Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-04 / 40. szám
I. évfolyam Szinérváralja, 1904. október 4. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IXiOSVAY G-TTStfZST.Ä.'V. Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok nXeKjeleulU. © lap iiilncleii Itortcloti. Kaba Tihamér és Katona Sándor dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára intézendék Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Az avasi állami iskolák.*) „Megmondtam az igazat“: mondja Brutus ur, én pedig azt mondottam s most is ismétlem, hogy neki egy csepp igazsága sincs s ezt érzi maga Brutus ur is, mert látja, hogy az én bizonyítékaim természetes fényénél mivé zsugorodnak össze az 5 nagy mondásai, azért csak természetesnek találom azt az elégikus és me- lánkolikus hangot, melyen egész rezignációval mondja, hogy a felsőfalusi tücsök átveheti csendes birodalmát. Ehhez csak az a megjegyzésem van, hogy rosszul van adresszálva, mert a tücsök csak a bogár társaságában szokott tartózkodni. Én azt hiszem, hogy Brutus ur egyszerűen félre van vezetve, mert lehetetlennek tartottam, hogy az ember csak úgy a levegőből {annyi valótlanságot tudjon összeszedni, de ime most maga Brutus ur mondja, hogy őt nem ültette föl senkisem, igy tehát a valótlanságok egész tömegét csak neki lehet tulajdonítani. Brutus urnák már az első felszólalásom alkalmával megmondottam, hogy ha megakarja tudni, hogy a felsőfalusi állami iskolánál kik tanultak meg tisztességesen magyarul beszélni s hogy mit tett az iskola a magyarság érdekében: jöjjön ide s győződjék meg. Azt hiszem, hogy ennél világosabb, korrektebb és tárgyilagosabb feleletet a felvetett kérdésre nézve senkisem adhat és aki igazságos akar lenni: ennél többet nem várhat; de Brutus ur ennek dacára most is azzal áll elő, hogy „olyan feleletet adott a nevezett atyafi, amely ismét csak az olvasó- közönség megtévesztésére és nem a dolog érdemére van építve“. Ezzel aztán „a gyengébbek kedvéért11 újjá tovább a tőle már megszokott nótát. Semmi veszedelmes tételt én nem szoktam felállitani^mert az csak természetes, hogy senki*) E tárgyban több közleménynek nem adunk helyt. nek sincs joga sem közintézmény, sem személynek nekirontani, különösen, ha erre senkitől sem kap mandátumot. Hát önt ki bizta meg, hogy az avasi állami iskolákat támadja meg ? Mondom én, hogy ön itt a fogadatlan prókátor szerepének a betöltésére vállalkozott. Ezt teheti tovább ezután is. Akárhogy tudja megfordítani Brutus ur a tételt, Felsőfaluban a magyar nyelv igen is terjed és fog terjedni. S bármennyire is tiltakozik ez ellen Brutus ur: ez igy van és igy lesz. Abban igazsága van Brutus urnák, hogy az 1000 koronához nincs semmi köze s ennek dacára mégis felhozta azt. Vagy talán én hoztam szóba azt először ? Hogy ön Brutus ur a Wodiáner-féle jutalomra magát „érdemetlennek“ látja: ebben én csak az önből megnyilatkozó Ítéletet és önismeretet látom, de hát akkor miért bántja azt, aki arra érdemesnek találtatott nem ugyan ön által, de az Akadémia által s gondolom lesz szives azt ön is elismerni, hogy az Akadémia Ítélete csak többet ér, mint az öné. Sin/ca Lajost meg „akár egy“ Kótay Lajost én is igen derék embereknek ismerem. Sinkát nincs szerencsém személyesen ismerni, de Kótayt ismerem közelebbről és szívesen emelek kalapot úgy az egyik, mint a másik úri ember előtt. • De most kérdem, hogy Fábián István mikor fog állani azon a nívón, a hol Kótay áll évek óta. Ezt azért kérdem, mert gondolom, Fábián sem bánná, ha valaki kalapot emelne előtte is. Lássa Brutus ur ez a Kótay, akit oly nagy tisztelet vesz körül; akit szorgalom és igyekezet tekintetében ma is mintaképül állhat maga elé minden törekvő ember s a ki az igyekezetei más emberben is tiszteli és méltányolja, az aranyosmegyesi állami iskolai igazgató érdemeit, mikor a Wodiáner-féle jutalmat kapta, meg a 25 éves tanitói jubileumát önnel együtt ünnepelte, a Tanügyi Értesitő április 15-iki számában igy méltányolta: A magyar tudományos akadémia a legérdemesebb tanítók jutalmazására telt tráfó Wodiáner-féle alapítvány egyik ösztöndijával ez évben a szatmármegyei néptanítók kimagasló alakját Marosán Kornél aranyos- medgyesi néptanítót tüntette ki, ki a napokban ünnepli meg tanitói működésének 25-ik évfordulóját. Hisszük, hogy az ünnepelt