Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-04 / 40. szám
2' * SZINERVARALJA 1904. október 4 csókolni. Hát mi a kézcsókot illeti, férfi-férfinek I csak tí kántorok szoktak kezet csókolni a papok- j nak s igy illő, hogy ön is mint kántor, kezet •csókoljon a papjának, meg Nagy Károlynak, a váinfalusi papnak. '* •' Eszemágában sincs, hogy valami tekintetben'és különösen magyarság tekintetében magamat Brutus úrhoz hasonlítsam, mert ön a magyar- ! ság cime alatt kiabál és valótlanságokat hord össze, én meg a magyarságért dolgozom. Ön csak maradjon meg a maga magyarságával, én megmaradok az enyémmel. Brutus ur szerint én mint tanító, nem vagyok elég lelkes és szorgalmas. Brutus ur provokál, hát felelnem kell. Tessék tudomásul venni Brutus ur, hogy én hét éven át 4 — 5 hónapra terjedt s a vasárnap és ünnepnapokat kivéve mindennap 6-8 óráig tartott esteli tanfolyamot vezettem, hogy felnőtteket tanítsak magyarul beszélni, olvasni, írni és számolni. Minden szakember tudja, hogy ez micsoda kemény munkát igényel. S én ezt a nagy kitartást és fáradságot igényelt munkát hét éven keresztül egy krajcár fizetés, vagy jutalomdij nélkül, egészen ingyen teljesítettem. Azt hiszem, hogy a mit az ember ingyen tesz meg, azt csakis a cél iránti lelkesedésből teszi, amit aztán megvalósítani, szintén csak szorgalommal lehet. E tény konstatálása is igazán nagyon zseniroz, de kénytelen vagyok vele, mert Brutus urnák nem tehetem azt a szívességet, hogy alaptalan vádaskodásának valódi értékére ezáltal rá ne mutassak. Brutus ur most azt a felfedezést tette, hogy én nem tudok magyarul Írni. Hogy én mennyire tudok magyarul Írni, azt Brutus ur eddig is tapasztalhatta s úgy gondolom, hogy önnek egy csepp panasza sem lehet arra nézve, hogy én nem tudok Írni. Nagyon sok bizonyíték van a kezemben, melyekkel még jobban lehetne megvilágítani s a kellő értékre redukálni a Brutus ur vádjait, de ezeket nem használom fel, mert gondolom, mindenki meggyőződhetett arról, hogy Brutus ur kirohanásainak nem volt egyéb célja, mint, hogy nagy mondások által magát nagygyá tegye. S mint első felszólalásomban is konstatáltam, ezen igyekezésében olyan nagyokat talált mondani, hogy - maga sem hiszi el. Marosán Viktor. A szatmármegyei szabadeMpárí közgyűlése. Szatmárvármegyének szabadelvű pártja szeptember hó 28-án tartotta újra szervezkedő közgyűlését Szatmáron. A gyűlés a Vigadó nagyMély szomorúsággal beszélt szegény Anikóm, könnyek jelentek meg bánatos szemében, elhomályosítva azoknak azur-kék színét, engem is meghatott ez a nagy bánat, én is könnyeztem. Nem zavartam, nem próbáltam vigasztalni, úgy is tudtam - hiába. Hagytam - hogy sirja ki magát az enyhülést fog hozni neki, mikor aztán felszáradtak könnyei, szép két szeméről ellebbent a fátyol s talán még mosolyogni is próbált az a két csillag — akkor gyöngéden magamhoz vontam szegény kis barátnőmet s leültünk egy fatörzsre .... az erdőnek fenséges nyugalma a mi kedélyünket is nyugodtabbá tette, kértem Anikót meséljen, beszélje el az elmúlt 5 év történetét - hisz olyan régen nem hallottam felőle semmit. Az intézet kapujában váltunk el ezelőtt öt évvel, akkor csókoltuk meg egymást utoljára. Anikót vitték haza férjhez adni, hogyan irigyeltük mi akkor akik még bent maradtunk a zárdában s milyen boldog volt ő. Később olvastam az újságokban, hogy meg volt az esküvője, aztán nem hallottam felőle sokáig semmit - amig egy gyászkeretes levélben a múltkor magához nem hivott. Hallgatagon ültünk egymás mellett, mig ő meg nem szólalt azon a kedves, fátyolozott bus hangján. Ősz volt .... tudod Katinkám olyan ve- rőíényes, gyümölcs illatos ősz. Az én fiatal leány szivem is tele volt verőfénnyel, ábrándos mesékkel - boldog voltam; nem bírtam magammal — szerettem volna az egész világot magamhoz ölelni kikiáltani mindenkinek, hogy szeretek ! Szeretek egy jó, egy szép embert, s ő is szeret engemet . . . Sétálni indultam. Álmatagon haladtam a falun keresztül - észre sem vettem, mikor az erdőbe kiértem, csak a lehullott sárga levelek