Szigorúan Bizalmas, 1956. március

1956-03-08 [1073]

Mult szombaton kigyulladtak az Operaház kristály-csillárjai, hogy fényükkel beragyogják a Szovjetunió Magyarországra beosztott alkalmazottainak bensőséges családi ünnepet. Az úgynevezett magyar-szovjet barátsági hónap alkáméval rendezett ünnepséget az Operaházban tartották és igy talán a legmegfelelőbb, ha a nagy kommunista ünnepség lefolyásáról hallgatóinknak zenei, illetőleg operai nyelven számolunk be. Megjelentek az ünnepségen a népi demokrácia összes hőstenorjai és baritonjai, a dialektikus materializmus szólótáncosai * a leninizmus Vtalkürjei és a marxizmus sellője, a szocialista realizmus primhegedüsei. Ott volt Rákosi Mátyás, a moszkovitizmus magyarországi Trubadúrja, Gerő Ernő, a szocialista termelés Lohengrinje és Piros László, a bűvös határvadász. Veres Péter képviselte a kommunista parasztbecsületet, miközben Vas Zoltán zsebében vigan csörgött a Rajna Kincse, A XX. pártkongresszuson készült partitura alapján Kristóf szólaltatta meg a propaganda varázafuvoláját. A teljesen uj hangszerelésben előadott darabból kimaradtak a szokásos Sztálin- és Titcrmotivumok. A kollektiv vezetés és a békés együtt'élés motivumai viszont annál erősebben peregtek a nagydobokon, a cintányéKkon. A legújabb moszkvai utasitások s zerint ezt a két motivumot ezúttal molto forte e pasáonato kell játszani, mint ahogy ezelőtt az egyszemélyi vezetést és a kapi talizmussal v aló végső leszámolás nótáját fújták* Minden teljesen rendben volt, A kommunisták csak egyről feledkeztek meg, arról, hogy a hangok nemcsak az éter hullámait mozgatják meg, hanem az érzelmek húrjait is működésbe hozzák, azokat a titokzatos idegszálakot, omeLtyek összjátékából a gondolatok születnek, \ hangok elhalhattak az Operaházban, de a hangok nyomán kelt gondolatok és érzelmek nem ültek el. Láthatatlanul, mint sötét fantomok kavarogtak a nehéz drapériák és a kihunyt csillárok alatt a távolié vér magy arság érzelmei és gondolatai, amelyeket az elhangzott szavak váltottak ki. Forró testvéri barátság a Szovjetunió iránt. Háló mindazért, amit a Szovjetuniótól kaptunk. Hála a haladásért, a fejlődő kultúráért, a magyar függetlenségért. Az Operaház némán, komoran pihent az éjszaka csendjében, de a szavak tovább rezegtek minden ma^y ar lelkében, fájdalmas erővel idézve fel az elmúlt évtized minden szenvedésének és gyötrelmének sz^monkérő, kísérteties emlékét. Hála a felszabadításért, így zúgtak a népi demokrácia harsonái és a hangok nyomán felelevenedett a f elsz abaditásnak nevezett második ta térdül ás minden szörnyű emléke,.