A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Szabó Dániel: Hódtói becsengetés
hat év múlva, a hódtói iskola építésénél tapasztalni, hogy javaslatainkat nem a pusztába kiáltottuk. A hódtói iskola kivitelezési munkáit - pályázat útján - a Csomiép nyerte el. Az építkezés 1987-ben kezdődött el.’ Amint a falak kiemelkedtek a földből, az iskola építése a figyelem középpontjába került, úgy a városházán, mint a lakókörzetben. Már az építkezés kezdeti szakaszában a beruházó városi tanács döntéshozói számára kiderült, hogy az építőipari anyagok árának folyamatos emelkedése miatt a kivitelezési szerződésben rögzített bekerülési összeg nem lesz elegendő a befejezéshez, s ezért a végrehajtó bizottság kötvénykibocsátására kényszerül.3 4 A kötvények összértéke 49 millió Ft, a futamidő 5 év, a kamat 12%, a Budapest Bank a forgalmazó, és a pénzt csak a hódtói iskola építésére lehet felhasználni. 1988. május 3-án a városi tanács művelődési osztályán a V. 1221/1988. számon iktatott irat a következőket tartalmazza:- a Hódtói Általános Iskola 1989. szeptember 1-jén kezdi meg működését;- két-két alsó tagozatos és két ötödik osztályt indít. Ehhez 3 fő szaktanár kell;- pedagógusokat 1989. augusztus 1-jével, a megbízott igazgatót és a helyettesét 1989. szeptember 1-jével lehet majd megbízni. A befejező rész: „Konzultálva a pedagógus pártbizottság titkárával, Bere Istvánnal, a pedagógus szakszervezet városi titkárával, Hegedűs Pálnéval, és a városi tanácselnök helyettesével, Holler Lászlónéval, az intézmény igazgatói teendőinak ellátásával Szabó Dánielt javasoljuk megbízni.” Ugyanezen iktatószámon 1988. május 17-én Gál József osztályvezető értesít engem, hogy 1988. szeptember 1-jétől szóló határidővel, igazgatóhelyettesi besorolással megbíznak, hogy „működjek közre az építés zavartalansága érdekében.” Fizetési pótlékom havi 900 Ft. Májustól szeptemberig társadalmi munkában láttam el feladatomat. Akkor ilyen világ volt... Visszagondolva a több ezer ott eltöltött órára, kijelenthetem: nem a pénzért csináltam... Ide kívánkozik, hogy a megyei lapban 1988. november 19-én egy tudósítás jelent meg Hegedűs Imrének, a művelődési osztályvezető helyettesének aláírásával. Hegedűs bejelenti a város lakóinak, hogy 1989. szeptember 1-jén megnyílik a 16 tantermes, plusz 7 szaktantermes, korszerűen felszerelt, impozáns megjelenésű Hódtó Általános Iskola. Ez jelentős előrelépést biztosít a városban az általános iskolai oktatás terén, ígéri Hegedűs Imre. Közli az iskola körzethatárait, a be-, illetve az átiratkozás lehetőségeit, és jelzi, hogy csak szaktanárok kapnak kinevezést. (Ekkor a városban 40-45 képesítés nélküli nevelő élt.) Egy kiemelés a tudósításból: „...szülői mérlegelést igényel a VI. osztályba való átlépés, mert ők még 3 évet az új iskolában tölthetnek.” A művelődési osztály 1988. május 3-i tervezete csak két ötödikes felső tagozatos osztállyal számol. A május 17-én kelt megbízási értesítésem után nem sokkal 3CSMH, 1989. szept. 23. 4CSMH, 1989. jún. 7. 220