zörrenésére ébredtem fel s hirtelen összerezzentem amint előttem termében folyt le, a melyet zsúfolásig megtöltöttek a szabadelvű pártnak a vármegye minden részéből összesereglett 'hívei. Ott láttuk a vármegye szine-javát. Egymás mellett szorongott az előkelő dzsentri földbirtokos, a jó magyar képű kifent bajuszu, rámás csizmás vidéki polgár és a nagy tüszöjü,'barnaképü avasi paraszt. Sokan jöttek el a vármegye legmesszebb eső részéről költséget sem kiméivé, hogy kifejezést adjanak szabadelvű eszmék iránti lelkesedésüknek. Ott voltak: Kristófig József főispán, Nagy László alispán, Teleki Géza, Sándor és Jenő grófok, Böszörményi Sándor, Papp József, Szentiványi Gyula, Bay Lajos, országos képviselők, a vármegye számos tisztviselője, az ösz- szes főszolgabírók és szolgabirók, a rendezett tanácsú városok polgármesterei stb. 11 órakor Nagy Béla elnök, méltatva a jelen tanácskozás nagy fontosságát, különösen most, midőn a nagy kormányalakulás után a párt először találkozik, haogsulyozza, hogy eljött az ideje annak, mikor a pártnak alapszabály- szerüleg is szervezkednie kell s ekkép támogassa a kormányt, hogy a reá váró nagy feladatok teljesitéséhez a szabadelvű közvélemény megnyilatkozásából is erőt merítsen. Egyben kijelenti, hogy megbízatásuk lejárván a párt tisztújító szervezése van napirenden s a jegyzői teendők végzésére Nagy Sándort és Madarassy Istvánt kéri fel. Domahidy István erre hosszabb beszédben fejti ki a párt tömörülésének szükségét. Utal a törvényenkivüli állapot keserű emlékeire; csak a Gondviselésnek köszönhető, hogy egy olyan férfiú állott a kormány vezetésére, mint gróf Tisza István, mert úgy lehet, hogy nélküle ma alkotmányunk romjaiban heverne. Üdvözli a megjelenteket s indítványozza, hogy Nagy Béla újólag elnökké választassák. Az egyhangú lelkesedéssel fogadott indítvány megtörténte után Nagy Béla hálás köszönetét fejezi ki e bizalomért, 40 éve tagja e pártnak s azt ezután is egész odaadással kész támogatni. Pap József indítványára a közgyűlés al- elnökökké választotta gróf Teleky Sándort, Domahidy Istvánt, Kende Zsigmondot, nemes- tóthi Szabó Antalt és Szuhányi Ödönt, jegy- j zőkül Budaházy Istvánt, dr. Kovács Dezsőt, dr. Vetzák Edét, gróf Teleky Jenőt dr. Domahidy Pált, Madarassy Istvánt és Nagy Pált. Megválasztotta ezután a közgyűlés a végrehajtó bizottságot, melynek 190 tagja van a vármegye különböző községeiből. Városunkból tagok lettek: Bajnóczy Géza, Bárány Béla, Fényes Béla, Klein Leopold, Mártonffy Gyula, Nagy Bertalan és Papolcy Béla. Táviratilag üdvözölte a közgyűlés Tisza István gróf, miniszterelnököt és Podmanicky egy tapsifüles nyulacska szaladt be egy bokorba i s mindjárt utána egy, vadász jelent meg a szétnyíló ágak között. Ő volt akit szerettem. Nem szóltunk egymáshoz csak kart-karba öltve haladtunk némán, boldogan, amig el nem értünk kedvenc helyünkre a nagy tisztásra, ahonnan az egész erdőkoszoruzta hegyláncot - azokat a vad, sötét bérceket láthattuk .... Gyönyörű őszi nap volt — a bérceket lilaszinü pára burkolta s ezen a inesés szép fátyolon helyenként át-átszürődött egy-egy ragyogó napsugár és sziporkázva tört meg a havasok vakító fehér csúcsain. Oly szép volt körölöttünk minden, oly hallgatag — mi pedig szőttük ketten boldogan a jövő tündér szép álmait ............ ........ ........Aztán ismét ősz volt - még szebb, még ragyogóbb ősz, olyan bűbájos fenséges napra nem is emlékezem többre talán nem is volt és nem is lesz még egy, vagy csak azért volt nekem olyan szép, mert életemnek legboldogabb napja volt — nem tudom, de engem még most is gyönyörrel tölt el ha reá gondolok. Ezen a napon esküdtünk Katinkám. Fényes esküvőm volt — azt mondják - temérdek nász-nép, nagy lakoma, de hidd el édesem sem Géza, sem én nem tudtunk az egészből semmit, azt sem tudtuk, hogyan estünk át a szertartásokon, annyira át voltunk szellemülve, oly boldogok voltunk, talán épen azért kellett nekem olyan nagyon megbünhödnőm. Csak akkor vettük észre magunkat, mikor a vonat nagyot íüttyentve tova robogott