A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Népi és polgári méhészkedés - Mézeskalácsosság

(mely 1713-ban alakult újjá) tartozhattak. Egyes mézeskalácsos családok maguk is méhészkedtek, a mézesbábok mellett mézet, lépes mézet, törökmézet, mézbort és saját mártású méhviasz gyertyát is árusítottak a vásárok, majálisok alkalmával, ahol mézet, méhészeti melléktermékeket is fölvásároltak a helyi méhészektől. A 19. század végén ismertebb helyi mézeskalácsosok voltak: Vörös Sándor (1849), Török János (1855), Heinrik József (1856), Gyovai Miklós (1861), Kamocsai Sándor (1863-1947), aki a Kirakodóvásáron a mai Gr. Bethlen utca és a Kálvin tér sarkán árulta mézesbábjait. Mézeskalácsos műhelye és kis üzlete a Klauzál és Érsek utca sarkán volt, 1925-ig. A régi Szarvas fogadó sarkán állt Bánhidi Albert (máshol Béla) mézeskalácsos sátra. A vásár területén voltak még vidéki mézesbábosok is (például a híres szentesi Dósai Molnár Gábor mézeskalácsos mester), a Vörösköröszt mellett, a Wlassich utca vásártéri sarkán, a Mózes és a Dáni utca sarkán és a vásári ba- zárosok, törökmézesek, cukorkaárusok sorai között is. A kezdetekben ez a kisipar is férfiszakmának számított, szinte csak férfiak űzték, az asszonyok — hasonlóan a fazekasok feleségeinek írókázásához — itt is a kalácsdíszítésben vették ki részüket.

A gyerekcsemegének szánt egyszerű, díszítetlen mézespogácsák és -tálak, mézes mogyorók mellett, készültek márványmázas puszedlik. Az ajándéknak, „vásárfiának” számító, különböző mázakkal, gazdag díszítéssel, fölirattal ellátott figurák (parádés ló, lovas huszár, kard, katona, betyár, kés, pisztoly, csizma, pipa, szivar - főként a fiúknak. Különböző babák (báb), kis szívek, nyúl, kakas, kislány alak a kisebb lányoknak és a különböző nagyságú, cifrán díszített, tükrös szívet, verses mézest, jegyespárt pedig az eladósorban lévő lányoknak) vették-adták.63 A helyi mézeskalácsosok eljutottak a környék katolikus búcsúira (Szeged-Alsóváros, Földeák, Mindszent, Szegvár, Radna, stb.) is, ahová elsősorban szentképes, feszületes, olva- sós (rózsafüzéres) mézeseket vittek. Itt adták el a fogadalmi hálaviaszokat is, amelyek kezet, lábat, szívet, szemet, babát ábrázoltak, amellyel a gyógyulni vágyott, vagy a meggyógyult testrészt fejezték ki.

Kamocsai Sándor 1947-ben, 84 évesen halt meg, a korabeli sajtó így méltatta a meghalt mestert és a vásárhelyi mézeskalácsosokat: „Valamikor nagy híre volt a tiszántúli vármegyékben a vásárhelyi mézeskalácsosoknak [...] Amelyik környékbeli község és város vásárán a hódtóparti bábosok megjelentek, minden készítményüket szétkapkodták. A verses szívek, a lovashuszárok és a mogyorópogácsák hódítottak. Az első világháború után kezdett szűkebb keretek között dolgozni a mézesbábos ipar. Nehéz, körülményes volt a hozzávaló beszerzése és egyre nagyobb arányokban bontakozott ki a cukrászok tevékenysége. A vásárhelyi mesterek közül Kamocsai Sándor volt a legnevesebb. Az utóbbi időben már csak egyedül volt kartársai közül [...], aki 61 évig, mint önálló iparos dolgozott, osztatlan tiszteletet és becsülést szerezvén [,..].”64

Az alföldi mézeskalácsos kézművesipar - elsősorban Debrecenből elterjedve, némi erdélyi hatással - bizonyos magyaros, helyi jelleget kapott. A felvidéki és duKISS 1956. 28. p.

64 Vásárhelyi Friss Újság. 1947. március 18. (2. p.)

266