A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…
resni, ezért több hullámban, egyre növekvő számban hagyják el szülő- és kitanító városukat. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása csak részben gyorsította föl, egyszerűsítette és számarányában növelte az 1990 előtt és után elindult munkaerő kivándorlást. Belső ingázás (Budapest, Szeged, Északnyugat-Magyarország) továbbra is jellemzi az utóbbi évtizedeket, Vásárhelyről egyre többen vállalnak munkát az itt meginduló gyárakban, üzemekben, szolgáltatóiparban. Innen már csak egy jobb ajánlat hiányzik, és külföldre kerülhetnek. 1994 és 2004 közötti évtizedben többször hullámzott az európai országokba kivándorló és ideiglenes munkát vállaló magyarok száma: 15 és majd 30 ezer főt mutat, de ez nem fedi le teljesen a valóságot. Egyrészről a rövidebb-hosszabb időt kinn dolgozók egy kis hányada nem regisztráltatja magát, szerződés nélkül dolgozik rövidebb időszakokban. A már állampolgárságot szerzettek pedig kikerülnek ebből a statisztikából. Ennek a korosztálynak is vannak kimagasló, híresebb képviselői, akik innen kerültek el: Fenyvesi Félix Lajos költő, Benyhe István diplomata, Csánky Emília oboamüvész, Varasdi Emmi zongoraművész, Felletár Melinda hárfaművész, Ilosfalvy Péter repülő pilóta-oktató, Dratsay Ákos fuvolaművész, Szentmártoni Imre (St. Martin) zenész, Pikali Gerda színművész, Lányi Lajos (Lala) zenész, Risztov Éva úszó, olimpiai bajnok és egyre többen mások is. Külföldi ingázás a társadalom majd minden rétegéből, elsősorban Ausztria, Dél-Németország, Svájc és az Egyesült Királyság területére. A közelebbi országokban dolgozók gyakrabban, heti, havi hazajárással, a távolabbiak ritkábban járnak haza. Ez nemcsak a távolságtól függ, hanem a munkavállaló családi állapotától, attól, hogy gyár-, magán-, vagy szolgáltatói iparágban dolgozik. A többség rövidebb-hosszabb időre megtalálja számítását külföldön, de elrettentő példák is akadnak. Az alacsonyabb végzettségű, férfi munkavállalóknál - főként, ha egyedül vágnak neki - gyakori a kezdeti rossz nyelvismeret és az ebből következő különböző visszaélések. Bejelentés nélküli alkalmazás, tb-járulék be nem fizetése, előre nem közölt rossz munka- és szálláskörülmények stb. jellemezték az 1990-es éveket, amikor magyar fővállalkozók, munkaközvetítők útján kerültek ki dolgozni. Ezen a téren nemhogy javulás nem tapasztalható, hanem a német-, osztrák-, vagy angol közvetítők, munkáltatók is eltanulták a kelet-európai tisztességtelenséget a munkavállalókkal szemben. A nyelvet nem beszélő, az idegen jogszabályokat nem ismerők kezdetben megfizették a „tanulópénzt”. Az itthon megszerzett nyelvtudás nagyon fontos szempont a külföldi tanulásnál, majd munkavállalásnál. De megfigyelhető - főként az építőipari szakmáknál, vendéglátásban, szolgáltatóiparnál -, hogy csoportokba összeállva indulnak ki a vásárhelyiek is egy-egy országba, így segítve azokat, akik még nem beszélik az illető nyelvet. Az is jellemző az utóbbi évtized külföldön munkát vállalóira, hogy közös, vagy közeli szállásokon, kerületekben igyekeznek letelepülni, mert „tömbösödve” jobban tudják segíteni egymást a nyelvtudás hiánya, az ügyintézés és a kezdeti nehézségek leküzdésében. Kialakulnak az ideiglenes munkavállalók közösségei, hiszen kevés szabadidejükben 158