velünk, a násznép elmaradt s mi ketten voltunk a vasúti fülkében .... Nem bírta visszafojtani könnyeit szegény Anikó, a visszaemlékezés fájdalma kitört belőle. .... Három boldog —mesésen boldog év következett aztán, csak egymásnak éltünk, a i külvilág nem létezett előttünk. Ide, ebbe a Frigyes báró, az országos szabadelvüpárt elnökét. Jékey Mór beszédét Szatmárvármegye derék főispánjához intézi, üdvözli Kristófig Józsefet és kéri a párt nevében, hogy ezt, mint ennek egyik kiváló tagja, támogassa. Kristóffy József erre kifejezi, hogy talán nem is ildomos, hogy e nem várt felszólalásra reflektáljon, de úgy érzi, mulasztást követne el, ha Jékey Mórnak nehány köszönő szót nem mondana. Utal arra, hogy a vármegyei közönség- részéről az előszeretet, a jóakarat annyi jelével lett elhalmozva, hogy ha kétszeres élete volna, akkor sem tudná ezért hálatartozását leróni. Úgy érzi, hogy adósa e vármegye közönségének és szabadelvű pártjának s ezért nemcsak kezemun- kájával, hanem lelkének^ minden dobbanásával is le van kötelezve. — Életének politikai naplóvezetésében egy uj lapot nyit s a „tartozik“ rovatában szívesen terheli meg magát azzal az adóssággal, mit e megtiszteltetésért visszafizetni akar. Érzi, hogy a vármegyei élet felpezsdülésére nagy hatással lesz e közgyűlés. Nem mint hivatalos ember, hanem mint elvbarát beszél s kéri, hogy e zászló támogatásában mindnyájan kitartsanak A főispán szavait zugó taps és éljenzés követte. A mindvégig emelkedett hangulatban lefolyt gyűlés az elnök éltetésével déli 12 órakor ért véget. Gyűlés után a Pannónia szállóban fényes banket volt, mely számos felköszöntőtől fűszerezve az esteli órákban ért véget. HÍREK. A király nevenapja. Királyunk Őfelsége legmagasabb névünnepe alkalmából a róni. kath. plébánia templomban f. hó 4-én kedden d. e. 9 órakor ünnepélyes hálaadó Istentisztelet tartatik, melyre a hivatalok is szokásos módon meghivattak. Hű ima szál e napon mindenütt hol magyar szív dobog, Kárpátoktól Adriáig mindenütt széles e hazában a mi jó öreg királyunk drága életéért. Igen ! Minden igaz magyar ember, minden hű fia e hazának lelke leg- igazabb érzelmével is szeretetével e napon azért könyörög, azért imádkozik, hogy engedjen Isten a mi jó öreg királyunknak még hosszú életet, örömteljes, szerencsés, nyugalmas, békés, boldog uralkodást, hogy Ő — az európai uralkodók mestere - a hű szeretett édes magyar ; kényelmes csendes kastélyába hozott Géza s itt éltük legszebb napjainkat. Ugye Katinkám szinte hihetetlenül hangzik, ha azt mondom, hogy három év alatt ki sem mozdultunk birtokunkról. Istenem! milyen idők voltak azok! Dédelgetni, csititgatni próbáltam a zokogó asszonykát-bánatos szép fejét ölembe hajtotta s úgy sírta ki nagy bánatát .... Megindultunk - elhagytuk az erdőt - a temető felé mentünk. Anikó vezetett. A mint a temető nagy rácsos kapuján betértünk egy hófehér falu sírbolt tűnt szemembe, be volt futva repkénnyel, a falak alatt teleültetve fehér crizan- thénnel. Csendesen, szomorúan haladtam felé - az ajtaja ki volt nyitva .... mély megillető- déssel léptem be. Anikó már ott volt - reáborulva egy friss virágokkal megrakott koprsóra, ott zokogott . . . majd felém fordulva csak annyit tudott mondani .... „Most egy éve .... egy komor őszi napon huztuk ide .... tele volt a koporsója őszirózsával .... kökörcsinnel . . . . Kitaláltam a regény végét, szegény kis árva Anikóm ! A koporsó előtti márvány lapon arany betűkkel volt felírva a Rátonyi Géza neve, ott incselkedett vele egy haldokló napsugár - amint beszökött a nyitva felejtett ajtón, egy-egy gyenge szellő is betévedt a holtak csendes birodalmába s körülzugva a termet sietett kifelé a csöndes kalitkából; — egy méhecske is besurrant s gyászdalt zümmögve beleölte magát egy camélia édes kelyhébe, a nap pedig szállt alá és alább - hűvös kezdett lenni, kiléptünk a kriptából, a havasok felől hűs szellő szárnyán szállt felénk a tilinkó mélabus hangja, amint egy kedves leány hang énekével kisérte: „Ősz volt, hogy tőled válnom kellett. * . . gkA
