Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-23 / 34. szám
2 1904. augusztus 23. ”' — . " ¥ ", * *" 1 •' ! szivét és mint családjának fejét is érték. 55 éve óta kormányozza .országainak hajóját a világtörténelem számos. viharai között. E hosszú időnek faradálmai nem bénították meg erejét, nem lankasztották munkakedvét és közmondásos kötelességtudását 55 év gazdag tapasztalataival fel- fegyverkezve, mint a legalkotmányosabb fejedelem intézi a kormányzásnak súlyos teendőit, imádva népeitől és tisztelve az egész művelt világtól. (* önéi Dezső. Magyarság. Tiszteletreméltó atyánkfia, Marosán Viktor ur, dicsekedő közleményében nehezen szíveli, hogy én »Brutus köpenyege alá bújtam. Ne sírjon ezért, hiszen nem azért teszem ezt, mintha közleményeim miatt valakitől félteném a nevemet, vagy a felelősség elől akarnék menekülni, hanem teszem tisztán csak azért, hogy senki se nézhesse, hogy ki irt, de csak azt lássa, hogy mit irt valaki! Ez ön előtt lehet érthetetlen, mivel el sem tud képzelni egy embert, aki nem önmagáért ir. Hogy mennyire nem akarok bújni, \ azt ön e cikk olvasásakor keservesen fogja tapasz- j talni. Önmagával jut ellenkezésbe Marosán ur, mikor egyszer azt mondja, hogy Brutus köpenyege alá bújtam, máskor meg azt állítja, hogy -mert nagy ember akarok lenni, — azért mondtam nagyokat. Ha nagy mondásokkal nagygyá lehet valaki, akkor is egy ismeretlen Brútusz1 lesz nagygyá, lei a közéletben más néven szerepel. Érdem nélkül, mások hiszékenységénei: és j vakságának a lépcsőjén, porhintés által emelkedni sohasem vágytam s ebben ellentétei vagyunk egymásnak. Az egyének között vont párhuzam után térjünk a dologra. A felsőfalusi iskolát sokszor hallottam dicsérni én is, A lapokban is halomszámra jelentek meg dicsérő hírek. Ezekkel szemben azok, akik előtt a dicsériádákról beszéltem, csaknem egyhangúlag azt mondották, hogy az egész dolog j nem egyéb szemfényvesztésnél, humbugnál és kapaszkodásnál, mert annak az iskolának egyáltalán semmi komoly érdeme sincs. Alapítása óta folyton arra utazott az iskola vezetője, hogy tanitótársai s a tanügv rovására magát minden érdem nélkül, ingyen felszínen tartsa s előtérbe Kohn rohan, mint a ki tudja, hogy veszedelem van a negyedik eugba, odaáll haptákolni az őrmester elé és jelenti alázatosan, hogy megjelent a parancsára. Az őrmester ur nem szól semmit, csak megfogja a fülét a Kohnak és annál fogva vonszolja az ágyához. Ez ágy? Ez riktung? Ez strózsák ? Az ágyért kapott egy ütést a fejére, a riktungért két ütést a hátára, a strózsákért már a nádpálcával. Cimmer-komendás! Ezt a zsidót nem tudja megtanítani, hogy kell cimmerordungot csinálni ? A cimmer-komendáns Herr Koplár Ladisz- lausz Ballangó jelenti, hogy de igenis tudja. Hát tanítsa meg! A tanítás pedig úgy vagyon, hogy a káp- lár ur először fejéhez vágja a Kohnnak a deki- ! két, aztán a lajntukokat, végül a koppolsztert, : előrántja a kavaletáról a strózsákot úgy, hogy az egész ágy összeesik. Ez tiszta munka. így tanul a Kohn. Megtanulja, hogyan kell azt a három deszkát meg a két vasat összerakni, hogy ágy legyen belő- lök ; megtanulja, hogyan kell a pokrócokat meg a lepedőket összehajtogatni, hogy azokból cimmerördung legyen. És mig ezt tanulmányozza, azt is tudomásul veheti, amit a káplár ur mondott: Este 10 órakor jelentkezni legfölebb csak úgy jó, ha katonának időutánja van és elmulatván a pénzét, a napos káplárnál jelentkezik, hogy megjött a városból. Ellenben nem jő jelentkezni este 10 órakor a káplár ur Ballangó ágyánál „Marschadjusztirung mit Feldgeräth“-ben. De hát jó, vagy nem jó, az mellékes. A regruta sorsa ilyen. A regrutákról a jó isten se gondoskodik. Igaz, hogy a szóbeszéd úgy vagyon, hogy a regruta nem is Isten teremtése, hanem mikor tolja. Az ellentétes vélemények között a inagya- j rázat az, hogy a dicsérők Marosán úrhoz közel ; állók, érdekeltek, mig a másik táborhoz tartozók j teljesen érdektelenek voltak. A hírlapi tudósítások- j nak is utána néztem és egy szép napon arra a megiepő eredményre jutottam, hogy a dicsérő hírek forrása nem messze esik a megdicsérctől. Megvallom, megbotránkoztam