A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban

rangozó, gyertyaöntő és mindenes 16 hónapig, míg azután bekerült a városba egy csizmadiához. Badalik Lajos (1884) kereskedő a Szibériában, Nyikolszk-Usszu- rijszkban, később Nagyezsgyinszkben, majd Cseljabinszkban töltött négy esztendő alatt volt gyári munkás, majd mazsolából készített bort s kereskedést nyitott, de volt fánksütödéje is. Rapcsák Péter (1885) vendéglős Szpasszkojéban két társával egy vendéglőt vett át, melyben kávéház, étterem, zeneterem és színház is volt, Kun Ede (1882) vendéglős pedig Berezovkán nyitott egy kis vendéglőt. Csáky Lajos

(1894) birtokos a Kaszpi-tenger mellett egy hercegi birtokon, Szénási Sándor

(1892) gazdálkodó Szibériában, azután egy orosz herceg birtokán töltötte fogságát.

Voltak, akik hazatérve kint tanult mesterségüket hasznosították. Papp Lajos

(1881) kőművesmester, a hódmezővásárhelyi olajmalom egyik társtulajdonosa hadifogolyként Rosztovban egy görög kereskedő olajmalmába került, hol havonta 100 rubelt keresett és kitanulta az olajütés mesterségét. Szelei Imre (1878) vendéglős, mosodatulajdonos az Ukrajnában töltött 22 hónap alatt „egy hatalmas gyárban a fehémeműtisztítást tanulta ki”. Az utóbb Orosházán gyakorló orvos Urbán Lajos

(1893) mint egészségügyi altiszt 1914 karácsonyán a betegeivel együtt esett fogságba. Tobolszkban egy híres német egyetemi sebésztanár asszisztense volt, az előnyomuló vörösök kényszerítésére azután Tomszkban részt vett az 1918-ban kitört flekktífusz-járvány leküzdésében. Végül Krasznojarszkból egy invalidus transzporttal Szentpétervárra irányították és ottmaradásra kényszerítették. A mentőknél szolgált egy évig és közben egyetemen tanult.14

Nem mindenkinek sikerült azonban a szakmáját gyakorolni. Sinkó József

(1895) csizmadia például Dél-Szibériában erdőirtásnál, majd 1100 méter mélységű szénbányában szenvedett. Csorba Lajos (1889) hentes- és mészárost 1918 tavaszáig Szibériában mint földmunkást dolgoztatták. A hadapródjelölt Kenéz József (1885) városi adótiszt Ukrajnában, a Don közelében egy birtokon mezei munkás volt.

A háború Oroszországban is jelentős számú munkaerőt vont ki a termelésből, ezért a termelékenység fokozása érdekében néhány hónap után a hadifoglyoknál is bérezést vezettek be. Mucsi János 1917-ben megírta, hogy vasgyárban dolgozik, naponta húsz kopeket kap és egy rendes lakást. Kovács Sándor nyomdászt társaival utóbb Buzulukba került, ott elosztották őket a falvakba, és „földi munkát” végeztek havi 10 rubel fizetés mellett. A furésztelepi főgépésznek megtett Holman János havi 80 dollárt kapott.

A foglyok nagy része uradalmaknak, gazdaságoknak kiadva mezei munkát végzett. Radics János (1881) mint egy faluba munkára kiadott fogoly 1918-ban, lába sérülése folytán vérmérgezésben halt meg. Sokan bányába kerültek. Szenti Sándor (1880) Közép-Oroszországban 41 hónapot töltött el szénbányában. Karlinszki Lajos (1879), mint azt három bajtársa megírta, a holuvorkai szénbányában 1917- ben bányaomlásnak esett áldozatul. Mások gyári munkát végeztek. Dénesi István (1890) például Jekatyerinburg mellett egy vasgyárban volt munkás, majd mint sztarsi, vagyis vezető. Dolgoztak még bőrgyárban, cukorgyárban, szeggyárban stb.

FEJÉRVÁRY Józsefi, m. 133., 668., 680.

23