A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…

összetartanak, a hazulról hozott emlékekkel és barátsággal igyekeznek elviselhe­tőbbé tenni a kint létet. Gyakori a fizikai munkát vállalóknál, de más területen dol­gozóknál is, hogy a kinti nyersanyagokból, hazai fűszerekkel, közösen készített ételekkel igyekeznek időnként az itthoni ízeket, hangulatot rövid időre maguk köré varázsolni. A fiatal lányok, egyedülálló nők képviselik egy vékony, de jellegzetes rétegét a külföldi munkavállalóknak. Gyakran kerültek, kerülnek abba a helyzetbe, hogy egy gyári, kereskedelmi, vendéglátós, hostess munkával kicsábítva, hirtelen a prostitúció, a szexmunka közepében találják magukat. 2015-ben már hivatalosan körülbelül 33 ezer magyar hagyta el az országot tartós vagy ideiglenes tanulás és munkavállalási céllal, többségüknek (75%) az életkora ennek megfelelően 40 negyven év alatt van. A tanulni vagy dolgozni indulók nemek szerinti aránya soká­ig a nőtlen férfiak oldalára billent el, 2015 körül már csak 53 százalékuk férfi. A bevándoroltak száma évi 15 ezer fő körül mozog, de ezek egy része nem a környe­ző országokban született állampolgár, hanem Magyarországon született, tehát visz- szatelepülő. Számos jellemzője alakult ki az utóbbi évtizedekben a különböző munkaválla­lási módoknak. Az elsők között kimenő munkavállalók egy része „befutott”, vagyis megtalálta a számítását, így a szülőhelyére visszatérve elmondta családjának, baráti körének a jó tapasztalatokat. De a korábbiaktól eltérően azok a szülők - nemcsak értelmiségi, hanem egyszerű fizikai munkás szülők is - akik soha nem hagyták el szülővárosukat vagy az országot, gyermekeiknek a külföldi tanulást, munkaválla­lást ajánlják - de legalábbis nem tiltják - jobb jövőjük biztosítása miatt. így indult meg az újabb vállalkozó kedvű vásárhelyiek áradata Nyugat-Euró- pába, sokféle történettel: É. Imre, az apa évekig EU-szerte fuvarokat teljesített, hogy családját jobban el­tartsa. Felnövő gyermekeiből már az egyik szintén nyugaton tanult, majd kint he­lyezkedett el, itthoni házasságkötése után, férjével kinn dolgoznak Németország­ban. Nem lehet tudni, hogy csak tartósan vagy véglegesen. M. Tibor jó nevű szakácsként dolgozott helyben, majd egy nemzetközi hotel lánc fővárosi konyhájára került, ahonnét ennek a láncnak egy londoni szállodájá­ban kapott lehetőséget. Ugyancsak London előkelő külvárosába került P. Tamás és párja, akik nevelői és házvezetői állást kaptak itt. A négyéves szerződés lejárta után hazatértek, saját családi házukban alapítottak családot. P. Róbert szobafestő apa, feleségét és két kicsi gyermekét kényszerűen hóna­pokra itthon hagyva, dolgozik már tizenöt éve Németország, Ausztria és Svájc területén. A kitartó feleségen múlik a család egyben tartása. De sajnos számos kap­csolat és házasság bomlik szét ilyen körülmények között. K. Béla hentes végzettségű, Dániában, Németországban és másutt vállalt hús­üzemi csontozási szalagmunkát, segédmunkát is. Cs. Szilvia angliai szállodában, majd magánházaknál vállalt takarítást. Szintén a londoni vendéglátásban dolgozik, pultosként már évek óta M. Emese. 159

Next

/
Thumbnails
Contents