ennyi kapaszdi- ! ságon. Példátlan törtetés ! Komolyan kezdtem venni a dolgot. Elvégre, ha szemfényvesztéssel tévútra vezetjük a világot, hová lesz akkor az ügy, az a szent ügy, melyért szívesen ontunk vért, örömmel áldozunk életet ? Saját fülemmel akartam hallani azt a szép magyar beszédet, melyre j a felsőfalusi iskola tanította meg a népet. Lega- j lább 20 — 30 esetben kíséreltem meg magyarul j beszélni felsőfalusi emberekkel s mit tapasz- j taltam ? Vagy nem tudtam, vagy - ami még veszedelmeseb,—nem akartak magyarul beszélni. Minden kérdésemre ez volt a felelet: *Nu styu ungurestye ! ■ Meggondolván, hogy az iskolai j tanításnak csak úgy van értelme, az iskolának i csak úgy van létjogosultsága, ha hatása az 1 életben, a volt tanítványok lelkében, életmódjában s általában minden viszonyaiban észre- j vehetően, előnyösen nyilatkozik meg: igazat j kellett adnom azoknak, kik a felsőfalusi iskoláról terjesztett következtetésen dicsérő, de egyúttal j következetesen hamis hírek valódi értékét előttem felfedezték. Az itt leirt tapasztalatok indítottak engem arra, hogy „Magyarság“ című cikkemben szóvá tegyem az avasi iskolák működését is. Tudtam, el voltam rá készülve, hogy Marosán atyánkfia meg fogja ragadni az alkalmat, hogy magát kedvére kidicsekedhesse. Egyéni természete, kizárólagos sajátsága neki az öndicsérés, még pedig jó ízlésű emberek elölt kellemetlen illatú, de azért csak hagyjuk meg őt az ő eredetiségében. Legalább az öndicsérésben valóságos non plus ultra marad. Moshatjuk a szerecsent, nem lesz az fehér soha. Hogy dicsekedése el legyen hihető, tanukra hivatkozik. Tanúi közül egy halott, egy orvos, egy anyakönyvi felügyelő. A tanukra hivatkozás valószinüleg annak a tudatában történt, hogy ha csak Marosán ur áTTit valamint határtalanul hiszékeny ember, aki az állítását elhiszi. Nézzük a tanukat. A halottról ne beszéljünk. Az orvos, az anyakönyvi felügyelő ? Kitűnő emberek, de laikusok e téren. Meg aztán a szemfényvesztés veszedelme épen abban rejlik, hogy az embereket igazságtalanságok elhivésére és biztosítására veszi rá, valótlan dolgokat valóságok gyanánt tüntetvén fel. Azt hiszem, ezek a tisztelt urak is a szemfényvesztés áldozatai. A koronatanú Ilosvay Gásztáv, főszolgabíró. Közigazgatási _ SZINÉRVÁRALJA_____________ az Isten szabadságon volt és Szent Péter volt a stellfertréterje, hát azt teremtette mérgiben. Ez azonban nem tartozik ide. De ide tartozik a „pakolt borjú“, a tiszta „halstráfli,“ a „mántliszij“, a „klanigkájt“ és még sok mindenféle, aminek a nevét se jó kimondani. A Kohn tehát előszedi azt a sok mindenfélét és készül a kirukkoláshoz, pucolgatván a hozzátartozandókat. A pucolás alatt aztán elröppen a gondolata az édes otthonba (boldog gondolat, az kimehet a kaszárnyából!) és eszébe jut a Kohnnak, hogy ma otthon nagy vigasság van. Levélben írták, hogy ma otthon bál van. Nóbli bál. És eszébe jut Kohnak, hogy ma egy esztendeje, hej, de más világ volt! Ma egy esztendeje ő is ott táncolt a kisbéri nagy korcsmában, amely még föl is volt vikszelve erre az alkalomra és a négyest is ő rendezte. Micsoda szép négyes volt az! A Klein Herminával táncolt. A figurák úgy mentek mint a karikacsapás. Kivált a hatodik. Colonne ! Séta jobbra ! Hölgyek egygyel előre ! Szimpla sén, dupla sén ! Még rétest is csináltak ! A köny kicsordul a Kohn szeméből a visszaemlékezésnél. Ugyan mit csinálhatnak most a kisbéri nagy korcsmában. Hát ott most harangoz be a Csőri a négyesre. A párok föl is állanak de a rendezéssel sehogy sem megy. A Grünstein Számi vállalta magára, de úgy látszik, nem is konyit hozzá. Igazgatja a párokat, lót-fut ide-oda, hanem a Csóri már kétszer is elkezdte az első figurát, a sénanglénál már összezavarodik az egész. A marnák segítenek. Dirigálják a párokat, küldözik a legényeket erre, amarra a leányokat; az összevisszaság persze még nagyobb lesz. A Klein Herminának a zavarodás közben eszébe jut a tavalyi bál és mig az újabb kibontakozás megtörténik, ráér odaszólani a vis-á-vis-jához: ember, kin ek mindenhez, még a tanügyhöz is érteni kell. Helyes, Ilosvay