani való más utcákon is, sőt a piactéren is a közlekedés tekintetében, de sehol sem oly tűrhetetlenek az állapotok, mint épen a Kőutcában. Ezelőtt négy évvel Gönczy Adolf kezdeményezése folytán több kőutcai háztulajdonos kérelmezte volt az alispánnál, engedje meg, hogy az árkok betö- messenek. A folyamodványra azután az alispán intézkedett is akként, hogy előbb egy mérnökkel megnézette a Kőutcát és annak véleménye alapján nemcsak hogy ! megengedte az árok betömését, hanem utasította is a községi elöljáróságot s képviselőtestületet, hogy a járda ügyé- ' ben határozzon. A község azóta folyton határoz és határoz, de látni még mindig nem látunk semmi eredményt. Legyen valahára vége a tétovázásnak és kerüljön már a sor tettekre is! x. HÍREK. Halottak estéje. Folyó hó 1-én, Mindenszentek ünnepének estéjén a róm. kath. egyház az összes meghalt hívekről kegyeletesen megemlékezik, gyászisteni tiszteletet tart. A helybeli róm. kath. templomban d. u. 5 órakor kezdődik e gyászájtatosság alkalmi szentbeszéddel, majd utánna a halottak olvasója, letenye és az összes meghalt hívekért könyörgések fognak tartatni. November hó 2-án halottak napján pedig az összes elhunytakért délelőtt 9 órakor gyászmise lesz. Kinevezés. Őfelsége a Király Dezső Kálmán szatmári kir. törvényszéki bírót, a kereskedelmi-, váltó- és csődjog kiváló szakreferensét a deb- i receni kir. Ítélőtáblához Ítélő bíróvá nevezte ki. Primicia. Stander Gyulát, városunk szü- i lőttét, ki ez év júniusában végezte be a szat- j mári szemináriumban theologiai tanulmányait — ■ folyó hó 1-én, Mindenszentek ünnepén szenteli fel áldozópappá Meszlényi Gyula püspök ur Ő I Excellenciája. Az ifjú pap szive sugallatát követve j városunkba jön, hogy itt, hol gyermekéveiben j először tanulta meg szeretni Istent és a hont, j itt mutassa be első szeplőtelen áldozatát, első szentmiséjét - jóságos özvegy édes anyja, test- j vérei, a rokonok és ismerősök buzgó imája ! kíséretében. A manuduktori tisztet Frank József főesperes-plébános tölti be, ki fényes segédlettel I folyó hó 6-án, vasárnap délelőtt 10 órakor vezeti oltárhoz az ujáldozárt. Evangélium közben alkalmi szentbeszéd is lesz, melyet az uj- misés rokona, Reiter Endre, beregszászi káp- lány fog tartani. Mise. után az újmisés fiatal áldozópap megáldja édesanyját, rokonait, pap- j társait, a jelenlevő híveket és emlékképecskéket í oszt szét. Római katholikus Legényegyleti közgyűlés. Múlt hó 23-án, vasárnap tartotta a helybeli róm. kath. i Legényegylet teljesen újjá alakított saját helyi- ségébén ez évi rendes, „felavató közgyűlését.“ Az egylet tagjai elég szép számmal jelentek meg. Az egyesület védnökének, Frank József főesperesnek beszéde nyitotta meg a közgyűlést. Beszédében röviden vázolta az egyesületnek 12 esztendős, mondhatni „küzdésteljes“ életét. Reámutatott arra, mint kellett a kisded egyletnek megalakulásától kezdve úgy az anyagiakkal, mint a lakáskérdés mizériáival küzdenie. És mégis — hála a tagok ügyszeretetének és buzgalmának, mindég volt élet az egyletben ... Ma már az egyesületnek teljesen újjá alakított, Ízléssel berendezett kellemes otthona van. Az átalakítás, a nagy költségen kívül sok munkát, utánjárást, fáradságot igényelt. Ezért az elnöknek és az egylet titkárának jegyzőkönyvi köszönetét indítványoz, miután az