A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Névadónkról - Antal Tamás: Szeremlei Sámuel és a reformáció

katholikus papság, az államkormány és a földesúri hatalom nyomta el és üldözte egyházainkat, hanem ezek nagy számban enyésztek el önmagoktól az anyagi ínség és tehetetlenség miatt is”.3 Azt kellett csalódással megállapítania, hogy az északi megyékben és Erdélyben egész vidékek voltak, melyeken „egykor református magyarok éltek”, de a század végére a keresztyén hittől s a vallástól messze eltávolodtak; „Vásárhely környékén is, habár a lakosok magyarságukat megtartották, elpusztultak a református egyházak Mindszenten, Böldön, Földeákon, Algyőn, Szent- Mártonban, Batidán és még számos helyeken, hol azok a múlt század elején fennállottak”. Ennek okául a terheket jelölte meg, amelyeket maguk az egyházközségek már nem tudtak viselni, „az országos egyház” pedig kellően nem segítette őket.4

Ugyanakkor elismerően szólt Szeremlei azokról, akik a nehézségek árán kitartottak: „szinte hihetetlen, mennyire megterhelik magokat sokszor a 2-3 száz lelket számláló kicsiny egyházak, csakhogy az evangyéliumi vallás világa köztök el ne aludjék!” Mindezzel párhuzamosan magát a magyarságot is veszélyben látta némely nemzetiségi vidékeken, ahol nézete szerint az asszimiláció a magyarság ellen hatott. És valóban: a bajok orvoslása végett 1881-ben Debrecenben a zsinat, vagyis az országos egyházi gyűlés elhatározta egy közalap létrehozását, „melyből a kisebb szegény egyházak és azok lelki-tanítói rendszerént gyámolíttassanak, s hogy ehhez a közalaphoz minden családfő vagyonához és keresetéhez képest járulni tartozzék, fizetvén ebbe évről évre legalábbis ezerszerte kevesebbet, mint amennyibe az ő családja fenntartása kerül. így kívánja ezt tőlünk ezentúl a felsőbbség, és valamint eleitől foga így kívánta Isten igéje is, hogy »egymásnak terhét hordozzuk, s így töltsük be a Krisztus törvényét!«5 Sőt így kívánja a csupa emberi érzés is: mert micsoda lelkű társaság az, melyben az erősebbek veszni engedik a gyöngéket és gyámoltalanokat?”6 Szeremlei lelkesen ösztönözte híveit az említett alapba történő adakozásra: amint „ki-ki elgondolta szívében, úgy cselekedjék, nem szomorúságból, nem kényszerítésből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten”.7 Láthatóan komoly elkötelezettséggel vallotta, hogy a miserabiles personae, vagyis a nyomorúságos személyek megsegítése, különösen, ha a világi jog megtagadta tőlük a segélyt, kezdettől fogva a keresztyén egyház egyik feladata volt.8

A kálvini reformációnak a társadalmi kiváltságok Isten előtti elutasítására irányuló tanai konzekvensen tükröződtek vissza Szeremlei törekvéseiben. E vonatkozásban a vásárhelyi patríciusok, úgy tűnik, elmaradtak a debreceniektől. Révész Bálint püspöknek9 az 1883. évi egyházkerületi jegyzőkönyvbe foglalt jelentésére utalva kiemelte, hogy a cívisváros módos polgárai milyen jelentékeny összegekkel

3 Szeremlei Sámuel - Miklovicz Bálint - Szabó Mihály: Szózat a hmvásárhelyi reform, egyház híveihez. In: Hód-Mező-Vásárhely, 1883. november 11.4.

4 Uo. 4.

5 A Biblia. Galatákhoz írt levél, 6. rész, 2. vers.

6 Szeremlei-Miklovicz-Szabó 1883. 4.

7 A Biblia. Korinthusiakhoz írt I. levél, 9. rész, 7. vers.

8 Ruszoly József: Európai jog- és alkotmánytörténelem. Szeged, 2011. 47.

9 Murányi János: Debrecen lexikon. Debrecen, é. n. 229.

10