tisztelői, barátai és kartársai meghatottan emelve kalapot a valódi érdem előtt, sietnek {részt venni az általános öröm zajában, mely egy negyed százados, mintaszerű tanitói munkásságnak bizonyára másik méltó jutalmát fogja képezni. Ugy-e Brutus ur, ez elég szépen hangzik. De hát tetszik tudni, ehhez judicium kell s hogy ez a judicuim a Kótay Lajosé s nem a Brutus űré, arról én igazán nem tehetek. Brutus ur azért nem reméli az 1000 korona jutalmat, mert nem tud kezet csókolni, széket, asztalt meg szipkát faragni. Hogy ön Brutus ur nem tud faragni, önre nézve ez elég nagy kár s mint tanítónak nem illik ezzel dicsekvésképpen előállani, mert a műfaragás nagyon előkelő és eredményében gyönyörű foglalkozás, Sokkal helyesebben tenne ön, ha a hírlapi kirohanások helyett, faragással töltené az időt. De hát ehhez is tehetség kell s hogy önben ez mily mértékben van meg: ennek a megállapítására szintén ön a hivatott. Lehet, hogy az aranyosmegyesi állami iskolai igazgató jutalmazásának egyik indokát éppen a mű- faragásban való jártassága képezte s ez természetes is, mert ha az ember kötelessége teljesítésén kivül még ily ne?nes, szép és jó dologgal is foglalkozik: az csak elismerést és jutalmat involvál. Brutus ur, mint mondja, nem tud kezet A „Szinérváralja“ tárczája. Fohász. — Irta: Benedikt Sándor. Dicsőítő énekeit Csakis neked zengi ajkam, Egyetlen Te! Páratlan Te! Halgass hát meg! Segíts rajtam! Egyetlen Te, ihless meg, hogy Vihar zúgjon énekemben S értesse meg, a te erőd Milyen csodás véghetetlen. Vad viharnak tombolása Csillagoknak kigyulása: Nem egyéb, mint haragodnak Gerjedése, elmúlása! Villámos ég dördülése Nagyságodat zengi szerte, S erőd zengi gyújtó villám Ha a tölgyet földre verte. Jég ropogás, láng sustorgás Hatalmadról énekelnek; Nagy világok rád bámulnak, Nagyságoddal bé nem telne, k Trónod előtt ijjedezve, Hajolnak meg napvilágok, Eget tartó oszlopszörnyek, S ingó, ringó vadvirágok! Ereje ám bármily órjás, Kegye nagyobb ezerszer is Kegyelmez, ha sebet gyógyít S kegyelmez ha sebei ver is! Nem. hagyja azt elmerülni, Ki a karját felé nyújtja, Bűnösöknek megmutatja, Merre van az erény útja. A ki csüggedt, a ki fáradt, S ember előtt elhallgatja. Hozzá szóljon esdő szóval S bizonyos, hogy meghallgatja. Azért rajta! Egyedül őt. Dicsőítsük énekünkkel, Dicsőítsük tetteinkkel, S dicsőítsük életünkkel. 0, a ki a mindenséget, Felépité vasszilárdan : Karunkat is megedzi majd Hogyha küzdünk zugó árban. Megáldja majd jámbor munkánk'' S által segít bajon vészen, Hogy békében dicsőítsük, Mig a világ-világ lészen! .... m Ősz volt. Irta: Mlci. Végtelen csend borult az erdőre a madarak már messzeköltözötten nem háborgatták ezt a nagy nyugalmat, a fák elsárgult levelei nesztelenül hullottak alá s ha a szellő meg is rázta néha a terhöktől megszabadult ágakat azok oly halkan minden zizegés nélkül mozogtak, mintha aludnának s hiába szűrődött be | közöttük a napsugár — meleget nem lehetett érezni. Csend volt ............csak a száraz avar zö rrent meg néha lábunk alatt a mint tovább haladtunk s egy egy fáradt, meleg után vágyó gyíkocska surrant el előttünk. Ősz volt . . . Önkéntelenül is összerezzentem a pusztulás, a hervadás láttára — fázni kezdtem. A kihaltnak látszó erdőben oly egyedül éreztem magamat, hogy szinte féltem — csak akkor nyugodtam meg kissé mikor megszólalt mellettem Anikó, lassan vontatottan beszélt. „Látod Katinka én végtelenül szeretem az őszt . . . rajongok érte —lehet, hogy elfogult vagyok vele szembe, de hiába nem bírom leküzdeni azt a nagy rajongást, azt az imádatot . . . talán azért szeretem úgy mert életemnek rövid boldogsága ősszel kezdődött ...............de hisz az a borzasztó vég is ősszel volt . . . vagy inkább azért, mert úgy összeillik természetemmel, kedélyemmel az a meleg nélkül való őszi verőfény igazán nem tudom megmagyarázni az okát — csak szeretem határtalanul azt a szép, borongós őszt, csak akkor élek csak azokon a ködpárás hűvös napokon vagyok boldog s talán meghalni is ilyen napon szeretnék .... hogy borítaná koporsómat őszi-rózsa, crizantén, hallgatnának a madarak, csicsergésöket eltompi- taná az őszi avar — bogarak nem zümmögnének, csak a tücsök cirpelne .... s ezt a komor összhangot nem olvasztaná fel a nyári napsugár, hanem még mélabusabbá tenné a rideg őszi verőfény.