urat elfogadom tanúnak. Tessék nekem, tessék a közleménynek bebizonyítani, hogy a felsőfalui iskola olyan kitűnő eredményeket ért el, mint Marosán ur dicsekszi és én vagy állítok tizet egy ellen, vagy meghajlok. Hát, tisztelt Marosán ur, nem úgy van a nóta. A nóta úgy van, hogy ez a lelkes magyar ember, ez a vasszorgalmú hivatalnok, a főszolgabíró megmentette az önök szép állami iskoláját, a teljes szétzülléstől. Tudomásom van ugyanis arról, hogy egy alkalommal a Marosán ur nagy szorgalma, tehetsége és lelkes magyarosítása miatt a felsőíalui áll. iskolát a növendékek . . nos? . . . odahagyták! (Oktondi népség, nem tudja megbecsülni a jó Marosánt!) Úgy értem ezt, hogy - mert jobbnak találták — az állami iskola helyett a g. kath. felekezeti iskolába mentek át a gyermekek, úgy, hogy az áll. tanár uraknak nem volt kit tanítani. Ilosvay könyörült a szegényen s hogy be ne kelljen zárni az áll. iskolát, a tanterem szűk voltát hozva fel okul, a felekezeti iskolából az államiba terelte a gyermekeket bölcs tapintattal. így mentette meg önöknek kapaszkodó fajukat, az áll. iskolát a főszolgabíró ur. Ugyan nem volt kár ezt tenni? Nem többet tanultak volna az oláh iskolában? így hallottam az esetet, igy írtam le. Ami pegig a jutalmazást illeti, meg vagyok győződve, hogy az csak buzdítás céljából történt épen úgy, mint p. o. Komorzánban is. A dicsérő citátumokból kitűnik, hogy Marosán ur már a dolog kezdetén a külsőségekre, a látszatra utazott. Mit gondol? Ha nem az a célom, hogy tüntessek a semmivel, fel fogom én jegyezni vagy jegyeztetni a dicsérő szavakat? Nem. Ön a látszat embere, tisztelt Marosán ur, pedig láthatja, a látszat gyakran csal. Azzal dicsekszik tovább szeretett atyánkfia az Urban, Marosán Viktor, hogy az ő tanítványaiból kik s mik lettek? Egy tanár, meg egy bírósági jegyző. Szent Isten! Szörnyű nagy urak, szörnyű nagy dolog! 20-25 esztendő alatt két ember! Csuda, hogy meg nem szakadt M. ur a nagy (képű) nevelésben. Hát a többől semmi se lett? S ez a két ur is kicsoda? Lohán Mihály az egyik, egy kiváló tehetség; Mois Gyula a másik, egy szintén tehetséges ifjú, a mőzes- faiusi tanítónak a fia. Apja jobb magyar, mint Marosán a tizedik hatványán! Igaz, én is hallottam még egy magyar gyermekről, de — óh végzet! — azt is agyonütötte az igazgató ur ülegóriája. Názáret a régi zsidó világban alig állott valamivel jobb hírben, mint ma Felsőíalu, mégis onnan származott a Jézus. — Ugy-e Paulin tavaly nem ment ilyen siralmasan, mikor a Kohn rendezte ? Szegény Kohn, ugyan mit csinálhat most ? Rendes körülmények között a Kohn ilyenkor alszik. Most azonban azt csinálja, hogy „Marschadjusztirung mit Feldegeräth“ nevezetű öltözetben odaáll a káplár ur Ballangó ágya elé, összeüti a bakancsait, amelyeknek talpában benne van a fórsriftes 36 szeg, a sarkán pedig a patkó 5 szeggel, keményen levágja kezét a fegyverszijról, átmarkolja a gewehrkolbnit és kiadja a szót, miként a reglama kívánja:- Káplár urnák regruta Kohn jelentem alássan kirukkoltam parancsára ! A káplár úr kinézett a pokrócok közül (mert hidegek járnak ám a komáromi öreg fesztung falai között) és álmos szemmel is észrevette, hogy a sipkának a simléderjét elfelejtette a Kohn olajjal kiglanczolni. Odaszól tehát neki a káplár úr, ha nem is valami kiváló udvariassággal, de minden esetre érthető módon : Az anyád zsidó kirilájszomját, milyen az a simléder ? Egy óra múlva „herstellt“ ! Ez a herstellt azt jelenti, hogy a Kohn elkezdheti élűiről az egészet. Kohn nem szólt semmit. Aminthogy a regrutának egyáltalában nincs szólnivalója. Csak mikor visszament az ágyhoz, szakadt föl melléből egy sóhaj. Egy hosszú, nehéz, keservekkel és fájdalmakkal teljes sóhaj, amilyen a berukkolás után egy-két hónapig, de sok száll a fesztung falaira I (hogy még össze nem dűltek alattuk !) A sóhaj pedig szállt, szállt keresztül a i Dunán, az öreg szőnyi „execérplacon“, elhagyta az igmándi sáncokat és besurrant a kisbéri nagy korcsma ablakán, ahol „nóbi bál“ volt. Ott épen akkor rontották el negyedszer a négyest, pedig a patikárus-segéd rendezte, aki Pesten járt tánciskolába.
