A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Emlékezés - Szigeti János–Presztóczki Zoltán: Emlékezés Varsányi Péter Istvánra

1990. VII. 24. Kedves János! így nyár derekán túl egy sereg konferencián és egyéb munkán és kézhez kapva a Juss nyári számát jutott eszembe: vajon mi lehet a mi Vásárhely történeti monográ­fiánkkal. Titkon abban reménykedtem, hogy ilyen idő tájt talán már korrektúrát javíthatok. Igazán nagyon érdekel: elkészült-e Szabó Feri a maga fejezetével és hogy áll a kötet szerkesztése? Bánt, hogy ennyire elhúzódik ez az ügy, miközben mások (később kezdve) hamarabb végeznek, pl. a Szekszárd kötet. Hogy mi van velem? Nyakig benne vagyok a BUKSZ szerkesztésében és az egyete­mi oktatásban, emellett sok konferencián kellett és kell részt vennem: a tavasszal Dubrovnikban, majd Brémában, augusztusban Madridban a Világkongresszuson, ahol két szekcióban is előadok. Új témákkal most nem foglalkozom, arra várok, hogy megjelenjenek végre a köny­veim, az idén egy minden bizonnyal kijön a Magvető-nél. Mellékelten küldök egy Xerox-ot a Magyar Napló-ban nemrégiben napvilágot lá­tott írásomról, ami a történelemtanítással foglalkozik. Eredetileg egy vitához törté­nő hozzászólásra kért fel a szerkesztőség, de hogy lesz-e belőle vita, azt nem lehet előre látni. Várom tehát a híreket, s ha szükséges, szívesen utazom Vásárhelyre is megbeszélni a dolgokat. Erre ugyan augusztusban kevés az esély, de talán szeptemberben meg­oldható. Baráti üdvözlettel: Péter A monográfia II. kötete végül 1993-ban jelent meg, miután a szerzők elvégezték fejezeteik korrektúráit és korrekcióját. A munka, melyben Péter két fejezetet is jegyzett szerzőként, kedvező kritikákat kapott. Péter ezt követően már főleg Szom­bathelyen dolgozott és újabb témáit is többnyire az északnyugat-magyarországi régióból merítette. 2005. évi nyugdíjba vonulásáig szünet nélkül dolgozott: oktatói tevékenységén túl továbbra is előadásokat tartott, konferenciákat szervezett, tanul­mányokat, cikkeket publikált. 2005 után már csak befejezetlen munkáit igyekezett végső formába önteni és megjelentetni. Jórészt családjának élt és évtizedes baráti kapcsolatait is igyekezett ápolni. Ezzel kapcsolatban az alábbi, Péterhez írt levelemet idézem: 265

Next

/
Thumbnails
Contents