Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
HIT ÉS ÉSZ
Szabó Ferenc: A teológus Prohászka ságtétele, mely szép nyelven fejezi ki az üdvösség misztériumának szépségét.,/14 Prohászka munkája óta tehát elsősorban történeti szempontból tett haladást a töredelem szentségének teológiája. Még korábban, Schütz Antal Dogmatikajában (II. kötet, VII. értekezés, V fejezet) Prohászka monográfiáját Bellarmino, Lugo, Palmieri művei mellett adja meg forrásként.14 15 A kötet nyitánya, A bánat bölcseleté amolyan fenomenológiai bevezetés: a bánat mint történeti tény a vallásokban; az Istent kereső embernek fáj, hogy elvesztette, mert elvesztette. Prohászka közben, apologetikai szempontot is követve, szól az újkori materializmusról, az Isten és a bűn iránti érzék eltompulásáról, végül a krisztusi kinyilatkoztatásról. „A kereszténység nem egyéb, mint annak a nagy, Istent kereső, irgalmat s engesztelést szomjazó vágynak Krisztusban való teljesülése; - az irgalom, a könyörület, a bűnbocsánat ködképei konkrét, élő alakot nyertek, s ez az alak Krisztus. [...] Tévelygésünkben, amelyen a filozófia nem segített, Krisztus lett az igazság napja; - a bűnben, melynek örvényeibe reménytelenül elsüllyedtünk, Krisztus lett engesztelésünk; - a fejetlenségben, amelybe hanyatlottunk, Krisztus lett a királyunk. [...] íme a bűnbocsánat mint valóság; - íme a haragvó Isten helyett testvérünk; s testvéri ajakról halljuk, emberi szóval, édes anyai nyelvünkön az Isten bűnbocsánatát s bánatunk tiszta szeretetté és örömmé változik. [...] Mi lett az emésztő, kietlen bánatból? az istenországa, mely béke és öröm (Róm 14,17)."16 A bevezető fejezet szárnyaló, kissé patetikus, barokkos. Később, amikor Prohászka elkezdi a penitenciatartás történetét és a bűnbánat szentsége egyes mozzanatainak elemzését, rendezettebb lesz eszmefuttatása, bár mindig sok az ismétlés. Itt egy kritikai megegyezést kell tennem a mű szerkezetére vonatkozóan. Szerintem a kötet végén olvasható három fejezet (XVII-XIX.) a penitencia történetéről a kötet elején helyesebb lett volna, hiszen Prohászka már az előző fejezetekben is gyakran kitér a penitenciatartás történetére az első századok egyházi íróit, illetve az egyházatyák írásait idézve. így jobban elkerülhetett volna bizonyos ismétléseket, műve könnyebben áttekinthető lett volna. Az egyházatyák, Szent Tamás és a trentói zsinat tanítását bemutatva gyakran olvashatunk pszichológiai kitérőket, élményszerű leírásokat; nemegyszer bírálja is a skolasztikus teológusokat, pl. az istenfélelmről írva: „Az ősegyház nem distinguált sokat; ő minden módon fölzavarta gyermekeinek lelkiismeretét. [...] A skolasztikusok sokat distinguáltak; szétszedték azt, ami előbb egy folytonosságban, a tökéletlenen kez14 Alszeghy Zoltán: A gyónás. Róma, 1978.12. 15 Schütz Antal: Dogmatika II. Budapest, 1937 530. 16 ÖM. 2,15. HIT ÉS ÉSZ 29
