A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Presztóczki Zoltán: Takács Ferenc országgyűlési képviselői tevékenysége (1935-1939)
és ezt csak súlyosbítja, hogy a kisemberek nem tudják gyermekeik számára megvenni. Megoldás lehet a gyümölcsök téli időszakra való elrakása, azaz konzerválása. így, ha olcsón árusítják a konzerveket, mindenki hozzájuthat. A következő felszólaló, a kormánypárti Teleki Mihály egyetértett Takáccsal abban, hogy alacsonyak a munkabérek és alacsony az FM költségvetése. Ugyanakkor nem látja akadályát a legkisebb munkabérek megállapításának. A lótenyésztést fontos kérdésnek tartja, és helyesli a rá fordított költségvetési támogatást. Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy tanulmányozza Takács javaslatát az ármentesítő társulatoknak az öntözési munkákba való bekapcsolásáról.55 Június 4-én, az iparügyi tárca költségvetéséről szóló vitában Takács előrebocsátotta, hogy a minisztériumnak a magyar lakosság 21,7%-áról, azaz 1,9 millió főről kell gondoskodnia. Az ipari termelékenység vizsgálatánál fontos a mezőgazdaság is, amelynek prosperitását az aszály, fagykárok és egyéb körülmények is negatívan befolyásolhatják. Hódmezővásárhellyel kapcsolatban gondoskodni kell a majolikagyári és a kézimunka-termékek exportjáról is. Fontos, hogy a népművészeti szakmák művelői továbbra is folytatnák tevékenységüket. Az építőipar országszerte katasztrofális helyzetben van, mert a lakóházak nagy része elavult és egészségtelen. Korszerű házakat csak nagyon kevesen képesek építtetni. Sok kőműves nem kapott munkát ebben az időszakban. A malomiparnál is hasonló a helyzet: alacsony munkabérek, napi 13—20 óra közötti munkaidő.56 Június 17-én az 1937. évre összeállított hódmezővásárhelyi választói névjegyzék körüli visszásságok miatt interpellált a belügyminiszterhez. Körülbelül kétezer embert fosztott meg a központi választmány választójogától, mert nem működött közre az illetők szükséges okmányainak beszerzésénél, és a polgármester is túllépte hatáskörét, amikor hétezer embertől kért iskolai igazolásokat. Ezt csak a központi választmány tehette volna meg. A Nemzeti Egység Pártjának alkalmazottai több sérelmet is elkövettek a választók rovására: a Pusztaközponton lakó polgárok egy része kapta csak meg a felhívást a névjegyzék összeállításához szükséges okmányok bemutatásáról, valamint több száz ember választójoga fellebbezés nyomán megszűnt. Hódmezővásárhelyen Takács szerint 35 593 embernek kellene választójoggal rendelkeznie, de csak mintegy 20 ezer fő élhet ezzel a jogával. Ami döbbenetes és hazafiatlan húzás Takács Ferenc szerint: vitézeket, hadiözvegyeket, hadirokkantakat is megfosztottak választójoguktól.57 Hódmezővásárhely szociáldemokrata képviselőjének legközelebbi felszólalására már Gömbös miniszterelnök halála és Darányi Kálmán kormányfővé avanzsálá- sa után került sor. 1937. február 9-én a városrendezésről és az építésügyről szóló törvényjavaslat vitája során hazánkat nyugat-európai országokkal hasonlította ösz- sze. Dániában 1825-ben, Belgiumban 1838-ban, míg Angliában 1854-ben fogadtak Képviselőházi napló, 1935-1939. VII. köt., 349-353. Képviselőházi napló, 1935-1939. Vili. köt. 484-486. Képviselőházi napló, 1935-1939. IX. köt. 222-224. 102