Szigorúan Bizalmas, 1956. július-augusztus

1956-07-14 [1078]

A Borba péribeki száma " A Magyar Dolgozók Pártjá­ban élénk vita folyik a Petőfi JSÖr elitélésévei kapcsolatban " cim­mel közli Gavro Altman tud>: sitásá" - amelyben a többi között ezek olvashatók : A magyar áajtő megj-ehetősen szűkszavúan tájékoz­tatja a közvéleményt az MDP Központi Vezetősége határozatának a párttagok körében keltett visszhangjáról, A budapesti napilapok az elmúlt héten közöltek néhány hirt a különböző üzemekben meg­tartott párt-, illetve tőm eggy ülésekről, amelyeknek szónokai és felszólalói csatlakoztak a .retőfi Kört ért birálathoz. Az ilyen­fajta közlemények most mind ritkábbakká válnak* A mai budapesti lapok mindössze a kispesti textilgyár dolgozóinak gyűléséről közölnek egy rövid hirt.-. Ezen a gyűlésen Nagy József né, az MDP Központi Vezetőségének tagja arról beszélt., hogy a határozat "nem szolgálhat alapul orra, hogy ismét értelmiségellenes álláspontok uralkodjanak el és hogy a becsületes,, dolgozó és a néphez hü értel­miséget a bizonytalanság légköre vegye körül % Ahogy a lapok jelentik, " több felszólaló elitélte a Petőfi Körben tapasztalható pártellenes, demagóg jelenségeket. Ugyanakkor sokan beszéltek a jutalmazás és a premizálás hiányossá­gairól, a nyugdíjazás problémáiról s állástfoglaltak a hiányossá­gok kiküszöbölése mellett "v Azt mondják, hogy a párt vezetősége mindössze néhány szervezetnek engedélyezte, hogy a Központi Vezető­ség határozatával kapcsolatban gyűlést tartson. Ugyanakkor az MDP tagjai körében sokat beszélnek azokról a gyűlésekről, amelyeken a párt tagjai nem értettek egyet a Petőfi Kör elitélésével, v }gy pedig kis e bb vagy nagyobb fenntar­tások hangzottak el a Központi Vezetőség határozatával szemben, A budapesti V? kerületi pártaktíva ülésén, amelyen résstvett Nógrádi Sárii or, az MDP Központi Vezetőségének tagja és az agitprop. osztály vezetője ís, a felszólalók többsége, ahogy mondják, olyan értelemben nyilatkozott, hogy nem ért egyet a pártvezetőség határozatával, vagy pedig azt csak fenntartósokkal fogadja elo Emlegetik N.-'gy Tamás professzor, ismert közgazdász, " A tőke " fordítójának felszólalását, aki, ahog? beszélik, azt mo ad ott.a, hogy " a legfelső vezetők hibái egységes, zárt rendszert alkotnak, nem egymástól független, különálló hibák." A Petőfi Kor elítélésével kapcsolatban hasonló álláspontot foglaltak el a Közgazdaságtudományi Intézet dolgozói is,

Next

/
Thumbnails
Contents