egylet tagjaitól most már az újjáalakított otthonban újabb buzgóságot, lelkesebb munkálkodást és ügyszeretetei kér. Majd következett a titkári beszámoló, melyből megtudtuk, hogy az egyesületnek összesen 37 tagja van — kik rendes — rendkívüli, pártoló és tiszteletbeli tagokra oszlanak. Ezután a pénztárnok számolt be az egylet vagyonáról és pénzkezeléséről. Majd Török M. Lajos egyleti elnök indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a téli hónapokban november végétől kezdve, hetenkint egyszer az egyletben esti szakszerű felolvasások fognak tartani. Végül az egylet titkárának Lány Viktornak buzdító szavai zárták be a közgyűlést. Lukácsy György nyugdíjazása. Lukácsy Györgyöt a nagybányai állami főgimnáziumnak 14 éven át, annak előtte pedig a szatmári kir. kath. főgimnáziumnak 15 éven át volt tanárát a vallás- és közoktatásügyi miniszter 31 évi kitűnő szolgálat után saját kérelmére nyugdíjazta. A jól megérdemelt nyugalomba tanártársainak tisztelete, becsülése, tanítványainak - akik közül többen vannak városunkban - ragaszkodó szeretete kiséri. Tanártársai folyó hó 24-én nagybányán a városi nagyszálló éttermeiben búcsú estélyt rendeztek tiszteletére, amely estélyen a tanári kar testületileg vett részt s igen számosán voltak jelen jó barátai, ismerősei, volt tanítványai és tisztelői közül. A búcsues- tély a legvidámabb hangulatban éjfél utánig tartott. Előadás. Baum Károly járási m. kir. állatorvos a helybeli állami elemi iskolával kapcsolatos „Ifjúsági Egyesületiben, október hó 23-án, a fertőző betegségekről, különös tekintettel a községünkben uralkodó sertésvészre, annak tüneteire, a zárlati intézkedésekre - tartott előadást, mit úgy a jelen volt áll. isk. tanítók, mint a nevezett egyesület tagjai nagy érdeklődéssel hallgattak. Templomszentelés Tartoiczon. Az avasvidéki Tartolcz községben újonnan épült templom szentelési ünnepélye folyó hó 8-án fog megtartani. Az ünnepély nagymisével veszi kezdetét reggel 9 órakor. Déli 1 órakor társasebéd (bankett) lesz, amely a la carte személyenkint 3 koronával fizetendő. Este 7 órakor táncmulatság. Mindazok kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, ez utón hivatnak meg az ünnepélyre. Nemeslelkü adományok az egyház javára Menjünk tovább a temetőben ... íme kisded kereszthez közeledik egy mély gyászba öltözködött nő; ruháinál csak fájdalma sötétebb; virágfűzért helyez a sirhantokra, melyek korán elhervadt virágot takarnak . . . Majd felbuzog ajkáról az áhitatos ima, szivéből a fájdalom könypatakja, hangos zokogásra fakad ajka, mert lelke mélyén érzi, mily nagy reá nézve a veszteség, melyet e kisded sir takar . ... . Óh igy szeretni, igy «íratni csak egy édes anyai szív tud! Amott meg apát, anyát, testvért, hitvest takar magányos sirhalom. Gyermeki hála testvéri szeretet, hitvesi hűség vezérli oda az élőt . . . kedves halottai mellé vannak temetve életének örömei is, de az ájtatos buzgó imában lelke megnyugszik, szive tud hinni — mert remélt a boldog feltámadásban ! És épen a feltámadásban való rendíthetetlen, biztos hit által nyer értelmet, jelentőséget a halottak napja a maga kegyeletes szokásaival, megemlékezéseivel! A halottak napja — a halottak estéje a maga kegyeletes, komoly szokásaival, szerető megemlékezéseivel arra tanít minket: hogy a halál hatalma