A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Névadónkról - Antal Tamás: Szeremlei Sámuel és a reformáció

sül vették a kialakult protestáns vallási érzületet, aminek a magyarságtudat fenntartásában és túlélésében nagy jelentőség jutott.14 Bár a város földesurai nyíltan még mindig a katolikus egyházat támogatták, de „többször adták jelét a nem katolikus egyházak iránti jóindulatuknak is, amennyiben azok papjait és tanítóit földjavadalommal és legeltetési joggal ellátták, kezdetben a bírságokból is részesítették, koronként kedvezményes bérletekhez juttatták, földjeiket eleitől fogva tehermentesekké tették, irántuk a telki járandóságok kiegészítésénél s a legelő felosztásakor is méltányosságot tanúsítottak”. A magyar kancellária s a királyi helytartótanács szintén csak a katolikus felekezetet támogatta, de Csongrád vármegye „méltányosságra és emberségre hajló urai a végrehajtásnál [ezt] gyakran enyhítették, úgyhogy a községek ilyenkor követhették saját helyesebb ösztöneiket.”15 A reformáció tehát a helyi társadalom lelkületében akkor is megőrizte a keresztyén értékeket és identitást, amikor a katolicizmus jobbjai távoztak.

Konkrétan magának a városnak az istentiszteletek fenntartása és a lelkészek támogatása mindig a „legelső gondjai” közé tartozott: „a török alatt tisztességes fizetés mellett tartott lelkészt, ennek a [városi] tanácsban helyet s a bíróválasztásnál döntő szavazatot adott. Az elöljáróság maga is hűségesen járt a templomba, végzéseiben s ítéleteiben a vallás és a Biblia utasításait követte”. így a kor szelleméhez képest a lakosságnak általában erős egyházi érzülete volt Vásárhelyen, ám Szeremlei nem mulasztotta el ehhez hozzátenni, miszerint „a katholikusoknak azonban nálunk kevésbé, mint a reformátusoknak, legalább az egykorú plébánosok szerint, kik különösen zokon vették, hogy híveik a böjtöt kevésbe tartják”. S bár a városi magisztrátus tagjai a földesurak által is előnyben részesített katolikusokat olykor érezhetően bőkezűbben patronálták - a 18. században például háromszor emeltek templomot -, „egyébként, mikor akaratukat szabadon követhették, mindenkor szorgosan vigyáztak, hogy az egyházaknak s tisztviselőiknek adott segély helyes arányban álljon a hívek lélekszámával, s egyformán adómentességet engedtek minden egyházi föld után az illető tisztviselőnek”.16

Szeremlei szerint ez az együttműködés odáig ment, hogy, ha a református egyháznak volt kérelme a városhoz, annak elintézését legtöbbször a katolikus esküdtekre bízták, „kik azt rendszerint kedvezően és igazságosan végezték el”, a kálvinista esküdtek pedig a megfelelő esetekben viszonosan jártak el. Néha azonban adódtak kivételek, akkor, midőn „a jobbágy emberek fillérező hajlama s a személyes ellenszenv kerekedett felül a tanácsban”. A helyi hatóságok jobbára emelkedett szellemű eljárása a lakosságot is erre sarkallta, „mely nemcsak saját egyházához ragaszkodott teljes hűséggel, hanem a más hitű lakostársak iránt is testvéri érzelmeket ápolt. Ezekkel ugyan nem igen házasodtak össze - állapította meg Szeremlei -, de egyébként békés és barátságos lábon állottak, úgyhogy a különböző, főleg a ref. felekezetű lakosok végrendeltökben nemcsak saját, hanem egymás

14 Imre 1984.600-602.

15 Szeremlei 1913. 623.

16 Uo. 625-626.

12