Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)
I. FEJEZET (KOVÁCS ELEONÓRA) - Szarka Géza életútja, munkássága és írói hagyatéka
Mgg!(==% |' A temetési szertartást Rőtfalusi Tibor plébános, püspöki tanácsos tartotta, a gyászmisét Kisberk Imre megyés püspök celebrálta. Szarka Géza hagyatéka 2001-ben került Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárába. Az irategyüttesben személyes dokumentumai, levelei, fiatalkori feljegyzései mellett családjának róla írt visszaemlékezéseit is megtalálhatjuk. Tervezett műveiről készített vázlatai, az egyes írásokhoz szükséges anyaggyűjtés sok-sok cédulát tesz ki. Hagyatékában sok újságcikk is található a margókra rótt feljegyzéseivel. Gyűjtötte a nyelvi furcsaságokat, egy-egy drámája, novellája, regénye számára például egész tolvajnyelvi és szaknyelvi szójegyzéket készített, hogy bizonyos szereplőket így jellemezhessen. Munkamódszere alapos, megtörtént eseteket is beépít készülő műveibe, s az eseményekről pontos információkat próbál szerezni, hogy az okokat meggyőzőbben tudja ábrázolni.8 Hagyatéka a megjelentek mellett, jelentős mennyiségű nyomtatásban meg nem jelent anyagot is tartalmaz, köztük több regény és dráma kéziratát. Munkái Pályája kezdetén főként novellákkal jelentkezett, s ez egész írói működése során meg is maradt fő műfajának,9 de írt regényt, drámát, rádiójátékot, misztériumdrámát, ifjúsági regényt, rövid irodalmi, bölcseleti tanulmányokat, művelődéstörténeti vázlatokat. Első publikációja 1917-ben a soproni Új Élet című lapban jelent meg.10 Az elbeszélések mellett első, már jelentős figyelmet kiváltó írása az Elnémult ajkak című, a Pallas Kiadónál 1928-ban megjelent regénye volt, amelyben a Dél-Dunántúl egyke-problémáját dolgozza fel. A Nyugatban, a Katolikus Szemlében, a Napkeletben, valamint a Magyarság hasábjain elismerő kritikák méltatták e témaválasztásában nagyon aktuális, s talán emiatt akkor merésznek is minősülő munkáját. A történet főhőse egy fiatal orvos, dr. Bertalan István, aki lelkesedéssel és jó szándékkal érkezve új állomáshelyére megdöbbentő tapasztalatokat szerez a faluban dúló egyke-hagyományról, s fokozatosan kell rádöbbennie annak pusztító működésére. Rossz tapasztalatai közül talán legelkeserítőbb az emberek tudatlansága, befolyásolhatósága, a mélységes gyanakvás, amellyel fogadják, s a makacs babonaság, amellyel elutasítják, hogy majd csak a végső bajban forduljanak hozzá. Az általa képviselt egészséges szellem mellett kevesen foglalnak állást, a szereplők többsége ellenséges tömbként áll szemben vele. Az ellentábor szimbolikus alakja a bábaasszony, aki ahelyett, hogy 16
