A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…

Levelit behintöm Rozmaring virággal,

Möggyászolják itthoniak Háromszoros gyásszal,

Háromszoros gyásszal.

Péntökön pirosba,

Szombaton fehérbe,

Vasárnap délután Talpig feketébe,

Talpig feketébe.

Sírva járdogálok Kárpitos házamba,

Gyönge szívem tudom,

Möghasad utána Möghasad utána.”

(Vásárhelyen lejegyzett népdal)

Idegenek betelepülése a városba

Kezdetben (1700-as évek első évtizede) nagyszámú felföldi, erdélyi családos magyar betelepülő került Vásárhelyre, az akkor már itt élő 163 régi nemzetség mellé, akik túlnyomó többsége magyar és többségében a török alatt elmenekülő vásárhelyiek leszármazottai, oldalági leszármazottai, rokonai voltak. Többszöri földosztással csábítják ide a felföldi magyar és tót családokat. Szintén ebben az időszakban költözött be egy csekély számú iparos, kereskedő és értelmiségi réteg, akik egy része tovább is áll. A török utáni városiasodást leginkább délvidéki görög, szerb, makedón és más vándorkereskedők, vándorló cigányok, majd német iparosok és segédjeik képviselték. 1711-től elenyésző (4-10 család), de már gazdag kereskedő réteg válik lassan a város elismert polgárává, akik létszáma sosem haladta meg a 900 főt. A huszadik századtól pedig rohamos fogyás tapasztalható körükben, amikor vissza- és elköltözés, vegyes házasság, valláscsere jellemezte a kis közösséget. 11 A zsidó kereskedők, vendéglősök, tót mezőgazdasági idénymunkások és oláh pásztorok alacsonyabb számú betelepülése jóval később (18-19. század fordulója) zajlott le. Többségük hivatalos levéllel, útlevéllel érkezett, azonban mindig akadt közöttük olyan, aki: „ide alattomban bejött lakni.”11 12 Ezek jó része már magyar területről szökött zsellér, cseléd, katona, törvény elől bujkáló bűnöző stb. Nagy többsé11 Csányi Viktor-Sévity Lázámé-Vukoszávlyev Zorán: A hódmezővásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története. Hmvhely, 2012. 16-19

12 (Schram Ferenc (közread.): Magyarországi boszorkányperek 1529-1768.1. köt. Bp., 19832. 270.

135