Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-11 / 41. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI RÉTI LAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, , Főszerkesztő: negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. j XXiOS'Vü.'S' GJ-üSiSST'.Ä/'ST'. Nyilttér soronkint 20 fillér. \ Felelős szerkesztők és laptulajdonosok Iblesjelezillk e lap znindeii liedlcleii. Kaba Tihamér és Katona Sándor ár. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára intézendűk Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A földmives iskolák reformja. A földmivelésügyi miniszternek a napokban egy rendelkezése, illetve terve látott napvilágot a fővárosi napilapok hasábjai között, mely szerint a mezei munkások kiképzését intenzivebbé óhajtja tenni. Ezt a hirt minden bővebb magyarázat, minden különös megjegyzés nélkül adták le a lapok. Persze ezidőszerint ilyen aktuálitással minek foglalkozni, mikor vannak jobb és nagyobb, de a mi a fő, ' idegcsigazóbb események napirenden. Ott van mindjárt Koburg Lujza szökése, a mi valójában nem 'éppen szorosan tartozik . a sajtó feladatai közé, hogy erről nem éppen a közönséges, ámde nem is valami országos létérdekü eseményről olyan sokat és olyan beható részletességgel keljen irni. Itt azonban a magasabb udvari körök egy pikáns izü és kalandos természetű dolgáról van szó és az ilyesmi foglalkoztatja az idegesen kiváncsi tömeget. A kíváncsiságot újabb fordulatokkal és bonyodalmakkal tetézni jövedelmező tevékenység ugyan lehet, de nem alkalmas arra, hogy vele a sajtó a maga elé tűzött feladatnak színvonalán maradjon. Mert az olyan kérdések bővebb fejtegetése, melyek országos érdeküek és kihatnak a nemzetnek majdnem minden néprétegére, hiszszük, jóval elsőrangubb megbeszélendő tárgyai a közvéleményt tolmácsoló sajtónak, mint azok a bár sajátszerü és nem mindennapos, de alapjában mégis csak kárászéletű eseményeknek, melyek éppen csak a kávéházi asztal mellett való pletykára adnak alkalmat. A fölmives iskolák reformja olyan irányban, hogy e reform a magyar földnek becsesebbé tételét, a benne rejlő kincsek bővebb kiaknázását eredményezze, olyan nagy és fontos országos kérdés, aminél nagyobbat már azért sem képzelhetünk el, mert hiszen nekünk, magyaroknak a drága anyaföld, a rögös szántó, a vadvirágtól pompázó rét és a lombos erdő mindenünk, a melyből akárcsak a növény, megélhetésünk minden kellékét szivjuk. A föld adja meg a mindennapi kenyeret, a minek fölöslegéből más szükségleteinket, is betudjuk szerezni. A gabonatermelés juttatott bennünket aoba a helyzetbe, hogy malomiparunkat annyira kifejleszthettük, hogy bármelyik európai iparállammal felvehetjük e tekintetben a versenyt. Ezért féltékeny szeretettel gondozza a magyar ember a földjét. Annyi ragaszkodást egy népnél sem tapasztalhatunk a foglalkozásához, mint a magyarembernél az ő földjének a megdolgozásához. Még magában a magyar népjellegben is benne van a terjedelmes sikság nyugodt egyszerűsége, minden szertelenségtől ment hamisitatlansága. A föld a magyar ember édene, a melyből ha kiűzetnék, olyan bolygóvá válna, a ki sehol nyugtot nem lelhet. Már olyannyira össze van nőve, egybe van forrva a magyar az ő barázdás szántójával, hogy karakterének teljes feladása ellenében volna csak képes más életmódhoz szoknia, mint a milyent belé a földdel való foglalkozás, a földhöz való benső ragaszkodás oltott. így hát kettős érdek, hogy ezen a téren jól képzett és a mezőgazdaságban elért korszerű vívmányokkal ösmerős gazdákat nyerjen az ország. A földmives iskolákban tanított tantárgyakat lehet, hogy tudományos tekintetben mögötte állanak azoknak a tanintézeteknek, a melyek feladata az általános műveltség terjesztése, de hogy nemzeti hasznosság dolgában egy sorba, sőt előbbre állíthatók, az bizonyos. Nemzeti érdek ezen iskolák minél nagyobb gondozása, minél körültekintőbb felügyelete egyrészt, másrészt pedig anyagi érdekünk, hogy minél több értéket tudjunk kimunkálni a földből, hogy ilyen módon nemzetünk gyarapodását is előmozdítsuk. Ámde