A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban

Fogságuk évei alatt, mint az előző példák is mutatják, nagyon sokan több foglalkozást is váltottak. így László Imre (1891) volt Acsinszkban asztalos, cipész, vasutas, I. osztályú géplakatos, dolgozott kefegyárban. Ferenczi Imre (1893) Sza- ranszk városban töltötte fogságát, s ezalatt volt béres, udvaros, őstermelő. Docskál Lajos (1877) Irkutszkban, Omszkban és Vlagyivosztokban járt; ez alatt volt földműves, plakátragasztó és boltoslegény. Körmendy Dezső (1885) hadapródjelölt a Szibériában volt müasztalos, mozigépész, pék, hajóorvos, zsoké, cukrász és faesztergályos, melyben állítólag fel is szabadult.

A fogolytáborok és a hadifoglyok életében az 1917. októberi forradalom nyomán, 1918-tól bekövetkezett változás lényegét ekként fogalmazta meg a taskenti lágerben rekedt Faragó Sándor hadapródjelölt: „...a táborparancsnokság, őrség megszűnt, de vele együtt az élelmezés is. (Ha ugyan így lehet nevezni azt a híg löttyöt, amit menázsi gyanánt osztogattak.) Ezután mindenkinek gondoskodnia kellett saját magáról.” Máshol így ír: „A volt hadifoglyok penetrálnak [benyomulnak] a város, a társadalom életébe. Mindenki dolgozik valamit, alkalmi munkát vállal a városban, vagy ha mást nem csinál, faragcsikál valamit a barakkban.”15

A „k. u. k.-szellem” által a tisztektől megkövetelt magatartás kizárta az ellenség bárminemű szolgálatát, és a tiszti, de még a tisztjelölti mivolttal sem tartotta összeegyeztethetőnek a fizikai munka vállalását.16 A tisztek korábban munkavégzés nélkül is havi járandóságban részesültek. Ennek vége lett, a körülmények azonban kedveztek a pénzkeresetet célzó tevékenységeknek és a kényszerű vállalkozásoknak. Mannheim Imre (1892) hadapródjelölt utóbb Berezovkán töltött el öt évet, mely idő alatt volt seprőgyáros, kályhafűtő, litográfus. Az ugyancsak hadapródjelölt Kemény Zoltán (1891) kereskedő Krasznojarszkban „szövetkezeti alapon, fogolytársai bevonásával egy cipőfelsőrész-gyárat alapított, mely gyorsan felvirágzott s melyben százötvenen is dolgoztak. [...] Nagyon szépen reuzált [nagyon jól ment] a közös üzlet, mikor azonban 1919 őszén a vörösök Krasznojarszkba betörtek, mindennek vége lett.” Katona Ferenc (1895) hadapródjelölt őrmester, utóbb városi fogalmazó ezekre az időkre így emlékezett vissza: „Foglalkozáshoz látunk. A kezdet nehézségeit megkönnyítik a krasznojarszki kereskedők, akik szerszámot, nyersanyagot adnak. Megalakulnak a különféle műhelyek, majd társulások révén a szövetkezetek. Dolgozik a cipőszög, a cigarettahüvely, a cigaretta, a kaptafa, a púder, a szipka, a matrac, a tükör, a koszorú, a cipőkrém és a likőrgyár, a ruhafestő és a szandálvarró üzem, az utóbbi Kemény Zoltán vezetésével.” [...] A készítmények kikerülnek a városba a kereskedőkhöz. [...] A műhelyekben harminc-negyven ember dolgozik. [...] A cipőüzem a legjövedelmezőbb....”17

1915-től nagy számban alkalmaztak az északi sarkkörön innen és túl magyar és más nemzetiségű hadifoglyokat. A Petrográdtól a murmanszki jégmentes kikötő15 Lásd 8. sz. jegyzet.

1,1 BIBÓ Dezső i. m.

17 A Dnyesztertől a Sárga tengerig. KATONA Ferenc feljegyzései alapján összeállította GRAVÁTZ Ferenc. Hódmezővásárhely, 1934. 25., 29.

24