A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Népi és polgári méhészkedés - Mézeskalácsosság

elterjedtebbek (Országos kaptár). A fölülkezelős erdélyi kaptárak, vagy a későbbi nyugat-európai, fiókos típusok kevéssé terjedtek el nálunk. A kaptáros méhészet költségesebb lett, drága kaptárakat, kész keretes lépeket kellett hozzá vásárolni, a kiegészítő eszközök, szerszámok is drágították a méhészkedést, viszont ígéretesebb hozammal kecsegtettek. Ugyanakkor sok méhészgazda az áttéréskor maga is készített a minták alapján keretes kaptárakat, kereteket, sokan maguk öntötték a viaszsejteket, hogy a költségeket csökkentsék. A keretes kaptárak új, korszerűbb tudást igényeltek, a helyi és máshonnan érkező méhészek rendszeresen méhészeti tanfolyamokat tartottak nálunk is ezek megismertetésére. A kaptárak keretes lépeinek gyors méznyeréséhez a kézi hajtásos-, majd a villanymotoros pörgetőket kezdték a nagyobb méhészgazdák vásárolni. Egy jó ideig a kaptárra áttért kisebb méhészek ezektől kérték kölcsön a pörgetőket, a saját mézük gyorsabb kinyeréséhez. A kaptáras méhészethez újabb szerszámok, kiegészítők és gépek terjedtek el. A föde- lező villa, a födelező kés, rezgőkéses födelező gép, a kézi-, majd elektromos meghajtású pörgetők (a vándorméhészek akkumulátorról üzemelő gépeket is vittek magukkal), készen kapható vagy saját készítésű szűrőket és más eszközöket is használnak a kaptárkezelés, a méz földolgozás során. Ebben az időben bádog-, alumínium-kannákban tartották, szállították a kipörgetett és megszűrt mézeket, ezeket később a drága saválló-, illetve az olcsóbb műanyag hordók váltották föl. Ma a legtöbb méhész használja a füstölőkét, a hálós méhészkalapot, a szarvasbőr kesztyűt és az erős szövésű munkaruhákat, a kaptárak fölbontásakor. Az esetlegesen kirajzott méheket teleszkópos rajbefogóval, vagy keretes-zsákos házi készítésű eszközzel gyűjtik be. Számos új megfigyeléssel gazdagodott a kaptárral szaporító méhészek tudása, pl.: hogy a műlépes keretekből kipörgetett, üres sejteket a dolgozó méhek kitisztítják, majd „kimeszelik” propolisszal, hogy tiszta sejtekbe kerüljenek az új peték.

A második világháború végén, a háború utáni cukorhiány miatt sok helyi gazda is fölhagyott a méhészettel, mert nem tudta cukorral kiteleltetni méhcsaládjait, hiszen saját családjának sem jutott elég cukor. A néhány kitartó gazda, megtermelt cukorrépájáért cserébe kapott melasszal, vagy a már említett ősi módszerrel, édes aszalt gyümölcsökkel teleltette ki méheit. A második világháború után lassan éled újra a méhészet, a politika is beleszól tevékenységükbe. Szükség van a hiánygazdaságban minden hazai előállítású élelmiszerre, így a mézre is, de igyekeznek az önálló méhészeket szövetkezetekbe terelni. Újra indulnak a méhészeti tanfolyamok, a mezőgazdasági szakiskola kereteiben is oktatni kezdik a méhészetet, 1948-ban központi rendelkezésre átszervezik az ország méhészeti fölépítését.51

A nagyüzemi mezőgazdaság elterjedésével a hagyományos tanyai-paraszti - helyhez kötött - méhészet hanyatlásnak indult, ugyanakkor kezd elterjedni a ván- dorméhészkedés. A hagyományos tanyai kis gazdaságok fölszámolása során, a korábban helyhez kötött hagyományos méhészek közül is többen áttérnek a vándorlá- sos méhészkedésre. Kezdetben vasúton szállították a kaptárakat, elvétve a kasokat.

51 Vásárhely Népe. 1948. január 14. (2. p.)

259