nem elégedhetünk vagy legalább nem állapodhatunk meg csak a földmives iskolák reformjánál. Nekünk feltétlen szükségünk van még arra is, hogy egy igazi földmives iskola reformját előzze meg mindama agrikulturális intézkedés, amelyre országunknak olyan égető és szinte elodázhatatlan nagy szüksége van. Ezek egyikét képezi az a fontos szükséglet, melynek létesítése már majdnem égetővé vált. Értjük ezalatt a földek alkalmas csatornahálózattal való ellátását. Ezt már minden olyan ország, mely hasznosítja a földet, meghonosította és érzi is áldásait. Sőt nemcsak a modern mezőgazdasági A „Szinérváralja“ tárczája. A vértanuk miékénél A virágos nagy természet ölén, Isten éltető ege alatt, Ahol minden fény, mosoly oly igaz, S az emberi lélek szabadabb: Itt künn, a gyászos aradi mezőn, Itt járok . . . bolyongok egyedül. . . Szivem sajog . . . Merengő lelkemre Múllak véres árnya nehezül. . . Itt mentek ők... itt ezen az utón... Itt, vitték őket arra tovább . . . Nézzétek: ezer meg ezer virág Jelzi utolsó ütjük nyomát. . . Nehéz lánezaikat szinte hallom, Mily rémesen csörögnek ezek! Halljátok ? ... Oh, be irigylem, tőlük!... Hősökön legszebb érdemjelek! Hogy mennek!... Mily bátran a vitézek! Szemükön, leikükön tűz lobog . . . A hazáért, szabadságért halnak, — Oh, nézzétek, milyen boldogok! Mily édes nekik a nehéz halál! Lelkűk boldog hazában honol. . . Mint csodát, úgy nézik a hóhérok — Arcukon szende, égi mosoly . . . Vértanuk emléke! Mint oltárra, A jámbor hívők, úgy nézlek itt. . . Fedetlen fővel, könnnyes szemekkel Áldom a hősök emlékeit. . . Legyen áldott halhatatlan tettük! Oh, legyen áldott dicső nevük! Legyenek áldottak poraik is ! — Szivünkben örökké élnek ők! Mig magyar szív dobog Duna-Tisza < Síkján: élnek a hősök, nagyok! Honszerelemnek megannyi fényes Csillaga, oh,, be szépen ragyog! Élnek., élnek, mindörökre élnek: A halhatatlanok, a dicsők! Élnek, élnek, kiknek a drága,, szent Hazáért lángolt a szivök / . . . p. v. Apró vonások a nőkről. Mottó: Mulier est hominis confusió. I. Az asszony elveidből kiforgat, szokásaidat megváltoztatja, úgy, hogy végre önmagadra sem ismersz. Ezt jelenti körülbelül a mottó. Minden tudomány nehéz, de mégis legnehezebb a nőisme ; vagy ha jobban tetszik: nő- ismetan; mert hát a többi tudománnyal csak boldogulunk valahogyan s okkal-móddal kiismerjük magunkat, de nőt, különösen valami szép, szeszélyes, csintalan nőt kiismerni teljesen, még egy okos embernek sem sikerült. Azért mondja a példabeszéd is, hogy: Istent, embert angyalt, ördögöt, meg és kiismerhetünk, de nőt soha. Apró vonásait elleshetni ugyan — de | ebből még nagyon keveset Ítélhetünk. így beszélnek azok, a kik nagyon őszinték, de kicsit udvariatlanok. Az alkotó legszebb remeke az első hölgy teremtése volt, igy tehát a hölgy „isteni mű“ s mint ilyen kell, hogy az egész emberiség boldogítója legyen, a mint hát ez, köztudomás szerint úgyis van. A hölgynek teremtésével ugyanis a szerelmet mint a boldogság non plus ultra-ját is földünkre ülteté, a mely azóta, az egész világot átölelve tartja magasztos erejével s bizonnyal soha ki sem ereszti karjai közül. A nő a szerelemnek, a szerelem a nőnek köszönheti létrejöttét. E kettőt egymás nélkül gondolni nem lehet, a mi némelykor egy kis bajt csinál, de ez elenyészik a sok boldogsággal szemközt. A nő tette hőssé a férfit kezdettől fogva, a férfi teszi a nőt angyallá mindvégig. A nő gyujtá lángra a költő lelkét, a költő lánglelke pedig dicsőíti, meg örökíti a nő szerelmét. A nő varázsolja édenné a földet és teszi paradicsommá a különben kietlen kertet, mit világnak neveznek. Mindezek és még számos isteni tulajdonságok folytán, a nő nemcsak arra képes, a mi szép, a mi jó, a mi boldogító, hanem elmondhatjuk, hogy ha valahogy az alkotó elfeledkezik egy Éváról, a világegyetem egy sivár űr lenne, a hol az emberek (jővén létre mint a kóró, vagy a tulipán) boldog egygyügyiiségben vadásznának tigriseket, halásznának fickándozó halacskákat: s nem lenne arról fogalmuk, mi a nagyszerű, a fenséges, az egekbe ragadó !