nem okoz teljes megsemmisülést, az enyészet magvaiból még uj élet támad egykoron, hogy a sir, mely őseink csontjait fedi s idővel a mieinket is takarni fogja, megnyílik, hogy túl a síron viszont látjuk egymást! Egykoron mindnyájan feltámadunk ! * * * A temetők tágas téréin kialszik a mécsek világa . . . helyettük gyűljön fel szivünkben a hit fénye. Az ősz fagyos lehellete elhervasztja a koszorúk virágait . . . helyettük viruljon fel lelkűnkben a viszontlátás reményének üde zöldje . . . Megszűnik a mozgalmas élet a sírok hazájában és beáll ott a régi csend . . . Szivünket, lelkünket is töltse el az Isten iránti szeretet és az Isten akaratán való megnyugvás édes, szelíd békéje ! törők M. l.*jos. A király előtt. (Vége.) A magyarnak sok a „testvére“ ebben a hazában, a hazán kívül pedig a Lajtán túl sok a „sógora“ és mindezekhez még hozzájárultak az okkupáit jámbor „bosnyák“ atyafiak is. Természetes dolog, hogy mind a testvérből, mind a sógorból, mind az atyafiból, találkozik egy-egy exempláris az audencián, melyen ezenkívül a gunyhótól, egészen a palotáig képviselve van minden rendű és rangú kaszt. A terem közepén állanak a paszomántos nagy urak, taláros főpapok, zászlós urak, persze zászló s bandérium nélkül; vitéz generálisok, kis- s nagy követek, belső titkos tanácsosok, fényes, ragyogó, aranytól, ezüsttől csillogó népség, teli ordóval, arany, ezüst kereszttel, — nyomukban peng a sarkantyú, csörög a kard, suhog , a selyem meg a bársony. Övék az elsőbbség. Úgy is dukál; a minorum gentium várjon és bámuljon. A kamarás, valamint „von és zu“, hol az egyikhez, ^hol a másikhoz korcsolyáz a fényes parketten. Érti a mesterségét, nem csúszik el soha s nem fordít hátat senkinek. Derű a homlokokon, mosoly az ajkakon, melyeket a királyi kegy sugarai varázsolnak. Ezek nem kérni, hanem megköszönni jönnek valamit, a mi sokkal kellemesebb dolog, mint az első. A kép háttere egészen más látványt nyújt. Bús özvegyek, mély gyászban, fájdalommal a szívben, könnyel a szemben, elhagyott árvák, bánatos arccal; csonka, béna mankós vitézek, a fájdalomtól, szenvedéstől s nyomortól megtörve, meggörnyedve; rokkant aggastyánok kitörött vonásokkal, szemükben visszafojtott kÖny- nyek mély keserve . . . Ezek könnyeik felszári- tását, nyomoruk enyhítését kérik s várják a koronás főtől. A harmadik csoportot a pörös atyafiak képezik. Imhol ni, egy székely deputáció, valahonnan a Ilnrgitta mellékéről. Nincs nekik más bajuk, mint a tagositás, ami végből aztán elkergették az indzsenért, elverték a brachiumot s most eljöttek a királyhoz igazságot keresni. Kemény- nyakú góbék, a kik egy csöppet sem engednek a negyvennyolcból. Emitt három oláh testvér gubaszkodik, nagy tüszővel, melyben se bankó, se lázsiás nincsen. Mindössze csak az a panaszuk, hogy adóban elvettek tőlük hét kecskét s három malacot, a mi ugyan kevés, de nekik nagyon sok, mert az volt mindenük. Persze, ez nem igazság. Kérik tehát vissza. Mellettük álmélkodik két tót zatyafi: Kezet akarnak erőnek erejével minden lakájnak csókolni s a ki csak bejön, meg kimegy a teremből, annak elmondják, hogy hát: „Pochvalem búd Jezsis Kriszt“ s csodálkozni látszanak, hogy senkinek sincs annyi embersége rámondani a „Naveky ament.“ Ézeknek az a bajuk, hogy a Janót meg a Gyurkát elvitték katonának. Éreszsze
